2007. december 9. vasárnap

dec. 9
11:56
Irán szerint nem megbízható a dollár (Index)
Irán a jövőben nem dollárt, hanem más valutát kér az olajért vevőitől - jelentette be az iráni olajipari miniszter.
dec. 9
11:56
Beszakadt egy toronyház teteje, négy halott (Kripto Akadémia)
Beszakadt egy bontás alatt álló toronyház teteje a bangladesi fővárosban, és ennek következtében legalább négy munkás életét vesztette, mintegy ötven pedig kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség.
dec. 9
12:01
Egy tolóhajó ütközött a dunaföldvári Duna-hídnak (HírTV)
Egy osztrák tolóhajó ütközött a dunaföldvári Duna-híd egyik pillérének vasárnap délelőtt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.
dec. 9
12:01
Beszakadt egy toronyház teteje Bangladesben, négy halott (Gondola)
Beszakadt egy bontás alatt álló toronyház teteje a bangladesi fővárosban, és ennek következtében legalább négy munkás életét vesztette, mintegy ötven pedig kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett -...
dec. 9
12:05
Ön beszél computerül? (Privátbankár)
"Nem csak a húszéveseké a világháló" - ezzel a projektjével járul hozzá a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az esélyegyenlőséghez és képez nyugdíjasokat ill. gyengénlátókat. De ha már itt tartunk: Ön rendelkezik számítógép-jogosítvánnyal?
dec. 9
12:05
Majdnem amputálták Materazzi lábát (BorsOnline)
Valahogy csak rendbejött Marco Materazzi. Az olasz bajnokságban éllovasának, az Internek a világbajnok védője elárulta, majdnem amputálni kellett a lábát.
dec. 9
12:06
Már csak egy évet kell várni a Valami Amerika folytatására (HírExtra)
A Valami Amerika második része jövő karácsonykor kerülhet a magyar mozikba - mondta el Herendi Gábor, a film rendezője az MTI-nek. A rendező a film történetéről nem mondott semmit, az alkotók stratégiájának része, hogy ezt "nem szellőztetik meg, titokban tartják".
dec. 9
12:06
Orbán Viktor beszéde a Fidesz-program bemutatóján (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
dec. 9
12:06
Irán ezentúl nem dollárt kér a kőolajért (Gondola)
Irán a jövőben nem dollárt, hanem más valutát kér az olajért vevőitől - jelentette be az iráni olajipari miniszter. Gholam Hosszein Nozari szerint a dollár "nem megbízható valuta", értékének...
dec. 9
12:08
Visegrádi miniszterelnöki találkozó kezdődik Roznov pod Radhostemben (Gondola)
Kétnapos visegrádi miniszterelnöki találkozó - úgynevezett V4+ - kezdődik vasárnap délután az észak-morvaországi Roznov pod Radhostem hegyvidéki üdülőközpontban, amely hétfőn Ostravában politikai...
dec. 9
12:11
"A titkosszolgálat évek óta tervezte Litvinyenko megölését" (Infostart)
Az orosz titkosszolgálat egy korábbi munkatársa azt állítja, hogy egy volt kollégája háromszor is be akarta vonni egy állami szervezésű akcióba, amelyben a tavaly megmérgezett Alekszandr Litvinyenkót akarták elhallgattatni.
dec. 9
12:11
Hídnak ütközött egy uszálykaraván (HírExtra)
A Duna hídnak ütközött vasárnap délelőtt egy a folyón lefelé úszó, osztrák lobogó alatt hajózó uszálykaraván Dunaföldvárnál, melynek következtében léket kapott az egyik bárka - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az MTI-vel.
dec. 9
12:11
Dunaföldvárnál hídnak ütközött egy uszálykaraván (Gondola)
A Duna hídnak ütközött vasárnap délelőtt egy a folyón lefelé úszó, osztrák lobogó alatt hajózó uszálykaraván Dunaföldvárnál, melynek következtében léket kapott az egyik bárka - közölte a...
dec. 9
12:13
Öt napig a föld alatt (HírExtra)
Tizenegy bányászt mentettek ki egy bányaomlás után öt napig tartó földalatti fogságukból Kínában vasárnap - jelentette az Új Kína hírügynökség. A Hopej tartomány Csengtö településén található vas- és aranybányában hétfő este rekedtek a bányászok egy omlás alatt, de a bányatulajdonos csak csütörtökön tájékoztatott a balesetről.
dec. 9
12:13
Ki minek nem mestere, annak hóhéra (Gondola)
Kedden, a napirend előtti felszólalásokat követően „csak” a költségvetési törvényjavaslathoz és az egészségbiztosítási előterjesztéshez érkezett módosító javaslatokról szavaznak a képviselők, várhatóan reggeltől kora estig.
dec. 9
12:17
Lyukas zászló Washingtonban is (HírExtra)
A novemberi hollywoodi premier után szombaton Washingtonban is levetítették A lyukas zászló (Torn from the Flag) című 56-os dokumentumfilmet, az amerikai magyarok egyik legnagyobb szervezete, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) rendezvényén.
dec. 9
12:17
Újabb támadás a népszavazás ellen (Gondola)
Újabb öt felülvizsgálati kérelem érkezett a Fidesz és a KDNP szociális népszavazásához a szombati határidő lejártáig. Az OVB ezeket még nem továbbította a Legfelsőbb Bírósághoz – tudta meg az MNO. A Fidesz felszólította az OVB-t, ne késleltesse a referendum ügyét.
dec. 9
12:21
Beszakadt a toronyház teteje, több munkás meghalt (Infostart)
Bangladesben négyen meghaltak és mintegy ötvenen megsérültek, amikor beszakadt egy bontás alatt álló toronyház teteje a fővárosban. Azt pontosan nem tudni, hány munkás dolgozott a baleset idején a huszonkét emeletes épületben.
dec. 9
12:22
110 ezer baromfit öltek le madárinfluenza miatt (Index)
Több mint 110 ezer baromfit vágtak le Lengyelország középső részén, mert egy farmon közel 30 ezer madárinfluenzával fertőzött állatot találtak.
dec. 9
12:22
V4+ kezdődik Morvaországban (Gondola)
Kétnapos visegrádi miniszterelnöki találkozó - úgynevezett V4+ - kezdődik vasárnap délután az észak-morvaországi Roznov pod Radhostem hegyvidéki üdülőközpontban, amely hétfőn Ostravában politikai megbeszélésekkel folytatódik.
dec. 9
12:22
Gázáremelés: a legszegényebbeken csattan az ostor (HírTV)
Annak ellenére sem változtat a gázár-kompenzációs rendszeren a kormány, hogy éppen a rászorulókat sújtja jobban a drágulás januártól. Egy kiszivárgott munkaanyag szerint 2008-ban a januári átlagosan 5 százalékos áremelést egy áprilisi, majd egy nyári is követi - ha tartósan magasak maradnak az olajárak.
dec. 9
12:24
Drágulásban világcsúcsot döntött Bulgária (Index)
Bulgáriában az idén világméretekben a leggyorsabban emelkedtek az ingatlan árak.
dec. 9
12:27
Ehető ajándékok (HírExtra)
Sütőtök lekvár, narancsdzsem, házi fűszersó keverék - aki szeret a konyhában pepecselni, az olcsó, ötletes és személyre szabott ajándékokat készíthet még el a barátainak karácsonyig.
dec. 9
12:27
Kevesebb esőerdő pusztul (Gondola)
Húsz százalékkal kevesebb amazonasi esőerdőt irtottak ki 2006 augusztusa és 2007 júliusa között, mint egy évvel korábban. Az esőerdők pusztítása már harmadik éve folyamatosan csökken - jelentette be a brazil kormány.
dec. 9
12:31
Nem színezi tovább a kormányzat (Piac és Profit)
Megállítják, egyúttal szigorúan szankcionálják a színesfémlopást. Ezt tartalmazza az az irat, amely a lopások felszámolása érdekében született.
dec. 9
12:33
Sikeres vendégek (HírExtra)
A kilenc mérkőzésből hét a vendégcsapat sikerével zárult az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
dec. 9
12:33
Pesti Imre szerint a mentők a klinikai halál állapotában vannak (Metropol)
A klinikai halál állapotába került az Országos Mentőszolgálat a kormány 2006 óta folytatódó megszorításai, a 300, majd a 150 fős leépítés, és a létszámstop következtében. Ezt Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő jelentette ki, vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 9
12:38
6 győzelem zsinórban (HírExtra)
Sorozatban hatodik meccsét zárta győzelemmel a Boston Celtics az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
dec. 9
12:38
Csak megrovást kapott a rendszámtábla-hamisító rendőr (HírTV)
Egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettében találta bűnösnek a Pécsi Városi Bíróság az orfűi rendőrőrs korábbi parancsnokát – tájékoztatta a Baranya Megyei Online-t dr. Hajdú István, a bíróság sajtóreferense –, ezért megrovásban részesítette. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett a felmentésért.
dec. 9
12:48
Fidesz: A klinikai halál állapotába került a mentőszolgálat (Infostart)
Újabb egymilliárd forintos rendkívüli állami támogatást sürget az Országos Mentőszolgálat megfelelő működéséhez a Fidesz.
dec. 9
12:49
Holland eredmények (HírExtra)
A holland labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának szombati mérkőzéseinek eredményei.
dec. 9
12:49
Miért foglya a koalíciónak az SZDSZ? (Index)
Kóka történelmi tettet hajthat végre, ha az SZDSZ kilép a koalícióból, de inkább bent ragadnak.
dec. 9
12:49
Különleges fogások a szakma legjobbjaitól (Gondola)
A Vendéglátás Mesterei – Top séfek, éttermek, receptek című kiadvány szerzői 25 nívós hazai étterem konyhájában jártak, ahol a séfek megosztották a választékban szereplő receptúrák titkait. Ennek eredménye a csaknem 100 különleges fogás, melyeket fantasztikus fotók tesznek ellenállhatatlanná.
dec. 9
12:54
Francia eredmények (HírExtra)
A francia labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában játszott mérkőzések eredményei.
dec. 9
12:54
Ötven házat rombolt le az ausztrál petárdagyár-robbanás (HírTV)
Felrobbant egy petárdagyár Ausztráliában vasárnap, sérültekről még nem érkezett jelentés. - jelentette a BBC. A detonáció Wallerawang városban történt Sydneytől 160 kilométerre északra. A robbanást valószínűleg egy illetéktelen behatoló okozta - a helyi rendőrség szóvivője szerint.
dec. 9
12:59
A csúcson hagyja abba (HírExtra)
Az amerikai Floyd Mayweather a 10. menetben technikai KO-val legyőzte a brit Ricky Hattont Las Vegasban, s ezzel megvédte a Boksz Világtanácsnál (WBC) birtokolt váltósúlyú övét.
dec. 9
13:04
Elődöntőben a tunéziaiak (HírExtra)
A tunéziai Etoile Sahel egy hajrában szerzett góllal legyőzte a mexikói FC Pachucát, s ezzel bejutott az elődöntőbe a Japánban zajló labdarúgó klub-világbajnokságon.
dec. 9
13:04
Pénzt talált a döglött halban a kínai (Index)
3 ezer jüant - bő 70 ezer forintot - talált egy döglött halban egy férfi Kínában.
dec. 9
13:05
Délelőtt a cigányok, délután a gárdisták vonulnak (Alternatív Energia)
Szolidaritási menetet tartottak roma civil szervezetek és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviselői a Pest megyei Tatárszentgyörgyön vasárnap délelőtt, hogy így tiltakozzanak a Magyar Gárda aznapra tervezett, "a vidék közbiztonságáért" rendezvénye ellen.
dec. 9
13:06
Havas vesztegetni próbált a könyvével (Index)
Kihallgatások sora követte Havas Henrik bolgbejegyzését, amelyben úgy vélte, Kelemen Anna visszaeshetett, azaz ismét kokaint fogyaszt, ami még drága is.
dec. 9
13:09
Életveszélyben van a megszúrt biztonsági őr (Infostart)
Életveszélyesen megszúrtak egy biztonsági őrt éjjel a fővárosban egy III. kerületi szórakozóhely előtt.
dec. 9
13:10
Két tinédzser is a legjobb négy között a sakk Világkupán (Metropol)
Kialakult a legjobb négy mezőnye az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló sakk Világkupán. A spanyol Alexei Shirov, az amerikai Gata Kamsky és a norvég Magnus Carlsen simán került tovább a negyeddöntőből, az ukrán Szergej Karjakin pedig rájátszásban harcolta ki a továbbjutást.
dec. 9
13:15
Ma indulhat az Atlantis (HírExtra)
Az Atlantis űrsikló útjáért felelős NASA-vezetők szombaton egyhangúlag úgy döntöttek, hogy vasárnap ismét megpróbálják elindítani az űrrepülőgépet a floridai Kennedy űrrepülőtérről - jelentette be Wayne Hale, az amerikai űrkutatási hivatal illetékese.
dec. 9
13:15
A klinikai halál állapotába került az Országos Mentőszolgálat (Alternatív Energia)
A klinikai halál állapotába került az Országos Mentőszolgálat a kormány 2006 óta folytatódó megszorításai, a 300, majd a 150 fős leépítés, és a létszámstop következtében - mondta Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 9
13:20
Visszadobták a Molotov-koktélt Csepelen (Infostart)
Gyúlékony folyadékkal teli palackot dobtak egy földszinti lakásba a vasárnapra virradó éjjel Csepelen - közölte a BRFK ügyeletese. Senki sem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
dec. 9
13:20
A világbajnok megvédte címét (HírExtra)
Megvédte címét az örmény születésű német Arthur Abraham, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) középsúlyú világbajnoka.
dec. 9
13:20
Német hadgyakorlat Koszovóban (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
dec. 9
13:26
Gyertyával emlékeznek az elhunyt gyermekekre (HírExtra)
Világszerte gyertyagyújtással emlékeznek az elhunyt gyermekekre vasárnap. Egy brit nonprofit szervezet - a Compassionate Friends (Részvétteljes Barátok) - amerikai tagszervezete tizedik éve szervezi meg a akciót. A gyertyákat helyi idő szerint este hétkor gyújtják majd meg a világ számos városában, így az időeltolódás miatt egy napig biztosan ég majd valahol egy gyertya, a legfiatalabbak emlékére.
dec. 9
13:26
Balaton-törvény: Újabb 15 település lett kiemelt üdülőkörzet (HírTV)
Újabb 15 település kerül be a Balaton mint kiemelt üdülőkörzet körébe a Balaton-törvény módosításával. Felkerült a listára Bókaháza, Zalaapáti és Zalacsány, viszont Kehidakustány - kérelme ellenére - lemaradt róla. Változik a Balaton környéki repülőterek besorolása, és a strandok beépíthetősége is.
dec. 9
13:31
Első magyar világbajnoki cím (HírExtra)
Magyarország első vb-címét szerezte versenytáncban a Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda kettős, amely szombaton megnyerte Vilniusban az IDSF latin-amerikai táncok világbajnokságát.

Keresés