2007. december 3. hétfő

dec. 3
10:20
Megbukott Chávez népszavazási kezdeményezése (HírTV)
A venezuelai Nemzeti Választási Tanács bejelentette: a korlátlan elnöki újraválaszthatóságról szóló alkotmánymódosítási kezdeményezést elvetették a szavazók. A testület közlése szerint az alkotmánymódosításra a szavazók 49,3 százaléka adta voksát, szemben az ellenzők 50,7 százalékával.
dec. 3
10:22
Elhalasztanák az e-díjrendszer bevezetését (HírExtra)
Változtatna az MSZP az elektronikus sztrádadíjjal kapcsolatos szabályozáson, pedig azt csak nyár végén fogadta el az Országgyűlés. Eszerint a 3 és fél tonnánál nagyobb járművek vezetői 2009. január 1-től már elektronikusan fizetnének az autópályák, autóutak használatáért.
dec. 3
10:22
Oroszország Putyin mellett - az űrből is voksoltak (Gondola)
A szavazatok 91,6 százalékának kiszámlálása alapján az oroszországi parlamenti választáson a Putyint támogató pártok elsöprő győzelmet arattak. A szavazatok közel 80 százalékának az összesítése szerint a Kreml-hű Egységes Oroszország párt a voksok 64,2 százalékát, a szintén Putyint támogató Igazságos Oroszország pedig 7,8 százalékát szerezte meg.
dec. 3
10:24
Kémek a Rolls-Royce-nál és a Shell-nél (HírExtra)
Kínai hackerek támadták meg a brit Rolls-Royce repülőgépmotor-gyártó cég számítógépes hálózatát - írta hétfőn a The Times című brit lap internetes oldalán. Az újság szerint a Shell olajmultinál pedig kínai kémhálózatot fedeztek fel.
dec. 3
10:27
Startol a JimJam (HírExtra)
Jövő hétfőn indul a legkisebbeknek szóló JimJam tévécsatorna - tájékoztatta az adó kommunikációs ügynöksége hétfőn az MTI-t. A hat évnél fiatalabb gyerekeknek szóló JimJam programja a közlés szerint magyar nyelvű rajzfilmekből, éneklős és zenés-táncos sorozatokból, valamint báb- és agyagfigurákat szerepeltető, izgalmas cselekményű műsorokból áll.
dec. 3
10:27
Múzeum-körúti erőszak: megkezdődött az iratismertetés (Gondola)
Megkezdődött az iratismertetés a Múzeum körúti erőszak ügyében - tudta meg az MTI a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől hétfőn délelőtt. Morvai Attila azzal a sajtóhírrel kapcsolatban, miszerint...
dec. 3
10:29
Újra felfelé indult az olajár (Privátbankár)
Nem valószínű, hogy az OPEC-országok illetékes miniszterei meg tudnak állapodni a termelés újabb növelésében szerdán. A dollár újfent gyengül, ez is támogatja a kőolaj árát.
dec. 3
10:31
Már karácsonyi ajándékra is köthetünk biztosítást (Privátbankár)
Bárki akár 5 évre szóló biztosítást köthet 35 ezer forint feletti műszaki cikkekre, ha a Cora áruházakban vásárol, és a Groupamával szerződik. A hazaszállítás és a felszerelés is biztosítható
dec. 3
10:32
Egy kormánypárti adományozó piszkos titkai (Infostart)
Nem csitul a kormányzó Munkáspárt körüli adományozási botrány Nagy-Britanniában. A titokzatos adományozó, David Abrahams több mint 600 ezer fontot (216 millió forintot) adományozott a kormánypártnak törvénysértő körülmények között. A multimilliomos vállalkozó magánéletéről volt barátnője beszélt.
dec. 3
10:32
Utcát neveztek el az újságíróról (HírExtra)
Szülőfalujában, a Győr-Moson-Sopron megyei Győrsövényházon, utcát neveztek el a hat éve elhunyt Szapudi András író-újságíróról - írta a Kisalföld hétfői száma.
dec. 3
10:32
Érzékeny szervünk, a gége (HírTV)
Talán meglepő, de a gége az egyik legérzékenyebb szervünk. Zavartalan működésére pedig nagyon is szükségünk van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy milyen gyorsan munkaképtelenné tud válni az, akinek munka közben sokat kell beszélnie - még ha csak egy banális vírusfertőzéstől is reked be.
dec. 3
10:34
A Lanus nyerte a nyitószakaszt (HírExtra)
A Lanus vendégként 1-1-es döntetlent ért el a Boca Juniors ellen az argentin labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában, ezzel megnyerte a nyitószakaszt (Apertura).
dec. 3
10:34
EUR-USD Változóan alakuló nemzeti beszerzési menedzserindexek (HírTV)
A revízió szerint 52,6 pontról 52,8 pontra módosították az EU-s beszerzési menedzserindexet, miközben változatlan értékkel számoltak a legutóbbi 51,5 pontos érték után. A 3 legnagyobb nemzetgazdaság indexei eltéröen alakultak: míg az olasz index változatlanul 51,3 ponton állt, addig a német és a francia index javulást mutatott. Az adatok hatására 1,4622-re esett vissza az EUR-USD árfolyama. A…
dec. 3
10:35
Kiotó: egy kontinens csatlakozott! (Piac és Profit)
Aláírta az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről szóló Kyotói Egyezmény ratifikációjához szükséges dokumentumokat Kevin Rudd új ausztrál kormányfő hétfőn, röviddel kormánya beiktatása után.
dec. 3
10:35
Csontritkulás: Sok sajttal és sétával legyőzhető a néma járvány (BorsOnline)
Néma járványnak is hívják a csontritkulás nevû népbetegséget. Azért nevezik így, mert nem jár panasszal, csak akkor lehet észrevenni, ha már baj van, vagyis, ha már annyira megritkul a csonttömeg, hogy egy kis esés is veszélyes törést okoz. Ahogy idôsödik az ember, úgy egye nagyobb az esélye a kialakulásának.
dec. 3
10:38
Nincs pénz a nógrádi kistérségekre? (HírExtra)
Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője indokolatlannak tartja, hogy egy kormányrendelet kivonta Balassagyarmat és Rétság kistérségét a hátrányos helyzetűek köréből, mert az érintett települések ezáltal pályázati lehetőségektől esnek el, miközben mutatóik romlottak.
dec. 3
10:40
Karsai nem szándékozik kilépni (HírExtra)
Nem kíván kilépni a szocialisták parlamenti frakciójából Karsai József képviselő, aki a Békés Megyei Hírlap hétfői számában megjelent interjújában egyebek között azt közölte, hogy már köszönő viszonyban sincs a miniszterelnökkel.
dec. 3
10:43
Kegyelmet kapott a tanítónő (HírExtra)
Kegyelemben részesítette hétfőn Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni államfő az iszlám megsértése miatt 15 napi elzárásra ítélt brit tanítónőt - közölte egy elnöki szóvivő.
dec. 3
10:43
Brit beszerzési menedzserindex: 54,4 pont- elörejelzés: 52,5 pont (HírTV)
Novemberi brit beszerzési menedzserindex: 54,4 pont- elörejelzés: 52,5 pont- elözö havi érték: 52,9 pont. Részletek következnek… in-GFX
dec. 3
10:45
Kiesett az élvonalból a legnépszerűbb labdarúgócsapat (HírExtra)
Az utolsó fordulóban csak döntetlent játszott, így kiesett a brazil élvonalból a Corinthians, az ország egyik legnépszerűbb labdarúgócsapata. A két éve még bajnoki címet nyert együttes a zárókör előtt a 16. - utolsó bennmaradó - helyen állt, ám a Gremio elleni 1-1-es döntetlen sokba került a gárdának.
dec. 3
10:46
Vajon hűséges a nagy ő? (Blikk)
Kérdéseink alapján megtudhatod, megbízhatsz-e kedvesedben!
dec. 3
10:48
Egyre kevesebb 1 és 2 forintos (HírExtra)
Hosszú idő után október volt az első olyan hónap, amikor több egy- és kétforintos áramlott be a jegybankba, mint onnan ki - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t. Az adatok a jegybank szerint azt mutatják, hogy helyes volt az MNB döntése az aprópénzek bevonásáról, hozzáteszik, hogy ezt egy közvélemény-kutatás is visszaigazolja.
dec. 3
10:51
Putyinról jót vagy semmit? (Privátbankár)
A lett közszolgálati televízió váratlanul törölt hétvégi műsorából egy dokumentumfilmet, amely bíráló felhanggal mutatta volna be Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Arnis Kupriss, az LTV 7 tv-csatorna mű...
dec. 3
10:54
Keveslik a havi 230 ezer forintos fizetést a cseh pedagógusok, ezért sztrájkolnak (Infostart)
Csehországban országos sztrájkot tartanak kedden a pedagógusok. A tanítók magasabb béreket követelnek, a Miroslav Topolánek vezette jobbközép kormány viszont nem hajlandó engedni a nyomásnak.
dec. 3
10:54
Verseny a neutronkutató központért (HírExtra)
Debrecen egy svéd és egy spanyol várossal versenyez. Mindenesetre a beruházás óriási, az unió egymilliárd eurót költene a Neutronkutató Központra, ahol négyezer tudós dolgozna. Nagyjából ennyi pénzbe kerül az M6-os autópálya Budapesttől Pécsig.
dec. 3
10:54
Befejeződött a nyomozás Zsanett-ügyben (HírTV)
Az ügyészség már befejezte a nyomozást a Zsanett-ügyben. Az eddig összegyűlt iratokat hétfőn ismertetik az érintettekkel. Bár az ügyészség több lépést már nem tervezett, a gyanúsítottak, illetve Zsanett észrevételei miatt még elhúzódhat az ügy.
dec. 3
10:55
"Nem volt tisztességes az orosz választás" (Kripto Akadémia)
Sem szabadnak, sem tisztességesnek nem nevezhetők az oroszországi parlamenti választások a német kormány magas rangú képviselője szerint.
dec. 3
10:56
Ritka rendellenesség (HírExtra)
Eltávolították egy angol operaénekesnő két felesleges bordáját a sebészek - adta hírül a BBC. A 42 éves Maria Field ezek után szeretne hivatásos operaénekesnő lenni, amire eddig nem volt módja az egészségét megrontó rendellenesség miatt.
dec. 3
10:59
Megkezdődött az iratismertetés a Zsanett-ügyben (HírExtra)
Megkezdődött az iratismertetés a Zsanett-ügyben - tudta meg az MTI a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől hétfőn délelőtt. Morvai Attila azzal a sajtóhírrel kapcsolatban, miszerint ezt követően megszüntetik a nyomozást, azt mondta: érdemi döntés még nem született erről.
dec. 3
10:59
Brit alsóházi jelentés az iraki misszió nem érte el küldetése célját (Gondola)
Az Irakban szolgáló brit csapatok nem érték el küldetésük célját, kivonulásuk után anarchiát és erőszakot hagynak hátra - mutat rá a brit alsóház védelmi bizottságának hétfőn közzétett jelentése....
dec. 3
10:59
Zsanett-ügy: megkezdődött az iratismertetés (Blikk)
dec. 3
11:00
Félpályás útlezárás Sátoraljaújhelyen a kamionforgalom miatt (Alternatív Energia)
Polgári engedetlenségi akciót tartanak a tervek szerint három napon át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen, a félpályás útlezárást a település vezetője kezdeményezte. Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) még október végén vetette fel egy esetleges útlezárás lehetőségét, amennyiben nem gyorsulnak fel azok a fejlesztések, amelyek enyhítenék a városon átmenő kamionforgalom okozta problémákat.…
dec. 3
11:01
Kirúgták az edzőt (HírExtra)
Menesztette Hector Cúper vezetőedzőt a spanyol első osztályban szereplő Real Betis vezetése - jelentették be hétfő hajnalban. Az argentin szakembernek azután kellett távoznia, hogy csapata vasárnap este 2-0-ra kikapott hazai pályán az Atletico Madridtól.
dec. 3
11:04
Leszerelik a jelzőrendszert (HírExtra)
A hévízi kistérség csaknem harminc háztartásában szerelik le év végéig a házi segítségnyújtó rendszerhez tartozó jelzőkészüléket - írja a Zalai Hírlap. A műszer jeladó rendszerű, vagyis ha a bajba jutott idős vagy beteg ember megnyomja saját készülékén a gombot, az jelez a diszpécser-központban, és onnan rögtön szólnak az ügyeletes segítőnek.
dec. 3
11:04
USD-JPY Romló kilátások (HírTV)
Miután a 110,49-es támogatás alá esett vissza az árfolyam, romlottak az USD-JPY kilátásai, és minimumot ért el 110,32-nél. Ha tartósan a támogatás alatt marad az árfolyam, minimum 109,49-ig nyílik potenciál. Ha azonban összeszedi magát a devizapár, 111,70–nél ellenállással találja szembe magát. in-GFX
dec. 3
11:06
Párizsban jár az ősz (HírExtra)
Mielőtt még azt gondolnánk, hogy csak Magyarországról kerülnek elrettentő képek a külföldi képernyőkre, vagy hogy máshol könnyebb reformokat csinálni vagy akár megélni, nézzük meg, hogy készül ez francia módra. Korrupció, sztrájk, tüntetés, zavargás à la française.
dec. 3
11:06
Péntekig lehet jelentkezni a központi írásbelire (HírTV)
Péntekig jelentkezhetnek a központi írásbeli vizsgákra a középiskolában továbbtanulni vágyó diákok. A január végén tartott megmérettetésre az intézmények egyharmada kötelezi a végzősöket, így nem árt időben tájékozódni, hogy a kiszemelt iskolában kérik-e a központi írásbelik eredményét vagy sem.
dec. 3
11:07
Hajlamosak az elmebajra a baloldali szimpatizánsok (BorsOnline)
A baloldali emberek hajlmosabbak az elmebetegségre, mint a jobboldaliak – derül ki az amerikai Gallup Intézet legfrisebb kutatásából, amelynek eredményei arra mutatnak, George Bush amerikai elnök a legtisztább fejű személy a világon.
dec. 3
11:08
Sok szex és étcsoki az ép elme titka (Infostart)
Aki szappanoperákat néz vagy zsírban gazdag ételeket eszik, hamarabb leépül agyilag. Az agyi képességeink megőrzéséhez azonban nagyon fontos a sok szex és a keserűcsokoládé.
dec. 3
11:08
Karácsony közeledtével a bolti szarkák száma is nő (HírTV)
Négy héttel karácsony előtt a bolti szarkák megjelenésére hívja fel az angliai boltosok figyelmét egy közelmúltban kiadott jelentés. A Checkpoint Retail jelentése szerint várhatóan 105 ezer lopásra lehet számítani karácsony előtt, melynek értéke elérheti a 430 millió fontot.
dec. 3
11:10
Széjjelhagyta női bugyijait a japán férfi (HírExtra)
Letartóztattak Japánban egy fehérnemű fetisiszta férfit, aki az általa hordott női bugyikkal pakolta teli lakóhelyének környékét - jelentette be a japán rendőrség hétfőn. A 48 éves, háromgyerekes családapa autók szélvédőin, kerékpárokon és szomszédjaink kertjében hagyta a női fehérneműket. A férfit szemetelésért vették őrizetbe.
dec. 3
11:10
Félpályás útlezárás Sátoraljaújhelyen a kamionforgalom miatt (Metropol)
Polgári engedetlenségi akciót tartanak a tervek szerint három napon át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen, a félpályás útlezárást a település vezetője kezdeményezte.
dec. 3
11:15
Szinetár Miklós új könyve (HírExtra)
Színházi életünk ismert szereplője, Szinetár Miklós rendező legújabb könyve sok mindenről szól operán innen és operán túl. Színes tudósításokat sorakoztat fel külföldi operafesztiválokról, valamint tanulmányokat ad közre színházról, műfajokról, operáról, operettről.
dec. 3
11:15
EU-s munkanélküliségi ráta: 7,2%- elörejelzés: 7,3% (HírTV)
Októberi EU-s munkanélküliségi ráta: 7,2%- elörejelzés: 7,3%- elözö havi érték: 7,3%. Részletek következnek… in-GFX
dec. 3
11:15
Félpályás útlezárás Sátoraljaújhelyen a kamionforgalom miatt (Gondola)
Polgári engedetlenségi akciót tartanak a tervek szerint három napon át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen, a félpályás útlezárást a település vezetője kezdeményezte. Szamosvölgyi Péter...
dec. 3
11:15
Kegyelmet kapott a Szudánban az iszlám megsértése miatt elítélt brit tanítónő (Metropol)
Kegyelemben részesítette hétfőn Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni államfő az iszlám megsértése miatt 15 napi elzárásra ítélt brit tanítónőt, akit már el is engedtek fogságából.
dec. 3
11:19
Német bírálatok az orosz választások kapcsán (Infostart)
A német kancellár rádióinterjúban bírálta az oroszországi véleménynyilvánítás korlátozását. A hétvégi választás kapcsán Angela Merkel kifogásolta azt is, hogy nem engedték be az országban az EBESZ megbízottait. A berlini kormány oroszországi ügyekben illetékes megbízottja nyíltan kimondta, hogy szó sem volt pártatlan és szabad választásról.
dec. 3
11:20
Világnapok viharában (HírExtra)
Az utcán kedves, piros szalagot viselő kislányok óvszert osztogattak a járókelőknek pár napja. Mint később megtudtam, az AIDS-ellenes világnapra felhívó kampány része volt az akció. De nem csupán ez az egyetlen világnap, ami a december kezdetét jelzi! Sőt, ma már minden nap egy világnap.
dec. 3
11:20
Angyalkás bélyegző a beteg gyermekekért (HírTV)
Ismét megnyitotta kapuit a Szeretet Posta a Fejér megyei Nagykarácsonyban, ahol a gyerekek a Mikulással is találkozhattak. A Magyar Posta erre az alkalomra különleges bélyegzővel és bélyeggel is készült, valamint idén is meghirdette a Posta Angyal akciót.
dec. 3
11:20
Navracsics ma médiatörténelmet ír (Gondola)
Navracsics Tibor ma délután 1 órától Hannoverből online kommentálja a Parlament napirend előtti felszólalásait. A múlt héten indult Jobbklikk társasblogban a rendszeresen publikáló hét közéleti személyiség írásaihoz bárki hozzászólhat.

Keresés