A német bűnüldöző szervek 12 ezer gyanúsított után nyomoznak abból kiindulva, hogy valamennyien egy gyermekpornográfia terjesztésére szakosodott hálózat tagjai - közölte hétfőn az ügyben illetékes hivatal vezetője Halléban. Ez az eddigi legnagyobb kiterjedésű ilyen ügy az ország történetében.
J. K. Rowling egy brit TV-csatornán tárja nyilvánosság elé legféltettebb titkait. A dokumentumfilm sorozat bemutatja az írónő nyomorral átitatott időszakát, és ellátogat a sikert hozó könyvek megszületésének helyszínére.
Több tízezer keresztény zarándok és turista gyűlt össze hétfőn Betlehemben, Jézus hagyomány szerinti szülőhelyén, hogy itt töltse a szentestét és részt vegyen az éjféli misén. Évek óta nem volt ilyen oldott a légkör a születés városában.
Az előző elnökválasztásnál kevesebb nemzetközi megfigyelőt hív meg Oroszország a márciusi voksolásra - jelentette ki a Központi Választási Bizottság helyettes vezetője. Sztaniszlav Vavilov kiemelte: ugyanannyian jöhetnek most is, mint ahányan a december 2-i parlamenti választáson részt vettek. Akkor mindössze 70 külföldi megfigyelő ellenőrizhette a voksolás tisztaságát.
A legtöbb holtág és bányató már befagyott Békés megyében, korcsolyázni azonban még tilos rajtuk. A rendőrség a téli időszakban fokozottan ellenőrzi azokat a helyeket, ahol korcsolyázni szoktak Békésben, hogy megelőzzék a baleseteket. A folyókra akkor is tilos rámenni, ha befagytak, azt pedig senkinek nem ajánlják, hogy egyedül menjen a jégre.
Békés és boldog karácsonyt és nyugdt pihenést kíván a Piac és Profit Magazin és a Piac és Profit Online minden hűséges és alkalmi olvasójának, családtagjainak, barátainak és üzletfeleinek!
Nem küldik el karácsonykor azokat a fagyási sérülésekkel kórházba szállított hajléktalanokat, akik a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórház két kórtermében lábadoznak - mondta a Független Hírügynökségnek hétfőn az intézmény főorvosa. Bár többségük állapota már kielégítő, Zacher Gábor szerint embertelen lenne szenteste utcára tenni az otthontalanokat.
Több tízezer keresztény zarándok és turista gyűlt össze hétfőn Betlehemben, Jézus hagyomány szerinti szülőhelyén, hogy itt töltse a szentestét és részt vegyen az éjféli misén. A karácsonyi...
Több tízezer keresztény zarándok és turista gyűlt össze hétfőn Betlehemben, Jézus hagyomány szerinti szülőhelyén, hogy itt töltse a szentestét és részt vegyen az éjféli misén.
59 csecsen menedékkérőt fogtak el hétfőn a lengyel rendőr határőrök, a csoport tagjai ugyanis el akarták hagyni az országot. A határőrök egy Varsóból Berlinbe tartó szerelvényen vették őket őrizetbe.
Vonattal érkezett a betlehemi láng hétfőn Sopronba. A helybeliek előbb a vasútállomáson, majd a Széchenyi téri Szent Domonkos templomban gyújthatták meg saját gyertyáikat a Jézus születését jelző lángból.
Az utcán tölti a szentestét egy brit képviselő. Grant Shapps azt tervezi, hogy egy parkban fog aludni, hálózsákban, takarókkal és kartondobozokkal védve magát az időjárástól. A konzervatív honatya ezzel az akciójával a hajléktalanok problémájára akarja felhívni az emberek figyelmét.
II. Albert belga király egységre szólította fel hétfőn karácsonyi beszédében az ország francia és flamandajkú lakosságát. "Létfontosságú, hogy újraélesszük a kapcsolatokat minden szinten közösségeink és régióink között"- hangsúlyozta az uralkodó. Hozzátette: "gyakran olyan érzéseink vannak, hogy kapcsolataink sokkal jobban rendezettek és szervezettek idegen államokkal, mint idehaza, belföldön".
Pokolgépes merényletet hiúsított meg hétfőn a török rendőrség. Isztambul belvárosában letartóztattak egy férfit, akinél robbanóanyagot és detonátort találtak. Táskájában 3,5 kilogramm plasztikbomba volt, a detonátor pedig egy mobiltelefonhoz csatlakozott. Mindezek tetején pedig fémgolyók voltak, lövedékként.
Szoros versenyben Szávay Ágnes mögött a második helyen végzett az Év sportolója szavazáson Kovács Katalin. Az idén az 500 és az 1000 méteres távon is világbajnoki címet szerzett kajakozó az InfoRádiónak elmondta, hogy keményen készül a jövő évre, és reméli, 2008 nyugalmasabb lesz. Hozzátette: jövő tavaszig nem érdemes azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy mikor ülhet ismét egy hajóba Janics…
Hétfőn telefonon kívánt egymásnak kellemes ünnepeket az amerikai és az orosz elnök. Erről a Fehér Ház szóvivője számolt be. Gordon Johndroe ugyanakkor részleteket nem közölt a beszélgetésről. A két vezető viszonya az elmúlt időszakban hűvösebbé vált, miután az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszerének egységeit Csehországba, illetve Lengyelországba telepítené.
Oroszország azt tervezi, hogy ugyanannyi megfigyelőt hív meg a jövő márciusban esedékes elnökválasztásra, mint azt a december 2-i parlamenti választásokkor tette - közölte hétfőn a központi...
Megkezdődött hétfőn Jeruzsálemben az izraeli-palesztin béketárgyalások második fordulója, a palesztinok azonban kizárták az érdemi kérdések tárgyalását, amíg Izrael nem egyezik bele a Jeruzsálem...
Vlagyimit Putyin orosz elnök az orosz Glonass műholdas tájékozódási rendszer segítségével akarja megtalálni Konni nevű labrador kutyáját, feltéve, hogy a kutya elvész, de ezt csak jövőre teheti meg.
Megkezdődött hétfőn Jeruzsálemben az izraeli-palesztin béketárgyalások második fordulója, a palesztinok azonban kizárták az érdemi kérdések tárgyalását, amíg Izrael nem egyezik bele a Jeruzsálem környéki zsidó telepek építésének leállításába.
Szabadon engedték a túszejtők a nyolc nappal ezelőtt Szomáliában elrabolt francia újságírót - közölte hétfőn az afrikai ország rendőrsége. A Gwen Le Gouil szabadulásáról beszámoló rendőrségi...
Szabadon engedték a túszejtők a nyolc nappal ezelőtt Szomáliában elrabolt francia újságírót - közölte hétfőn az afrikai ország rendőrsége. A Gwen Le Gouil szabadulásáról beszámoló rendőrségi forrás azt állította, hogy nem fizettek váltságdíjat a fotóriporter elengedéséért.
Zátonyra futott az izraeli-palesztin béketárgyalások hétfői második fordulója: a palesztinok kizárták az érdemi kérdések tárgyalását, amíg Izrael nem egyezik bele abba, hogy leállítja a Jeruzsálem környéki zsidó telepek építését.
Aszteroida csapódhat januárban a Marsba - figyelmeztettek amerikai kutatók. Becslésük szerint 1:75-höz az esélye annak, hogy az újonnan felfedezett égitest január 30-án eltalálja a vörös bolygót.
Szabadon engedték a túszejtők a nyolc nappal ezelőtt Szomáliában elrabolt francia újságírót - közölte hétfőn az afrikai ország rendőrsége. A Gwen Le Gouil szabadulásáról beszámoló rendőrségi forrás azt állította, hogy nem fizettek váltságdíjat a fotóriporter elengedéséért.