2007. szeptember 21. péntek

szept. 21
17:55
Terjed a kolera Irakban (Metropol)
Terjed a kolera Irakban: miután eddig sikerült az ország három északi tartományában elszigetelni a térséget sújtó járványt, immár Bagdadban is megbetegedett egy nő ebben a betegségben - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken Genfben.
szept. 21
18:01
Csehszlovákia szelleme kísért (HírExtra)
Számos honfitársunk, hazai és európai politikusok megdöbbenéssel fogadták a hírt, hogy a szlovák parlament tegnap elsöprő többséggel megszavazta az 1945-ös Bene¹-dekrétumok érinthetetlenségét. A 62 éve kelt rendeletről és hátteréről a történész közölt ismereteket, a törvényhozás döntéséről a Magyar Koalíció Pártja elnöke és a Fidesz EP-képviselője fejtette ki álláspontját.
szept. 21
18:01
Fegyveresek fosztották ki a batéi postát (HírTV)
Fegyveresek rabolták ki a Somogy megyei Baté postáját - tudta meg a HavariaPress.
szept. 21
18:04
Gallup: Gyurcsány megítélése a mélyponton (Infostart)
A Gallup felmérése szerint minden eddiginél többen gondolják úgy, hogy a kormányfő rosszul végzi munkáját. A közvélemény-kutató friss adatai alapján a válaszadók 68 százaléka nyilatkozott így, miközben 100 ember közül csak 20 értékelte jónak Gyurcsány Ferenc teljesítményét.
szept. 21
18:06
Citroen C5 premier októberben (HírExtra)
A Citroen október 18-ra tűzte ki az új C5 zártkörű bemutatójának időpontját. A középkategóriás modell valójában csak év végén vagy 2008 elején lesz megvásárolható, de addigra már mindent tudni fogunk róla.
szept. 21
18:08
Fidesz: valljon színt Ujhelyi (HírExtra)
Ujhelyi Istvánnak színt kell vallania a Zuschlag-ügyben, be kell számolnia arról, milyen szerepet játszott az egyesületi, alapítványi támogatások odaítélésében - jelentette ki Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.
szept. 21
18:12
A pápa fogadta Orbán Viktort (HírTV)
Magánkihallgatáson fogadta XVI Benedek pápa a Kereszténydemokrata Internacionálé vezetőségét, köztük Orbán Viktort is.
szept. 21
18:12
A francia kormányfő szerint az állam csődhelyzetben van (Kripto Akadémia)
Francois Fillon francia kormányfő úgy véli, hogy egy "csődhelyzetben lévő állam élén" áll. Ezt gazdák előtt pénteken jelentette ki a miniszterelnök Korzikán, ahol először járt hivatalba lépése óta. Fillon elkötelezte kormányát amellett, hogy az ötéves elnöki mandátum végére egyensúlyi helyzetbe hozza az állami költségvetést.
szept. 21
18:17
Gyurcsány, ha kell, tanúskodik (HírExtra)
A miniszterelnök kész tanúskodni, ha a Zuschlag-ügyben beidézik . Gyurcsány Ferenc pénteken újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy ha a szükséges, áll a hatóságok rendelkezésére.
szept. 21
18:19
Sólyom, Gyurcsány és Szili is tiltakozik (HírExtra)
Elfogadhatatlannak, érthetetlennek, a jószomszédi kapcsolatokkal ellentétesnek tartja Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a szlovák parlament csütörtöki döntését, amellyel a Benes-dekrétumok sérthetetlenségéről határozott. Magyar európai parlamenti képviselők közös nyilatkozatban ítélték el a lépést.
szept. 21
18:20
Személyivel kellett igazolnia a nagypapának, hogy felnőtt (BorsOnline)
Tony Ralls nyugdíjas. Első pillantásra azt mondaná az ember, hogy 60 éves körüli lehet, de ez nem igaz, mert a 72. életévét tapossa. A brit nagypapát azonban mégsem akarták kiszolgálni az egyik brit boltban, mert nem tudta bebizonyítani, hogy elmúlt 21 éves.
szept. 21
18:22
Kecskemét, Dunaújváros és Veszprém is csatlakozott (HírExtra)
Kecskemét, Dunaújváros és Veszprém is csatlakozott a tandíjellenes demonstrációsorozathoz, amelyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) hirdetett meg augusztus végén. A diákok politikamentes, békés rendezvényt ígérnek, amely kizárólag a tandíj ellen és a valódi felsőoktatási reform mellett szól.
szept. 21
18:24
Kalandorok veszélyeztetik a Balatont? (Piac és Profit)
Elveszhet a balatoni táj szépsége, ha meggondolatlanul történnek a fejlesztések. Viszont a beruházásokra és a vállalkozókra szüksége van a térségnek.
szept. 21
18:26
Demonstráltak Miskolcon! (Alternatív Energia)
Mintegy kéttucatnyian demonstráltak Miskolcon a diósgyőri kórház előtt az önkormányzat csütörtöki döntése miatt, amely a városi kórházak összevonásáról határozott. Az MSZP-SZDSZ vezette miskolci képviselő-testület csütörtöki ülésén 24 igen, 15 nem szavazati aránnyal döntött a Miskolci Egészségügyi Központ létrehozásáról. Ez lényegében a város kezelésében lévő Semmelweis és Diósgyőri kórházak…
szept. 21
18:30
Hihetetlen: született előrelépés a Tanácson (Privátbankár)
A Versenyképességi Tanács ülésén szó volt többek között a gázárról, az adóegyszerűsítésről, a céltartalékokról és a Hankookról - sőt, Fekete István, a Tanács társelnöke szerint még előrelépés is történt
szept. 21
18:32
Fegyveres postarablás (HírExtra)
Fegyveres rablás történt pénteken délután Somogy megyében; két maszkos férfi egy lőfegyvernek látszó tárggyal a batéi postahivatalban az ott lévő pénz átadására kényszerítette az alkalmazottakat, majd elmenekültek - közölte a rendőrség az MTI-vel.
szept. 21
18:34
Bal, jobb, bal, jobb... (HírExtra)
Imádom a menetelés ciklikusságát, a szélsőségek színeit, változékonyságát, a végleteket, de egyszerűen nem értem, mi a fenének kell mindezt kettéválasztatni. Ez a mesterségesen szított kettősség úgy látszik lassan mindenkinek kezd az agyára menni, amit nagyon jól jelzett egyik kedvenc előadóm, Balázs Fecó az „a la carte” műsorában.
szept. 21
18:35
A globalizáció statisztikusoknak is fejtörést okoz (Privátbankár)
A multinacionális vállalatok adatszolgáltatásának gyarkolata, a munkaerő nemzetközi vándorlása, a határokon átnyúló környezetszennyezés - egyebek között ezzekkell a kihívásokkal kell szembenézniük a statisztikai hivataloknak a globalizáció miatt. A válaszokat 38 ország statisztikai hivatalának és 8 nemzetközi szervezetnek a képviselői keresték éves konferenciájukon. Pukli Péterrel, a KSH elnökével…
szept. 21
18:37
Jövőre is személyigazolvánnyal jöhetnek a horvátok (Infostart)
A horvát állampolgárok Magyarország, Olaszország és Szlovénia területére továbbra is személyi igazolvánnyal léphetnek be. A megállapodás a magyar schengeni csatlakozás szempontjából azért jelentős, mert enélkül az uniós szabályok értelmében csak útlevéllel jöhetnének hozzánk a horvátok.
szept. 21
18:37
Megnyílt a World Press Photo 2007 kiállítás (Spa Trend Online)
Megnyílt az előző év legjobb sajtófotóit, köztük a hírfotók kategóriájában győztes Szigetváry Zsolt sorozatát felvonultató 50. World Press Photo kiállítás pénteken Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. A megnyitó ünnepségen Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára kiemelte a magyar fotóriporter sikerét.
szept. 21
18:38
A schengeni csatlakozás után is jöhetnek a horvátok személyivel (HírExtra)
A horvát állampolgárok jövő januártól, a magyar schengeni csatlakozás után is személyi igazolvánnyal léphetnek be Magyarországra. A Bel- és Igazságügyi Miniszterek Tanácsának brüsszeli döntéséről Budai Bernadett számolt be a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
szept. 21
18:42
Elég európai-e az egészségügyi reform? (Infostart)
Az egészségügy reformjára szükség van, de az átalakítást az európai értékrendnek megfelelően kell megvalósítani - közölte Martonyi János, az Orbán-kormány egykori külügyminisztere az Európai Parlament Magyar Néppárti Delegációjának rendezvényén. Kökény Mihály szocialista politikus úgy vélte: az alapelvekben nincsen vita.
szept. 21
18:43
A belügyminiszter terrorelhárításhoz használná a hadsereget (HírExtra)
A "Passauer Neuen Presse" pénteki számában azt szorgalmazta a bajor belügyminiszter, hogy terrorellenes akciókhoz a német hadsereget belföldön is be lehessen vetni. Günter Beckstein - kijelőlt miniszterelnökként a hónap végén távozó Edmund Stoiber utódja - a passaui napilapban a németországi terrorveszélyre is emlékeztet.
szept. 21
18:46
10 külön pontban foglalkoztak az áfatörvénnyel (Privátbankár)
A vállalati szférában több 100 milliárd forintos megtakarítást jelentene az állami bürokráciával kapcsolatos terhek csökkentése - legalábbis így véli a gazdasági miniszter. Kóka János a Versenyképességi Tanács ülése után azt mondta, az "Üzletre hangolva" programnak köszönhetően már jelentős lépéseket tettek ebbe az irányba. A pénzügyminiszter Veres János hangsúlyozta, hogy az adóváltozásoknál is…
szept. 21
18:47
Budapest nemtetszését fejezte ki a Benes-dekrétumok ügyében (Infostart)
A pozsonyi magyar nagykövetség ismertette a szlovák külügyminisztérium vezetésével, hogy a magyar kormány nem ért egyet a Benes-dekrétumok megerősítésével - közölte Szelestey Lajos, a magyar külügyi tárca szóvivője.
szept. 21
18:48
Baudelaire Budapesten (HírExtra)
A romlás virágainak első, 1857-es kiadása, a versek Ady Endre, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc által készített kéziratos fordításai is láthatók a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) pénteken megnyílt Baudelaire-kiállításán, amelyen a francia költő dolgozószobáját is megidézik.
szept. 21
18:48
Új kárpát-medencei ernyőszervezet (Privátbankár)
Elsősorban a határmenti önkormányzatok gazdasági kapcsolatainak új alapokra fektetését tűzte ki célul a minap alakult Hét Határ Egyesület. Az európai szervezet azt szeretné elérni, hogy megszűnjenek azok a hátrányok, amelyek két, az országhatár különböző oldalain elhelyezkedő települések együttműködését nehezítik. Becsei Zsolt európai parlamenti képviselő szerint a kapcsolatok erősítésével a…
szept. 21
18:50
Átalakul a szolgálati nyugdíjrendszer (Privátbankár)
A fegyveres erők kedvezőbb feltételekkel kaphatnak nyugdíjat: a honvédelmi miniszter azt szeretné elérni, hogy akik már rendelkeznek 20 év szolgálati idővel, ne menjenek csak azért nyugdíjba, mert később hátrány érné őket
szept. 21
18:54
Gerának adott igazat az UEFA - Nem tiltották el (HírTV)
Az UEFA fegyelmi bizottsága nem részesíti eltiltásban a törökök elleni mérkőzésen kiállított Gera Zoltánt, így a magyar válogatott csapatkapitánya játszhat az október 13-i, Málta elleni Eb-selejtezőn.
szept. 21
18:57
Benchmark-kötvényt bocsát ki az ÁKK (Privátbankár)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. japán jenben denominált benchmark kötvény kibocsátására adott mandátumot a Mizuho Securities és a Nikko Citigroup pénzintézeteknek - közölte az ÁKK.
szept. 21
18:58
Jövő vasárnap osztják ki a Bolyai-díjakat (HírExtra)
Negyedszer adják át a magyar tudományos élet civil-kezdeményezésű elismerését, a Bolyai-díjat, amely az alapítók szándékai szerint idővel a magyar Nobel-díj szerepét töltené be - jelentették be a szervezők csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon. A rangos elismerést Sólyom László köztársasági elnök, a Díjbizottság elnöke nyújtja át szeptember 30-án a Vígszínházban.
szept. 21
18:59
A francia kormányfő szerint csődben van országa (Privátbankár)
Francois Fillon francia kormányfő úgy véli, hogy egy "csődhelyzetben lévő állam élén" áll. Ezt gazdák előtt jelentette ki a miniszterelnök Korzikán, ahol először járt hivatalba lépése...
szept. 21
19:04
Felmentették Gerát (HírExtra)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága úgy döntött, nem tiltja el Gera Zoltánt, akit múlt szerdán a Törökország elleni Európa-bajnoki selejtezőn kiállítottak - tájékoztatta az MTI-t a magyar szövetség (MLSZ).
szept. 21
19:09
Felszívódott az ezüstérmes (HírExtra)
Egy népszerű komikus után elnevezett, a Nagy Teknősversenyen ezüstérmes teknős több mint 100 napja "hallgat" .
szept. 21
19:09
Broadway Fesztivál kezdődött Budapesten (Spa Trend Online)
Megkezdődött a Budapesti Operettszínház évadnyitó rendezvénye, a Broadway Fesztivál pénteken Budapesten, a kétnapos eseményen operettel, musicallel és klezmer zenével várják a közönséget a teátrum előtt, a Nagymező utcában.
szept. 21
19:12
Túl sok szex? Ebből még baj lesz (Privátbankár)
Töbmillió forint veszteség éri a cégeket, amikor alkalmazottaik munka közben magáncélból interneteznek. Ez még csak hagyján: a dolgozók gyakorta szexoldalakat nézegetnek
szept. 21
19:20
Demi féltékeny férjére (HírExtra)
Demi Moore férje Ashton, Cameron Diazzal forgat egy közös filmet; emiatt napokig féltékenységi rohamok gyötörték.
szept. 21
19:25
Cseppfolyóssá alakult a szent vére (HírExtra)
Újra megtörtént a csoda Nápolyban: ismét cseppfolyóssá vált az i.u. 300 körül lefejezett Szent Januáriusz püspök vére - írja a híradó.hu.
szept. 21
19:30
Közmunkára ítélték Snoop Dogot (HírExtra)
Három évi rendőri felügyeletre és 160 óra közhasznú munkára ítélték csütörtökön Snoop Dog rappert, miután letartóztatták a Los Angeles-i repülőtéren egy, a kézitáskájában talált összecsukható bot miatt.
szept. 21
19:35
Orbán: a szocialistaák a legszélsőségesebbek (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint ma Magyarországon a szocialisták tábora jelenti a legnagyobb és legfenyegetőbb szélsőséget, mert szociális rombolást hajtanak végre egy szélsőségesen pénzéhes és gátlástalan üzleti csoport érdekében. A Fidesz elnöke erről a Magyar Hírlap szombati számában megjelenő interjúban beszél. A pártelnök szerint Magyarországon találhatunk kisebb parlamenten kívüli szélsőséges…
szept. 21
19:36
Novemberben folytatódik a Munkáspárt elnökségének pere (HírTV)
November 6-án folytatódik a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöksége ellen indított büntetőper a Székesfehérvári Városi Bíróságon. Az első tárgyalási napon a hét tagú elnökségből ketten nem tettek vallomást, négyen viszont kitartottak eredeti állásponjuk mellett.
szept. 21
19:40
Majdnem fekete lett a péntek (HírExtra)
Magyar szempontból majdnem fekete nappá változtatta a pénteket Cser Norbert a thaiföldi súlyemelő-vb-n, akinek szakításban csak az utolsó gyakorlata volt jó a 85 kg-osok C csoportjának esti megméretésén.
szept. 21
19:42
Kémügy: nem fellebbez a McLaren (HírTV)
Nem adott be a péntek délután lejárt határidőig fellebbezést a McLaren-Mercedes Forma-1-es istálló. A wokingi csapat a múlt heti kémügyben történt büntetés ellen fellebbezhetett volna, a csapat azonban ezt nem tette meg, ezzel pedig elfogadta a konstruktőri pontjai elvesztését, valamint a 100 millió dolláros pénzbírságot.
szept. 21
19:46
A háziasszony hobbija Oszama bin Laden tanulmányozása (HírExtra)
Különös hobbit választott egy háziasszony az Egyesült Államokban. Otthoni számítógépén al-Kaida videókat és Bin Laden üzeneteket kutat, és figyeli a terrorizmusról szóló arab fórumokat. Bár hivatalosan nem dolgozik az amerikai kormánynak, a titkosszolgálatnak állítólag sokat segít a munkája.
szept. 21
19:48
Csak angolul beszél? Az kevés lesz... (Privátbankár)
Az angol nyelv ismerete önmagában kevés az üzleti sikerhez - ez a Brüsszelben e témáról rendezett nagyszabású konferencia fő következtetése az Európai Bizottság nyelvekért felelős biztosa szerint
szept. 21
19:49
A titok nyitja: az eltűnt kislány hat órája (Infostart)
A portugál rendőrök szerint egy hatórás időszak adhatja meg a választ arra, mi történt valójában a májusban eltűnt Madeleine McCann-nel. A nyomozók szerint nem világos, hol volt a kislány anyja délután fél 3 és este fél 9 között.
szept. 21
19:51
Halálra gázolta a vonat (HírExtra)
Halálra gázolt a Budapestről Miskolcra közlekedő Intercity vonat pénteken délután egy gyalogost Hatvan belterületén - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
szept. 21
19:59
A Rolling Stones mindent vitt (Infostart)
A Forbes amerikai üzleti magazin összeállítása szerint a nyáron Budapesten is megfordult Rolling Stones kereste a legtöbbet 2006-ban a zenei életben. A brit veteránok 88 millió dollárt (15,7 milliárd forintot) muzsikáltak össze.
szept. 21
20:02
Ozzy mindig készen áll a szexre (HírExtra)
Ozzy Osbourne olyan, mint egy Duracell nyuszi - mondta a rocker felesége, majd hozzátette párja mindig készen áll a szexre.
szept. 21
20:07
Elvették 2006-os első helyét (HírExtra)
Landis nem bajnoka a 2006-os viadalnak, az új győztes az eredetileg második helyen végzett spanyol Oscar Pereiro Sio.

Keresés