A legújabb feltételezések szerint toll boríthatta a Jurassic Park című filmben látható vérengző Velociraptorokat. Ráadásul az állatok magassága még az egy métert sem érte el.
Kétszer kellett fordulnia a mentőhelikopternek Budapestről Egerbe egy betegért. Az Országos Traumatológiai Intézet ugyanis későn szólt, hogy nem tudja fogadni a sérültet.
A házasságkötések érvényességének 7 évenként le kellene járniuk, de meghosszabbíthatók lehetnének - ezt javasolja egy német politikusnő. Gabriele Pauli szerint az újítással sok pár megtakaríthatná a válóperi költségeket, vagy jobban igyekezne társa kedvében járni, hogy annak is legyen kedve élni a meghosszabbítással. Pauli jobboldali politikus, a Keresztényszocialista Unió (CSU) tagja, és szeretne…
A MOL cáfolta azokat a pletykákat, miszerint az OMV újabb ajánlatot tett a társaság részére, amely számos feltételhez köti az osztrák cég tulajdonszerzését.
Csillag István, korábbi gazdasági miniszter szerint az egészségügyi reform eddigi lépései nemcsak a társadalombiztosítási alapok hiányát mérséklik, hanem valódi szerkezeti átalakításokat jelentenek. Ilyen például a gyógyszer-gazdaságossági törvény, amely egyrészt az államkassza bevételeit növeli, másrészt a gyártókat is hatékonyabb gazdálkodásra kényszeríti - tette hozzá az ExIM Bank elnöke.…
Peren kívüli megállapodás keretében 1,65 millió dolláros kártérítést fizet a chicagói római katolikus érsekség egy tizenöt éves fiú családjának, akit egy pap megrontott. Daniel McCormack plébános 2001 és 2005 között többször is nemi erőszakot tett a fiún az amerikai nagyváros Szent Ágota plébániáján, ahol a pap tanárként és kosárlabda edzőként tevékenykedett. McCormack júliusban bűnösnek…
Még az év végéig feláll az új állami vagyonkezelő csúcsintézmény – jelentette be a Pénzügyminisztérium államtitkára. A kedden hatályba lépő új vagyontörvény értelmében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az ÁPV Zrt-t, a Kincstári Vagyonigazgatóságot és a Nemzeti Földalapot integrálja. Az új intézmény a három jelenlegi vagyonkezelő szervezet 600 alkalmazottjának mintegy kétharmadát veszi át. Szabó…
Az Európai Unió elfogadta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot. A következő években így több mint 5 milliárd euró kerülhet az agráriumba, vagyis a Magyarországra érkező összes uniós forrás egyharmada jut majd vidékfejlesztésre. A hamarosan induló fejlesztési programokkal várhatóan mintegy 60 jogcímen lehet uniós támogatást igényelni. Gráf József agrárminiszter szerint ezzel…
Elvették a tavalyi Tour de France francia kerékpáros körversenyen szerzett győzelmét az amerikai Floyd Landistól. A kerekes a 2006-os versenyen, a 17. szakasz után bukott meg egy doppingellenőrzésen, ám akkor még befejezhette a viadalt és meg is nyerte azt.
Orbán Viktor szerint Magyarországon nincsenek meg a biztonság feltételei, az emberek jóléti értelemben kiszolgáltatottnak érzik magukat, ezért abban a szociális válságban, amely ma jellemző az országra, a szabadság fogalma is csak formálisan értelmezhető. A Kereszténydemokrata Internacionálé római tanácskozása.
Oroszország igényt tart az Északi-sark kincseire, mivel orosz tudósok májusi és júniusi sarki expedícióikon bizonyítékokat szereztek arra, hogy az orosz kontinentális talapzathoz tartozik a jégmezők alatt Szibériától a sarkig húzódó hegyvonulat, a Lomonoszov-hátság. Ezt a természeti erőforrások minisztériuma jelentette be Moszkvában. Mint közölték, az expedíció által felszínre hozott talajminták…
Hazugságvizsgálatnak vetnék alá magukat a Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann szülei, hogy bizonyítsák, nem ők tették el láb alól a négyéves gyereket.
Újabb változtatásokkal szeretné minél „rugalmasabbá” tenni az uniós pénzek elosztását a Bajnai Gordon vezette Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium alá tartozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
A brit királyi család új sztárja lehet András yorki herceg leánya, Beatrice hercegnő, aki megdöbbentően hasonlít édesanyjára, Sarah Fergussonra, de a papa szemeit is örökölte. A 19 éves Beatrice és a 47 éves Fergie a minap együtt sétáltak végig a kifutón egy jótékonysági divatbemutatón, amelyet Naomi Campbell szervezett a londoni divathét alkalmából.
Hivatalos gyásznapot hirdetett péntekre a libanoni kormány. Ezen a napon tartják ugyanis a szerdán meggyilkolt Antoine Ghamen, Szíria-ellenes parlamenti képviselő temetését. A 64 éves ügyvédet egy autóba rejtett távirányítású bombával ölték meg. A merényletnek a képviselőn kívül még négy halálos áldozata volt, és több mint hetvenen sebesültek meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,48 pontos emelkedéssel, 27.343,09 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,13 százalékkal erősödött.
Magyarországon a kormány szociálisan érzéketlen, kizárólag a neoliberális piaci szemléletet követi, ami miatt a régi szociális háló szakadozik, és milliós tömegek kerülnek nehéz helyzetbe – mondta Tarlós István. Megalakult a Polgári Szociális Bázis.
A Magyar Nemzeti Bank 2008. március 1-jén bevonja a készpénzforgalomból az 1 és 2 forintos érméket - közölte a jegybank. A kereskedőknek a készpénzes fizetéseknél az egyes tételeket nem, csak a számla végösszegét kell kerekíteniük. A bankkártyás fizetéseket, elektronikus pénzmozgást a kerekítés nem érinti.
A budapesti távfűtéses lakások közel kétharmadában már be kellett indítani a fűtést - tájékoztatta az InfoRádiót a Főtáv szóvivője. Balog Róbert szerint a rapszodikus időjárás miatt naponta 200 és 400 forint között van a fűtés lakásonkénti költsége.
Új igazgatót nevezett ki E.ON Hungária. Jamniczky Zsolt a Philip Morristól érkezett az áram- és gázszolgáltatással, valamint áramtermeléssel foglalkozó vállalathoz, ahol többek között a vállalati kommunikáció tartozik hozzá.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2008. március 1-jén bevonja a készpénzforgalomból az 1 és 2 forintos érméket - közölte a jegybank pénteken. A közlemény szerint márciusig mindenkinek lehetősége lesz...
Egy Egyesült Államokban működő szerverről fut a Kuruc.info interenetes újság, a lap munkatársai tehát egy amerikai számítógépre töltötték fel a napokban az állami vagyonról szóló törvényt megszavazó országgyűlési képviselők mobilszámát - állapította meg a rendőrség által felkért számítástechnikai szakértő.
A hamburger Magyarországon a hazai ízlésnek megfelelően módosult: a húspogácsa sötétbarna puffancsba került, és új elemként belekerült a csalamádé. Kosarasunk ezúttal annak járt utána, hogy a legnagyobb gyorsétterem-láncok kínálatán kívül milyen hamburgerekkel csillapíthatjuk éhségünket
Egy Egyesült Államokban működő szerverről fut a Kuruc.info interenetes újság, a lap munkatársai tehát egy amerikai számítógépre töltötték fel a napokban az állami vagyonról szóló törvényt megszavazó országgyűlési képviselők mobilszámát - állapította meg a rendőrség által felkért számítástechnikai szakértő.
Tolla volt a Jurassic Park című filmben is szerepelt velociraptornak a Science amerikai magazinban a héten megjelent tanulmány szerint. A sokmillió évvel ezelőtt élt kistestű ragadozó dinoszaurusz...
Jövő márciustól megszűnik az egy- és kétforintos érme, így döntött a jegybank monetáris tanácsa. Addig minden kereskedő címletenként 50 darabot köteles elfogadni, míg a posta és a kereskedelmi bankok címletenként 100 darabot vesznek át egyszerre.
Globális méretekben is dobogós helyen vannak a bolgár ingatlanárak: a drágulást tekintve csupán Lettország előzte meg az év második negyedében. Az ingatlanárak 27,1 százalékkal...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tárgyalás nélküli eljárást írt ki rendezvényszervezői feladatokra - olvasható a Közbeszerzési Értesítőben. A PSZÁF nemzetközi biztosításfelügyeleti konferencia lebonyolításával bízza meg a tendernyertest.
Ma dönt a szegedi bíróság Zuschlag János előzetes letartóztatásáról. Ha bűnösségét bizonyítani tudják a mintegy 80 milliós csalási botrányban, akár húsz év börtönre is ítélhetik a korábban a holokauszt áldozatain viccelődő szocialista politikust.
Rászorultságtól függően ez kisebb kiadásnövekedést jelenthet, de erről egyelőre csak az tudható, hogy a támogatás igényléséhez újra végig kell járni az év eleji tortúrát.
Az egészségügyi miniszter szerint már túl vagyunk az egészségügyi reform nehezén és működik az új struktúra. Horváth Ágnes ezt egy székesfehérvári fórumon mondta, ahol tüntetők várták.
Egy tavaly bezárt állatkrematóriumban vizsgálódott csütörtökön a Madeleine McCann eltűnése ügyében nyomozó portugál rendőrség. A két rendőrtiszt arról faggatta a kislány eltűnésének helyszínétől mintegy 50 kilométerre lévő krematórium tulajdonosát, hogy ismerte-e a szülőket, illetve beszélt-e velük. Ő azonban tagadta, hogy valaha is találkozott volna McCannékkel.
Szeptemberben 54,3 pontról 53,2 pontra csökkent az EU-s beszerzési menedzserindex, miközben 53,9 pontos értékkel számoltak. A fizetési mérleg többlete júliusban 1,7 milliárd euróra rúgott, miközben 3,5 milliárdos deficittel számoltak a legutóbbi +7,3 milliárdos érték után. Az EU-s szolgáltatási index is a vártnál gyengébben alakult, hiszen 54,0 ponton állt az index, elmaradva ezzel a 57,6 pontos…
Az izraeli hadsereg pénteken elrendelte Ciszjordánia teljes lezárását a jóm-kipúr zsidó ünnep, az engesztelés napja idejére - közölte egy katonai szóvivő. A biztonsági intézkedés értelmében a...
Ma sorozatban 3. napja jegyzik 161,41 fölött az EUR-JPY-t. Töretlennek mondható a devizapár lépcsözetes emelkedése. A 38,2%-os érték meghódítása elött 3 napig 159,09 fölött jegyezték a devizapárt. Az ismét emelkedés után megközelíthetik a 163,00-as értéket. in-GFX
A Magyar Nemzeti Bank 2008. március 1-jén bevonja a készpénzforgalomból az 1 és 2 forintos érméket. Márciusig mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy a nála lévő érméket vásárlásai során felhasználja.
Gumilövedékekkel és könnygázzal oszlatta szét a rendőrség a tüntetőket a Dél-Afrikai Köztársaságban. A több ezer tiltakozó egy kisváros közigazgatási áthelyezése miatt vonult utcára: településük ugyanis egy sokkal szegényebb tartományhoz kerülne.
A japán Sharp elektronikai konszern felvásárolja az ugyancsak japán Pioneer elektronikai cég részvényeinek egy részét, és ugyanezt teszi utóbbi is a Sharp részvényeivel, a jelentések szerint átfogó "t...
Egy tavaly bezárt állatkrematóriumban vizsgálódott csütörtökön a Madeleine McCann eltűnése ügyében nyomozó portugál rendőrség. A két rendőrtiszt arról faggatta a kislány eltűnésének helyszínétől...