Az amerikai igazságügyi miniszter hétfői lemondásával Bush elnök elveszíti egy bizalmasát és csupán lélegzetvételnyi szünetet nyerhet olyan kényes témában, mint Irak - vélik politikai szakértők. Gonzalez azután jelentette be távozását, hogy alkalmatlansággal és hamis tanúzással vádolták.
Szeptemberben véget ér a kórházaknál a finanszírozási év, és az intézmények még nem tudják, hogy mi vár rájuk októbertől - mondta Rácz Jenő volt egészségügyi miniszter az RTL Klub Híradójának reggeli kiadásában hétfőn. A szakember szerint jelenleg még nem ismerik a következő év finanszírozási feltételeit.
Alacsonyabb összegű ellátásra számíthatnak a jövőre nyugdíjba menők. Ők mintegy nyolc százalékkal, egy teljes 13. havi nyugdíjnak megfelelő összeggel kapnak kevesebbet, mint azok, akik még az idén lesznek nyugdíjasok - írta keddi számában a Népszava.
Ma folytatódik a BKV vezetősége és a szakszervezetek képviselői között az idei bérfejlesztésről és az esetleges szeptember 4-i sztrájk idején nyújtandó minimális szolgáltatásokról szóló tárgyalás.
A Los Angeles-i megyei gyermekvédelmi szolgálat eljárást indított Britney Spears ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy rosszul bánik gyermekeivel. Az énekesnő az utóbbi hónapokban szinte kizárólag botrányai és kicsapongó életmódja nyomán került a hírekbe, ráadásul volt férje gyermek-elhelyezési pert fontolgat.
A világ legnagyobb fedett botanikus kertjét hozzák létre a sivatagban, a szaúdi főváros közelében. A brit építészek és tudósok bevonásával készült tervek szerint két, félholdalakú komplexumot...
Kedd reggel kissé emelkedett a nyersolaj ára a szabadpiacon, a szakértők szerint ugyanis valamelyest enyhülni látszik az amerikai jelzáloghitel- piaci válság. A befektetők fenntartásai érezhetően enyh...
Budapest - Oszter Sándor (58) kézbe kapta azokat a képeket, amelyeket lányáról, Alexandráról (27) készített a Playboy. Bár ne tette volna! A híres színész néhány szemérmetlenebbre sikeredett fotó láttán annyira felhergelte magát, hogy egyszerűen széttépte a kópiákat. Végül talált néhányat, amely átcsúszott a cenzúráján, és engedélyezte, hogy megjelenjenek a nyuszis magazinban.
Sóvár férfitekintetek kísérték VVAnettet a kifutón, egy közelmúltban rendezett divatbemutatón. A fehérnemûsow-n különösen a lány formás hátsóját bámulták leplezetlen érdeklôdéssel, de az alkalmi modellt ez cseppet sem zavarta.
Ebben az évben 30 százalékkal emelkedtek a prémiumok a londoni City-ben, ahol idén 14 milliárd fontot, azaz több mint 5 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget fizettek ki. Az összeg nagyságrendileg a teljes magyar költségvetés felét teszi ki.
A nyertes és a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtó cég is visszalépett a szerződéskötéstől, ezért az Országgyűlés Hivatalának (OH) nem sikerült az előzetesen tervezett júliusi határidőre taxiszolgáltatót találnia - írta keddi számában a Napi Gazdaság.
A világ egyetlen falloszmúzeumát működteti Izlandon egy nyugdíjas spanyoltanár. A 65 éves nyugdíjas 33 esztendeje gyűjti a legkülönbözőbb hímvesszőket. 195 kiállítási tárgyat saját kezűleg...
Amerikai kongresszusi küldöttség utazik a hét közepén Budapestre Kuba demokratikus fejlődésének előmozdítása ügyében. A washingtoni törvényhozás kubai származású képviselőiből álló négyfős delegáció több közép-európai országba is ellátogat, hogy Európa, Kuba és az Egyesült Államok szerepvállalásáról egyeztessen a kubai demokrácia előmozdításban.
Nincsenek pontos adatai az iskola-összevonásokról, iskola-bezárásokról és a pedagógus-elbocsátásokról a szaktárcának az oktatási államtitkár állítása szerint. Arató Gergely ezt azzal indokolja, hogy a döntést mindezekről nem a kormány, hanem az intézményeket fenntartó, többségükben ellenzéki önkormányzatok hozzák meg.
Egy tizenhat éves lány sziámi ikreket szült az észak-kolumbiai Sincelejo városban. Az orvosok borúlátóak a mellkasuknál és hasuknál összenőtt kisfiúk túlélési esélyeit illetően.
Igen hamar sor kerülhet arra, hogy az Európai Bizottság bejelenti a magyar nemzeti fejlesztési tervhez kapcsolódó, úgynevezett operatív programok jóváhagyását.
Barátnője, Kate Hudson hűtlenkedése miatt kísérelt meg öngyilkosságot Owen Wilson. Az amerikai színész azután akarta eldobni az életét, hogy szakított Goldie Hawn lányával. Kate Hudson a közelmúltban megjelent képeken egy másik férfival ölelkezett.
Legalább harmincegy ember vesztette életét, kilenc pedig eltűnt az elmúlt napokban a Kína középső és déli részeit sújtó özönvízszerű esőzések következtében. A katasztrófák - elsősorban tájfunok, esőzések, áradások - , illetve a szárazság, 139 millió embert érintettek.
A görögországi Évia (Eúboia) szigetén pusztító erdőtüzek elérték a keddre virradó éjszakán egy település határait, ezért 300 lakost ki kellett telepíteni Szeta faluból a közeledő lángok elől. Helyenként húsz méter magasra is felcsapó lángok egy kilométeres szélességű frontja nyomul előre vészes sebességgel Görögország (Kréta után) második legnagyobb szigetén.
Majom a ketrecben címmel zenés dráma készült Kovács Ákos dalaiból. A népszerû énekes megihletett egy szerzôt, aki összeválogatott tizennyolc nótát, és történetté fûzte ôket össze.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,08 pontos csökkenéssel, 26.897,54 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest ez 0,41 százalékos gyengülés. Elemzői vélemény ...
Folytatják ma a béregyeztetést a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) és a szakszervezetek képviselői. Érdekképviseleti vélemények szerint a múlt héten a bértárgyaláson közeledtek az álláspontok, és a munkáltató szerint is konstruktív szellemben folytak a megbeszélések.
Szeméremsértő viselkedés miatt tartóztattak le egy szenátort az egyesült államokbeli Minnesota repülőterének férfivécéjében. Larry Craig 62 éves idahói republikánus szenátor vesztére egy civilruhás rendőr felé tett félreérthetetlen gesztust a nyilvános illemhelyen, ahol szigorúan tilos a szexuális kapcsolatra invitálás. A konzervatív politikust 575 dollár bírság megfizetésére kötelezték és tíznapi…
Eszeveszett versenyt futnak az idővel az amerikai szövetségi államok az elnökválasztásra készülve: egymást megelőzve tűzik ki minél korábbi időpontra előválasztásaikat
Tőkehiány, piacvédelem és a kormányzati segítség hiánya, ráfizetéses termelés - és nem utolsósorban - szaporodó külföldi felvásárlók jellemzik a hazai sütőipart - olvasható a keddi Magyar Nemzetben.
Ma folytatódik a BKV vezetősége és a szakszervezetek képviselői között az idei bérfejlesztésről és az esetleges szeptember 4-i sztrájk idején nyújtandó minimális szolgáltatásokról szóló tárgyalás....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,08 pontos csökkenéssel, 26.897,54 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest ez 0,41 százalékos gyengülés.
Nyolcvanegyezer fiatal kezdi meg az idén felsőfokú tanulmányait. Van, akit máris hivatástudata, másokat az egzisztenciális igény, netán a családi presztizs hajtóereje ösztönöz a továbbtanulásra. A választás helyessége csak évek múltán bizonyosodhat be, és az eredmény nem független attól sem, hogy milyen irányban fejlődik közben az ország társadalma és gazdasága.
Csaknem nyolc hónappal az újév napján történt indonéz repülőgép-szerencsétlenség után kiemelték a vízből a tengerbe zuhant utasszállító két feketedobozát.
Az országos és a régiós átlagtól is elmaradnak a somogyi fizetések, a fővárosi átlagbérek pedig 80 ezer forinttal magasabbak mint a megyében. Mindez a feldolgozott adóbevallásokból derül ki - írta kedden a Somogyi Hírlap.
A szlovák termelői árak júliusban 1,3 %-kal emelkedtek éves szinten. Áprilisban a jegybank 25 ponttal 4,25 %-ra csökkentette az alapkamatot. A rövid távú emelkedő trend 33,76-nál halad. (OT/GFX)
Cikkünk segítségével bekukucskálhat látogatói elméjébe és megtudhatja mi játszódik le gondolataikban azokban az első másodpercekben, amikor megérkeznek az Ön weboldalára.
Majdnem meghalt az egykori pankrátor, Hulk Hogan fia hétfőn este, egy autóbalesetben. A 17 éves Nick Bollea ripityára törte a több mint 13 millió forintot érő sportautóját. Mellette ült egy 22 éves barátja, aki még mindig kritikus állapotban van.
Enyhe negatív korrekcióval nyitott a forint, kedden reggel az eurót 256,55/70 forinton jegyezték a hétfő délutáni 255,80/256,00 után. A hazai deviza gyengélkedése az euró enyhe dollárral szembeni gyen...