Kutatók azt jósolják, hogy további hőségrekordok dőlnek meg az elkövetkező évtizedben: a 2010-2014-es éveknek legalább a fele melegebb lesz, mint az eddigi legmelegebbként ismert 1998-as esztendő. Ez derül ki ugyanis abból az új klíma modellből, melyet brit tudósok ismertettek.
Meghalt egy orosz katona, miután állítólag feljebbvalói brutálisan megverték egy északi támaszponton - jelentette az RIA Novosti hírügynökség kedden. Az eset nem ritka az orosz hadseregben.
Az V. és I. kerületben a legdrágábbak az új építésű lakások, a legkevesebbért a Csepelre, Kispestre vagy Pesterzsébetre tartók juthatnak saját ingatlanhoz
A mai napon ismét az 1,3674-es 50 napos vonal alá esett vissza a jegyzés. A 20 napos átlag 1,3601-nél áll. Az MACD és a Parabolic pozitív képet mutatnak. Ellenállást 1,3668-nál és 1,3701-nél, támaszt 13618-nál és 1,3601-nél találhatunk. (OT/GFX)
Elsősorban az élelmiszerárak kedvezőtlen alakulása miatt számol a jegybank az infláció fokozatosabb lassulásával - mondta el az MNB közgazdasági elemzések helyettes vezetője a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában. A bank augusztusi jelentésében a korábbi 7,3 százalékról 7,6 százalékra emelte idei inflációs előrejelzését, a jövő évi prognózis is magasabb lett az előzetesen vártnál. Kovács…
Golden retrieverek, labradorok és új-foundlandiak: Olaszországban immár állami "okmányokkal" járőröznek az olasz tengerparton a parti őrség tagjaival együtt, hogy kimentsék a hullámok között bajba került embereket.
Az emberek nagy többsége hallott már a Magyar Gárdáról, a szervezetet több kormánypárti, mint ellenzéki szavazó ismeri - derült ki abból a közvélemény kutatásból, amelyet a Sonda Ipsos készített a Magyar Televízió Este című műsorának.
Pantene Full Spectrum Shine néven egy új termékcsalád kerül a hajápoló piacra, amelyet a Procter & Gamble (P&G) kampánnyal vezet be ősszel Magyarországon. A gyártó új arcot választott a termékekhez.
Sorozatos sérülései miatt Ole Gunnar Solskjaer bejelenti visszavonulását – értesült a BBC brit közszolgálati médium. Ugyanerről számolt be az oslói NRK rádióállomás. A két orgánum szerint hétfő óta már nem számít aktív játékosnak a 34 éves norvég csatár. Kiválása érzékenyen érinti a csatárhiánnyal küszködő Manchester Unitedet.
Október elsejétől nem változnak a gázárak, a nemzetközi energiaárak ugyanis az elmúlt hónapokban nem mozdultak ugyanis jelentős mértékben - tudta meg a Népszabadság. Gázárváltozáskor az erről szóló rendeletet legkésőbb egy hónappal a bevezetés előtt, jelen esetben szeptember 1-jéig, közzé kell tenni.
Minden eddiginél nagyobb gyémántra bukkantak Dél-Afrikában. A drágakövet az északnyugati tartományban ásták ki egy gyémántbányában hétfőn. A közszolgálati rádió jelentése szerint kétszer akkora,...
Szeptembertől a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság végzi a fogyasztóvédelmi feladatokat Magyarországon. A meglévő szervezetek átalakítása elsősorban az intézményi felépítést érinti, de a szabálytalankodók az eddiginél komolyabb bírságokra és szigorúbb ellenőrzésekre is számíthatnak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a kormány szándéka az, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel kikényszerítse a…
Bizakodva várja az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulóját Szávay Ágnes. A pályafutása legjobb világranglista-helyezését elérő, hátsérüléssel bajlódó magyar teniszező a német Sandra Klösellel játszik magyar idő szerint keddről szerdára virradó éjjel.
Európában teljes gazdasági szerkezetváltásra van szükség ahhoz, hogy az Unió felzárkózhasson az Egyesült Államokhoz - mondta az Európai Központi Bank elnöke egy budapesti közgazdász konferencián. Jean-Claude Trichet szerint elsősorban az információs és kommunikációs technológiai szektor fejlesztésére van szükség. A jegybankelnök hozzátette: az európai termelékenység csökkenése nem csak a…
Nemzetközi sajtóértekezlet összehívását kezdeményezi az MDF a Magyar Gárdáról, ezen az öt parlamenti párt fejtené ki véleményét a szombaton alakult egyesületről - mondta a Magyar Demokrata Fórum...
Az ING Bank elemzője szerint a jegybank a mostani szinten tartás után a következő hónapban csökkentheti az alapkamatot. Németh Dávid ugyanakkor nem zárja ki, hogy a másodlagos jelzáloghitel piaci problémák miatt az MNB-nek később is a magyar folyamatokkal ellenkező döntést kell hoznia. Az elemző emellett nem tartja meglepőnek a jegybanki inflációs prognózis emelését az élelmiszerárak várható…
Több milliárd forint értékű áfacsalást lepleztek le egy egri vállalkozásnál a vámosok és az adóhatóság ellenőrei. Az érintett cég hamis számlákkal szerzett be számítástechnikai eszközöket, ezeket később Szerbiába szállította, majd vissza Magyarországra. Az ellenőrök idáig több tízmillió forint készpénzt foglaltak le a cégnél a költségvetésnek okozott károk ellensúlyozására. Az ügynek egyelőre négy…
Az Égáz-Dégáz ZRt. a Hedz Magyarország Kft. újfajta mobiltelefonos integrált ügyfélszolgálati és számlafizetési megoldása, a moBill bevezetésével indít szeptemberben a mérőállás bejelentési szolgáltatása bővítésére.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bemutatta új televíziós szpotját, mely a globális kampány részeként a pekingi 2008-as Olimpiai játékokat népszerűsíti. A „Best of Us” szlogenre építő filmet a WPP hálózathoz United reklámügynökség készítette - írja a BrandRepublic.
Az RTL Group európai televíziós lánc 2007 első felében első ízben ért el fél milliárd eurónál nagyobb üzemi eredményt. A kamatok, adók, levonások előtti eredmény 515 millió eurót tett ki, szemben az e...
A Magyarországon forgalmazott mézek 70 százaléka nem felel meg a minőségi követelményeknek. A Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerint ezért zárjegyet kellene rakni ezekre a termékekre is. Bross Péter szerint ez bizonyíthatná, hogy a megtermelt mézet Magyarországon gyártották és természetes eredetű.
Az MTV Networkhöz tartozó, az amerikai főiskolák és egyetemek kollégiumaiban fogható mtvU kábelcsatorna őszi műsorában olyan új szexuális tanácsadó műsort tervez, amelyet a diákok állítanak elő maguknak - írja a Reuters.
Kulcsszerepbe került a tervezett kormányzati negyed megvalósításánál a Demján Sándor által tulajdonolt West End Beruházó Kereskedelmi Zrt. lényegében e cég hozzájárulásától függ, hogy létrejöhet-e a tervezett fővárosi beruházás. A közúti kapcsolatokat jelentő telkekre – a „per 11” és „per 50” telekkönyvi jelzetűekre – ugyanis a társaság földhasználati joggal ren...
A Napi Gazdaság arról ír, hogy a McDonald’s felfrissíti arculatát Európában. A döntés hátterében az áll, hogy a gyorsétterem-lánc bővíteni akar célcsoportján, és az idősebb fogyasztókat is be akarják csábítani az éttermekbe. Arról egyelőre nem kaptunk információt, hogy Magyarországon mikor kezdik bevezetni az új arculatot.
Szeptember 15-én mindenki a kezébe kaphatja fényképezôgépét, és megmutathatja, hogy mennyire tehetséges fotós. Kicsik és nagyok egyaránt nevezhetnek majd a versenyre, amely értékes dijakat tartogat a résztvevôknek.
Nem ért egyet a regisztrációs adó mértékével a Magyar Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége. A szervezet álláspontja szerint maximálni kellene a teher mértékét, s akkor nem járnának a magyarok külföldi rendszámú autókkal, hogy elkerüljék az adófizetést. Gablini Gábor a szövetség elnöke elmondta: az elmúlt évek túlfűtött autóvásárlásai után most számítanak a kereslet visszaesésére.
Tízezrek életét követeli a zajártalom szerte a világon az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint. Egyedül Európában a halálos kimenetelű szívrohamok két-három százalékát okozza a közlekedés által előidézett zaj - olvasható a New Scientist brit tudományos magazin legújabb számában a WHO-ra hivatkozva.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hamarosan lezárja a televíziók betelefonálós vetélkedőivel kapcsolatos vizsgálatot - írja a Népszabadság. A hivatalhoz négy beadvány érkezett és eljárás indult az RTL Klub, a TV2, az ATV és a Spektrum TV, illetve beszállítóik ellen.
A júliusi kiskereskedelmi forgalmak havi szinten 0,9 %-kal éves szinten 9,4 %-kal emelkedtek. A júliusi svéd termelői árak havi szinten 0,4 %-kal, éves szinten pedig 5,5 %-kal emelkedtek. Az EUR/SEK az adatok közzététele után jelentősen esni kezdett. (OT/GFX)
A férfi vízilabdázók egyesült államokbeli Long Beach-en megrendezett junior-világbajnokságán aranyérmet szerzett a Keszthelyi Tibor szövetségi edző által irányított magyar válogatott, amely a torna fináléjában könnyed játékkal, három góllal verte ellenfelét, az olasz csapatot.
Az egyházi állam vállalkozásának legfőbb célja, hogy a hívők gyorsan és olcsón juthassanak el a szent helyekre. Az első gép tegnap szállt fel Rómából, célállomása a franciaországi "Lurd" volt.
Jövő nyártól már nem lesz papírra nyomtatott repülőjegy, erről egyeztek meg a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) tagjai. Az elektronikus jegyek veszik át a helyüket, amelyek, amellett, hogy olcsóbbak, még környezetbarátak is.
Van nagyjából tíz százaléknyi radikális tartalék Magyarországon, ezért lehetséges, hogy a magyar radikálisok a 2010-es választások bejutnak a parlamentbe - nyilatkozta Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.
Lemondott posztjáról Alberto Gonzales, az Egyesült Államok igazságügy-minisztere, jelentette hétfőn internetes oldalán a The New York Times című amerikai lap magas rangú kormányzati forrásra hivatkozva.
Nemzetközi sajtóértekezlet összehívását kezdeményezi az MDF a Magyar Gárdáról, ezen az öt parlamenti párt fejtené ki véleményét a szombaton alakult egyesületről - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke kedden az MTI-nek. Az MDF tervei szerint a nemzetközi sajtótájékoztatót pénteken délelőtt tartanák az Országházban. Az eseményre meghívnák a magyar és a nemzetközi média képviselőit,…
Lényegében a Demján Sándor által tulajdonolt West End Beruházó Kereskedelmi Zrt. hozzájárulásától függ, hogy létrejöhet-e a tervezett fővárosi beruházás. A közúti kapcsolatokat jelentő telkekre ugyanis a társaság földhasználati joggal rendelkezik.
Az egyetemi városokban a tehetősebb szülők átlagosan 9 millió forintért vásárolnak egy 45-50 négyzetméter közötti lakást a gyermeküknek a tanulás időtartamára, majd az ingatlant értékesítik - derül ki Otthon Centrum elemzésében.
Mintegy 100 millió fontot (38,2 milliárd forintot) hajlandó az angol Chelsea labdarúgóklub orosz tulajdonosa áldozni a brazil Ronaldinho megszerzésére. Roman Abramovics ennek az összegnek egyik felét a középpályás jelenlegi klubjának, a katalán Barcelonának, másik felét magának a játékosnak adná, aki így a legjobban fizetett labdarúgó lenne Európában.
A londoni rendőrség nyomozást indított kedden, miután két tinédzsert is meglőttek, egy embert pedig megkéseltek a Notting Hill Karnevál utolsó napján. Európa legnagyobb utcai fesztiválja a rendőrség közlése szerint idén eddig békésen zajlott.
Az augusztusi német ifo index 105,4 pontos értéket hozott a várt 105,8 pont helyett. Az előző havi érték 106,4 pont volt. Az index harmadik hónapja folyamatosan gyengül. (OT/GFX)