2007. augusztus 30. csütörtök

aug. 30
5:21
Víz nem jár a 4,5 milliós szökőkúthoz (Infostart)
A dél-londoni szökőkútmásolat jól sikerült, van azonban egy feltűnő tulajdonsága: nem folyik rajta víz. Igaz, az illetékesek szerint ez nem is volt cél.
aug. 30
5:21
Út a hatalomba: a titkosszolgálat és a szupergazdagok (Infostart)
Ahogy közeledik Vlagyimir Putyin orosz elnök második mandátumának vége, úgy szaporodnak a találgatások utódjáról. Az elmezők egy dologban egyetértenek: biztos, hogy az új orosz vezető annak a szűk csoportnak a bizalmasa lesz, akik jelenleg is irányítják Oroszországot és akiknek közös jellemzőjük, hogy mindannyian a volt szovjet titkosszolgálat, a KGB emberei voltak.
aug. 30
5:21
Változik a családi pótlék kifizetése (Alternatív Energia)
Január elsejétől fokozatosan átveszi a családi pótlékok kifizetését a Magyar Államkincstár, a legalább 100 főt foglalkoztató cégek fokozatosan vonulnak ki a rendszerből. A változás a családok 30 százalékát érinti, a többieknek eddig is az államkincstár utalta a pénzt. A munkahelyek a bérek kifizetésétől függően 3-án, esetleg 10-én fizettek, az államkincstárnak erre 15-ig van lehetősége. A…
aug. 30
5:27
Moziünnep Menzellel: ma este a Művészben (Spa Trend Online)
Jirí Menzel személyes jelenléte teszi fényessé az idei Moziünnepet, a Bohumil Hrabal regénye alapján forgatott Őfelsége pincére voltam című új filmjének premier előtti vetítésére érkezett Budapestre, s ma este találkozik közönségével a Művész moziban. A filmet mától szeptember 2-ig hat mozi vetíti, jövő csütörtöktől pedig országos forgalmazásban látható az európai filmművészet emblematikus…
aug. 30
5:33
Hajléktalanok lepik el az internet-kávézókat (Piac és Profit)
Japánban több mint ötezer hajléktalan és fiatal munkavállaló alszik minden este internet-kávézókban, melyeket már legtöbb esetben zuhannyal is felszerelnek.
aug. 30
5:33
Hamarosan bárkiből Pókember lehet (Infostart)
Hamarosan bárki Pókemberré válhat, ugyanis tudósok szerint kifejleszthető egy olyan jelmez, amely révén könnyen lehet függőleges falakon mászni.
aug. 30
5:39
Teréz anya titkos élete (Kripto Akadémia)
Nem fenyegeti veszély Kalkuttai Teréz anya szentté avatási eljárását - közölte a Szentszék illetékese azután, hogy a Time magazin a koszovói albán származású szerzetesnővér eddig ismeretlen leveleiből idézett. Ezekből kiderül: a 2003-ban, azaz halála után mindössze hat évvel boldoggá avatott Teréz anya komolyan kételkedett saját hitében.
aug. 30
5:44
Elrettentő képekkel küzdenek a leszokásért - nézze meg Ön is! (Infostart)
Halottasházi tepsin fekvő hulla, növekvő tumor, beteg tüdő - ilyen képek kerülhetnek hamarosan a Nagy-Britanniában forgalmazott cigarettás dobozokra. A sokkoló képek remélhetőleg elveszik a dohányosok kedvét attól, hogy rágyújtsanak.
aug. 30
5:56
Csillagászati összegű vadászgép-beszerzés: élesedő verseny (Infostart)
Hat gyártótól vár ajánlatot India a 126 vadászrepülőgépre kiírt tenderén, amely egyike a világ legnagyobb harcigép-beszerzéseinek. Az üzlet értéke mintegy 420 milliárd rúpiára, azaz körülbelül 2.000 milliárd forintra tehető.
aug. 30
6:02
Jógával küzd a békéért a szupermodell - képpel (Infostart)
Christy Turlington nap mint nap jógázik, hogy egészséges és kiegyensúlyozott maradjon, az ENSZ Nemzetközi Békenapján pedig más hírességekkel együtt szeretné megosztani a világgal a jóga áldásos hatásait.
aug. 30
6:08
Hódító útjára indul a mindent látó traffipax (Infostart)
Hollandiában már használják, a gyártója pedig egész Európában szeretné elterjeszteni a vandálbiztos traffipaxot, amely egy négysávos út mindkét oldalának forgalmát képes ellenőrizni.
aug. 30
6:08
A MAZSIHISZ vizsgálatot kér, a Mokka körültekintőbb lesz, az ORTT vizsgálni fogja az ügyet (Alternatív Energia)
Harmadik napja tart a megrökönyödés: most már mindenkit meghívhatnak, mindenki mindent mondhat és hazudhat egy televíziós műsorban? A súlyos bűncselekménnyel gyanusított Polgár Tamás - aki Tomcat-nek hivatja magát - a tv2 reggeli Mokka című műsorában a zsidóság szent könyvéből, a Talmudból "idézett" elképesztő biztatásokat a gójok megölésére és meggyalázására. A Mokka főszerkesztője azóta nagyobb…
aug. 30
6:19
Új, mérgező békafajt fedeztek fel (Infostart)
Kolumbia hegyvidékén egy új békafajt fedeztek fel a tudósok, akik suputái arany békának nevezték el a két centiméter hosszú, sárgás színű állatot.
aug. 30
6:19
Fideszes képviselő volt a Lánchíd Rádió elbocsátott munkatársa (HírExtra)
Az internetes portál elbocsátott szerkesztője egészen szerdáig a Fidesz XX. kerületi önkormányzati képviselője volt. Az RTL Klub információi szerint a botrány kipattanása után kilépett a pártból, és lemondott az önkormányzati mandátumáról is.
aug. 30
6:20
Mick Jagger fia "törvényesen" füstölt egy pubban (Spa Trend Online)
James Jagger, a Rolling Stones frontemberének fia, hivatásos színész lett az első brit, aki elsőként füstölhetett "törvényesen" nyilvános helyen, egy londoni pubban a brit dohányzás elleni törvény július 1-i elfogadása óta.
aug. 30
6:25
Élni és túlélni Magyarországon (Spa Trend Online)
Ma nyílik meg az ARC-kiállítás Budapesten, a rendezvényen a zsűri döntése alapján 74 óriás- és citylight plakátot, valamint 25 egyperces filmet mutatnak be.
aug. 30
6:31
Herék darabolásával bizonyították az "önző sperma" elméletet (Infostart)
Sikerült rájönniük a tudósoknak, miért adnak tovább olyan gyakran az apák egy betegséget okozó mutációt.
aug. 30
6:31
Horváth Ágnes: "Haladunk tovább" (Infostart)
Folytatódnak a tárgyalások, miután az egészségbiztosítás reformjának több pontjáról sem sikerült megállapodniuk a koalíciós pártoknak szerda késő este. Közös nevezőre jutottak azonban a politikusok több népegészségügyi kérdésben, valamint a kórházak és a járóbeteg-szakellátás fejlesztésének további lépéseiről.
aug. 30
6:31
A szexbotrányba keveredett szenátor lemondását követelik (Kripto Akadémia)
Már republikánus párti politikustársai is a szexbotrányba keveredett Larry Craig szenátor lemondását követelik. A harmadik hatéves szenátori mandátumát töltő 62 éves idahói politikust a kormányzó párt megfosztotta kongresszusi bizottságokban betöltött vezető tisztségeitől. Az ügyben a Fehér Ház is közleményt bocsátott ki, amelyben "csalódottságának adott hangot".Craig tagadja, hogy meleg lenne,…
aug. 30
6:31
A miniszter félrelép a Városmajori Szabadtéri Színpadon (Spa Trend Online)
A József Attila Színház sikerdarabja, A miniszter félrelép több éves szünet után, szombaton és vasárnap a Városmajori Szabadtéri Színpadon látható - közölte Juhász Regina sajtóreferens az MTI-vel. Ray Cooney darabját 1996-ban mutatta be a József Attila Színház, ahol a produkciót 2003-ig több mint 250 alkalommal láthatta a közönség. A történetből 1997-ben filmvígjáték is készült.
aug. 30
6:36
Ugrásszerűen nőtt a csecsemőhalálozások száma (Infostart)
Az elmúlt hat hónapban országosan több mint nyolc százalékkal több csecsemő halt meg, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A csecsemő- és gyermekgyógyászat országos szakfelügyelője az átszervezéseknek, illetve a fejlesztések hiányának tulajdonítja a drasztikus növekedést.
aug. 30
6:36
2,8 milliárd forintot követelnek a BKV-sok (HírExtra)
A szakszervezetek béremelési követelésének teljesítéséhez plusz 2,8 milliárd forintra lenne szükség ebben az évben, de a BKV idei üzleti terve alapján nincs lehetőség ennek kifizetésére - mondta Antal Attila, a cég vezérigazgatója szerdán sajtóbeszélgetésen. A vezérigazgató szerint a kollektív szerződés, illetve a szociális juttatások átgondolásával ésszerűsíteni lehetne a bérezést.
aug. 30
6:42
A síelők utolsó európai paradicsoma (Infostart)
A globális klímaváltozás nyomán valószínűleg már ebben a században eljön az a pillanat, amikor csak Európa legmagasabb csúcsa kínál megfelelő terepet a síelőknek a kontinensen. Ez a csúcs azonban a közhiedelemmel ellentétben nem a Mount Blanc, hanem a Kaukázusban magasodó Elbrusz.
aug. 30
6:46
Elégett a görög GDP egy százaléka (Piac és Profit)
Görög becslés szerint az országot pusztító erdőtüzek költségei túlléphetik a hazai össztermék értékének 0,6 százalékát is - jelentette ki a görög pénzügyminiszter-helyettes. A görög GDP értékét 200 milliárd euróra becsülik, de eddig viszonylag gyors volt a növekedés: a második negyedévben éves szinten 4,2 százalékos.
aug. 30
6:47
Lángolnak az erdők (HírExtra)
Több mint 300 tűzoltó küzdött az erdőtűzzel szerdán Spanyolország északkeleti területén, Castelon tartományban. A tűzoltók támogatására bevetettek 4 vízbombázó repülőgépet és két tűzoltó helikoptert.
aug. 30
6:52
Bolyongás a Budai Vár pincerendszereiben - meglepetésekkel (Infostart)
Októbertől csoportokban, idegenvezetővel látogatható a Budavári Palota nyugati oldalán feltárt, a XIII. századtól épült pincerendszer.
aug. 30
6:52
Győrben "osztogatják" az ingyen bérletet (HírExtra)
Egymilliárd forintot kell a Kisalföld Volánnak fizetnie az APEH számára. Három évvel ezelőtt ugyanis a város ingyenes buszbérleteket adott a diákoknak, de a bíróság szerint így nem vehette volna fel a diákbérletek után járó állami támogatást. A Volán vezérigazgatója nem érti, hol követettek el szabálytalanságot.
aug. 30
7:04
Végre győztek a tűzoltók (HírExtra)
A görög tűzoltóság szerdán bejelentette, hogy megfékezte azt a hatalmas erdőtüzet, amely egy héten át tombolt, és több mint 60 emberéletet követelt. "Optimisták vagyunk a tűz elleni harcunk kimenetelét illetően. A tűz továbbterjedésének már nem áll fenn a veszélye" - közölte Nikolaosz Diamantisz, a görög tűzoltóság szóvivője. A magyar csapat várhatóan pénteken indul vissza Budapestre.
aug. 30
7:08
A legmagasabb szinten is aggódnak (Privátbankár)
A Federal Reserve szoros figyelemmel követi a pénzpiaci fejleményeket, és készen áll arra, hogy a szükségesnek megfelelően cselekedjen, hogy csillapítsa a pénzpiacok zavarainak a gazdaságra gyakorolt negatív hatásait - jelentette ki Ben Bernanke
aug. 30
7:13
Megjutalmazták? Legyen észnél! (Privátbankár)
A 2006. évi teljesítményre tekintettel kifizetett jutalmat, prémiumot a 2006. december 31-éig hatályos szabályok szerint kell elbírálni
aug. 30
7:14
Szelektív abortusz: gyermekgyilkosság vagy döntési jog? (Infostart)
Az ügyészség vizsgálatot indított, a Vatikán pedig az abortusztörvény felülvizsgálatát követeli, miután balul sikerült egy szelektív terhességmegszakítás Olaszországban.
aug. 30
7:15
Nyíregyháza legyőzte a Győrt (HírExtra)
Hegedűs Tibor első félidei góljával 1-0-s győzelmet aratott a Nyíregyháza a Győri ETO ellen az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen. Az élvezetes játékot hozó meccsen szöglet utáni fejesből született a győztes gól 44. percben.
aug. 30
7:15
A forint megrázta magát (Privátbankár)
Csütörtök reggelre tovább javult a forint, miután szerdán nyugodt kereskedelemben lassan erősödött, rácáfolva az elemzői előrejelzésekre. Kedden a forint hirtelen gyengült, miután a n...
aug. 30
7:15
Zavargássá fajult a chilei kormány politikája ellen tiltakozók tüntetése (Kripto Akadémia)
Zavargássá fajult a szociáldemokrata chilei kormány politikája ellen tiltakozó munkavállalók tüntetése szerdán Santiagóban: a rendőrök és a demonstrálók összetűzésében megsebesült egy szenátor is, és 87 embert vettek őrizetbe. A legnagyobb szakszervezeti szövetség felhívására több ezren gyűltek össze a fővárosban és próbáltak az elnöki palotához vezető sugárútra vonulni. A tömeget visszaszorítani…
aug. 30
7:17
Változások a családi pótlék körül (Privátbankár)
Január elsejétől fokozatosan átveszi a családi pótlékok kifizetését a Magyar Államkincstár, a legalább 100 főt foglalkoztató cégek pedig kivonulnak a rendszerből - tudta meg a szociál...
aug. 30
7:21
Csalás gyanúja miatt visszahívták Belgium párizsi nagykövetét (Kripto Akadémia)
Súlyos pénzügyi szabálytalanság gyanúja miatt a külügyminisztérium ideiglenesen visszahívta Belgium párizsi nagykövetét, Pierre-Dominique Schmidtet - jelentette a belga média szerda este. A magas rangú diplomata az előzetes vizsgálatok szerint hamis aláírással, a külügyi tárca nevében próbált kölcsönhöz jutni egy pénzintézetnél. A nagykövet - aki tagadja a vádakat - a vizsgálat lezárultáig…
aug. 30
7:24
Szexbotrány: nem bírnak magukkal a republikánusok (Privátbankár)
Már republikánus párti politikustársai is a szexbotrányba keveredett Larry Craig szenátor lemondását követelték szerdán. Szexbotrányok rongálják az amerikai kormánypárt népszerűségét
aug. 30
7:26
Bor, pezsgő, Budafok (Infostart)
Idén 18. alkalommal rendezik meg augusztus 31. és szeptember 2. között a Budafoki Bor- és Pezsgőfesztivált. A szervezők szerint a sok borfesztivál azt jelzi, hogy egyre többen kedvelik az igényes borokat.
aug. 30
7:26
Az Eu kapujában a Vajdaság? (HírExtra)
A vajdasági magyarság négy legfontosabb problémájának megoldatlanságára hívta fel az Európa Parlament küldöttjének figyelmét Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője. Jelko Kacin többnapos szerbiai látogatáson tartózkodik, amelynek során a helyi viszonyokkal kíván megismerkedni, mielőtt elkészítik a Szerbiának az EU-hoz való közeledéséről szóló európai parlamenti…
aug. 30
7:26
Sólyom László fenntartja álláspontját a Magyar Gárdával kapcsolatban (Gondola)
Sólyom László fenntartja elítélő véleményét, amelyet a Magyar Gárda megalakításával kapcsolatban még szombaton kifejtett - reagált az MTI megkeresésére a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH)...
aug. 30
7:26
Megnőtt a csecsemőhalálozások száma - Fidesz: a kormány intézkedései állnak a háttérben (HírTV)
Ugrásszerűen, 8 százalékkal megnőtt a csecsemőhalálozások száma Magyarországon az első félévben a tavalyhoz képest - írja a Népszabadság. Amíg 2006 első hat hónapjában 251 csecsemő halt meg, addig az idei év első hat hónapjában már 272.
aug. 30
7:29
Görög tűz: kitört a balhé (Privátbankár)
Ezrek tüntettek szerda este Athénban az ellen, ahogy az ország politikai vezetése reagál az erdőtüzekre, amelyek eddig 63 ember halálát okozták. A békés tüntetés után anarchisták csap...
aug. 30
7:30
Bíró Ica: Norbi arcul csapott (BorsOnline)
A hazai fitneszguruk elkeseredett versengése elérte Bíró Icát is. Schobert Norbi újabb frontot nyitott, most az egykori metálladyt vette célba. Ica úgy érzi, Norbi az ô hátán kapaszkodott fel a csúcsra, most pedig szeretné leradírozni fitneszpiacról.
aug. 30
7:31
Nyolc évig feküdt holtan a lakásában (Blikk)
aug. 30
7:31
Súlyos közlekedési baleset történt a Szerencs utcánál (Gondola)
Súlyos közlekedési baleset történt szerda éjjel Budapesten az M3-as autópálya kivezető szakaszán, a Szerencs utcai kereszteződésben. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-nek...
aug. 30
7:33
Változik a családi pótlék kifizetése (Blikk)
aug. 30
7:34
Fellángolt az EU-ban a rasszizmus (Piac és Profit)
Az EU tagállamainak többet kell tennie az esélyegyenlőségért, áll az Európai Alapjogi Ügynökség első jelentésében. Az ügynökség szerint a diszkrimináció tekintetében a foglalkoztatás, a lakhatás és az oktatás területén a legsúlyosabb a helyzet, s nyolc tagállamban növekedett a rasszista bűncselekmények száma is.
aug. 30
7:35
Cynthia: hazahúzott a szívem Ferihez (BorsOnline)
Tánctanárként szeretne dolgozni Hujber Ferenc felesége, Cynthia. A vöröshajú démon nagyon boldog, hiszen élete révbe ért, boldog és kiegyensúlyozott. Cynthia és férje, Hujber Feri hamarosan közös lakásba költöznek.
aug. 30
7:35
Madonna újabb gyermeket adoptálhat (Infostart)
Madonna zöld jelzést kapott egy újabb gyermek adoptálásához, az afrikai Malawiból. Ezúttal egy 13 hónapos kislánnyal bővül a család.
aug. 30
7:39
Senki sem ment részegen az űrbe? (Privátbankár)
A NASA nyomozása során nem talált bizonyítékot annak a vádnak az alátámasztására, amely szerint űrhajósok ittas állapotban szálltak be egy űrrepülőgépbe, űrhajóba vagy repülőgépbe - jelentette be szer...

Keresés