Tapasztalatunk szerint a „lármafás” kommunikációról vajmi keveset tud az átlag magyar ember, pedig vannak Lármafa zenei együttesek, sőt a Magyarok Székelyföldi Társasága már évek óta szervezi Szent László királyunk nyomdokait bejáró Lármafa-találkozókat.
Megkezdődött csütörtökön Kabulban az afgán és pakisztáni törzsi vezetők három napos tanácskozása a tálibok elleni fellépés hatékonyabbá tételéről. A gyűlés (dzsirga) összehívása példa nélküli...
Ráleltünk a világ legmagasabb masszôrére. 210 centijét figyelembe véve nem meglepetés, hogy Polster Péter a kosaraspályafutása után csapott fel gyúrónak. A 41 éves óriás megrögzött motoros is.
Egymillióval többen voksolnának a legnagyobb ellenzéki pártra, mint a szocialistákra, derül ki a Marketing Centrum felméréséből. Az eredmény nem számít meglepetésnek, hiszen a többi nagy közvélemnykutató is hasonló eredményeket adott közzé.
Vizsgálatot indított az olasz adóhatóság a korábbi gyorsasági motor világbajnok, Valentino Rossi ellen. A gyanú szerint ugyanis Rossi adót csalt - írja a Gazzetta dello Sport szerdán. A 28 éves Rossi a cikk szerint 2000 és 2004 között összesen 60 millió eurós bevételt nem vallott be.
Terrorriadó volt szerdán egy luxemburgi-francia-svájci vasúti vonalon, miután a francia hatóságok értesülése szerint iráni terrortámadás veszélye állt fenn.
Egyre kevesebb a jelentősége a lakáslízing fő vonzerejeként emlegetett minimális önerőnek: az alacsony saját befizetés mellett kínált konstrukciók ugyanis rohamosan terjednek a bankoknál is.
55 évvel ezelőtt állt bele egy ceruza egy német nő fejébe. A több évtizedes kínzó fájdalom után csak most távolították el az íróeszközt az agyából. Egy kétcentis darab még bent maradt, de nem veszélyes
Több helyen tűzveszélyes folyadékot locsolt ki, majd meggyújtotta azt egy ismeretlen ember szerdán késő este az egyik miskolci panelház földszintjén, a lépcsőházban.
Lengyel Zoltán többmillió forintos kártérítést követel az Index hírportáltól és a Blikk című napilaptól, mert kedden közzétettek egy, állítólag a fideszes politikust meztelenül ábrázoló képsorozatot. Lengyel ügyvédje szerint a képeket montírozták, azokon nem a politikus látható, aki közszereplőként sem köteles ilyesmit eltűrni.
A rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) államtitokká minősített dokumentumát, amelyet ismeretlen tettes tulajdonított el; az iratlopás a dossziét kezelő munkatárs...
Megszüntette a bíróság Földesi-Szabó László elôzetes letartóztatását. Bálint Antónia születendô gyermekének apját milliárdos áfacsalással gyanúsítják, most azonban lakhelyelhagyási tilalom mellett hazaengedték, így valószínûleg otthon lehet majd, amikor kislánya világra jön.
Ahogy tavaly, idén is a Bajnokok Ligája selejtező második fordulója jelentette a végállomást a Debrecennek. Az itthon három éve egyeduralkodó hajdúsági együttes kupaálmait az elmúlt évben a macedón Rabotnicski, idén pedig a fegyelmezett svéd Elfsborg oszlatta szét, egyúttal újra bebizonyosodott, hogy ami a magyar bajnokságban elég, az a nemzetközi szinten kevés.
Nem lesz népszavazás a Fejér megyei Kulcson arról, hogy épüljön-e lakópark a dunaújvárosi Hankook gyár dolgozói számára. 488 aláírásra lett volna szükség, az összegyűjtött aláírások közül azonban csak 372 volt érvényes - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szerdán Kiss Csaba alpolgármester.
Feltehetőleg szakítani akarhatott az a fiatal nő, akit a gyanú szerint ezután gyilkolt meg börtönőrként dolgozó barátja Szegeden - értesült a HavariaPress. A csongrádi megyeszékhelyen még kedden találtak holtan egy 23 éves lányt a rókusi lakótelep egyik lakásában; a halál okaként már az első vizsgálatok is idegenkezűséget valószínűsítettek.
Elfogadta az egészségügyi tárca a járóbeteg-szakellátás átalakításának koncepcióját, a jogszabályt várhatóan az év végéig megszavazza a parlament - mondta a Világgazdaságnak a miniszteri megbízott. Székely Tamás szerint a legnagyobb gondot a területi és az orvosszakmai egyenetlenségek jelentik.
A CAD-JPY-nak ma veszteségeket kellett elkönyvelnie 113,60-ig, miután tegnap még 114,35-re emelkedett. A technikai tényezök azonban emelkedö jegyzésekre utalnak. A MACD vételi jelet adott ki, akárcsak a Parabolic Price/Time néhány napja. Amíg 112,57 fölött marad az árfolyam, kedvezöek maradnak a devizapár kilátásai. A 115,08-nál futó 50 napos vonal ellenállásként funkcionál. In-GFX
Csütörtökön hozza nyilvánosságra a kormány az Európai Unió által is támogatott közlekedésfejlesztési beruházások listáját. A fejlesztésekről szerdán döntött a kormány.
Béres Alexandra és a Mindmegette közös pályázatot hirdet: augusztus 9-től várjuk Tőletek azokat a kipróbált recepteket, amelyeket csupa 30 alatti Súlykontroll Indexű alapanyagból állítottatok össze, készítettetek el.
Az MTV ingyen hozzáférhetővé teszi archívumát a Szlovákiában működő helyi és regionális tévéadók számára, jelentette be szerdán a szlovákiai Magyar Koalíció pártja.
Arcunk rengeteget elárulhat belsőnkről: akár azt is, hajlamosak vagyunk-e megcsalni partnerünket. Angliai egyetemek megvizsgálták, mit árul el a nőnek egy férfi megjelenése
Öt esztendô után újra együtt zenélt a legendás LGT zenekar. A Sziget nulladik napján az ötvenezres tömeg hatalmas tapssal köszönte meg a zenekar háromórás fellépését. Presser Gábor lapunknak elmondta: nagyon boldoggá tette ôt és a csapatot a siker.
A Slavia Praha csapata is bejutott a Bajnokok Ligája selejtező harmadik körébe, miután a második forduló szerda esti visszavágóján tizenegyesekkel jobbnak bizonyult a szlovák Zilina együttesénél. Az első összecsapáson 0-0-s döntetlen született, csakúgy mint a visszavágón, így a büntetőkre maradt a döntés. A tizenegyesrúgásoknál a cseh gárda volt a nyugodtabb, és 4-3-ra megnyerte a büntetőpárbajt.
Jól jöhetnek a kanadai dollárnak a délutáni kanadai ingatlanpiaci adatok. 14.15 órakor teszik közzé a júliusi megkezdett építkezéseket, ahol 223.500-as értékkel számolnak a legutóbbi 225.300-as érték után. 14.30 órakor hozzák nyilvánosságra a júniusi ingatlanár-indexet, melynél +0,8%-os értékre számítanak. A csökkenö olajárak nem voltak negatív hatással a kanadai dollárra, hiszen a deviza…
Az amerikai Sunbelt Software kutatócsoportja, a Sunbelt Threat Research Center ismét megjelentette a legfertőzöbb kémprogramokról és számítógépes károkozókról készült toplistáját. A lista minden hónapban a díjnyertes CounterSpy kémprogram-eltávolítót használó és a Sunbelt ThreatNet káros alkalmazások elleni hálózatban résztvevő több százezer felhasználó automatikus visszajelzései alapján készül,…
Sikeresen útnak indult az Endeavour nevű amerikai űrrepülőgép, fedélzetén hét fős legénységgel, köztük egy kanadai űrhajóssal és egy amerikai tanárnővel. Az űrsiklót a floridai Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpontból helyi idő szerint szerda este, magyar idő szerint csütörtökre virradóra lőtték fel.
Az Egyesült Államok keleti partján estrém időjárás pusztít: New Yorkban tornádó, Washingtonban hőhullám. Az amerikai fővárosban a 40 fokos meleg miatt hőségriadót rendeltek el. A kánikula várhatóan egész héten megmarad. New Yorkban a párás meleg miatt heves vihar alakult ki.
Erdőtüzek és kánikula után heves esőzések és áradások pusztítanak Európa több országában. Bulgáriában eddig 10-en haltak meg, és ugyanennyien eltűntek, miután az ország északkeleti részén egy folyó áttörte a gátakat.
Az MTV ingyen hozzáférhetővé teszi archívumát a Szlovákiában működő helyi és regionális tévéadók számára, jelentette be szerdán a szlovákiai Magyar Koalíció pártja.
J. Joe Adorjan, a Saint Luis-i tiszteletbeli magyar konzul, a Magyar-Missouri Oktatási Együttműködési Alapítvány elnöke járt a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) augusztus 3-án, hogy tárgyalásokat folytatson Farkas Ferenc rektorhelyettessel, és Komlódiné Pozsgai Gyöngyivel, a PTE Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetőjével.
Egy, a kairói Egyiptom Múzeumban kiállított, 2400-3000 éves műlábujjat kiáltottak ki brit kutatók a legősibb protézisnek. Egy múmia lábmaradványához rögzítve bukkantak a fából és bőrből készült leletre.
Júniusban folytatódott a külkereskedelmi mérleg javulása, a hiány az év első felében 507 millió euró volt. Az export továbbra is dinamikusabban bővül az importnál, bár a növekedési ütemek közötti különbség kis mértékben csökkentek júniusban. Az Ecostat elemzője szerint ez azonban nem lesz tartós, hiszen az import jelentősebb bővülése nem maradhat fenn hosszú távon a megszorító intézkedések…
Telefonkábel-lopásra szakosodott bandát kapcsoltak le a gödöllői rendőrök. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a tolvajok az utcai telefonaknákból szedtek ki rézkábeleket több településen. Egy-egy akció alkalmával 350 ezer és ötmillió forint közötti kárt okoztak a szolgáltatónak, de az előfizetőket is bosszúság érte, mert nem tudták használni telefonjaikat vagy az internetet.
Új vezető került a közlekedési hatóság légiközlekedési igazgatóságának élére. A légiközlekedés felügyeletének átszervezését, a hatáskörök összpontosítását egyrészt a 2000 óta megnégyszereződött, évi 8 milliósra tehető utasforgalom, másrészt az Európai Unió jogszabályi, biztonsági előírásaihoz történő harmonizáció követelménye indokolja – mondta el a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke. Az…
Majdnem 60 százalékkal kisebb nettó eredményt ért el a Mol 2007 első félévében, mint tavaly ugyanekkor - derül ki az olajtársaság csütörtökön közzétett gyorsjelentéséből. Harmincegy milliárddal csökkent a kitermelés értéke, ami a növekvő olajárat számításba véve különösen figyelemre méltó. Óriási, 33 milliárdos vesztesége volt a cégnek a pénzügyi műveletekben, a mérleget egyebek közt a vegyipari…
A fagykárt szenvedett gazdákat az állam összesen 9 milliárd forinttal kártalanítja- mondta az agrárminiszter a megállapodást ismertető sajtótájékoztatón. A teljes összegből 5 milliárd forintot költségvetési tartalékból fedeznek, a maradék 4 milliárd forint a földművelésügyi tárca saját forrásaiból maga gazdálkodja ki. Gráf József miniszter hangsúlyozta, a gazdákkal közösen döntöttek amellett, hogy…
Bíróság elé állítottak öt embert Kínában, mert olyan gyógyszert forgalmaztak, amelyben mérgező vegyianyag volt és ez 13 beteg halálát okozta. A per megkezdéséről csütörtökön számolt be a Hszinhua, állami hírügynökség.
A tizenötödik születésnapját ünneplő Sziget Fesztivál rendezői nagyon nagy kockázatot vállaltak a rendezvény megszervezésével: úgy biztosítják a 2,5 milliárdos költségvetést, hogy lemondtak az évről évre csökkenő állami támogatásról. A teljes összeg 75 %-át a belépőjegyek árából fedezik, ami nemcsak ezért drágult. Gerendai Károlyt a Sziget Kft. ügyvezetőjét - a rendezvény főszervezőjét hallják.…