A fűtési időszakban évente 20-25 esetben riasztják a tűzoltókat szén-monoxid mérgezés miatt. A baleseteket a nem megfelelően karbantartott vagy rosszul bekötött gázkazánok, és az elégtelen szellőzés okozzák.
A 2008-as esztendő legyen a tolerancia éve, mivel a szavakban és tettekben megnyilvánuló erőszak megmérgezi a társadalmi együttélést, ami a bíróságok számára is egyre komolyabb kihívást jelent -...
Országosan csaknem ötszáz riasztást kaptak a tűzoltók az ünnep első napjától szerda reggelig. Az esetek többségében kisebb balesetekhez kellett vonulniuk, jellemzően árokba csúszott járműveket mentettek - mondta el Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Egyre gyakrabban szólalnak meg mobiltelefonok olasz iskolák tantermeiben: az általános iskolások többségének már van mobil telefonja, sőt négy éves gyerekek is egyre gyakrabban jelennek meg ilyen...
A tervek szerint 2025-ben átadják a világ leggyorsabb mágnesvasútját Japánban, jelentette be szerdán az ország egyik vasúttársasága. A vonatok több mint ötszáz kilométer per órás sebességgel fognak haladni. A beruházás átszámítva majdnem nyolcezer milliárd forintba kerül.
Norvég tudósok összeállítottak egy alternatív gépjármű-üzemanyagokat összehasonlító listát. Elemzésük olyan kúttól-kerékig módszeren alapszik, amely figyelembe veszi a gyártás, az energiafelhasználás, az üvegházhatású gázok kibocsátását, valamint a helyi és regionális szennyező anyagokat.
Ismét bombázta a török légierő szerda reggel Észak-Irakban a törökországi kurd szeparatista lázadók feltételezett állásait - közölte a pesmergák (kurd harcosok) egy szóvivője az iraki Kurdisztánban.
Egy ember meghalt, egy másik füstmérgezést szenvedett egy szentendrei családi házban kitört tűzben - tájékoztatta katasztrófavédelem szóvivője szerdán az MTI-t. A tűzoltókhoz szerda délelőtt...
Hat és fél kiló heroint találtak a vámosok egy férfinél a röszkei határátkelőhelyen, szerdán hajnalban. A csempészett kábítószer feketepiaci ára meghaladja a 100 millió forintot. A férfit kábítószerrel való visszaélés miatt őrizetbe vették, a bíróság akár 8 és büntetést is kiszabhat rá.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke szerint a rossz gazdasági helyzet miatt jóval több kérelem érkezett, de a támogatók nem tudnak annyit segíteni, mint korábban. Edvi Péter az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az államtól nem kérnek segítséget.
Legalább 35 ember meghalt Nigériában, amikor robbanás történt egy üzemanyagot szállító vezetéknél, közölte egy rendőrségi szóvivő szerdán. A lagosi rendőrség közlése szerint a vezetéket tolvajok csapolták meg, akik benzint akartak szerezni a vezetékből.
Belgiumban súlyosan megsérült egy amatőr bombagyáros. A 18 éves fiú az internetről leszedett útmutató alapján próbált meg pokolgépet barkácsolni, de az felrobbant. A detonáció csaknem teljesen leszakította mindkét kezét.
Fegyveresek elrabolták az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet két női alkalmazottját a Szomália északkeleti részében lévő Bosassóban szerdán. A nőket szállító gépkocsivezető elmondta, hogy a két spanyol nőt a helyi kórházba vitte, amikor hat fegyveres férfi állta el az utat.
Héttől tizenegy évig terjedő, kényszermunkával járó börtönbüntetést kért a csádi büntető törvényszék főügyésze a Zoé Bárkája nevű francia civil szervezet tagjainak perében szerdán. Beassoum...
Legkevesebb 28 ember életét vesztette, miután a nigériai Lagosban felrobbant és kigyulladt kedden egy kilyukasztott olajvezeték, amelyből helyi lakosok éppen fűtőanyagot "vételeztek" - közölte másnap a Nigériai Vöröskereszt főtitkára.
Mintegy százmillió forint értékű kábítószert próbált a derekára erősített zacskókban átcsempészni egy albán nemzetiségű német állampolgár a szerb-magyar határon - közölte a vám- és pénzügyőrség szóvivője szerdán az MTI-vel.
Az alábbi sorok, és benne egy beépített kordokumentum karácsonyi részlete a Takács Jánossal készített interjúból – aki a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének örökös tiszteletbeli elnöke – a Csak hazudni kéne regénytrilógiából való.
Bepillantást nyerhet Jenna Jameson, a világ legismertebb, immáron visszavonult pornószínésznőjének arizoniai otthonába, ahol, mondani sem kell, megvan minden, mi szem-szájnak ingere.
Az ágazati konszolidálódás jeleként újabb szövetséget jelentettek be japán elektronikai cégek a folyadékkristályos képernyők (LCD) gyártásában: a Matsushita, a Hitachi és a Canon közös közleményben...
Egyre gyakrabban szólalnak meg mobiltelefonok olasz iskolák tantermeiben: az általános iskolások többségének már van mobil telefonja, sőt négy éves gyerekek is egyre gyakrabban jelennek meg ilyen készülékkel az óvodában - derül ki a firenzei egyetemen legutóbb ismertetett tanulmányból.
A politikai újságírásból visszavonult Varga Domokos György, vagy Frei Tamás olyan értelmiségi, akinek van érzéke és tudása a tájékoztatás társadalmi tükör szerepéhez, mely alapvetően az értelmiség szerepformája (és felelőssége).
Jennifer Aniston válása óta csak hánykolódik a férfiak tengerében, most éppen Jason Lewis mellett kötött ki. A görög felmenőkkel büszkélkedő Jennifer Aniston Brad Pitt-től való válása után sokáig csak a keserű volt-feleség szerepében tetszelgett.
Csütörtökön kezdődnek a bértárgyalások a MÁV és a szakszervezetek között. Az alku akár szilveszterig is elhúzódhat. A vasút jövőre 1200 dolgozó elbocsátásával és kiszervezésekkel csökkentené kiadásait.
Legkevesebb 28 ember életét vesztette, miután a nigériai Lagosban felrobbant és kigyulladt kedden egy kilyukasztott olajvezeték, amelyből helyi lakosok éppen fűtőanyagot "vételeztek" - közölte másnap a Nigériai Vöröskereszt főtitkára.
Januártól pályáztatni kell minden közalkalmazotti álláshelyet. A közalkalmazotti törvény nyári módosítása értelmében 2008-tól csak olyan közalkalmazottat lehet kinevezni, aki a pályázaton részt vett és a pályázati feltételeknek megfelelt.
A kereskedelemi forgalomban kapható, nagyvonalúan reklámozott genetikai vizsgálatoknak a tudományos háttere egyáltalán nem bizonyított - figyelmeztettek szakemberek az Amerikai Kardiológiai Kollégium hírlevelében.Az Egyesült Államok szaküzleteiben már 1400 genetikai vizsgálatra alkalmas készlet kapható.
Újabb száz ingatlan ingyenes átadásáról döntött önkormányzatok számára idei utolsó ülésén a kormány - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel szerdán.Elmondta: az ingatlanok becsült forgalmi értéke 9,7 milliárd forint, összterülete 604 hektár, és ezek átadása 38 településnek jelent segítséget.
Az illetéktörvény változása az ajándékozási illeték alá eső ügyletek körét bővítette két esetben is. Ezekre dr. Marosi Andrea, az Adózóna szakértője hívja fel a figyelmet az alábbiakban.
A berlini rendőrség szóvivője megerősítette, hogy 12 ezer személy ellen indult vizsgálat pedofília gyanújával. A szóvivő utalt arra is, hogy az ügyben további 70 országban kezdődött nyomozás.
A tervek szerint 2025-ben átadják a világ leggyorsabb mágnesvasútját Japánban, jelentette be szerdán az ország egyik vasúttársasága. A vonatok több mint ötszáz kilométer per órás sebességgel fognak haladni. A beruházás átszámítva majdnem nyolcezer milliárd forintba kerül.
Kormánydöntés alapján, ingyen kapta meg Taszár a területén lévő volt honvédségi laktanyát. A település azonban a vagyonnal együtt jelentős terhet is átvett, hiszen a csaknem 15 hektáros területen lévő több mint 60 épületnek csak az őrzése is - évente több tízmillió forintba kerül.
Újjászületés – ez az üzenete a Művészetek Palotája újévi hangversenyének. Haydn nagyszabású oratóriuma, A teremtés olyan mű, amely meseszerű, derűs kifejezőeszközökkel meséli el a világ keletkezését az őskáoszból. Az oratóriumot közel érezhetik magukhoz bármely vallást és bármilyen meggyőződést követők is.
Az It's rite elnevezésű tehetségkutató verseny hip-hop döntőjét rendezik meg december 29-én a Petőfi Csarnokban este hét órától.Az esemény egyben gála is, amelyen az elmúlt évek break tánc, Dj, freestyle rap és beatbox kategória legjobbjai mutatják be kimondottan erre az alkalomra összeállított produkciójukat.
Az ágazati konszolidálódás jeleként újabb szövetséget jelentettek be japán elektronikai cégek a folyadékkristályos képernyők (LCD) gyártásában: a Matsushita, a Hitachi és a Canon közös közleményben adták hírül együttműködésüket.
Több részes összeállításunkban a 2007-es esztendő legjobb sportolóit, legemlékezetesebb mérkőzéseit, eredményeit, botrányait, sikereit és bukásait rangsoroljuk. A Sportlegek-2007. IV. befejező részében az év rekordjait, csapatait, edzőit és nagy pillanatit gyűjtöttük össze.
Öt órával a rajt után a várakozásoknak megfelelően a címvédő Wild Oats vezet a hagyományos, immár 63. alkalommal kiírt Sydney-Hobart vitorlás viadalon. A 630 tengeri mérföldes (1168 km) távnak 82 vitorlás vágott neki, s az ausztrál 98 lábas (30 m) szupermaxi jelenleg 4 tengeri mérfölddel halad.
Az iraki kormány szerdán elfogadta az általános amnesztiáról szóló törvény tervezetét, amely révén több ezer amerikai katonai, illetve iraki börtönben lévő fogoly kerülhet szabadlábra - jelentette be az iraki kormány szóvivője.