Megváltoznak a vizitdíj szabályai júliustól - jelentette be az egészségügyi miniszter. Horváth Ágnes elmondta: bővül a mentességet élvezők köre, bizonyos esetekben azonban emelkedik a díj összege.
Törökországban július 22-én tartják a rendkívüli parlamenti választásokat - döntött egyhangúlag a törvényhozás. Korábban a török választási bizottság arra hivatkozva utasította el a június 24-ei időpontot, hogy a választások előkészítéséhez legalább 80 napra van szüksége.
Magyarországon a földkérdést nyugodtan és körültekintően kell megoldani - hangoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Agrárkamara Országos Küldöttgyűlésén
Javában zajlanak az egyeztetések a készülő színházi törvényről a szakmán belül és a minisztériumban is. A színházi szakma azonban - úgy tűnik - nagyon megosztott a kérdésben.
Orbán Viktor hazudott, és ez nagyon hamar le is lepleződött - ezekkel a szavakkal reagált Gál J. Zoltán a kormányszóvivői tájékoztatón a Fidesz elnökének kijelentésére, amely szerint Brüsszelben...
A sheffieldi Crucible Színházban kialakult az elődöntő mezőnye a sznúker-világbajnokságon: a legjobb négy közé a skót John Higgins, Stephen Maguire, illetve az angol Mark Selby és Shaun Murphy jutott.
„Az új ház. Kozma Lajos modern villái” című építészeti tárlat köré szerveződik az a formabontó este, melyre 2007. május 3-án kerül sor az Iparművészeti Múzeumban. Tíz nappal a kiállítás zárása előtt a vendégek kávéházi hangulatban, a Hot Jazz Band élő zenéje mellett vehetnek részt az építészeti témájú beszélgetésekben, és késő estig rendhagyó tárlatvezetésekben lehet részük.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és több társadalmi szervezet elutasítja a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetését, és ragaszkodik az egybiztosítós modell megtartásához -...
Mintegy kétmillió forintot csalt ki országszerte 150 embertől az a bajai férfi, aki egy internetes aukciókkal foglalkozó portálon kínált megvételre memóriakártyákat, majd - miután a vételáraka...
Marsi Erika, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Hivatalának főigazgatója írásban jelezte a miniszterelnöknek, hogy családi okok miatt 2007. július elsejétől nem tudja ellátni feladatát. Ezt...
Szerdai ülésén fogadta el a kormány a kormányzati negyed megvalósításáról szóló kormányhatározatot, amelynek lényege, hogy úgynevezett PPP konstrukcióban, azaz magántőke bevonásával készül el a beruházás, a jelenlegi tervek szerint 2009 nyarára. A kivitelezőt közbeszerzési eljárás útján választják ki.
Fanta World Mangó néven új termékkel jelentkezik a Coca-Cola Magyarország, amit a hagyományos marketingeszközök mellett utcaszínházzal is népszerűsít a cég. Az akció során utazónak öltözött, bőrönddel felszerelt színészek járják be Budapest forgalmasabb helyeit.
1000 forintra nő vizitdíj azokban az esetekben, ha valaki beutaló nélkül megy szakrendelésre, vagy nem a beutalója szerinti helyen veszi igénybe az ellátást - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.
Mobilmarketing és tartalom szolgáltatásokat a magyarországi mobilfelhasználók 20-30 százaléka vesz igénybe éves szinten mintegy 10 milliárd forint értékben - mondta Tinnyei István, az ágazat...
A több magyar regionális áram- és gázszolgáltató vállalat részvényeseként ismert E.ON, Németország legnagyobb energetikai cége csütörtöki részvényesi közgyűlésén Wulf Bernotat vezérigazgató...
Az euró ma a délutáni amerikai adatok elött nyereségekre tett szert, és 1,3600 fölé emelkedett árfolyama. A délelött megjelenö EU-s termelöi árak a vártak szerint alakultak. A jennel szemben új csúcsot ért el az euró 163,60-nál. A GBP-USD ismét 1,9900 fölé emelkedett, bár a brit szolgáltatási index a vártnál gyengébben alakult. A dollár-pozitív hangulat miatt alapvetöen nem kerülhet sor nagyobb…
Egy brit clearingbank folyamatos eladásai 1,9930-nál eddig megakadályozták a további emelkedést. Chart-technikailag konszolidáció várható. Elönyben részesíthetik az emelkedö árfolyam melletti eladásokat. Stop 1,9990-nél található. A cél az 1,9830-as érték. In-GFX
Az ország különböző részein több mint 90 embert vert át az az internetes csaló, aki számítógépes memóriakártyákat kínált. A 27 éves férfi részletes beismerő vallomást tett. Az árverésnek helyet adó internetes portál megszigorította a kereskedés feltételeit.
Önkényuralom és szocializmus - ezekkel a szavakkal jellemezte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke Bokros Lajos javaslatát a felsőoktatás átalakításáról. Miskolczi Norbert szerint az ELTE gazdasági tanácsának vezetője egy csúsztatásokkal teli anyagot állított össze, amely az állami feladatok privatizálását vetíti előre, és olyan emberek állnak a hátterében, akik…
A chilei Santa Isabel áruházlánc pénztárosai kénytelenek pelenkát viselni, főnökük ugyanis a nyolcórás műszak alatt nem engedi ki őket a mellékhelyiségbe. Az alkalmazottak félnek attól, hogy kirúgnák őket, ha mégis megtennék, ezért folyamodtak a furcsa megoldáshoz. A szakszervezet a kormányhoz fordult segítségért.
Július 1-től változnak a vizitdíj-szabályok; bővül a fizetés alóli mentességi kör, ugyanakkor bizonyos esetekben emelkedik a díj összege - mondta el az egészségügyi miniszter
A 12 hónapos diszkont kincstárjegy csütörtöki aukcióján a felajánlott 35 milliárd forintnyi mennyiségre 150,9 milliárd forintnyi ajánlat érkezett az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatása s...
Pécs önkormányzata megfellebbezi a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátorra vonatkozó, a napokban kiadott építési engedélyét; erről határozott a város...
A magyar kis- és középvállalkozásoknak mindössze 25 százaléka használja ki az üzleti hitelkártyák nyújtotta lehetőségeket - mondta a Master Card igazgatója
Hét és félmillió forintnyi csempészett cigarettát találtak a vámnyomozók a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán. A Vám- és Pénzügyőrség tájékoztatása szerint szerdán este buktatták le a csempészeket, akik egy családi házból hordták ki az udvaron álló, csempészetre átalakított kisteherautóba a tiltott árut.
Érvényesnek minősítette az Európai Bíróság az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló európai uniós határozatot csütörtökön ismertetett ítéletében....
Pécs önkormányzata megfellebbezi a Honvédelmi Minisztériumnak a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátorra vonatkozó, a napokban kiadott építési engedélyét. Erről határozott a város közgyűlése.
Az Újpest jégkorongcsapatának új vezetőedzője a cseh Jindrich Novotny, akivel egyéves szerződést kötöttek. Segítője a klub volt legendás játékosa, Pék György lesz.
A horvát oktatási minisztérium engedélyezte, hogy az idén ősszel megkezdődhessen az oktatás az eszéki egyetem magyar tanszékén. Az erről szóló - frissen aláírt - dokumentumot Ivo Sanader horvát...
Július 22-én tartják Törökországban a rendkívüli parlamenti választásokat - döntött egyhangúlag csütörtökön az ankarai törvényhozás. A szavazásra négy héttel később kerül sor, mint az...
Amerikai munkanélküli segélyért elsö alkalommal folyamodók száma: 305.000 elörejelzés: 325.000- elözö heti érték: 321.000. Részletek következnek in-GFX
A magyar adófizetőknek 140 milliárd forintos megtakarítást jelent 25 év alatt a kormányzati negyed kialakításának az a konstrukciója, amelyről a kabinet döntött - közölte Gál J. Zoltán, Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a csütörtöki, kormányszóvivői tájékoztatón.
A Fidesz elnöksége érzékelt bizalmatlanságot Magyarország iránt Brüsszelben. Az Európai Unió szankcióval sújtaná a megbízhatatlan információt szolgáltató tagországokat – erről Varga Mihály a Fidesz alelnöke beszélt a Magyar Rádióban.
Ketten kórházba kerültek, és többen megbetegedtek, miután fertőzött ételből ettek egy múlt heti biztonságtechnikai konferencián Pécsett; a betegek nagy része rendőr és biztonsági szakember -...
Pécs önkormányzata megfellebbezi a Honvédelmi Minisztériumnak a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátorra vonatkozó, a napokban kiadott építési engedélyét. Erről határozott a város közgyűlése.
Két típusú, közvádas és magánvádas bűncselekményt követett el az, aki szerdára virradóra letolta a márványfedelet Kádár János és felesége közös sírjáról, kiásta a földet, majd felfeszítette a koporsót. A legsúlyosabb rongálásért akár öt év börtönbüntetés is kiszabható. Kegyeletsértési eljárást viszont csak rokonok indíthatnak, ennek egy év szabadságvesztés lehet a maximális büntetése.
A horvát oktatási minisztérium engedélyezte, hogy az idén ősszel megkezdődhessen az oktatás az eszéki egyetem magyar tanszékén. Az erről szóló – frissen aláírt – dokumentumot Ivo Sanader horvát miniszterelnök mutatta be Sólyom László magyar köztársasági elnöknek zágrábi megbeszélésük során.
Az elsö negyedévben 1,7%-kal emelkedett az amerikai munkatermelékenység, miközben csupán +0,8%-os értékkel számoltak a legutóbbi +2,1%-os érték után. Ezzel egyidöben közzétették, hogy a darabbérköltségek az elsö negyedévben a várt 3,9% helyett 0,6%-kal emelkedtek. Az adatok hatására emelkedett az USD-JPY árfolyama. In-GFX
Bizonytalan ideig bezárt és elérhetetlen az autóreklámmal foglalkozó Mobil Reklám Hungária Kft. miskolci irodája. Az iroda ajtaján a "betegség miatt határozatlan ideig zárva" felirat olvasható.