Pokollá változott péntek délután Pakisztán déli kikötôvárosa, Karacsi lakóinak élete, amikor egyik pillanatról a másikra özönvízszerû esô zúdult a környékre.
A gépkocsik világítóberendezéseinek fejlődése új szakaszába érkezett akkor, amikor hivatalosan is bejelentették, hogy 2008 közepétől opcionális extraként rendelhetők a teljesen LED-diódákból összeállított első lámpatestek az Audi R8-hoz. Az 54 dióda nemcsak a két helyzetjelző és az irányjelzők funkcióját veszi át, hanem LED-es lesz a tompított világítás és a fényszórók is diódákkal világítanak…
Honi gárda létrehozását szorgalmazza a Fidesz a hadseregen belül - közölte Demeter Ervin, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagja Budapesten. A honi gárda önkéntesekből álló szervezet...
Csongrád üdülő körzetében fogták el azt a szegedi börtönőrt, aki a hét elején a gyanú szerint megölte 23 éves barátnőjét. A börtönőr autóját pénteken találták meg Csongrádon, benne a gyilkosságnál használt késsel.
A Zöldövezet Társulás az idén 11 nyári fesztiválon, köztük a Szigeten is bevezeti a ZöldÖvezet programot, amelynek megvalósulását az ÖKO-Pannon Kht. is támogatja. A program célja, hogy a fesztiválokon keletkező hasznosítható hulladékok visszajussanak az anyagok körforgásába, ezzel kevesebb vegyes szemét kerüljön a hulladéklerakókba. A programhoz tartozó helyszíneken részt vesz a kht. országjáró…
Az esztergomi Mária Valéria hídnak ütközött egy orosz lobogó alatt hajózó tolóhajó vasárnap délelőtt. A tolóhajó három úgynevezett bárkát tolt maga előtt, amikor az egyik a hídpillérnek csapódott.
Az Endeavour amerikai űrrepülőgép hét asztronautája közül ketten az előre eltervezettnek megfelelően elvégezték első külső űrszerelési munkájukat a Nemzetközi Űrállomáson. Ennek során kiderült, hogy az űrsikló hőpajzsának sérülése nem olyan veszélyes, mint először gondolták.
A következő két évben több mint 1800 kilométer út építése, illetve fejlesztése kezdődhet meg. A kormány szerdán 1265 milliárd forint út– és közlekedésfejlesztésről döntött, ami 440 milliárd forint értékben összesen 770 kilométer út építését, illetve megújítását teszi lehetővé. Fidesz: átgondolatlanul elosztott milliárdok...
Más Uniós tagállamhoz hasonlóan Magyarországon is forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezik az Ausztráliában már betiltott Prexige nevű fájdalomcsillapító. A gyártó cég svájci anyavállalata világszerte figyelmezteti az illetékes hatóságokat a készítmény kockázatára.
Az osztrák fiatalok hetven százaléka hisz Isten létezésében, ugyanakkor csak egytizedük imádkozik rendszeresen, vasárnaponként pedig alig öt százalékuk jár templomba - derül ki abból a felmérésből, amely a 14 és 24 év közötti osztrák fiatalok értékrendjéről, a számukra fontos fogalmakról és dolgokról készült. A News című hírmagazinban ismertetett, 2006-os adatokra támaszkodó tanulmány eredménye…
Az Országgyulés Nemzetbiztonsági Bizottságának fideszes tagja szerint Magyarország nem tudja megvédeni a polgárait. Demeter Ervin szerint a Honvédség keretein belül működő Honi Gárda felállítása megoldást jelenthetne.
Vasárnap délelőtt 10 óra után pár perccel megindult a forgalom a Ferihegyi Gyorsforgalmi úton. Az utat azután zárták le, hogy kora reggel két autó frontálisan ütközött egymással. A balesetben összesen nyolcan sérültek meg, ketten súlyosan, hatan könnyebben - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Illés Hilda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautó ütközött össze egy személygépkocsival a fővárosban vasárnap, a balesetnek két sérültje van - közölte a BRFK sajtóügyeletese.Eddig tisztázatlan okból ütközött össze a megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautó és a személyautó a XIV. kerületben, az Egressy és a Vezér út kereszteződésénél. Az autó utasai sérültek meg az ütközésben - közölte Bartha…
Három arany-, egy ezüst-, és egy bronzérmet szerzett a magyar válogatott a 200 méteres döntőkben a Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon vasárnap.
Honi Gárda létrehozását szorgalmazza a Fidesz a hadseregen belül. A honi gárda önkéntesekből álló szervezet lenne, amelynek működését törvények szabályoznák - közölte Demeter Ervin vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A Richter-skála szerinti 4,7-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország középső, déli és keleti részének egyes területeit vasárnap. Áldozatokról, károkról nem érkeztek hírek. A földmozgás epicentruma Perdo Munoznál volt, 100 kilométerre délre Madridtól - közölték helyi illetékesek. A vasárnap délelőtti földmozgást nemcsak a spanyol főváros környékén, hanem a keleti Valenciában és a déli…
Út mentén elhelyezett pokolgép robbanása megölt három amerikai katonát és egy afgán tolmácsot a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban vasárnap, előző nap pedig a déli Hilmend tartományban egy brit NATO-katona vesztette életét, és öt másik könnyebben megsebesült a járőrbázisukat ért támadásban.
Szabadság helyett megmentőjének barátságát választotta egy galamb Kínában. A Shandong tartományban élő Huang az út szélén talált rá a sérült madárra, melynek vérzett a szárnya. Hazavitte, ellátta a sebet, majd, mikor a madár meggyógyult, szerette volna szabadon engedni. A galamb el is repült, de tíz perc múlva visszatért, és azóta nem akarja elhagyni új gazdáját. A vállára ül, és akárhova megy is…
Idén kétszer annyi mentőautó teljesít szolgálatot augusztus 20-án és kétszer annyi biztonsági őr vigyáz a nézők biztonságára, mint tavaly - jelentette be a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta: a miniszterelnöki hivatal menekítési táblákat, jelzéseket is kitesz a rakparton, hogy azok szükség esetén segítsék a tájékozódást.
Ez is a Sziget. Kevés lefedett helyszín van, és a szigetelőnek mindig fel kell készülni a sárban való tocsogásra. Ha esik az eső, mindent beborít a sár. Van viszont, aki maga borul be a sárba... Képeink a dagonyázókról.
Újdonsággal készül meglepni az autók szerelmeseit a Volkswagen a szeptember közepén sorra kerülő Frankfurti Autószalonon. A cég második szabadidőautója a Tiguan már első ránézésre is az immáron második sorozatát élő Touareg kistestvére. A Tiguan formavilágát az erő és az elegancia harmóniája határozza meg, ugyanúgy megállja helyét a városokban mint országúton, vagy épp a szabadidős tevékenység…
Arany Leopárd díjat nyert Fliegauf Benedek: Tejút című filmjével a Locarnói Filmfesztiválon. A rendező személyesen vette át az elismerést a filmszemle záróünnepségén szombaton este Locarnóban - adta hírül a Magyar Filmunió.
Sólyom László államfő és Horn Gyula volt miniszterelnök az ország ügyeiről beszélgetett "egy spontán találkozón" a Balaton-parton - erősítette meg Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője a Vasárnapi Hírek című hetilap információját vasárnap. Az ország ügyeiről esett szó a két politikus beszélgetésén, amely tartalmas és érdekes volt - mondta el a főosztályvezető. Mint közölte,…
Rengett a föld vasárnap délelőtt Spanyolország fővárosától a keleti és a déli tengerpartig terjedő térségben, károkról vagy sérülésről egyelőre nem érkezett jelentés. Az illetékes földrajzi intézet közlése szerint a Richter-skálán 4,7 fokozatú földmozgás epicentruma Ciudad Realban, Madridtól 160 kilométerre délre volt. A Cadena Ser rádióhoz betelefonáló egyik lakos elmondta: Ciudad Realban jól…
Összesen öt amerikai katona halt meg Bagdad közelében vasárnap - közölte az amerikai hadsereg. Négyen akkor vesztették életüket, amikor egy bomba robbant fel az iraki fővárostól délre, a detonációban négy társuk megsérült. Az ötödik amerikai katonát járőrözés közben lőtték le Bagdadtól délkeletre. A 2003-ban kezdődött iraki háborúban eddig 3684 amerikai katona halt meg, csak augusztusban már…
Egy tízfős rohambrigád és hét szippantós autó dolgozik folyamatosan azon, hogy minél előbb eltüntessék az eső nyomait a Szigeten. Eddig több mint 160 köbméter homokot szórtak szét. A szervezők azt ígérik, hogy délutánra a Sziget 90 százalékát "felszárítják".
A német anyacég visszahívta a Natumi csokis szójaitalt valamennyi üzletből, köztük a magyarországi boltokból is, mert guargumi-adalékot tartalmaz - Bognár Lajos helyettes főállatorvos.
Mozgáslaboratóriumi színházkísérlet a test kutatására. Gergye Krisztián táncos-koreográfus nem új műfajt akar teremteni T.E.S.T. című produkciójával, csak szabadulni akar a beskatulyázástól. Segítségére hét profi táncosnő van, akiknek egyenként személyre szabottan dolgozott ki koreográfiát. Az áprilisban bemutatott darab azóta a Szegedi Alternatív Színházi Szemle a legjobb tánctársulat díját is…
Más Uniós tagállamhoz hasonlóan Magyarországon is forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezik az Ausztráliában már betiltott Prexige nevű fájdalomcsillapító. A gyártó cég svájci anyavállalata világszerte figyelmezteti az illetékes hatóságokat a készítmény kockázatára.
Sólyom László államfő és Horn Gyula volt miniszterelnök az ország ügyeiről beszélgetett "egy spontán találkozón" a Balaton-parton - erősítette meg Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal...
Kanada válogatottja végzett a hetedik helyen a férfi vízilabda Világliga berlini szuperdöntőjében, miután a 7-8. helyért rendezett vasárnapi mérkőzésen hosszabbítás után 12-11-re legyőzte Kína legjobbjait. Férfi vízilabda Világliga, berlini nyolcas döntő, 7-8. helyért: Kanad - Kína 7-7 (3-0, 2-1, 1-3, 1-3), hosszabítás után 12-11
Kiesett a motoros kerekesszékből egy német férfi, aki - mint kiderült - ittasan közlekedett a németországi Straubingban. A rendőrök 3,3 ezreléknyi alkoholt találtak a vérében. Az 51 éves férfi...
Kapuváron kéménybe, Lébénymiklóson farakásba csapott a villám az éjszakai viharban, a kémény lebontásán vasárnap délelőtt is dolgoztak a tűzoltók - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelem. Lébénymiklóson a farakás környékén eloltották a tüzet, de a 40 köbméter fa jelentős része a lángok martalékává vált - mondta el Ősze Csaba, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.Az…
Az esztergomi Mária Valéria hídnak ütközött egy orosz lobogó alatt hajózó tolóhajó vasárnap délelőtt. A tolóhajó három úgynevezett bárkát tolt maga előtt, amikor az egyik a hídpillérnek csapódott. Az ütköző rész ezután levált a többitől, de a hajónak később sikerült összeszednie az elsodródott darabot. A balesetben senki sem sérült meg, és környezetszennyezés sem történt - közölte a Független…
Kapuváron kéménybe, Lébénymiklóson farakásba csapott a villám az éjszakai viharban, a kémény lebontásán vasárnap délelőtt is dolgoztak a tűzoltók - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei...
Nem hangolta össze a deszki tüdőkórház aktív és krónikus ágyainak ellátási területét az egészségügyi minisztérium a beutalási körzetek tavaszi újrarajzolásánál. Az aktív ágyakra félmillió embert utalhatnak be, a krónikus ágyakra viszont - papíron - csak a háromezer deszki lakos jogosult.
Öt amerikai katona vesztette életét Bagdadtól délre. Négyen akkor haltak meg, amikor az út mentén bomba robbant a közelükben. Az ötödik katonát járőrözés közben lőtték le a lázadók.
Egy tízfős rohambrigád és hét szippantós autó dolgozik folyamatosan azon, hogy minél előbb eltüntessék az eső nyomait a Szigeten. Eddig több mint 160 köbméter homokot szórtak szét. A szervezők azt ígérik, hogy délutánra a Sziget 90 százalékát "felszárítják".
Leégett a mátraszentimrei Szlovák Csárda szombatról vasárnapra virradóra, a tűzben senki sem sérült meg - mondta Zugor Róbert, a gyöngyösi tűzoltóság ügyeletese. A csárda tetőszerkezete, a padlástérben lévő helyiségek jószerivel teljesen a lángok martalékává váltak - tette hozzá az ügyeletes. A tűz oltásában a gyöngyösiek mellett hatvani és salgótarjáni tűzoltók is részt vettek. Egyelőre még nem…
Az esztergomi Mária Valéria híd pillérének ütközött és leszakadt vasárnap egy ukrán tolóhajó egyik bárkája. A kapitány újra bekötötte az elszabadult bárkát és bejelentés nélkül próbált távozni a helyszínről - közölte a nagymarosi vízi rendészet. Az ütközést a Mahart dolgozói jelentették. A Novoszibirszk nevű hajó és a bárkák jelenleg Nagymarosnál vannak kikötve, a rendőrség megkezdte a baleset…
Értetlenül áll a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) az előtt a tény előtt, hogy a hatóság egyelőre szabálytalanul és lassan intézkedik a legújabb élelmiszerbotrányban.
Véletlenül, nyaralás közben találkozott Sólyom László államfő és Horn Gyula volt miniszterelnök Balatonőszödön. A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője a Független Hírügynökségnek megerősítette azt a lapinformációt, hogy a két politikus fél órán át beszélgetett. Kumin Ferenc ugyanakkor hozzátette, hogy nem titkos találkozóról, szervezett megbeszélésről volt szó. Sólyom László és Horn Gyula…
Két vámosújfalui huszonéves férfi lövési tudományát szerette volna kipróbálni Borsod-Abaúj-Zemplénben, a Bodrog partján, ám a fémdobozok helyett végül egymásra lőttek
Élő kígyókkal, néhány hetes krokodilokkal és kaméleonokkal teli táskát akart felvinni kézipoggyászként a repülőre egy szaúdi férfi Kairóban - közölték a repülőtér illetékesei vasárnap.
Az esztergomi Mária Valéria híd pillérének ütközött és leszakadt vasárnap egy ukrán tolóhajó egyik bárkája. A kapitány újra bekötötte az elszabadult bárkát és bejelentés nélkül próbált távozni a...
Évek óta köztudott, hogy a Föld édesvíz készletei végesek, és hamarosan óriási harcot kell majd vívni az embereknek az ivóvízért. Ennek ellenére bolygónk lakosai nem igyekeznek azon, hogy takarékoskodjanak, hiszen egy átlagos család naponta 11-26 liter vizet pazarol el arra, hogy leöblítse maga után a WC-t, pedig ha nem tanulunk meg spórolni az ivóvízzel, hamarosan a végtermékekkel együtt magunkat…
Elindult Egerből az a kerékpáros, aki több mint négyezer kilométeres utat tesz meg a béke jegyében. Zelei József ezzel az úttal - immár negyedszer - az erőszakmentes és esélyegyenlőséget biztosító Európáért kampányol.
Leégett a mátraszentimrei Szlovák Csárda szombatról vasárnapra virradóra, a tűzben senki sem sérült meg - mondta Zugor Róbert, a gyöngyösi tűzoltóság ügyeletese az MTI-nek. A csárda tetőszerkezete,...