2007. augusztus 28. kedd

aug. 28
7:36
Amerikai delegáció utazik Budapestre Kuba ügyében (Gondola)
Amerikai kongresszusi küldöttség utazik a hét közepén Budapestre Kuba demokratikus fejlődésének előmozdítása ügyében. A washingtoni törvényhozás kubai származású képviselőiből álló négyfős...
aug. 28
7:36
Az emberek többsége szerint veszélytelen a Magyar Gárda (HírTV)
Az emberek nagy többsége hallott már a Magyar Gárdáról, a szervezetet több kormánypárti, mint ellenzéki szavazó ismeri - derült ki abból a közvélemény kutatásból, amelyet a Sonda Ipsos készített a Magyar Televízió Este című műsorának.
aug. 28
7:36
Amerikai kongresszusi delegáció utazik Budapestre Kuba ügyében (Kripto Akadémia)
Amerikai kongresszusi küldöttség utazik a hét közepén Budapestre Kuba demokratikus fejlődésének előmozdítása ügyében. A washingtoni törvényhozás kubai származású képviselőiből álló négyfős delegáció több közép-európai országba is ellátogat, hogy Európa, Kuba és az Egyesült Államok szerepvállalásáról egyeztessen a kubai demokrácia előmozdításban - tudatta Somogyi Ferenc új washingtoni nagykövet.
aug. 28
7:38
Újabb világcsúcs (HírExtra)
A kazincbarcikai masters súlyemelő világbajnokság hétfői versenynapján sem maradtak világcsúcsok nélkül a nézők.
aug. 28
7:41
Oszter cenzúrázta lánya pucér fotóit (BorsOnline)
Édesapjával együtt válogatta ki a Playboyban megjelenô képeit Oszter Alexandra. A gyönyörû színésznô azért kérte ki a családfô véleményét, mert kezdetben a büszke apuka nehezen fogadta el lánya meztelenkedését. Szandra azóta bebizonyította, hogy nem csak a színpadon, hanem a modellszakmában is megállja a helyét.
aug. 28
7:41
Henin könnyed bemelegítése (HírExtra)
Az első helyen kiemelt belga Justine Henin könnyed játékkal jutott be a második fordulóba az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyében.
aug. 28
7:41
Folytatódik a béregyeztetés Ferihegyen (Gondola)
Folytatják ma a béregyeztetést a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) és a szakszervezetek képviselői. Érdekképviseleti vélemények szerint a múlt héten a bértárgyaláson...
aug. 28
7:42
Sólyom László ma fogadja a pártok képviselőit (HírTV)
Kedden fogadja Sólyom László, köztársasági elnök a parlamenti pártok képviselőit a Sándor -palotában, azon az általa kezdeményezett ötpárti tárgyaláson, amelynek célja a költségvetési szabályok megújítása.
aug. 28
7:42
Furgon rohant egy autóba - három halott (Alternatív Energia)
Hárman életüket vesztették, négyen súlyosan megsérültek, amikor egy személygépkocsi és egy kisteherautó összeütközött Deszk közelében a 43-as úton keddre virradóra. Az elsődleges adatok szerint fél kettőkor a 43-as úton Deszk után három kilométerrel egy Makó felé haladó személygépkocsiba hátulról - feltehetően nagy sebességgel - belerohant egy vele azonos irányban haladó kisteherautó - mondta Vad…
aug. 28
7:46
Pestiek a zöldbe menekülnek? (Piac és Profit)
Az évente átadásra kerülő nyolcezer fővárosi lakás alig több mint fele épül a pesti zöldövezetben, de az évtized végére a budapesti lakások többsége itt készülhet el - áll az Elephant Holding tanulmányában. A fejlesztő előrejelzése szerint a Budapest határain belüli lakásépítés súlypontja fokozatosan tevődik át az Újpestet Csepellel félkörívben összekötő hét zöldövezeti kerületre.
aug. 28
7:47
Sziámi ikreket szült egy 16 éves lány Kolumbiában (Kripto Akadémia)
Egy tizenhat éves lány sziámi ikreket szült az észak-kolumbiai Sincelejo városban. Az orvosok borúlátóak a mellkasuknál és hasuknál összenőtt kisfiúk túlélési esélyeit illetően. A kisfiúk, Jesús Andrés és Adrián de Jesús, vasárnap látták meg a napvilágot. A nyolc hónap terhesség után világra jött csecsemők együttes súlya mindössze 3400 gramm. Bélrendszerük, szívük és májuk összenőtt, ráadásul…
aug. 28
7:53
Kikiálltja függetlenségét? (HírExtra)
Koszovó arra számít, hogy közvetlenül december 10-e után kikiáltja elszakadását Szerbiától - jelentette ki Pristinában a dél-szerbiai tartomány miniszterelnöke. "Az egyetlen fejlemény, amelyre számítok, az, hogy Koszovó kikiáltja függetlenségét, és azt elismerik. Ennek közvetlenül december 10. után meg kell történnie" - válaszolta Agim Ceku arra a kérdésre, mi fog történni december 10-ét…
aug. 28
7:53
Tankönyvek nélkül kezdenek a diákok? (Blikk)
aug. 28
7:53
Egyre több az áldozata a kínai ítéletidőnek (Gondola)
Legalább harmincegy ember vesztette életét, kilenc pedig eltűnt az elmúlt napokban a Kína középső és déli részeit sújtó özönvízszerű esőzések következtében. A katasztrófák - elsősorban tájfunok,...
aug. 28
7:53
Az államfő a frakcióvezetőkkel tárgyal (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnök ma fogadja a parlamenti pártok frakcióvezetőit a Sándor-palotában, hogy a költségvetési szabályok megújítását érintő ötpárti megegyezésről tárgyaljon velük. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetőjének közlése szerint mind az öt parlamenti párt jelezte, hogy képviselteti magát a tárgyaláson. A főosztályvezető korábban úgy fogalmazott: Sólyom…
aug. 28
7:55
Elkészül az új Alkotmány? (HírExtra)
Szeptember végére kész lesz az új török alkotmány tervezete, amely több személyes szabadságjogot biztosít ahhoz a jelenleg érvényes alaptörvényhez képest, amelyet katonai vezetők alkottak meg csaknem három évtizeddel ezelőtt - jelentette be a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) az alkotmánymódosító bizottság első ülése után. Az iszlamista gyökerű párt a júliusi általános választásokra…
aug. 28
7:55
Változik a nyugdíjszámítás (Blikk)
aug. 28
7:56
Bulis Balaton, nyugis Balaton (Privátbankár)
Gazdaságilag a nagy buli a szolid, visszatérő családi vendég, akit nem érdemes elriasztani - épp egy nagy bulival - Márványi Péter jegyzete
aug. 28
7:58
Öngyilkos merénylő ölt (HírExtra)
Egy öngyilkos merénylő megölt hétfőn kilenc embert a Bagdadtól nyugatra lévő Fallúdzsa egyik mecsetében, köztük egy imámot, aki a rendőrség szerint nyíltan felemelte a szavát az al-Kaida terrorszervezet ellen. A robbanásban további tíz ember megsebesült. A merénylő az esti ima után, az imám irodájában, hívők között hozta működésbe robbanóövét a város északi részén lévő Rakíb mecsetben. Fő…
aug. 28
7:58
Egyelőre nem változnak a gázárak (HírTV)
Október elsejétől nem változnak a gázárak, a nemzetközi energiaárak ugyanis az elmúlt hónapokban nem mozdultak jelentős mértékben - tudta meg a Népszabadság.
aug. 28
7:58
Taxi nélkül az Országgyűlés (Gondola)
A nyertes és a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtó cég is visszalépett a szerződéskötéstől, ezért az Országgyűlés Hivatalának (OH) nem sikerült az előzetesen tervezett júliusi határidőre...
aug. 28
7:58
Kelj fel Jancsi: két nagy, egy kicsi (Privátbankár)
Az OTP, a Mol és az Émász veszített a legtöbbet a nyári tőzsdei korrekción, ám ez a 3 papír az elmúlt napok pozitív korrekciójában is éllovasnak bizonyult - írja a Világgazdaság. A cik...
aug. 28
8:00
Lesz mézzárjegy (HírTV)
A Magyarországon forgalmazott mézek 70 százaléka nem felel meg a minőségi követelményeknek. A Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerint ezért zárjegyet kellene rakni ezekre a termékekre is.
aug. 28
8:03
"Attól rettegtem, hogy élve elégünk" - képekkel (Infostart)
Miközben tovább pusztítanak a lángok Görögországban, hazaérkeztek az első külföldi turisták. Közülük ketten, két brit lány beszélt arról, hogy mit éltek át a lángok közvetlen közelében. Eddig több mint hatvan ember veszítette életét a Peloponnészosz-félszigeten és Athén külvárosában tomboló tűzben.
aug. 28
8:03
Öngyilkos akart lenni a színész (HírExtra)
Felvágta ereit és bevett egy marék gyógyszert Owen Wilson, akire testvére talált rá Los Angeles-i lakásában. A Starsky és Hutch mozifilm sztárja nemrég szakított barátnőjével, Kate Hudsonnal.
aug. 28
8:03
Szerdától mindhárom mobilszolgáltatónál olcsóbb a roaming (HírTV)
Szerdától már mindhárom magyarországi mobilszolgáltatónál olcsóbb lesz a külföldön telefonálás tarifája - írja a Világgazdaság. A korábbi bejelentésüknek megfelelően a T-Mobile és a Pannon augusztus 29-től csökkenti a roamingdíjakat.
aug. 28
8:07
Taxizó Országgyűlés: elmaradt a leintés (Privátbankár)
A nyertes és a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtó cég is visszalépett a szerződéskötéstől, ezért az Országgyűlés Hivatalának nem sikerült az előzetesen tervezett júliusi határidőre taxiszolgáltat...
aug. 28
8:08
A Rolling Stones-tag: "Soha nem hagyjuk abba" (Infostart)
Épp csak befejezte utolsónak kikiáltott koncertkörútját a Rolling Stones, az együttes gitárosa, Ronnie Wood máris azt mondta: a zenekar tagjai egyelőre nem tervezik, hogy nyugdíjba vonulnának.
aug. 28
8:09
Brutális diplomaták az állatok ellen (HírExtra)
Európai diplomaták tették tönkre egy bálna megkövesedett csontvázát, amely évmilliók óta feküdt az egyiptomi sivatagban.
aug. 28
8:09
Egy rendőrt is letartóztattak Politkovszkaja meggyilkolása kapcsán (Blikk)
aug. 28
8:09
Megtalálták a lezuhant indonéz utasszállító gép adatrögzítőit (Gondola)
Csaknem nyolc hónappal korábban szerencsétlenül járt indonéz utasszállító repülőgép adatrögzítőit találták meg a minap - közölte kedden Jakartában az indonéz Országos Közlekedésbiztonsági Bizottság...
aug. 28
8:09
Tartós a Fidesz erőfölénye (HírTV)
Tartós Fidesz-előnyt, 150 ezer átpártoló és 600 ezer elbizonytalanodott szocialista szavazót jelez a Szonda Ipsos augusztusi közvélemény-kutatása. A biztos pártválasztók körében továbbra is csaknem kétszer annyian voksolnának a legnagyobb ellenzéki pártra, mint az MSZP-re.
aug. 28
8:09
Megtalálták az újévkor lezuhant indonéz utasszállító feketedobozát (Kripto Akadémia)
Csaknem nyolc hónappal korábban szerencsétlenül járt indonéz utasszállító repülőgép adatrögzítőit találták meg a minap - közölte kedden Jakartában Tatang Kurniadi, az indonéz Országos Közlekedésbiztonsági Bizottság elnöke. Az amerikai Phoenix International cég ilyen keresésekre kialakított speciális vízi járműve találta meg a gép két feketedobozát Sulawesi (Celebesz) sziget partjai közelében -…
aug. 28
8:11
89 éve füstöl (HírExtra)
Cigarettára gyújtott, így ünnepelte századik születésnapját egy brit nyugdíjas, aki még az I. világháború kirobbanása utáni napokban szokott rá a dohányzásra. Naponta öt szálat szív el, így a születésnapi a 170 ezredik volt.
aug. 28
8:11
Megszűnhet a felvételi és körzetesíthetik a középiskolákat (HírTV)
Megszűnhet a felvételi és körzetesíthetik a középiskolákat - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, erről már egyeztet az MSZP és az oktatási tárca.
aug. 28
8:13
Szávay Ági kedvence a mama gyümölcslevese (BorsOnline)
Temesvári Andrea, illetve Mandula Petra visszavonulása óta nem kényeztették el a magyar teniszezôk a szurkolókat. Az alig 18 éves Szávay Ági azonban ott van az élvonalban – 31. a világranglistán –, csak hátizomsérülése akadályozta meg, hogy a 600 ezer dollár összdíjazású New Haven-i torna döntôjében legyôzze az orosz Kuznyecovát.
aug. 28
8:14
Változik a nyugdíjszámítás (Gondola)
Alacsonyabb összegű ellátásra számíthatnak a jövőre nyugdíjba menők. Ők mintegy nyolc százalékkal, egy teljes 13. havi nyugdíjnak megfelelő összeggel kapnak kevesebbet, mint azok, akik még az idén...
aug. 28
8:14
Végre itt a Arden Range Rover Sport AR6 (HírExtra)
A német tuningcég ajtói minden megoldásra nyitottak. Felfelé nyíló ajtókat viszont eddig csak a sportkocsik kaptak.
aug. 28
8:15
Elloptak egy ügynököt küldetés közben (Kripto Akadémia)
Küldetés közben ellopták a mexikói rendőrség egyik elit egységének kábítószer-kereső kutyáját, a tolvajok egy keveréket hagytak hátra a rendőröknek. IV. Rex, a jól kiképzett belga juhászkutyát és hét másik társát Mexikóvárosban tették repülőgépre, hogy egy észak-mexikói küldetésre utazzanak. Érkezéskor azonban a rendőrök egy kicsiny fekete keverék kutyát találtak IV. Rex ketrecében. "Ez olyan,…
aug. 28
8:19
Regadó: várhatóan csak 7 milliárdot fizet vissza a kormány (HírTV)
Két hete járt le a határidő a regisztrációs adó különbözetének visszaigénylésére, néhány száz kérelem beérkezése és feldolgozása azonban még folyamatban van.
aug. 28
8:25
Sólyom László a frakcióvezetőkkel tárgyal (Gondola)
Sólyom László köztársasági elnök ma fogadja a parlamenti pártok frakcióvezetőit a Sándor-palotában. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetőjének közlése szerint mind az öt...
aug. 28
8:25
Peronzár a Déliben is (HírTV)
A fővárosi Déli pályaudvaron keddtől - a Nyugati pályaudvarhoz hasonlóan - csak jegy-, illetve bérletellenőrzés után szállhatnak vonatra az utasok. A beruházás 36 millió forintba került. A jövőben tovább folytatódik a fejlesztés: a tervek szerint még ebben az évben elkészül a Keleti pályaudvaron is a peronzár.
aug. 28
8:30
Halálos baleset történt a 43-as úton (Gondola)
Hárman életüket vesztették, négyen súlyosan megsérültek, amikor egy személygépkocsi és egy kisteherautó összeütközött Deszk közelében a 43-as úton keddre virradóra - tájékoztatta a rendőrség az...
aug. 28
8:34
Káosz az M7-esen - szinte lehetetlen bejutni Budapestre (Infostart)
Két forgalmi sávot lezártak az M7-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, a város előtti szakaszon. A maradék egy sávban viszont baleset történt, így Tárnoktól áll a sor.
aug. 28
8:36
Somló Tamás felesége elköltözött (Index)
A zenész és neje kapcsolatában pár hónapja már volt probléma, most azonban a harminc évvel fiatalabb Gyöngyvér hétéves közös kislányukkal együtt el is költözött Somlótól - írja a Bors.
aug. 28
8:36
Irán válaszolt a NAÜ kérdéseire (Gondola)
Irán válaszolt a plutóniumkísérletekkel kapcsolatos kérdésekre, és ezzel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) lezártnak tekinti ezt a témát - ez derül ki a NAÜ honlapján hétfőn este közzétett...
aug. 28
8:36
Magyar tűzoltók is oltják a görög erdőtüzeket (HírTV)
Theszaloníkibe értek kedd reggel a magyar tűzoltók, akik segíteni fognak a Görögországban napok óta tomboló erdőtüzek oltásában. Már azt is tudják, hogy hol vetik be őket: Évia szigetére mennek, ahová - rendőri felvezetés mellett - magyar idő szerint körülbelül délután egyre érkeznek meg.
aug. 28
8:36
Rekordkísérlet ölelésből (Metropol)
Ölelési rekordot döntött meg a hét végén egy amerikai egyetemista lány, bár a Guinness hivatalosan még nem ismerte el.
aug. 28
8:38
Brown: nem vonják ki a brit erőket Irakból (Gondola)
Gordon Brown brit miniszterelnök elutasította hétfőn nyilvánosságra hozott állásfoglalásában, hogy menetrendet készítsenek a brit alakulatok kivonására. Az ellenzéki Liberális Demokrata Párt...
aug. 28
8:40
Jani fekszik a koporsóban? (BorsOnline)
Kátai Erzsébet nem tud belenyugodni, hogy fia Ukrajnában egy munkahelyi balesetben elhunyt. Mint megírtuk, a 24 éves Gerencsér János január 14-én halt meg a Rogány Sörgyárban, amikor egy két és fél tonnás pasztôrözôgép ráborult.

Keresés