„Az állami vállalatok és a társadalmi felelősségvállalás Magyarországon a 21. században” címmel rendez konferenciát a Magyar Államvasutak (MÁV) Kommunikációs Igazgatósága. A konferencián a magyarországi állami vállalatok CSR-tevékenységének lehetőségeit és irányait vitatják meg a résztvevők.
A diákhitellel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat veszi számba az a film, amelyet a Diákhitel Központ készített és még ezen a héten eljuttat minden érettségit adó középiskolába - közölte Őri András kommunikációs igazgató hétfőn az MTI-vel.
"Visszatérés immár a jövő helyszínére" címmel számolt be hétfőn a német Süddeutsche Zeitung a berlini magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum új épületének az elmúlt hét végén történt átadásáról.
Az 1937. december 3-án, vagyis pontosan hetven éve elhunyt József Attilára emlékeznek hétfőn délután egy órakor Budapesten a XI. kerületi József Attila Gimnáziumban. Az intézmény könyvtárosa hetven kortárs költőt, írót, dalszövegírót, diákot és tanárt kért fel arra, hogy írja le legkedvesebb József Attila sorát.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága Podolák György (MSZP) levezető elnök szavai szerint "döntetlenre szavazott" Tóth Károly szocialista képviselőnek a vizitdíj eltörlésére vonatkozó javaslatáról. A testület hétfői ülésén a javaslatot egyharmados támogatással életben tartotta, így az a parlament elé kerülhet.
A hagyományos Pető-napot november 30-án, pénteken rendezték meg a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetében. A Pető-nap A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat része, ám annak záróünnepélyével egy időben tartják, a szokásoknak megfelelően a konduktív pedagógiai módszer megalkotójának névnapján, András napon.
A Királyi gárda hazai pályán verte 3-1re a Racing Santandert, a Barcelona ugyanakkor mindössze 1-1es döntetlent játszott a katalán rangadón az Espanyol ellen, a Villareal pedig 2-0ra kikapott a Valladolid otthonában.
A Hankook Tire Magyarország Kft. kapta "Az év legnagyobb új befektetője" oklevelet az idén; az elismerést Kóka János leköszönő gazdasági miniszter adta át.
BERLIN – Úgy tűnik, Katie Holmes (28) megirigyelte kislánya, Suri (1,5) hajviseletét, mert a színésznő a Bambi-díjátadó gálán ugyanolyan frufruval jelent meg, mint amilyet gyermeke visel. Ettől aztán olyanok, mint két tojás, ami nem baj, hisz mindketten gyönyörűek.
Úgy tünik, lelassult az USD-CHF erösödése. A következö akadályok 1,13-nál és 1,1330-nál találhatók. Ha 1,1240 alá megy az árfolyam, szabaddá válhat az út 1,0850-ig. in-GFX
Nem vonja vissza december 17-i sztrájkfelhívását a LIGA. Ezt Gaskó István, a szakszervezeti tömörülés elnöke jelentette be, miután tárgyalt a kormány képviselőivel, hétfőn délelőtt Budapesten. Gaskó István hozzátette: a munkabeszüntetés hosszáról és módjáról csak a december 17-én esedékes parlamenti végszavazás után döntenek - tette hozzá Gaskó István.
Nemes Jeles László rövidfilmje nyerte el a hétvégén véget ért bilbaói filmfesztivál Ezüst Mikeldi díját. A rövid- és dokumentumfilmek nemzetközi fesztivál versenyprogramjában 38 országból csaknem 100 alkotás indult az elismerésért.
Kóka Jánost, az SZDSZ elnökét választotta frakcióvezetőnek a szabad demokraták képviselőcsoportja hétfőn titkos szavazáson. Helyettese továbbra is Gusztos Péter lesz. Kóka János hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: kampányt indítanak az egészségügyi átalakítások mellett.
A Fidesz szerint az újabb gázáremelés a kormány szakmai alkalmatlanságát mutatja. A legnagyobb ellenzéki párt szerint ki kellene használni a kedvező dollár-forint árfolyamot.
Újabb ötéves elnöki megbízatásának első munkanapján, hétfőn, összmunkatársi gyűlésen tájékoztatta a Magyar Távirati Iroda dolgozóit a következő időszakra vonatkozó elképzeléseiről Vince Mátyás.
Pozitív vonása a törvénytervezetnek, hogy elsősorban a szerződéses katonákról szól, és azok helyzetének jobbá tétele és előrelátható programozása irányította a törvényt-benyújtókat. De elmulasztotta a kormányzat, a minisztérium azt a feladatot, hogy ötpárti egyeztetéssel erősítse meg a törvénytervezetnek a későbbi útját és elfogadhatóságát.
Kételyeit fejezte ki az EBESZ és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének megfigyelői által a vasárnapi választásokról kifejtett véleményt illetően az Egységes Oroszország, a hatalom pártja - amely a választások fényében már bízvást nevezhető vezető vagy kormányzó pártnak, a FÁK megfigyelői pedig nem tapasztaltak semmiféle rendellenességet.
Kóka Jánost, az SZDSZ elnökét választotta frakcióvezetőnek a liberális párt képviselőcsoportja hétfőn titkos szavazáson. Helyettese továbbra is Gusztos Péter lesz.
Az MKB-Euroleasing hazánkban egyedülállóan egy fogyasztóvédelmi programot hozott létre, amelyben az ügyfelek alapos tájékoztatásának igénye vezetett bennünket: www.autohitel.hu (x)
Kínai hackerek próbáltak betörni a Shell és a Rolls-Royce számítógépes rendszerébe - értesült a Times brit napilap. A támadás a repülőgépmotor-gyártó és az olajcég ellen néhány hónappal ezelőtt történt.
Rabszállító autó karambolozott hétfőn délelőtt Budapesten, a Nagykörút és a Podmaniczky utca kereszteződésében. A büntetés-végrehajtási autóban mindössze a személyzet utazott, rabot nem szállítottak.
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolja ára nem változik - értesült hétfőn az MTI piaci forrásokból. A Mol legutóbb egy...
December elsejétől napi nettó 550 forintot kell fordítani a kórházi betegek élelmezésére. Eddig az intézmények nagy részében 350 forintból kellett ezt megoldani – mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter hétfőn a Szent Imre Kórházban, az intézmény főigazgatójával tartott sajtótájékoztatón.
Gyurcsány Ferenc szerint jó megoldás született az egészségbiztosítás átalakításáról. A miniszterelnök-pártelnök erről a szocialisták frakcióüléséről távozóban nyilatkozott az MTI-nek hétfőn. Arra a kérdésre, hogy értékelése szerint a szocialistáknak mennyiben kellett kompromisszumot kötniük az SZDSZ-szel az egészségbiztosítás átalakításának végleges változatáról, annyit válaszolt: minden megoldás…
Sólyom László köztársasági elnök kedden tesz javaslatot a jövő nemzedékek ombudsmanjának és az új adatvédelmi biztosnak a személyére - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal...
Letartóztatta a szerb rendőrség azt a 40 éves férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolta saját, 16 éves lányát. A kiskorúnak öt hónappal ezelőtt született egy kisfia, akinek minden bizonnyal a nagyapja az apja.
A kormány által elhatározott egészszégügyi reform, a vizit-, és a kórházi napidíj bevezetése azt a célt szolgálta, hogy az egészségügyi intézményeknek több pénzük legyen, és a többi között az étkezés minőségén is javíthassanak.
Lezárult a Magyar Posta (MP) 600 millió forint értékű magyar és külföldi médiavásárlási és pr-feladatokra szóló tenderének pályázati szakasza. Értesüléseink szerint összesen öt ügynökség nyújtott be ajánlatot, közülük hárman vehetnek majd részt az utolsó körben.
Az idén nyolcadik alkalommal jelentkezett a közép-európai térség egyik legjelentősebb védelmi szakkiállítása a C+D. A katonai és polgári biztonság témakörében rendezett seregszemle november 28-tól december 1-ig várta a szakembereket, illetve a záró - szombati - napon az érdeklődő nagyközönséget.
Mintegy 25-28 ezer iraki háborús menekült tért vissza a közel-keleti országba szeptember óta, derült ki hétfőn az iraki Vörös Félhold legfrissebb jelentéséből. A szervezet a javuló biztonsági körülményeket nevezte meg a legfőbb tényezőnek.
Az előzetes aggodalmakkal ellentétben Magyarország nem célországa a romániai és bulgáriai munkavállalóknak, ezért a Szociális és Munkaügyi Minisztérium javaslatot készül tenni a kormánynak a munkaerőp...
Az InfoRádió értesülései szerint nem a valós teljesítményük alapján értékeltek köztisztviselőket egyes minisztériumok. Az értékelést végzők állítólag meg voltak elégedve a munkatársak teljesítményével, mégis rosszabb kategóriába sorolták őket, mivel nincs pénz a magasabb kategóriához mért jutalomra.
A magyar férfi és női csapat egyformán egy-egy győzelemmel és vereséggel kezdett a füsseni Európa-bajnokságon, s előbbi együttes hétfői mérkőzését is megnyerte.
A szegedi Mindentudás Egyeteme V. szemeszterének soron következő előadását a Kőolajellátás, energiaellátás, környezetvédelem a XXI. században címmel Seres László, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kémia és Kémiai Informatika Tanszékének professzora tartja december 5-én, 18 órától.
Letette hétfőn a miniszteri esküt az Országgyűlés előtt Kákosy Csaba, a gazdasági és közlekedési tárca új vezetője. Kákosy Csaba Kóka Jánost váltja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium...
Az importgáz árának utóbbi hónapokban tapasztalt emelkedése indokolja a gazdasági tárca gázáremelésről szóló döntését - mondta Drucker György. Az energiapiaci szakértő szerint a piac ennél nagyobb mértékű emelést is indokolt volna.
Minden intézkedés vagy törvény, amely a házasság és a család intézményét gyengíti, nemcsak a közjó javát nem szolgálja, de gyengíti a nemzet életerejét. Sanda politikai szándékok által vezéreltetve, az alkotmánybírósági határozatot megkerülő a tervezet. Az emberi méltóság azonban nem lehet kisstílű politikai alkudozás tárgya, a széteső koalíció megmentésének eszköze.
"Visszatérés immár a jövő helyszínére" címmel számolt be hétfőn a német Süddeutsche Zeitung a berlini magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum új épületének az elmúlt hét végén történt átadásáról.
December elsejétől napi nettó 550 forintot kell fordítani a kórházi betegek élelmezésére, miközben eddig az intézmények nagy részében 350 forintból oldották meg ezt - mondta Horváth Ágnes...
A Honfoglalás 2000 Egyesület, az Oroszországi Föderáció Nagykövetségének küldött levelében jókívánságait fejezte ki Putyin elnök pártjának nagyarányú választási győzelme alkalmából.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is csatlakozik a LIGA Szakszervezetek december 17-re meghirdetett országos sztrájkjához - jelentette be az érdekképviselet elnöke.
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke 51,0 százalék, 3,7 százalékponttal alacsonyabb az októberi 54,7 százalékos értéknél - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerz...
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága Podolák György (MSZP) levezető elnök szavai szerint "döntetlenre szavazott" Tóth Károly szocialista képviselőnek a vizitdíj eltörlésére vonatkozó javaslatáról hétfőn; a testület az egyharmados támogatással így a javaslatot életben tartotta, az a parlament elé kerülhet.