2007. december 29. szombat

dec. 29
17:39
Harmincezres ellenzéki megmozdulás (HírExtra)
A grúziai ellenzék harmincezer híve gyűlt össze szombaton Tbilisziben, egy héttel az elnökválasztás előtt. A választási gyűlés részvevői Levan Gacsecsiladze ellenzéki elnökjelölt nevét skandálták. Kifeszített plakátjaik egyikén - egy múlt havi, a rendőrség által erőszakkal feloszlatott ellenzéki megmozdulásra utalva - ez állt: "Emlékezz november 7-re!".
dec. 29
17:39
Franciaország elnyomja a cigarettát (Blikk)
dec. 29
17:39
A háziorvosok nem tudnak a betegszállítások rendjéről (HírTV)
Még mindig nem tájékoztatták a háziorvosokat a betegszállítások új rendjéről. A január elsején életbe lépő törvény alapján a mentést és a betegszállítást szétválasztják. 2008-tól a szakkíséretet nem igénylő ülő- és fekvő-betegszállítást a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületébe tömörült 73 magán betegszállító végzi majd.
dec. 29
17:44
Az iraki al-Kaida nagy részének annyi (HírExtra)
Az iraki belügyminisztérium szóvivőjének bejelentése szerint "75%-ban szétzúzták" az idén az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat iraki szervezetét, és ez az eredmény elsősorban az iraki biztonsági erők fejlődésének köszönhető.
dec. 29
17:50
Igazoltatni akartak, ezer karton csempészett cigit találtak (HírExtra)
Mintegy ezer karton, különböző márkájú cigarettát találtak egy személygépkocsiban a rendőrök a Hajdú-Bihar megyei Bihartorda – Bakonszeg környékén szombatra virradó éjszaka - tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Parancsnokságának szóvivője az MTI-t.
dec. 29
17:56
Bélyegen a tragikus sorsú popsztár (HírExtra)
Macedóniában egymilliós példányszámban adták ki azt a postai bélyeget, amelyen Tose Proeszki popsztár képe van. A 26 éves énekes októberben közlekedési balesetben vesztette életét.
dec. 29
17:58
Körözési Top 100-at hozott nyilvánosságra a rendőrség (Gondola)
A száz legkeresettebb bűnöző arcképét, nevét és korát a rendőrség honlapján tették közzé. Bencze József országos rendőrfőkapitány még a hónap elején jelentette be, hogy nyilvánosságra hozzák...
dec. 29
18:02
Új év, új Heti Válasz (HírExtra)
Teljesen új köntösben, dupla számmal, bővebb tartalommal jelenik meg január 10-én a Heti Válasz - tájékoztatta közleményben az MTI-t Bánhegyi Zsófia lapigazgató-helyettes szombaton.
dec. 29
18:02
Halmosi a Plymouth drukkerek kedvence (HírTV)
A Plymouth szurkolói szerint Halmosi Péter volt az ősszel a legjobb játékosuk.
dec. 29
18:06
Sokba került Cristiano Ronaldo kihagyott büntetője! (Infostart)
A Manchester United 2-1-re veszített a West Ham otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. A címvédő manchesteri együttesnek sokba került a kudarc, a tabellát ismét az Arsenal vezeti.
dec. 29
18:07
Jéghegynek ütközött egy tengerjáró hajó (HírTV)
Egy motorleállás után jéghegynek sodródott egy norvég turistahajó az Antarktisz-félsziget északi csücskénél, közölte a norvég hajót üzemeltető társaság szombaton. A hajón nem keletkezett jelentős kár, és a fedélzeten lévő több mint háromszáz embernek sem esett baja.
dec. 29
18:07
Javítani kell Budapest légszennyezettségi mutatóin (HírExtra)
A Budapesten és a nagyvárosokban mért magas porszennyezettség elsősorban szív- és érrendszeri megbetegedéseket okozhat. A Levegő Munkacsoport szerint csak hosszú távú intézkedésekkel lehet hatékonyan csökkenteni a szennyezést. A KDNP a Fővárosi Védelmi Bizottság összehívását kezdeményezte az ügyben.
dec. 29
18:13
Javuló közlekedésbiztonságot ígér a GKM (HírExtra)
Összesen félmilliárd forintból vásárolhat magának a közlekedés biztonságát javító eszközöket 83 magyarországi település. A pénz az áprilisban fizetőssé tett főutakon jött össze, elnyerni pedig a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatán lehetett.
dec. 29
18:19
Bronzérmes lett az Újpest (HírExtra)
Az Újpest lett a bronzérmes a jégkorong Magyar Kupában, miután a helyosztón legyőzte a házigazda SC Csíkszereda csapatát.
dec. 29
18:24
A legkeresettebbek listája (HírExtra)
Körözési Top 100-at hozott nyilvánosságra szombaton a rendőrség; a száz legkeresettebb bűnöző arcképét, nevét és korát a rendőrség honlapján tették közzé.
dec. 29
18:26
Egy üdülőépületben volt robbanás Tiszakécskén (Gondola)
Tiszakécskén, az üdülőövezetben robbanás történt szombat délután egy kétemeletes üdülőépületben - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem szóvivője. A tűzoltóknak nincs tudomásuk arról,...
dec. 29
18:26
Megújult a győri zsinagóga (HírExtra)
A Széchenyi István Egyetem kezelésében lévő egykori győri zsinagóga épületszárnyainak felújításával befejeződtek a rekonstrukciós munkák az épületegyüttesben - mondta az egyetem titkárságvezetője szombaton az MTI-nek.
dec. 29
18:30
Döntős a Honvéd (HírExtra)
Elsőként a címvédő Domino-Honvéd jutott be a Vodafone férfi vízilabda Magyar Kupa vasárnapi fináléjába, miután a Szőnyi úton könnyedén nyert az UNIQA-UTE elleni elődöntőben.
dec. 29
18:32
Kíváncsi, hány hosszú hétvége lesz 2008-ban? (Gondola)
Jövőre 254 munkanap lesz, ebből három szombaton. 2007-ben csak 251 napon kellett dolgozni, mivel szinte minden állami ünnep a hétvége közelébe esett. 2007-ben 10 fizetett munkaszüneti nap volt, 2008-ban az ünnepek és a hétvégék egybeesése miatt csak 8, így is több olyan hosszú hétvége lesz azonban, ami egy-két szabadnappal akár egy hétre bővíthető.
dec. 29
18:36
Exhumáltatná Bhutto földi maradványait a kormány (HírTV)
Exhumáltatná Benazir Bhutto földi maradványait a pakisztáni kormány, hogy bebizonyosodjon, mi okozta az ellenzéki vezető halálát. Musarraf szigorú fellépést rendelt el a zavargások és a fosztogatások ellen.
dec. 29
18:36
Társasági honlapokon vadászó bankok (HírExtra)
Társasági honlapokon (is) vadásszák az orosz bankok nem fizető adósait az ezzel megbízott cégek mostanában. Oroszországban idén futott be hatalmas pályát néhány társasági honlap, köztük az Osztálytársak, a Kapcsolatban és Az én köröm, mára pedig sok millióra rúg regisztrált felhasználóik száma. Az adatok egy részét bárki láthatja, aki az interneten kószál.
dec. 29
18:42
Robbanás Tiszakécskén (HírExtra)
Tiszakécskén, az üdülőövezetben robbanás történt szombat délután egy kétemeletes üdülőépületben - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem szóvivője. A tűzoltóknak nincs tudomásuk arról, hogy bárki is megsérült volna a detonáció során, de még vizsgálják a romokat - mondta Dobson Tibor.
dec. 29
18:43
Beszakadt a jég egy német jégvitorlázó alatt a Keszthelyi-öbölben (Gondola)
Beszakadt a jég egy német jégvitorlázó alatt a Keszthelyi-öbölben szombat délelőtt - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke az MTI-t. Bagyó Sándor elmondta, a Helikon...
dec. 29
18:48
A vörös ördögöket megállították (HírExtra)
Vereséget szenvedett a Manchester United az angol első osztályú labdarúgó bajnokság 20. fordulójában szombaton. Sir Alex Ferguson csapata hiába vezetett szinte végig, az otthon játszó West Ham a hajrában fordított. A Manchesternek vezetést szerző Cristiano Ronaldo a második félidőben büntetőt hibázott.
dec. 29
18:48
Gorbacsov: Veszélyes precedenst teremtenek Koszovóval (HírTV)
Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke szombaton azzal vádolta a nyugati vezetőket, hogy veszélyes precedenst teremtenek, amikor úgy döntenek Koszovó sorsáról, hogy megkerülik az ENSZ Biztonsági Tanácsát.
dec. 29
18:49
Srí Lanka-i katonák elfoglaltak egy falut a tamil lázadóktól (Gondola)
Srí Lanka-i katonák elfoglaltak szombaton egy falut az elszakadásra, önálló állam létrehozására törekvő tamil lázadóktól a dél-ázsiai szigetország (a volt Ceylon) északi részén, és megöltek az...
dec. 29
18:50
A MÁV megállapodott a nyugdíjasaival (HírExtra)
A MÁV Zrt. együttműködési megállapodást kötött a Vasutasok Szakszervezete Országos Nyugdíjas Szervezetével - tudatta a vasúttársaság. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a három éves együttműködési megállapodás célja, hogy kölcsönös kötelezettségvállalás alapján, megfelelő feltételeket biztosítson a vasutas nyugdíjasok élethelyzetének megőrzéséhez.
dec. 29
18:51
Mintaklub lehet az elmúlt évek fekete bárányából? (Infostart)
Jelentős változások voltak az elmúlt hetekben a Fehérvár labdarúgócsapatánál. December 12-én Garancsi István nagyvállalkozó 80 százalékos részesedést szerzett az együttest működtető Fehérvár FC Kft.-ben, és lépéseket tett azért, hogy a csapat továbbra is az élvonalban szerepelhessen. A Magyar Labdarúgó Szövetség november 30-án első fokon visszavonta a Fehérvár 2007/2008-as szezonra kiadott…
dec. 29
18:52
XVI. Benedek egyre kevésbé népszerű (HírExtra)
Több mint 390 ezerrel kevesebben vettek részt XVI. Benedek pápa audienciáin és miséin, mint tavaly, közölte szombaton a Vatikán. Ebben az évben összesen 2,83 millió zarándok vagy turista volt kíváncsi a pápa szerdai általános audienciáira, a vasárnapi Úr angyala miséire vagy az év közben tartott más misékre és speciális audienciákra.
dec. 29
18:54
Falut foglaltak és 20 lázadót megöltek a katonák (HírExtra)
Srí Lanka-i katonák elfoglaltak szombaton egy falut az elszakadásra, önálló állam létrehozására törekvő tamil lázadóktól a dél-ázsiai szigetország (a volt Ceylon) északi részén, és megöltek az ütközetben legalább húsz tamil fegyverest - közölte a colombói kormány hadseregének egy névtelenül nyilatkozó illetékese.
dec. 29
18:54
Egy üdülőépületben volt robbanás Tiszakécskén (Blikk)
dec. 29
18:54
A MÁV együttműködést kötött a VSZ nyugdíjas szervezetével (Gondola)
A MÁV Zrt. együttműködési megállapodást kötött a Vasutasok Szakszervezete Országos Nyugdíjas Szervezetével - tudatta a vasúttársaság. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a három éves...
dec. 29
18:59
Chagall Zágrábban (HírExtra)
Több mint mese címmel Marc Chagall (1887-1985) fehérorosz születésű francia festőművész 162 képe látható március 16-ig Zágrábban a felsővárosi múzeumban.
dec. 29
18:59
Interneten a száz legkeresettebb magyar bűnöző (Blikk)
dec. 29
19:00
Olaszország és Líbia közösen fog járőrözni a Földközi-tengeren (Gondola)
Az olasz és a líbiai kormány szombaton megállapodott arról, hogy a két ország közös járőrszolgálatot indít a Földközi-tengeren, így akarva megakadályozni az Európába irányuló embercsempészést -...
dec. 29
19:04
Közös járőrözés a tengeren (HírExtra)
Az olasz és a líbiai kormány szombaton megállapodott arról, hogy a két ország közös járőrszolgálatot indít a Földközi-tengeren, így akarva megakadályozni az Európába irányuló embercsempészést - közölte a római belügyminisztérium.
dec. 29
19:10
Magyar nap az angol másodosztályban (HírExtra)
Négy magyar játékos is gólt szerzett az angol másodosztály 25. fordulójában szombaton. A Bristolban játszó Vaskó Tamás mérkőzést eldöntő találatot rúgott idegenben a Burnley ellen, Tímár Krisztián döntetlenre mentette csapata, a Plymouth hazai meccsét a Stoke ellen, míg a West Bromban Gera Zoltán, a Queens Parkban Buzsáky Ákos együttese fölényes győzelmet tette még magabiztosabbá a Scunthorpe,…
dec. 29
19:10
Kikapott a Manchester United (HírTV)
Vereséget szenvedett a Manchester United az angol első osztályú labdarúgó bajnokság 20. fordulójában szombaton. Sir Alex Ferguson csapata hiába vezetett szinte végig, az otthon játszó West Ham a hajrában fordított. A Manchesternek vezetést szerző Cristiano Ronaldo a második félidőben büntetőt hibázott.
dec. 29
19:12
Honvéd_Eger döntő (HírExtra)
A címvédő Domino-Honvéd után a Brendon-UPC-ZF-Eger jutott be a Vodafone férfi vízilabda Magyar Kupa vasárnapi fináléjába, miután a Szőnyi úton két góllal verte az FTC-Aprilia együttesét.
dec. 29
19:20
Danis Lídia Ruttkai Éva-emlékgyűrűs (HírExtra)
Danis Lídia színésznő vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a Vígszínház szombati házi ünnepségén. A leadott szavazatokat tartalmazó lepecsételt urnát a Vígszínház nagyszínpadán az Úrhatnám polgár című darab előadása előtt megrendezett ünnepségen nyitották fel.
dec. 29
19:34
Útjavítás az egész országban (Piac és Profit)
A GKM 5 milliárd forintot fordított az úthálózat felújítására ott, ahol korábban a tehergépjármű forgalom rombolt. Száznyolcvan kilométer újult meg.
dec. 29
19:36
Bassót befogadják (HírExtra)
A másodosztályú Barloworld csapata szeretné leigazolni Ivan Basso olasz kerékpárost, akinek 2008. október 24-én jár le a doppingvétség miatt kiszabott eltiltása.
dec. 29
19:47
2008 a botox éve (HírExtra)
Az új évet a Botox jegyében kezdjük. Az Egyesült Államokban egy év alatt 350 százalékkal növekedett a botulinum idegméreggel végzett kozmetikai beavatkozások száma. Ezt az adatot erősítette meg az olasz La Stampa című napilapnak Gianluca Campiglio, az amerikai plasztikai sebészek társaságának tagja is.
dec. 29
19:51
13 százalékot emel a BKV - a nap hírei (Infostart)
A kormányszóvivő szerint nem jelenti a beruházás csúszását az, hogy január 16-án hirdetik ki a kormányzati negyedre kiírt versenypárbeszédes közbeszerzési eljárás eredményét. Az interneten tette közzé a 100 legkeresettebb bűnöző arcképét, nevét és korát a rendőrség. 13 százalékkal emelkednek a BKV tarifái. A nap hírei 2007. december 29-én, szombaton.
dec. 29
19:52
Danis Lídia kapta idén a Ruttkai-emlékgyűrűt (HírTV)
Szombaton este adták át a Vígszínházban huszonegyedik alkalommal a Ruttkai-emlékgyűrűt. Ebben az évadban Danis Lídia vehette át az elismerést Ruttkai Éva lányától, Gábor Júliától. Tavaly Rajhona Ádám kapta a díjat.
dec. 29
19:57
Halott férfit dobott partra a Kapos (HírExtra)
Férfiholttestet találtak Kaposváron, a Kapos folyóban - erősítette meg az MTI értesülését szombat este a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
dec. 29
19:57
Siófok megvette a kiliti repülőteret (HírTV)
Fél év múlva akár már a Balaton déli partjára is repülővel érkezhetnek a nyaralók, miután a siófoki önkormányzat megvette a kiliti repülőteret.
dec. 29
19:57
Holttestet találtak a Kaposban (Metropol)
Férfiholttestet találtak Kaposváron, a Kapos folyóban - erősítette meg az MTI értesülését szombat este a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
dec. 29
20:03
Szávay megúszta Vakulenkót (HírExtra)
A selejtezőből érkező ellenfele lesz a világranglistán 20. Szávay Ágnesnek a vasárnap kezdődő 175 ezer dollár összdíjazású keménypályás Gold Coast-i tenisztornán, miután eredeti riválisa, a rangsorban 32. ukrán Julia Vakulenko visszalépett.
dec. 29
20:03
Zavargások törtek ki Kenyában (HírTV)
Kenyában zavargások törtek ki az elnökválasztás részeredményeinek nyilvánosságra hozatala után.

Keresés