Megosztja a romániai magyarságot Traian Basescu román államfő, aki "el akarja ásni" a "mérsékelt" Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) - írja a hétfői román sajtó a bukaresti vezető politikus székelyföldi látogatásáról. A Gandul című újság első oldalán az olvasható, hogy Basescu a romániai magyar "radikálisokkal cimborál" annak érdekében, hogy elássa a "mérsékelt" RMDSZ-t. Az Adevarul…
A lengyel kormányfő hétfőn leváltotta kabinetjének négy miniszterét, akiket a kisebbik koalíciós pártok delegáltak, és a helyükre saját pártjának embereit ültette. A Jaroslaw Kaczynski által javasolt, és fivére, Lech Kaczynski államfő által jóváhagyott leváltások négy tárcát érintenek: a miniszterek közül ketten a szélsőjobboldali Lengyel Családok Ligáját, ketten pedig a baloldali-populista…
A szakszervezet harcol az angliai magyar munkások tisztességes bérezéséért. Pizzafutárok panaszolják, hogy a keresetükből éppen csak meg tudnak élni, hazaküldeni viszont már nem tudnak pénzt. Ügyükről a Times egész oldalas riportban számolt be.
Az utólagosan kiosztható piros lapok mellett kardoskodott Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője. A francia szakember szerint ha a mérkőzés közben nem lehet látni, hogy egy játékos szimulál, akkor később kapjon eltiltást. Wenger úgy véli, ha a bíró háta mögött elkövetett durvaságért, alattomos megmozdulásért el lehet tiltani a vétkest, akkor a szimulálás is legyen így…
„Nálam kevesen utálják jobban a multikat, de… a legkegyetlenebb kizsákmányolást nem a nemzetközi nagyvállalatok magyar leányvállalatai, hanem a falusi nagygazdák, a "kamatos pénzzel" dolgozó uzsorások és bizonyos kisvállalkozások gyakorolják a legszegényebbekkel szemben.”
Mindössze tíz napig működhetett az olcsó házi idősgondozási szolgáltatást nyújtó McPflege vállalkozás, amelyik a kelet-európai, nem utolsó sorban magyar gondozók alacsony bérével szerette volna megvetni a lábát a német piacon. A cég, amely Brémában és Cloppenburgban kezdte meg tevékenységét, kemény bírálatok kereszttüzébe került, ezért volt kénytelen visszavonulót fújni.
Kevin Harvick újabb utcai versenyt nyert, ezúttal Watkins Glen-ben, a Zippo 200-ast. Egy héten belül a másodikat a Busch-szériában (Ron Fellows óta ez senkinek sem sikerült, a kanadai 2000-2001-ben nyert éppen Watkins Glen-ben).
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy tartsa Magyarországon az intervenciós gabonakészleteket, és tegye lehetővé, hogy ezekhez hozzájussanak a magyar állattenyésztők - jelentette ki Font Sándor, az...
Lemondásra szólítja fel a Fidesz budakalászi szervezete a helyi polgármestert, aki a párt támogatásával folytatott kampánya során eltitkolta feltételezhető kötődését a szcientológia egyházhoz - közölte a párt helyi elnöke hétfőn. A polgármester tagadja, hogy kapcsolatban állna az egyházzal, szerinte "politikai hecckampány" folyik ellene. A Fidesz helyi elnöke, Jármai Pál elmondta, hogy…
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) figyelmeztetést tett közzé honlapján az ingatlan-, ingó- és egyéb árverésekre vonatkozóan, amelyekből kiderül: a felelőtlen licitálásnak következményei vannak. Például, ha a nyertes nem fizeti be a liciten megnyert ingatlan vételárát, s a második árverésen azt csak alacsonyabb áron lehet eladni, mint amennyit ő kínált, a különbözetet köteles…
A magyar válogatott összesen 9 első, 3 második és 6 harmadik hellyel zárta a duisburgi kajak-kenu világbajnokságot. Három olimpiai számban szereztünk elsőséget. Kovács Katalin duplázott, Janics Natasa megszerezte tizenkettedik világbajnoki címét.
A fővámhivatalok hétfőn éjfélig nyitva tartanak, ahol még személyesen be lehet nyújtani a regisztrációs adó részleges visszatérítésére irányuló kérelmeket, mivel a benyújtási határidő hétfőn 24 órakor lejár - mondta el Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője .
Japán kutatók megtanítottak egy ember nagyságú robotot arra, hogy imitálja egy táncos lépteit. A szakemberek szerint a táncoló robot lehetővé teszi, hogy rögzítsék a tradicionális táncosok mozgásait, melyek egyébiránt eltűnnek, ahogyan az előadóik elhunynak.
Összeütközött egymással egy komp és egy tengerjáró hajó hétfőn a török vizeken Isztambulnál a Márvány-tengeren, a balesetben az NTV török televízió jelentése szerint harmincan megsérültek. A CNN...
Felvette az argentin állampolgárságot Celia Guevara March, a legendás kommunista forradalmár, Ernesto Che Guevara lánya. A Clarín című Buenos Aires-i lap tudósítása szerint a forradalmár lánya a...
Indonéziában a hét végén meghalt az ország 82. madárinfluenzás betege - jelentették be Dzsakartában hétfőn. A H5N1-es vírus legújabb áldozata egy 29 éves nő.
A dán kormány vasárnap kutatóhajót küldött az Északi-sarkvidékre, hogy az tudományos adatokat gyűjtsön a dán területi igények alátámasztására. Az Oden jégtörőhajó a kora reggeli órákban...
Nem új keletű próbálkozás mérlegre tenni a rendszerváltozás pozitív és negatív következményeit. Sokan, sokféleképpen vállalkoztak már erre a feladatra. Aktualitása mindaddig nem évül el, míg az ország valamennyi lakója egyaránt elégedett nem lesz saját életével és a közállapotokkal.
Az immáron nyolc hónapos és már nem annyira plüssmacihoz hasonlító Knut, azaz a jegesmedve-bébi helyét vélhetően Paul, a törpe viziló veheti át a berliniek szívében. Paul még májusban született, de a legújabb sztárjelölt csak most lépett a nyilvánosság elé. Paul gondozója szerint, nem könnyű ilyen állatokat tartani, mert sok munka van velük, és egyáltalán nem olyan ártalmatlanok, mint amilyennek…
A lengyel kormányfő hétfőn leváltotta kabinetjének négy miniszterét, akiket a kisebbik koalíciós pártok delegáltak, és a helyükre saját pártjának embereit ültette. A Jaroslaw Kaczynski által...
Úgy tűnik, mégis szabadon engedik a két beteg dél-koreai túszt a tálibok. Az afganisztáni kormány ellen harcolók azt mondták: a két nő magyar idő szerint délután fél kettőkor nyeri vissza szabadságát. Tegnap a dél-koreai hírügynökség még ennek ellenkezőjét jelentette.
Az orosz központi bank ma a rövid távú betéti kamatokat negyed százalékponttal, augusztus 14-i hatállyal felemelte. A következő napi, az aznapi, illetve a nem lekötött betéti kamatot
A lengyel kormányfő hétfőn leváltotta kabinetjének négy miniszterét, akiket a kisebbik koalíciós pártok delegáltak, és a helyükre saját pártjának embereit ültette.
Ismeretlenek festékkel öntötték le a Szabadság téri szovjet katonai emlékművet – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn. Ismert: 2004-ben és 2006-ban is többen vörös festékkel öntötték, illetve fújták le a szovjet megszállást idéző emlékművet, melyet a kormányellenes tüntetők is megrongáltak 2006 őszén.
A győri rendőröknek sikerült elfognia a közelmúltban nagy közfelháborodást okozó Kálóczy téri rablás elkövetőit - közölte Holló Sándor városi rendőrkapitánytól hétfőn. Az eset részleteit Horváth Zoltán rendőr százados, az ügy vizsgálója ismertette. A főnyomozó elmondta, hogy a közelmúltban Győr belvárosában, a Kálóczy tér és az egyetem melletti úgynevezett "lapos tanszék" közötti területen több…
Washingtonban bejelentették, hogy augusztusban leköszön George W. Bush fő stratégája, választási sikereinek "építőmestere", Karl Rove. A Bush-kormányzat rossz szellemének tartott Rove szervezte már ifjabb Bush texasi kormányzói kampányát is, 1993 óta dolgozik a jelenlegi elnöknek.
Az Ogilvy & Mather elindította új, 2.0-ás elvek szerint kialakított weboldalát. Az ügynökség célja az, hogy az oldal folyamatos frissítésein és kommentálható blogbejegyzésein keresztül az olvasók bepillantást nyerhessenek az ügynökség életébe.
A Hamász fegyvereseinek fenyegetése dacára a radikális iszlamista palesztin mozgalom mintegy 300 politikai ellenzője vonult hétfőn Gáza város főterére, "Szabadságot akarunk!" jelszót skandálva.
A malajziai miniszterelnök, Abdullah Ahmad Badawi megígérte, hogy nem ad ki erdőirtási engedélyt válogatás nélkül. Sokan úgy vélik, hogy ezen tevékenység veszélyezteti a sérülékeny fajokat és törzsi közösségeket
Lemondásra szólítja fel a Fidesz budakalászi szervezete a helyi polgármestert, aki a párt támogatásával folytatott kampánya során eltitkolta feltételezhető kötödését a szcientológia egyházhoz -...
A lengyel kormányfő ma leváltotta kabinetjének négy miniszterét, akiket a kisebbik koalíciós pártok delegáltak, és a helyükre saját pártjának embereit ültette. A
Egy mobiltársaság és egy elektronikai cég az első két szponzora a hamarosan induló magyar Music Television-nek (MTV). A két vállalat a csatorna egyik saját gyártású műsorát, a Felhajtást támogatja, amiben a műsorvezető-válogatást mutatják majd be.
Vélhetően a minisztériumok "összeköltözése" adta az ötletet az Országos Érdekegyeztető Tanácsban ülő munkaadói szövetségeknek ahhoz a tervhez, hogy feladják önálló székházaikat, s közös ingatlanba költözzenek - írta a Népszabadság.
A Hamász fegyvereseinek botokkal és puskatussal történt eddigi fellépései dacára a radikális iszlamista palesztin mozgalom mintegy 300 politikai ellenzője vonult hétfőn Gáza város főterére,...
Vasárnap este 63 ezren buliztak a Szigeten, - közölte Vető Viktória. A szervezők 65 ezer vendég esetén tennék ki a megtelt táblát a Szigeten. A legfrissebb adatok alapján, a szigetlakók közül 14 ezer 902-en csókolóztak a Nagyszínpad előtt.
Budakalász önkormányzata beperli a közlekedési tárcát, mert a helyi útfejlesztésre tett szerződésben rögzített vállalásának a minisztérium nem tett eleget. A tárca szerint ők mindenben jogszerűen jártak el.
Itt a mai kötelező penzum, akkor is, ha képtelenek vagyunk osztódni és teleporttal közlekedni, mert ugye azt mindenki tudja, hogy a Sziget a koncertek mellett a koncertre járásról, a vonulásról szól. Így aki valóban a zenei élményeit kívánja gazdagítani, ezúttal is jobb, ha lazán tervet készít.
Távozik posztjáról Dávid Admón, Izrael budapesti nagykövete – erősítette meg a Magyar Nemzet érdeklődésére a közel-keleti ország missziójának sajtótitkára. A diplomata ellen nyomozás folyik...
A Retina Magyarország Egyesület a Noguchi Porter Novellit kérte fel az időskori makuladegenerációval (AMD) kapcsolatos pr-feladatokra. A most indult betegségtudatosító kampány két hónapig zajlik, a pr-ügynökség megbízása az év végéig szól.
Kevés a valószínűsége annak, hogy megépül Pécsig az M6-os autópálya 2010 tavaszára - tudta meg a Világgazdaság. Paks ugyanis feltételekkel adta ki a szakhatósági engedélyt. Mai lapértesülésekkel ellentétben 2010-ig elkészül az M6-os autópálya Pécsig vezető szakasza - reagált a Kormányszóvivői Iroda közleményében.
Rómában letartóztattak egy 73 éves asszonyt meg az unokáját, mert 1 millió euró értékű heroint próbáltak eladni, adta hírül hétfőn az ANSA olasz nemzeti hírügynökség. A nagymama és az unoka Róma elegáns Trastevere kerületében árulta a szert.
A sérült David Beckham ezúttal sem játszott csapatában, a Los Angeles Galaxyban az Egyesült Államok labdarúgó-bajnokságában (MLS). A New England Revolution ellen összecsapást a pálya széléről nézte végig. Beckham a Galaxy eddigi három bajnoki mérkőzéséből a másodikat hagyta ki teljesen sérült bokája miatt.
Öngyilkos lett annak a kínai játékgyárnak az igazgatója, amelynek termékeit nemrég visszahívták az Egyesült Államokban, jelentette hétfőn a kínai állami sajtó. Csang Su-hong, a Lee Der Industrial főnökének a holttestét a vállalat egyik kantoni raktárában találták meg.
A legolcsóbb főbérlő nélküli bérlakás ma Budapesten 50 ezer forintnál kezdődik; a legdrágább pedig mintegy másfél millió forint havonta - derül ki a Duna House legfrissebb ingatlanpiaci kutatásából. Murányi Ákos, a cég elemzési vezetője közölte, hogy sokan bútorozott lakásokat keresnek.
14 ezer hatszázan csókolóztak vasárnap este a Szigeten - Közölte Simor Zsuzsa, a BORS napilap marketing igazgatója. Ezzel ismét csók-rekord dőlt meg Magyarországon - két hónapon belül már másodszor.