2007. május 3. csütörtök

máj. 3
16:21
Elnapolták a bértárgyalást a Budapest Airporttal (Privátbankár)
A Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) is aláírta végül a Budapest Airporttal (BA) azt a megállapodást, amely szerint a bértárgyalásokat és egyéb konzultációkat elnapolják...
máj. 3
16:21
Nessie-t keresték, de varangyot találtak (Infostart)
A Loch Ness-i tó rejtélyét próbálták megfejteni, ehelyett újabb talányt fedeztek fel amerikai kutatók: varangyot találtak 98 méteres mélységben. Fel sem tételezték eddig, hogy a kétéltűek ilyen mélységben képesek életben maradni.
máj. 3
16:22
Meghalt az elszabadult légvárban megsérült kisfiú (Blikk)
Budapest - Meghalt Kornélka, aki május 1-én sérült meg, amikor a szél felkapott egy légvárat Budapesten, a XVIII. kerületben.
máj. 3
16:22
Szent Erzsébet nyomdokain Wartburgból Sárospatakra (HírTV)
Pénteken délután négykor lépi át a szlovák határt Esztergomnál Rolf Damm. A 65 éves mérnök március 26-án indult el, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet nyomdokain érkezzen meg Magyarországra.
máj. 3
16:23
Majdnem 89 millió forintot veszítettek el az ügyetlen minisztériumi alkalmazottak (Infostart)
A brit védelmi minisztérium alkalmazottai három év alatt 88,6 millió forintnyi készpénzt veszítettek el. A pénz egy részét ellopták, a többivel egyszerűen nem tudnak elszámolni.
máj. 3
16:27
Több lesz a biztonsági őr a Fiumei úti sírkertben (Infostart)
Azonnali hatállyal, jelentősen megnövelik a biztonsági őrök létszámát a Fiumei úti sírkertben és a lehető legrövidebb idő alatt helyreállítják Kádár János síremlékét. A kegyeletsértés kapcsán több magyarországi és külföldi szervezet fejezte ki felháborodását.
máj. 3
16:27
Kigyulladt egy szeméttelep Csongrád megyében (Gondola)
Kigyulladt a Csongrád megyei Zsombó község melletti szeméttelep; a tűzoltók a lángok továbbterjedését megakadályozták, az oltást várhatóan csak pénteken fejezik be - közölte a...
máj. 3
16:30
Az MDF megvizsgálná a Centrum Parkoló Kft. működését (Gondola)
A Magyar Demokrata Fórum vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Centrum Parkoló Kft. szövevényes ügyeinek kivizsgálása céljából.
máj. 3
16:35
Egy sarccal kevesebb (Piac és Profit)
Lesz spam-szabály és megszűnik az üzletfenntartási kötelezettség nevű elektronikus kereskedelmi sarc - áll a Ház elé kerülő törvény-tervezetben.
máj. 3
16:43
Flórián téri bankrablás - egymillió forintos vérdíj (HírTV)
Kirabolták a fővárosi Flórián téri bankfiókot csütörtök délután. A támadó az őr fegyverét megszerezve hajtotta végre a bűncselekményt. A férfit egyébként egy ideje már keresik a rendőrök, korábban már egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel a kézre kerítőjének.
máj. 3
16:43
Körözött bűnöző rabolt ki postát Budapesten (Infostart)
Fegyveres rablás történt csütörtökön délután a főváros III. kerületében, a Flórián téren - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete. A rablást egy olyan férfi követte el, akinek a kézrekerítésére már februárban egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a BRFK.
máj. 3
16:44
Hosszabb várakozás az integrált vizsgák miatt (Infostart)
Több gépkocsi akad fönn műszaki hiányosságok miatt a májustól bevezetett integrált vizsgákon - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiai és módszertani igazgatója. Ipolyi-Keller Imre ezzel is magyarázza, hogy az új rendszer életbelépésével egyelőre hosszabb várakozásra kell számítani a vizsgáztató állomásokon.
máj. 3
16:46
Doppingbotrány miatt vált meg két orvosától a T-Mobile kerékpáros-csapata (HírTV)
A freiburgi ügyészség nyomozása miatt a T-Mobile profi kerékpáros-csapat felfüggesztette két orvosa működését. A hatóságok 1992 és 1996 közötti doppinggyanús esetekben vizsgálódnak.
máj. 3
16:48
Szakemberhiány és túlképzés Győrben (HírTV)
Szakemberhiány és túlképzés jellemzi a győri munkaerőpiacot. A megyei kereskedelmi és iparkamara legújabb felméréséből kiderült, a szolgáltatóipari szakmákban van túlképzés, azaz frissen végzett pénzügyesből, marketingesből túl sok van, ugyanakkor a munkaerőhiány az építőiparban jelentkezik.
máj. 3
16:49
USD-TRY A vártnak megfelelö török termelöi árak (HírTV)
Áprilisban a vártnak megfelelöen éves szinten 9,7%-kal emelkedtek a török termelöi árak, miután az elözö hónapban még +10,9%-os értékröl adtak számot. Havi szinten 0,8%-os plusz mutatkozik. Az adatok hatására 1,35 fölött jegyezték az USD-TRY-t. in-GFX
máj. 3
16:49
Lövöldözés volt a havannai repülőtéren (Gondola)
Lövöldözés volt helyi idő szerint reggel a havannai repülőtéren, ahol sorkatonák fel akartak jutni egy külföldre tartó repülőgépre - jelentették hírügynökségek névtelen forrásokra hivatkozva...
máj. 3
16:51
A kormány elfogadta az e-kereskedelem törvénymódosítását (HírTV)
A kormány szerdai ülésén elfogadta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által előkészített, az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos törvények módosításáról szóló előterjesztést - közölte a kormányszóvivői iroda csütörtökön.
máj. 3
16:55
Blair "fekete napja" várható a brit helyi választásokon (Gondola)
Tony Blair brit miniszterelnök Munkáspártja (Labour) az előrejelzések szerint súlyos veszteségeket lesz kénytelen elkönyvelni a csütörtökön megrendezett regionális, illetve helyi választások...
máj. 3
16:58
A kukorica ültetvényeket is megkárosította a fagy Szabolcsban (Gondola)
A május 2-i mínusz 3-8 fokos fagy, valamint a csütörtök éjjeli újabb mínusz 2-3 fokos hideg károsította a kukorica ültetvényeket is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térség gazdaköri...
máj. 3
17:02
Kivizsgáltatná a parkolási visszaéléseket az MDF (Infostart)
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az MDF a Centrum Parkoló Kft. ügyében.
máj. 3
17:03
Záró kommentár (HírTV)
Az EUR-USD-t ma valamivel 1,36 fölött jegyezték, mielött a délutáni amerikai adatok harására visszaesett árfolyama. Az amerikai elsö kérelmek száma az április 28-i héten 305.000-re csökkent, miközben 325.000-es értékkel számoltak. Szintén jól jött a dollárnak, hogy az amerikai munkatermelékenység az elsö negyedévben 1,7%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a 0,8%-os elörejelzést. A darabbérköltségek…
máj. 3
17:03
Péntektől érettségi: 125 ezer diák vizsgázik (Infostart)
Péntek reggel a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal kezdődnek meg az írásbeli érettségik. Az idén összesen 125 és fél ezren jelentkeztek a tavaszi vizsgákra.
máj. 3
17:12
Minimálisan emelkedett a BUX (HírTV)
Szinte alig, 0,47 ponttal emelkedett csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX, 23,7 milliárdos forgalom mellett 25 585 ponton állt a nap végén, ami 0 százalékos változást jelent.
máj. 3
17:13
Lezárták az M0-ás autóút Győr felé vezető oldalát (HírTV)
Lezárták az M0-ás autóút Győr felé vezető oldalát a rendőrök a 3-as kilométerkő közelében egy baleset miatt.
máj. 3
17:14
2500 fontra büntették Arséne Wengert (HírTV)
Pénzbüntetéssel sújtotta Arséne Wengert, és az Arsenal szakvezetőjének nyilatkozatait a jövőben keményen cenzúrázza majd az angol szövetség.
máj. 3
17:18
Elnapolják a ferihegyi bértárgyalásokat (HírTV)
A Légiközlekedési Dolgozók Független szakszervezete is beleegyezett a ferihegyi bértárgyalások elnapolásába, így a reptéri üzemanyag-kiszolgáló cég munkatársai is megkapják az egyszeri, 170 ezer forintos juttatást – mondta el a Budapest Airport szóvivője.
máj. 3
17:18
Elnapolják a ferihegyi bértárgyalásokat (HírTV)
A Légiközlekedési Dolgozók Független szakszervezete is beleegyezett a ferihegyi bértárgyalások elnapolásába, így a reptéri üzemanyag-kiszolgáló cég munkatársai is megkapják az egyszeri, 170 ezer forintos juttatást – mondta el a Budapest Airport szóvivője.
máj. 3
17:20
Kósa Lajos személyesen is bocsánatot kért Dávid Ibolyától (Gondola)
Mintegy kétórás megbeszélést folytatott egymással Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke és Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere csütörtökön az MDF budapesti székházában; a...
máj. 3
17:20
Fidesz: Moszkva az energiával gyakorol politikai nyomást (Gondola)
A Fidesz külügyi kabinetvezetője szerint azzal, hogy az orosz vasút ideiglenesen leállította az olajszállítást Észtországba, Oroszország ismét politikai nyomásgyakorlásra használja az...
máj. 3
17:21
Finn és Amerikai győzelem a jégkorong világbajnokságon (HírTV)
Finnország és az Egyesült Államok is megnyerte első középdöntőbeli csatáját az Oroszországban zajló jégkorong világbajnokságon.
máj. 3
17:25
Almunia szerint nem árt az erős euró az uniós gazdaságnak (Gondola)
Nem ártott az euróövezet gazdasági növekedésének az, hogy az elmúlt években sokat erősödött a közös valuta, az euró, vélte csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján Joaquín Almunia, az Európai...
máj. 3
17:27
Mahamad Alam Iszakzaj kormányzó megköszönte a magyar katonák munkáját (Metropol)
Magyarországi látogatásra hívta meg az afganisztáni Baglán tartomány kormányzóját Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki csütörtök reggel érkezett kétnapos látogatásra a közép-ázsiai országba.
máj. 3
17:33
Történelmi csúcsok a BÉT-en: OTP, Danubius (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,47 pontos "emelkedés" után 25.585,53 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez  gyakorlatilag stagnálás. A részvénypia...
máj. 3
17:33
Elnapolják a ferihegyi bértárgyalásokat (HírTV)
A Légiközlekedési Dolgozók Független szakszervezete is beleegyezett a ferihegyi bértárgyalások elnapolásába, így a reptéri üzemanyag-kiszolgáló cég munkatársai is megkapják az egyszeri, 170 ezer forintos juttatást – mondta el a Budapest Airport szóvivője.
máj. 3
17:33
Nyolc díjat kaptak magyar filmek Houstonban (Infostart)
Nyolc díjat kaptak a meghívott magyar alkotások Houstonban, a 40. alkalommal megrendezett WorldFest nemzetközi filmfesztiválon. A jubileumi rendezvényre, amelyen a világ friss filmterméséből mutattak be válogatást, két magyar játékfilmet hívtak meg.
máj. 3
17:35
Megkezdődtek a közműépítési munkák a Hűvösvölgyi úton (Gondola)
Megkezdődtek a közműépítési munkák a II. kerületi Hűvösvölgyi úton, ezért forgalomkorlátozásra kell számítani - közölte a Fővárosi Önkormányzat. A csatornaépítés május 2-án kezdődött a...
máj. 3
17:37
Miamiba akartak menekülni a szökött kubai katonák (Infostart)
Lövöldözés volt helyi idő szerint csütörtökön reggel a havannai repülőtéren, ahol szökevény sorkatonák fel akartak jutni egy külföldre tartó repülőgépre. A névtelen forrásokra hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint három katona fel akart szállni egy repülőgépre a reptérnek abban a részében, ahonnan Miamiba indulnak a charterjáratok.
máj. 3
17:37
Pornó a gyermekcsatornán (Gondola)
Kemény pornót sugárzott egy amerikai gyermekcsatorna rajzfilm helyett, igaz, az adást néhány hosszú perc után megszakították. A Handy Manny című rajzfilmsorozat soron következő epizódja...
máj. 3
17:41
Szekeres Ukrajnában tárgyal (Gondola)
Szekeres Imre, a Gyurcsány-féle magyar kormány hadügyminisztere Ukrajnában tárgyal. Közös magyar-ukrán katonai alakulat felállítást tervezik? Ma Szimferopol városában "munkaértekezteletet"...
máj. 3
17:41
Lövöldözésbe torkollt három katona szökési kísérlete a havannai reptéren (HírTV)
Lövöldözés volt csütörtök reggel a havannai repülőtéren, ahol sorkatonák akartak feljutni Miamiba tartó repülőgépre.
máj. 3
17:44
Nyolc díjat kaptak a magyar filmek Houstonban (HírTV)
Nyolc díjjal tüntetett ki magyar alkotásokat a jubileumi houstoni nemzetközi filmfesztivál, a 40. alkalommal megrendezett WorldFest.
máj. 3
17:48
Pénteken megkezdődnek az érettségi vizsgák (Gondola)
A nemzetiségi nyelv és irodalom és a nemzetiségi nyelvi írásbeli vizsgákkal május 4-én, pénteken megkezdődik a 2006/2007. tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszaka. Ez lesz a hatodik olyan...
máj. 3
17:48
Holnapig fog égni a szeméttelep (HírTV)
Kigyulladt a Csongrád megyei Zsombó község melletti szeméttelep; a tűzoltók a lángok továbbterjedését megakadályozták, az oltást várhatóan csak pénteken fejezik be.
máj. 3
17:53
10 milliárdot ér (Piac és Profit)
A mobilmarketing és -tartalom szolgáltatásokat a magyarországi mobilfelhasználók 20-30 százaléka vesz igénybe éves szinten mintegy 10 milliárd forint értékben - mondta Tinnyei István, az ágazat most megalakult érdekképviseletének alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
máj. 3
17:54
Moszkva nem informálja többé a NATO-t csapatmozgásairól (Infostart)
Oroszország nem tájékoztatja többé NATO-partnereit csapatmozgásairól, miután Vlagyimir Putyin elnök meghirdette az európai hagyományos erőket korlátozó (CFE) szerződés teljesítésének befagyasztását - közölte Szergej Ivanov első miniszterelnök-helyettes csütörtök este.
máj. 3
17:59
Szekeres golyóálló mellényben utazott Afganisztán útjain (HírTV)
Magyarországi látogatásra hívta meg az afganisztáni Baglán tartomány kormányzóját Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki csütörtök reggel érkezett kétnapos látogatásra a közép-ázsiai országba.
máj. 3
18:00
Veszteséges lehet a Nabucco (Privátbankár)
Egy tanulmány szerint a többmilliárd eurós költségű gázvezeték-építési programok - mint a keleti-tengeri vezeték, vagy akár a Nabucco-vezeték - veszteségesek lehetnek, mivel a földgáz...
máj. 3
18:02
Almunia szerint nem árt az erős euró az uniós gazdaságnak (Privátbankár)
Nem ártott az euróövezet gazdasági növekedésének az, hogy az elmúlt években sokat erősödött a közös valuta, az euró, vélte csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján Joaquín Almunia, az Európai ...
máj. 3
18:03
Meghalt Walter Schirra amerikai űrhajós (Gondola)
Nyolcvannégy éves korában meghalt Walter Schirra amerikai űrhajós - közölte csütörtökön a család. Schirra 1962-ben - a harmadik amerikai űrhajósként - körberepülte a Földet. Három évvel...
máj. 3
18:05
Az SZDSZ Kovács Attilát jelöli az egészségügyi államtitkárnak (Gondola)
Kovács Attilát jelölték az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának az SZDSZ ügyvivői csütörtöki budapesti ülésükön. A liberális párt erről közleményben tájékoztatta az MTI-t. Horváth Ágnes...

Keresés