Világszerte csökken a biológiai sokféleség, és ez a vadon élő állat- és növényfajok mellett a termesztett növényeket is sújtja. A környezetvédelmi tárca pályázatot írt ki a Magyarországon termesztett növényfajták összegyűjtésére.
David Hasselhoff újból együtt lehet a lányaival, döntött a Los Angeles-i bíróság, miután egy időre szigorúan eltiltotta két kamasz gyermekétől a világsztárt. A Knightrider és a Baywatch című...
Salgótarján diploma-botrányba keveredett fideszes alpolgármestere cáfolja, hogy aláírta volna azt a nyilatkozatot, amelyben az általa elvégzett miskolci magánegyetem tudatja hallgatóival, hogy nem jogosult diploma kiadására.
A szakértői vizsgálat megállapította, hogy még több mint 200 lőszere maradt a Virginiai Műszaki Egyetemen egy hónappal ezelőtt 32 embert meggyilkoló diáknak, így alighanem folytatta volna az ámokfutást.
A Fidesz kedden benyújtja a parlamentnek az Együtt Egymásért, Egy-Másért Alapítvány működésével kapcsolatos és a rendőrségen kialakult morális válság körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 150,59 pontos emelkedéssel, 25.855,86 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,59 százalékos erősödés.
Két indítványt nyújt be a Fidesz annak érdekében, hogy fény derüljön az Együtt Egymásért, Egy-Másért Alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal kapcsolatára, valamint arra, milyen kormányzati mulasztások vezettek a rendőrség morális válságához - jelentette be Navracsics Tibor.
Amit a kormány reform címén művel, nem más, mint módszeres szétverése mindennek, ami egy országot, egy közösséget működőképessé tesz, életben tart - olvasható Tállai András fideszes országgyűlési képviselő közleményében. "Az egészségügyben, az oktatásban, a közigazgatásban hazugsággal, az emberek átverésével bevezetett >>reformok<< jegyében a kormányzat végzetesen meggyengítette Magyarországot.…
Az év végéig szakmai megállapodás születhet a kisebbségek parlamenti képviseletéről - közölte a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára az Országos Cigány Önkormányzat székházában tartott szakmai tanácskozáson.
Majdnem 400 járatát törli kedden az olasz Alitalia légitársaság a légiirányítók és az utaskísérők nyolcórás sztrájkja miatt. A munkabeszüntetés miatt 207 nemzetközi járatot, köztük két budapestit is törölt a légitársaság.
Tüntetést szervez a Fidelitas a tanulók utazási költségeinek növekedése miatt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elé holnap, május 23-án 17 órától - jelentette be Szijjártó Péter fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában a parlament előtt - adta hírül a Klubrádió.
Hétfőn vetítik a cannes-i filmvásáron a Zuhanórepülés című magyar alkotást, a premieren jelen lesznek a film készítői és szereplői is - tudósította az InfoRádiót a helyszínről Dudás Viktor filmkritikus, aki beszámolt arról is, hogy az SOS Szerelem című filmet még ebben az évben újraforgatják Ausztráliában.
Néma tüntetést szerveznek a Fidesz és a KDNP női képviselői a Rendészeti Biztonsági Szolgálat Kerepesi úti laktanyája elé - jelentette be a Fidesz alelnöke. Pelczné Gáll Ildikó az InfoRádiónak elmondta: a rendőrséget is elérte a morális válság, amely Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszéde óta jellemzi az országot.
Tovább folytatta volna ámokfutását a Virginiai Műszaki Egyetemen egy hónappal ezelőtt mészárlást végző diák, ha a rendőrség közbelépése miatt nem követ el öngyilkosságot, ugyanis még több mint...
Budapest - Napok óta folyik a találgatás, vajon miért éhezett a végsőkig állapotos feleségével és kétéves kislányával F. László (37)? A Blikk megdöbbentő értesülései szerint a családapa egy indiai szekta tagja volt, magát isteni reinkarnációnak, látó embernek vallotta. A férfi felesége elvetélt, majd elvérzett koplalás közben, kislánya, Petra (2) pedig élvetveszélyesen legyengült
Az OECD szerint túl sok a három évig tartó gyes mind karrierszempontból, mind a büdzsé kiadásait tekintve. Veres János pénzügyminiszter szerint azonban a születések száma sokkal fontosabb mutató az államháztartási hiányénál. A nemzetközi szervezet alapvetően elégedett az ország stabilizációs programjával, de a választási költségvetéstől óva int. Mfor.hu tudósítás.
Jean Claude Trichet, az EKB elnöke ma azt nyilatkozta, hogy az árstabilitás a tartós növekedés kulcsa. Az árstabilitás biztosítása érdekében arra szólította fel a bértárgyalás résztvevöit, hogy megfontoltan tárgyaljanak. Meg kell akadályozni az olyan bértárgyalásokat, amelyek fokozódó inflációs nyomáshoz vezetnek, vagy csökkentik az EU-s polgárok vásárlóerejét. Ma tovább emelkedik az EUR-USD…
Eltörte az orrát meg egy lábujját Paula Abdul amerikai popénekesnő, mert nem akart rálépni a kutyájára, és elesett. Paula Abdul állatszeretetből eredő balesete a hétvégén történt. Már...
Nem sikerült tartósan elhallgattatni a fegyvereket Észak-Libanonban kedd délután, ahol rövid szünet után ismét lőni kezdték egymást a kormánykatonák és az iszlamisták. Ez volt a harmadik...
Nem hitelesítettek a fővárosi parkolóórák, így azok adatai alapján nem kérhető semmilyen díj vagy bírság - ezt egyelőre első fokon mondta ki a bíróság egy perben. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezés Hivatal szakembere viszont úgy nyilatkozott, hogy nincs szükség hitelesítésre. A bíróság ítéletének a vitatott, azaz eddig be nem fizetett bírságok esetében lehet jelentősége.
Mór - Egy pancser rabló is képes felszakítani a még be sem gyógyult sebeket. K. Tibor (21) tegnap délelőtt egy műanyag játékpisztollyal rabolta ki a móri mészárlás színhelyén működő műszaki áruházat, a fiú nem jutott messzire, két óra múlva már kattant a kezén a bilincs. A móriak lelkét mégis felzaklatta az eset, hiszen emlékeikben újra felélesítette az öt évvel ezelőtti véres eseményeket
Politikai okok állnak a megvádolása mögött - állítja Andrej Lugovoj egykori orosz KGB-ügynök, aki elhárított minden felelősséget magáról Alekszandr Litvinyenko egykori orosz ügynök megölése...
Ma hangsúlyozta a japán gazdasági miniszter, Hiroko Ota, hogy a tartós japán gazdasági növekedésre való tekintettel hamarosan véget érhet a defláció. Még nem tudni pontosan, mikor érik el, mivel néhány adat még nem felel meg a vártnak. Összességében szolid növekedés mutatkozik, bár figyelemmel kell követni az olajár alakulását. Az EUR-JPY nem reagált a kommentárokra. In-GFX
Mind a hat, Red Piano címen futó európai Elton John-koncertet törölni kellett, miután a szervező kijelentette: nem tudja biztosítani azok zavartalan lebonyolítását.
Sósavval öntötte le volt élettársát az a heresznyei férfi, akit 9 év fegyházbüntetésre ítéltek ma a Somogy Megyei Bíróságon különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértésért, rablásért és személyi szabadság megsértéséért.
Tornádók söpörtek végig kedden Bulgária déli és nyugati részén, a hatóságok szerint két személy megsérült a forgószélben, amely házak tucatjaiban okozott károkat, és fákat tépett ki gyökerestül....
A honvédelmi minisztérium hosszabb távon segíti a Bp. Honvédot, míg a T-Mobile Magyarország a Domino-BHSE vízilabdacsapatát 2008 nyaráig, kajak-kenu szakosztályát pedig a jövő év végig támogatja.
"Mindenképpen nagyon közelről fogjuk figyelni" - így reagált a Marko Voljc, a K and H Bank vezérigazgatója az FHB privatizációjában való részvételt firtató kérdésre. ...
Magyar kutatócsoport összeállított egy olyan kapszulát, amely elősegíti az őssejtermelést a szervezetben. A szenzációnak számító magyar fejlesztés természetes anyagokból áll, és legalább ötven százalékkal növeli a szervezet saját őssejttermelését.
A pszichiátriai betegek testi és lelki egészséghez való joga, a szólásszabadság alkotmányos joga sérül az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet megszüntetésével - mondta Szászfalvi László, a parlament emberi jogi bizottsága ellenőrző albizottságának kereszténydemokrata elnöke az Országgyűlés illetékes albizottságainak együttes ülése után az intézet Hűvösvölgyi úti épületében. Kurimay…
A volt New York-i polgármestert, a republikánus Rudy Giulianit teszi felelőssé a liberális The New York Times című napilap azért, mert hat évvel ezelőtt nem védték meg az egészségre káros por belégzésétől a Világkereskedelmi Központ ledőlt tornyainál mentési és romeltakarítási munkálatokat végzőket.
Kritikusnak minősítették Csehország energetikai helyzetét azon a prágai tanácskozáson, ahol a kormány képviselői mellett az ország energetikai szakértői vettek részt.
Az InfoRádió által megkeresett kriminológus szerint nem rendült meg a lakosság bizalma a rendőrségben. Finszter Géza kiemelte: legalább három lépcsőben kellene átalakítani a rendőrséget.
Öthónapos gyakorlati képzést indított útjára végzős, két évnél nem régebben végzett diákoknak a Microsoft Magyarország nagyvállalati szolgáltatásokkal foglalkozó üzletága. Az informatikus,...
Elverte a jégeső a termést Hajdú-Bihar megyében. Idén már nem tudnak mit betakarítani, így az emberek megélhetése is veszélybe került. A kormány beszél ugyan kárenyhítésről, de pénzt még nem láttak a gazdák. A diákok utazási kedvezményeiről viszont már határozott a gazdasági tárca. Azóta mindenki többet fizet, mint korábban.
A kecskeméti kórházba szombaton került 15 beteg közül nyolc szenved tüdőgyulladásban, öt torokgyulladásban, kettő mandulagyulladásban; a klinikai tünetek alapján az valószínűsíthető, hogy a megbetegedéseket baktérium okozhatta; ketten időközben meghaltak - tájékoztatta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kedden az MTI-t.
Nem kapott felkérést és nem is kíván igazságügyi és rendészeti miniszter lenni Ujhelyi István, az önkormányzati minisztérium államtitkára, az MSZP alelnöke.
Magyarországon a nők és a férfiak bruttó átlagbére közti különbség eléri a 20 százalékot, az EU-ban ez az arány csak 15 - állapította meg az ENSZ Munkaügyi Szervezetének (ILO) legújabb jelentése - olvasható a Napi Gazdaságban.
Óriási, 100 milliárd forintot meghaladó forgalmat bonyolított le kedden a Budapesti Értéktőzsde, a hatalmas pénzösszegű forgalom nyolcvan százalékát a Mol papírjai tették ki, a háttérben a Magyarországon élő orosz Megdet Rahimkulovot sejtik.
Az EUR-USD-nek ma sikerült megállapodnia, és nem esett 1,3440 alá. Jól jött az eurónak a német ZEW-konjunktúra-elvárás, mely meglepöen 16,5 pontról 24,0 pontra emelkedett, miközben csupán 23,0 ponttal számoltak. Az EU-s ZEW-Index 10,7 pontról 22,3 pontra emelkedett, szintén felülmúlva ezzel a 15,0 pontos elvárást. Az EUR-USD végül 1,3460-on zárt. Az USD-JPY tegnap elért 3 hónapos csúcsa után…
Nyílt levelet írt a XI. kerület polgármestere a Vodafone vezérigazgatójának a kelenvölgyi adótorony miatt. Molnár Gyula azt kifogásolja, hogy az engedély nélküli építményt tavasszal lebontották, de pár nap múlva ismét elkezdték felállítását. A mobilszolgáltató tájékoztatása szerint az ügy tisztázásra törekednek.
Újsághirdetésben gratulált a Bayern München a Bundesliga idei bajnokának, a VFB Stuttgartnak. A Stuttgarter Zeitung és a Stuttgarter Nachrichten című újságokban elhelyezett hirdetésekben a bajor csapat azt üzente: „Gratulálunk, de megígérjük, jövőre kemény csatát fogunk vívni, hogy visszakapjuk a címünket”.
A megszorító intézkedések kedvező gazdasági fordulatot hoztak, ez azonban a makrogazdasági mutatók átmeneti romlásával járt – áll a GKI összegzésében. Az intézet előrejelzése szerint a gazdasági növekedés ugyanakkor idén gyorsabb lehet a számításoknál, miközben az államháztartási hiány is alacsonyabb lesz a vártnál. Az infláció jelentősen lassulhat az év végére, ezzel párhuzamosan az alapkamat is…
Ketten meghaltak a kecskeméti kórházba szombaton került betegek közül. Nyolcan jelenleg is szenved tüdőgyulladásban, öten torokgyulladásban, ketten mandulagyulladásban szenvednek - közölte az...