Szávay Ágnes és a cseh Vladimira Uhlirova bejutott az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) női páros küzdelmeinek második fordulójába, miután a csütörtök hajnali játéknapon 6:2, 6:4-re legyőzték a Liga Dekmeijere és Julia Vakulenko nevével fémjelzett duót. A 14. helyen kiemelt magyar-cseh kettős végig irányította a találkozót, egy percig sem volt kérdéses ki nyeri az összecsapást.
A régi, fémcsík nélküli ezresekkel holnapig lehet fizetni. Azután még legaláb fél évig beváltják a kereskedelmi bankok, posták és takarékszövetkezetek.Via Portfolio
A kópházi kegytemplomtól Máriacellbe idén egy 45 fős csapat zarándokolt gyalogosan. A résztvevők egymást segítve az úton, egy közösséggé összeforrva tették meg a gyalogos utat, hegyeken, völgyeken szurdokokon keresztül. Idén harmadik alkalommal gyalogolt együtt a kópháziakkal Firtl Mátyás országgyűlési képviselő (KDNP).
A Fidesz-frakció az új Országgyűlés megalakulásáig folytatja a kormányfő bojkottálását a törvényhozásban - közölte Navracsics Tibor, a legnagyobb ellenzéki párt frakc...
Sok politikus álma, hogy gyerekei kövessék ôket a közszolgálatban, ám Bokros Lajos hiába kért volna ilyet lányától. Ildikót ugyanis hidegen hagyta a pénzügyi pálya, helyette a televíziózás érdekelte.
Hazugságvizsgálatnak vetették alá a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) több munkatársát, hogy kiderüljön: ki szivárogtatott ki minősített iratokat és adatokat a rendőri szervezettől. Egyes hírek szerint szankciókra számíthat az, aki nem vállalja a poligráfos vizsgálatot, az NNI vezetősége azonban cáfolja ezt - írja a Népszava.
A júliusi norvég kiskereskedelmi forgalmak éves szinten 4,7 %-kal emelkedtek a várt 8,4 % helyett. Az előző havi érték még 11,9 %-on állt. A NOK/SEK jelenleg az 1,18-as értékkel küzd. Az érték átlépése esetén komoly emelkedésre lehetne számítani. (OT/GFX)
Az európaiak és a kanadaiak elsöprő többsége Hillary Clintont látná szívesen 2008-tól az Egyesült Államok élén - derült ki egy felmérésből. Az egykori First Lady mellett a szintén demokrata szenátor Barack Obama és New York egykori polgármestere, a republikánus Rudy Giuliani a legnépszerűbb, bár messze lemaradnak Clintontól.
Görögországban öt falu lakóit költöztették ki a hatóságok a tűz miatt a Peloponnészosz félsziget nyugati részén. Közben a görög parlamentnél mintegy nyolcezer ember tüntetett a politikusok tehetetlensége miatt, kevesebb mint három héttel a választások előtt.
A tervek szerint kézilabdagála lesz a Kossuth téren, a Parlament előtt szeptember 18-án, vagyis a tavaly őszi zavargások kirobbanásának első évfordulóján - írja a Népszabadság.
Túl lassan reagált annak a virginiai egyetemnek a vezetése, ahol áprilisban az egyik diák meggyilkolt 32 embert, áll egy független vizsgálóbizottság szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében. A vizsgálat eredményei szerint az egyetemen lévő emberek figyelmeztetésével több életet is megmenthettek volna.
A növények reagálnak a hanghullámokra, sőt, felismerik az igazán értékes muzsikát - állapították meg kutatók, akik szerint Beethoven zenéje különösen jó hatással van a virágokra.
Egy New Yorki-i milliárdos, bizonyos Leona Helmsley, aki ingatlanügyekből gazdagodott meg, végrendeletéből kihagyta két unokáját, viszont máltai kutyája tizenkét millió dollárt kapott.
Feljelentés érkezett a nyírbátori rendőrkapitánysághoz a Veres-fiúk zsarolási botrányával kapcsolatban. A megyei kapitányság szóvivője nem árult el részleteket a Magyar Nemzet újságírójának, csak annyit mondott, hogy három napon belül eldöntik, indul-e nyomozás vagy sem.
Kinevezték a huszadik Eurobest Awards európai reklámverseny és -fesztivál zsűrielnökeit. A négy zsűrielnök német, spanyol, dán és brit ügynökségektől érkezett.
Újabb kórházösszevonásról határozhat a fővárosi közgyűlés csütörtökön. A kormány már korábban jóváhagyta, hogy az Országos Baleseti Intézet a Péterffy Sándor utcai kórház része legyen októbertől. A mostani előterjesztés szerint a budai régióban a János Kórházba olvasztanák be a Margit- és a Budai Gyermekkórházat - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Titkos katonai megállapodást kötött Franciaország és Líbia a bolgár ápolónők elengedését követően - közölte a Le Canard Enchainé című lap a szerződés egy másolatára hivatkozva. Tripolit nemcsak fegyverekkel látják el, Párizs a rendkívüli líbiai egységek kiképzését is vállalta. A dokumentumot Nicolas Sarkozy francia elnök líbiai július 25-i líbiai látogatása alkalmával írta alá a két állam…
A szakértőknek több időre van szükségük, így két héttel később készülhet el a több-biztosítós modellről szóló törvényjavaslat az eredetileg szeptemberre tervezett határidőhöz képest, mondta Kökény Mihály a kormánypártok egyeztetése után. Horváth Ágnes szerint szerdára nem is tervezték a megegyezést.
A kutatók éppen nemrégiben jelentették be, hogy elképzelhető, a baiji talán kihalt. Egy nemzetközi kutatócsapat ugyanis hat héten át kereste az állatot tavaly a folyóban, ám egyetlen egyedet sem láttak. Ám e hónap elején, egy helyi lakos kiszúrt, és filmre is vett egy folyami delfint, aztán kínai biológusok is megerősítették az észlelést.
A Felsőoktatási Minőségi Díjjal évente azon intézmények, intézményi részlegek munkáját ismerik el, amelyek eredményesen alkalmazzák a minőségirányítási rendszert, amely lehetőséget teremt hazai és nemzetközi összehasonlításokra, rangsorolásokra és a versenyhelyzet erősítésére. Az idei évben öt felsőoktatási intézményt tüntettek ki.
Negyven személyt vett őrizetbe csütörtökön az olasz rendőrség a németországi Duisburgban augusztus elején elkövetett, hat olasz állampolgár életét kioltó gyilkossággal kapcsolatban.
Levelet írt Semjén Zsolt, a KDNP elnöke annak a 7 biztosító társaságnak, amelyekkel a kormány tárgyal a biztosítási rendszer átalakításával kapcsolatban. Semjén Zsolt a csütörtökön elküldött levéllel kapcsolatban azt mondta "baráti gesztusnak szánta, meg akarja ugyanis óvni a társaságokat attól, hogy a társadalombiztosítás szétverésében részt vegyenek".
A brit nôk 44 százaléka szerint nem számít megcsalásnak a cyberszex. Mindez a Daily Mirror címû lap felmérésébôl derül ki. Vajon csak a tényleges szex számít félrelépésnek, vagy már egy szextelefon is? Ezekre a kérdésekre is kereste a választ a Bors. Mindenesetre figyelemreméltó, hogy óriási a kereslet a cyberszexre, hiszen egy com végzôdésû magyar nyelven is elérhetô szexoldalnak a látogatottsága…
A Fidesz-frakció az új Országgyűlés megalakulásáig folytatja a kormányfő bojkottálását a törvényhozásban - közölte Navracsics Tibor, a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője egy lapinterjúban.
Az önéletrajz-írásnak minden országban megvannak a maga írott és íratlan szabályai. Vannak olyan országok, ahol például kifejezetten tilos fényképet mellékelni a cv-hez, míg máshol egy egész mappányi anyagot kell átküldeni a munkáltatóknak. A német, az angol, az amerikai és az általános európai önéletrajz sajátosságait gyűjtöttük össze.
A görögországi erdőtüzek oltásában segédkező magyar tűzoltók Évia sziget Szeta településének egy újabb részén folytatják az oltást - közölte csütörtök reggel Cziva Oszkár tűzoltó ezredes.A csoport...
A 125 kcm-esek között a pontverseny második helyezettjeként várja Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság péntektől vasárnapig Misanóban sorra kerülő San Marinó-i Nagydíját.
A stabilizáció eredményei mellett nem szabad hagyni a magyar tőkepiac kiüresedését, ezért a tőkepiaci szereplők arra kérik a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert, hogy az adótörvények őszi...
A katonai párbeszéd felújításáról és a két tárca közötti "forródrót" létesítéséről állapodott meg a japán és a kínai védelmi miniszter csütörtöki tokiói megbeszélésükön.
A stabilizáció eredményei mellett nem szabad hagyni a magyar tőkepiac kiüresedését, ezért a tőkepiaci szereplők arra kérik a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert, hogy vegyék figyelembe az ötpontos tőzsdeélénkítő csomag javaslatait.
A Kereszténydemokrata Néppárt mindazon biztosítótársaságok bojkottjára szólítja fel a magyar polgárokat, amelyek részt vesznek a kormány által a magyar társadalmon áterőltetni kívánt több-biztosítós modell kialakításában.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi bejelentésének megfelelően pénteken bevonja a 2006 előtt kibocsátott ezerforintosokat, így szeptember 1-jétől az ezresek közül csak a fémcsíkkal ellátott...
Karsai József, Battonya város szocialista párti polgármestere, a térség országgyűlési képviselője arra kéri gazdatársait, hogy segítsenek a rossz termés és a magas takarmányárak miatt...
Földkupacokká változtatták a Kínai nagy fal egyes szakaszait a Kína északnyugati részén tomboló homokviharok, ennek következtében ezek a részek húsz éven belül teljesen megsemmisülhetnek, állítja egy régészcsoport.
Negyvenezer sátorra lenne szükség Peruban, ahol földrengés pusztított augusztus közepén. Nagyjából kétszázezer hajléktalanná vált embernek akarnak így ideiglenes otthont adni - közölték perui tisztségviselők szerdán, akik nemzetközi segítséget kértek. A dél-amerikai országban több mint ötszázan vesztették életüket az augusztus 15-i földrengésben, ami az egyik százezer fős város nyolcvan százalékát…
Átalakított programtervvel, oktatási-kulturális tematikai fókusszal indul újra az eredetileg 2006-ban alapított Domino TV. A csatorna nyár óta sugároz a nap 24 órájában, műveltségi témájú kvízjátékokat. A televízió pályázati pénzekből akarja fenntartani magát, kereskedelmi céljai nincsenek - tudtuk meg Aradi Pétertől, a Domino TV résztulajdonosától és vezérigazgatójától.
Róma - Negyven embert tartóztatott le az olasz rendőrség a Duisburgban augusztus közepén elkövetett, hat halálos áldozatot követelő gyilkosság miatt. Az áldozatok valamennyien az olasz maffia tagjai voltak.
Szeptember 24-ig adhatók be a Norvég Alap keretében kiírt pályázatokra az igénylések. Eddig harminc pályázat érkezett be, de a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint az ezret is meghaladja majd a beadott koncepciók száma, ám a többség csak az utolsó napokban juttatja el pályázatát a szervezethez. Mindeközben az utolsó szakaszba léptek a tárgyalások a svájci hozzájárulásról - írja a Magyar Hírlap.
Több ellenőrző szervezet létszáma is nőhet idén. Az APEH 1700 embert vehet fel, a vám- és pénzügyőrség 130 fős létszámbővítésre kap lehetőséget. A pénzügyőrség kizárólag a hivatásos állományát erősítheti az újonnan felvett emberekkel, a közalkalmazottak száma nem nőhet - írja a Világgazdaság.
Az OTP Banknak az egyesült államokbeli jelzálogpiaci válsággal kapcsolatban nincs kitettsége - mondta Kovács Antal vezérigazgató-helyettes csütörtökön Budapesten, a bank őszi újdonságait ismertető...