2007. május 4. péntek

máj. 4
9:20
Extra bevétel, potyautasokkal (Piac és Profit)
Több tízmilliárdnyi extra bevételt tud be a gazdaság fehéredésének a kormány. A számokból és az érintett ágazatok képviselőinek véleményéből ám még csak az látszik: már nem éri meg alvó vállalkozásokat fenntartani, de a foglalkoztatottak fekete- és szürkezónáját még nem igazán sikerült feltörni. - írja a mai Népszabadság.
máj. 4
9:21
Agyonvertek az osztálytársai egy indonéz kisfiút (HírTV)
Agyonvertek az osztálytársai egy 8 éves kisfiút Indonéziában. A gyereket három 8 éves kislány és egy 10 éves fiú verte össze annyira, hogy később belehalt belső sérüléseibe -adta hírül pénteken a Kompas című lap.
máj. 4
9:22
HÍR: Ne napozzon, öltsön poliésztert! (Index)
A bőrrák megelőzésére hasznosabb módszer a napozás kerülése, mint a napsugár káros hatásai ellen óvó olajok és krémek használata
máj. 4
9:23
BMF siker az irányítástechnikai programozó versenyen (HírTV)
Országos Irányítástechnikai Programozó Versenyt rendeztek tizenharmadik alkalommal a Főiskolai Irányítástechnikai Oktatásmódszertani Egyesület (FIOM) szervezésében április 4-6-a között Kecskeméten. A megmérettetésen a Budapesti Műszaki Főiskola csapatai eredményesen szerepeltek.
máj. 4
9:27
EUR-USD Csökkenö EU-s szolgáltatási index (HírTV)
Áprilisban 57,4 pontról 57,0 pontra csökkent az EU-s szolgáltatási index, miközben 57,6 pontos értékkel számoltak. A gyenge adatok hátterében a francia és olasz növekedési elvárások csökkenése áll. Az adatok hatására nyereségekre tett szert az EUR-USD. In-GFX
máj. 4
9:27
Külföldiek ingatlanszerzése (HírTV)
A Lakáscentrum kérdez, a Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda válaszol 12.Külföldiek ingatlanszerzéseMa Magyarországon a külföldiek is szerezhetnek ingatlantulajdont.Európai uniós állampolgár a belföldi személyekkel azonos feltételekkel, engedély nélkül szerezhet ingatlantulajdont, amennyiben az nem termőföld. További feltétel, hogy az ingatlant elsődleges lakóhely céljára vásárolja. Ezt viszont…
máj. 4
9:31
Karriernap a Dunaújvárosi Főiskolán (HírTV)
Karriernapot szervez a Dunaújvárosi Főiskola május 8-án, kedden 9-16 óráig az A-épületben, a Főiskolai Napokkal párhuzamosan. A rendezvényre a végzősökön kívül minden érdeklődőt várnak a szervezők.
máj. 4
9:34
Felújítják a tárgyalásokat a két Korea közötti vasúti próbajáratokról (Gondola)
A két Korea illetékesei megállapodtak abban, hogy a jövő héten tárgyalásokat tartanak az országaikat összekötő vasútvonal próbajáratának biztonsági kérdéseiről - jelentette be a szöuli védelmi...
máj. 4
9:38
Denevérfelmérés kezdődött Szegeden (Gondola)
A panelházakban élő denevérek, sarlósfecskék és verebek lakhelyeit derítik föl szegedi környezetvédők azért, hogy az épületek szigetelése során ne falazzák be a védett állatokat. Az elmúlt...
máj. 4
9:39
Stumpf: Stratégiát váltott a Fidesz (Infostart)
Stratégiaváltás figyelhető meg a Fidesz politikájában - mondta Stumpf István politológus a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A Századvég Alapítvány elnöke hozzátette: a legnagyobb ellenzéki párt rájött arra, hogy a folyamatos támadással erősíti a kormánypártok összetartását.
máj. 4
9:39
Anyja és fia már egy éve meghaltak a lakásban (HírTV)
Egy nyugalmazott rendőr és édesanyja holttestére bukkantak csütörtökön az arizonai Somertonban. A visszavonultan élő rendőr, John Connor és Alzheimer-kóros anyja már egy éve halott volt, mikor megtalálták őket.
máj. 4
9:41
BLOG: A Tesco kinyírta a sósperecet? (Index)
Újabb csapást szenvedett az emberiség, ha hihetünk muellahnak, aki arra lett figyelmes, hogy a gazdaságos ropi után a gazdaságos sósperec is elhullott. A Homár két évvel ezelõtti ropitesztjében dobogós helyet...
máj. 4
9:42
Tündérmese: szárnyalás Amerikában (Privátbankár)
Tőzsdevilág - világtőzsde. Nemzetközi tőzsdehírek, trendek, aktualitások. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség
máj. 4
9:42
Csak képletesen dózerolnák le a János kórházat, de a telket eladhatják (Infostart)
Az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes szerint a János Kórház épületeit le kell bontani, mert alkalmatlanok a gyógyításra. Horváth Csaba az InfoRádióban elmondta, hogy az intézménnyel kapcsolatban két változat lehetséges: a bontás után új, korszerű kórházat emelnek a régi helyén, vagy pedig költözik az intézmény és a telket pedig értékesíthetik. Döntés fél év múlva várható.
máj. 4
9:42
Kiesett a Mavericks a rájátszásból (HírTV)
A Dallas Mavericks hiába parádézott az alapszakaszban, állított fel veretlenségi rekordokat, és érte el a magasan legjobb győzelmi mutatót, már a rájátszás első körében búcsúzni kényszerült. A Utah azonban kiharcolta a 7. mérkőzést a Rockets ellen.
máj. 4
9:44
Informatika - 24 órás programozóverseny Budapesten (Metropol)
Idén már hetedik alkalommal rendeznek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) 24 órás nemzetközi programozóversenyt.
máj. 4
9:45
Féktelen szexualitást okozhat az új tabletta? (Infostart)
Az Egyesült Államokban várhatóan még ebben a hónapban megkapja az árusításhoz szükséges gyógyszerészeti engedélyt az a fogamzásgátló tabletta, amely kiiktatja a nők havi menstruációját. A gyártók már Nagy-Britanniában is kérvényezték az engedélyt, és várhatóan jövőre meg is kapják azt.
máj. 4
9:47
A fődíj egy állásajánlat (Privátbankár)
Harmadszor rendezték meg az Országos Bankszimulációs Versenyt a gazdasági főiskolásoknak és egyetemistáknak. A csapatok 3 fordulón keresztül mérhették össze tudásukat, hogy egy bank vezetőiként, milyen stratégiai döntéseket hoznának, ha egyszer lehetőségük lenne rá. A győztes csapat tagjainak jutalma egy állásajánlat az eseményt támogató kereskedelmi bankoknál. A bankszimulációs verseny…
máj. 4
9:49
EUR-NOK Oldalazó mozgás (HírTV)
A hét végén a Norges Bank meglepö kamatdöntése után is oldalazó mozgás végez az EUR-NOK 8,1055 és 8,1487 között. Nem volt hatással a jegyzésekre a februári norvég munkanélküliségi ráta, mely változatlanul 2,7%-on állt, miközben a 2,6%-ra való csökkenéssel számoltak. in-GFX
máj. 4
9:49
Indul az allergia szezon: mitől könnyezem és folyik az orrom? (HírTV)
A mogyoróbokor és a nyírfa már virágzik, aki a virágpollenjükre allergiás, annak kis sem kell pillantania az ablakon, máris érzi. Igaz, sokan nem tudják, mitől folyik az orruk, és miért könnyeznek.
máj. 4
9:50
Még mindig nem tudjuk használni a hitelkártyát (Privátbankár)
A magyar kis- és középvállalkozások mindössze negyede használja ki az üzleti hitelkártyák nyújtotta lehetőségeket - mondta a Gazdasági Rádiónak a MasterCard kiemelt ügyfélkapcsolati menedzsere. Gauder Milán hozzátette: a magyar kis- és középvállalati szektor képviselői az üzleti hitelkártyákat elsősorban a bevételek és a fizetési kötelezettségek eltérő ütemezéséből fakadó nehézségek áthidalására…
máj. 4
9:52
Autós szivató: megbénult vizsgáztatás (Privátbankár)
Jelentősen lelassult a gépjárművek vizsgáztatása, amióta bevezették a teljeskörű műszaki szemlét. Minden 10 autóból 1-nél biztosan el kell végezni a lopott autókat jobban kiszűrő és tegnap óta kötelező úgynevezett integrált vizsgálatot. A műszaki vizsgáztató helyeknek új szoftvereket kellett telepíteniük, amely fennakadást okozott. A Nemzeti Közlekedési Hatóság igazgatója, Ipolyi Keller Imre úgy…
máj. 4
9:54
USD-JPY Szünet (HírTV)
Az USD-JPY ma 120,47-ig növelte nyereségeit. A devizapár szüntetet iktatott be 120,55 alatt. Amennyiben sikerül átlépni az ellenállást, 121,65-ig nyílik potenciál. Amíg azonban 120,55 alatt jegyzik a devizapárt, 118,24 irányába eshet vissza az árfolyam, mielött talajképzésre kerül sor. In-GFX
máj. 4
9:54
A vártnál kisebb Labour-visszaesés a nagy-britanniai választásokon (Gondola)
A vártnál kisebb visszaesést könyvelhet el a Munkáspárt a nagy-britanniai helyhatósági választásokon - tűnik ki a pénteken közzétett első részeredményekből. Tony Blair miniszterelnök pártja...
máj. 4
9:54
Talma harmadik az első időmérőn (HírTV)
Az Apriliával versenyző Talmácsi Gábor a harmadik helyet szerezte meg a Kínai Nagydíj első időmérő edzésén a 125 köbcentiméteres kategóriában.
máj. 4
9:55
Felsőoktatási Kollégiumok Igazgatóinak Konferenciája volt (HírTV)
Felsőoktatási Kollégiumok Igazgatóinak Konferenciájára került sor a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége (FEKOSZ) és a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) közös szervezésében április 20-án a főiskola Tavaszmező utcai új oktatási épületében. A rendezvényen csaknem 40 fő vett részt a magyarországi felsőoktatási kollégiumok képviseletében.
máj. 4
9:55
Kína: bicikli és pálcika vagy high-tech szuperhatalom? (Privátbankár)
Kína még ma is sok ember elképzelése szerint a sovány, biciklivel közlekedő és pálcikával evő emberek szegény hazája – mondta a Gazdasági Rádió Nap Vendége című műsorában a Demosz Magyarország Alapítvány kuratóriumi elnöke. Dessewffy Tibor, szociológus ugyanakkor hozzátette: az ország hihetetlen fejlődése (amit ma már csak a kínai csodaként emlegetnek) sokakat elámít. Ezzel kapcsolatban adott ki…
máj. 4
9:56
Szlovákia aprópénzre váltaná az eurót (Infostart)
A 2009-es euróbevezetésre készülő Szlovákia azt szeretné, ha 1 és 2 eurós bankjegyeket is kibocsátanának a jövőben. Az Európai Központi Bank egyelőre nem tartja reálisnak a kérést.
máj. 4
9:56
Továbbra is ellentmondásos a Malina Hedvig-ügy (Infostart)
Hamis tanúzás gyanúja miatt napokon belül vádat emelnek Malina Hedvig ellen - jelezte Dobroslav Trnka, Szlovákia legfőbb ügyésze. A nyitrai magyar egyetemistát tavaly augusztusban, saját állítása szerint két ismeretlen bőrfejű azért verte meg, mert a mobiltelefonján magyarul beszélt.
máj. 4
9:57
BLOG: Annyi a Szívek szállodájának (Index)
Vége egy korszaknak, kérem szépen, hét keserédes évad után véget ér a Gilmore lányok nagy kalandja, nem lesz több vicces párbeszéd és idétlen udvarlás, nem lesz kivel együtt sírni és...
máj. 4
9:58
Folytatódó tárgyalások a két Korea között (Infostart)
Észak- és Dél-Korea illetékesei újabb tárgyalásokat tartanak a jövő héten a két országot összekötő vasútvonal próbajáratának biztonsági kérdéseiről.
máj. 4
9:59
Kioszt a MOL (Privátbankár)
A Mol Nyrt. május 23-tól fizeti ki részvényeseinek az osztalékot - tette közzé a társaság a BÉT honlapján pénteken. A társaság közgyűlése még április...
máj. 4
10:00
HÍR: Peter Andrét kiengedték a kórházból (Index)
Peter Andre elhagyta a kórházat, miután vírusos agyhártyagyulladásra gyanakodtak nála.
máj. 4
10:00
Ogilvy - Spielmann Gábor vezeti a kreatívcsapatot (Kreatív Online)
Az utóbbi hónapok kreatívigazgató-váltási hulláma az Ogilvy Budapestet sem hagyta érintetlenül: Dalbir Singh távozásával új kreatívigazgató dolgozik a cégnél. A Kreatív Online Dalbir Singh-et és az új kreatívigazgatót, Spielmann Gábort kérdezte a távozás és az újrakezdés okairól.
máj. 4
10:00
24 órás programozóverseny Budapesten (Gondola)
Idén már hetedik alkalommal rendeznek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) 24 órás nemzetközi programozóversenyt. A szombat reggel kezdődő döntőben 30 csapat méri össze...
máj. 4
10:02
Életét vesztette három NATO-katona Afganisztánban (Gondola)
Életét vesztette három NATO-katona Afganisztánban - közölte pénteken a közép-ázsiai országban állomásozó német kontingens egyik tisztje. A tájékoztatás szerint egy katona még csütörtökön halt...
máj. 4
10:02
Részletes amerikai menetrendjavaslat az izraeli-palesztin tárgyalások előmozdítására (Gondola)
Részletes határidőket tartalmazó javaslatcsomagot adott át az Egyesült Államok pénteken palesztin és izraeli illetékeseknek a két fél közötti tárgyalások előmozdítására, egyebek közt a...
máj. 4
10:03
EU-s kiskereskedelmi forgalmak: +2,6% (HírTV)
Márciusi EU-s kiskereskedelmi forgalmak: +2,6%- elözö havi érték: +1,2%. Részletek következnek… in-GFX
máj. 4
10:07
Ötéves kisfiú is meghalt egy lakótelepi gázrobbanásban (Blikk)
máj. 4
10:08
Nőtt Nicolas Sarkozy támogatottsága (Infostart)
Néhány százalékkal növelte előnyét a francia elnökválasztás jobbközép jelöltje, Nicolas Sarkozy a szocialista Segolene Royallal szemben. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a választók 54,5 százaléka szavazna a konzervatív jelöltre.
máj. 4
10:10
Magyar katonák építette tüdőgondozót látogatott meg Szekeres Imre (Gondola)
Magyar katonák mintegy 30 ezer dollár költséggel építették fel azt a tüdőgondozót, amelyet Szekeres Imre honvédelmi miniszter látogatott meg pénteken az afganisztáni Puli-Humriban. A...
máj. 4
10:11
ENSZ jelentés a klímaváltozásról: gyors cselekvést sürgetnek (HírTV)
A következő 20-30 év döntő jelentőségű lesz a globális felmelegedés enyhítésében - állapította meg jelentésében az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottsága (IPCC) bangkoki tanácskozásán.
máj. 4
10:12
Újra járható a Szabadság híd (Infostart)
Egy ittas férfi pénteken délelőtt felmászott a budapesti Szabadság hidra, amit ezért lezártak, majd nem sokkal 11 óra után újra megnyitottak.
máj. 4
10:13
Arany- Csalódást okozhat a munkaerö-piaci jelentés (HírTV)
Az arany árfolyama ma 9,25 dollárral 682,13-ra emelkedett, dacolva a nyersolaj csökkenö jegyzéseivel. Az EUR-USD 0,26%-ot vesztett. A kínai és japán ünnepnapokra való tekintettel csökkent a kereskedési volumen. Csalódást okozhat a mai megjelenö amerikai munkaerö-piaci jelentés, ami jól jöhet az EUR-USD-nek és az aranynak is. Az emelkedö trend támogatásának áttörése esetén 640-ig nyílna potenciál.…
máj. 4
10:13
BLOG: 24 órás programozóverseny a műszakin (Index)
Szombaton rendezi meg a BME a 24 órás nemzetközi programozóversenyt, amelyen harminc csapat méri össze tudását. A nyeremények értéke meghaladja az 1,2 millió forintot. Négy kontinens harmincegy országából több mint...
máj. 4
10:13
Egy ittas férfi miatt lezárták a Szabadság-hidat (Gondola)
Egy ittas férfi pénteken délelőtt felmászott a budapesti Szabadság-hídra, az átkelőt ezért lezárták - tájékoztatta az MTI-t Saliga József, a BKV fődiszpécsere. A híd lezárása miatt a 49-es...
máj. 4
10:16
EUR-USD Emelkedö EU-s kiskereskedelmi forgalmak (HírTV)
Márciusban havi szinten 0,5%-kal, éves szinten pedig 2,6%-kal emelkedtek az EU-s kiskereskedelmi forgalmak, miközben csupán 2,3%-os plusszal számoltak a legutóbbi +1,2%-os érték után. Az EUR-USD nem profitálhatott a kedvezö adatokból. Ellenállás 1,3577-nél, támogatás pedig 1,3536-nál található. In-GFX
máj. 4
10:17
Lakás adok-kapok: friss KSH-adatok (Privátbankár)
Az idén az év első három hónapjában tovább csökkent a használatba vett lakások száma, s folytatódott az új építési engedélyek számának 2006 utolsó negyedévében tapasztalt növekedése - közölte a KSH
máj. 4
10:18
Mi a teendő, ha nincs egészségbiztosításunk? (Infostart)
Minden érintettnek, akinek nincs egészségbiztosítási jogviszonya, magának kell a bejelentést megtenni az APEH felé arról, mennyi járulékot fizet ezután. Ha az előírt minimum összeget nem tudja megfizetni, akkor az önkormányzattól kérhet igazolást, amit majd csatolnia kell a bejelentéshez.
máj. 4
10:19
Ezüst- A támogatás sikeres tesztje (HírTV)
Az ezüstöt ma 13,40 dolláron jegyezték, ami napi szinten 1,28%-os erösödést jelent. A réz jegyzései 2,30%-kal emelkedtek. Az ezüst sikeresen tesztelte a trend támogatását. A technikai tényezök a konszolidáció végére és újbóli emelkedése utalnak. A következö cél a 14-es érték. in-GFX

Keresés