A szakértők szerint ma már nem elég, ha jó helyen, jó minőségű lakást kínálnak a lakásvásárlóknak. Sokaknak egy komplex „életérzést” kell eladni - a vevők egyre válogatósabbak
Pénteken délután nyílik a World Press Photo kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. A 2006-os év eseményeit bemutató 50. World Press Photo verseny díjazott munkáit szombattól nézhetik meg a látogatók.
A belföldi turisták aránya az idén az első hét hónapban - másfél évtizede először - meghaladta a külföldiekét - mondta Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) államtitkára a Nyugat-Dunántúl régió őszi rendezvényeit bemutató sajtótájékoztatón.
Az öt magyar egység közül kettő - a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár, valamint az egypárban indult Szabó Katalin - egyből a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé került az előfutamból a poznani evezős Európa-bajnokságon.
Meglehetösen kedvezöek az ezüst kilátásai. A nemesfémet 13,46-on jegyzik, és további erösödést mutat. Az EU-beszerzési menedzserindex szeptemberben a várt 53,9 pont helyett csupán 53,2 ponton állt. az EU-s fizetési mérleg többlete 1,7 milliárdra rúgott, miközben -3,5 milliárdos értékkel számoltak. Az EU-s szolgáltatási index is gyengén alakult, hiszen a várt 57,6 pont helyett csupán 54,0 pontra…
Újabb áldozatot szedett a hiszékenység; több mint félmillió forintot loptak el trükkös tolvajok egy idős embertől Marcaliban - közölte a rendőrség. A két férfi az önkormányzat munkatársának adta ki magát, s azzal az ürüggyel nyert bebocsátást az idős ember családi házába, hogy a gyümölcsfákat akarják megszámolni - számolt be a csütörtökön történtekről a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság…
A leszbikus, a meleg, a biszexuális, valamint a transznemű emberek számára a házasság intézményének megnyitását szorgalmazza az Egyenlő Bánásmód Hatóság - jelentette ki Demeter Judit, a szervezet elnöke pénteken Budapesten a szexuális irányultság miatti diszkriminációról tartott parlamenti meghallgatáson.
Az IBM magán-, üzleti-, közszolgálati-, oktatási felhasználók - számára ingyenesen elérhetővé tette legújabb fejlesztésű IBM Lotus Symphony elnevezésű, vállalati igényeknek is megfelelő szoftvercsomagját.
Az osztrák kancellár is csillapítani igyekszik a kedélyeket azután, hogy a magyar kormányfő egy csütörtöki lapinterjúja vihart kavart nyugati szomszédunknál. A Der Standard című liberális napilap pénteken azt írta: Alfred Gusenbauer szociáldemokrata kancellár még szorosabbra próbálja fűzni a két ország amúgy is kiváló kapcsolatát.
Parti Nagy Lajos a színpadi beszéd megújításáért, Esterházy Péter pedig a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című drámájáért, a Színházi Dramaturgok Céhének a legjobb magyar drámájának járó díjat kapja. Az Örkény Színház a 100 éves magyar kabaréról emlékszik meg.
A Parlament felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi telefonon. A telefonálót fél nap, azaz 12 óra alatt elfogták a nyomozók, mégpedig a híváshoz használt feltöltőkártya segítségével. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akár három évet is kaphat.
A Magyar Rákellenes Liga 2007. szeptember 20-i elnökségi ülésén köszöntötte a Petőfibányai Alapszervezet elnökét, Bertáné Kommenda Ramónát, aki a Heves Megyei Közgyűlés 2007. augusztus 16-i ünnepi ülésén , az egri Megyeháza Barkóczy termében vehette át a Heves Megyéért Kitüntető Díjat.
A pozsonyi magyar nagykövetség ismertette a szlovák külügyminisztérium vezetésével, hogy a magyar kormány nem ért egyet a Benes-dekrétumok megerősítésével - közölte Szelestey Lajos, a magyar külügyi tárca szóvivője.
A kanadai dollár elérte a paritást az amerikai dollárral szemben, 31 év óta először. Most az 50 éves árfolyamcsúcs eléréséért szurkolnak. Hogy a rally meddig tarthat, egyelőre vita tárgya
A Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt.-be látogattak el péntek délelőtt a visegrádi négyek államfőinek feleségei pénteken, míg férjeik - Sólyom László magyar, Lech Kaczynski lengyel, Ivan Gasparovic szlovák és Václav Klaus cseh köztársasági elnök - zárt ajtók mögött tárgyaltak.
A kormányzat hazudozásai, és az azt követő brutális megszorítások miatt elképesztő szociális helyzet alakult ki az országban és nemkülönben Budapesten – írja Orbán Viktornak küldött levelében Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
A Mol Nyrt. közleményben tudatta: nincs tudomása arról, hogy az OMV újabb megkeresést intézett volna a társasághoz. A Mol közleménye szerint az e héten megjelent sajtókampány, illetve ...
Bobby James Allen kasztráltatta magát, hogy elkerülje az életfogytiglani börtönbüntetést. Az amerikai erőszakoló ezáltal elérte, hogy 25 évet kelljen rácsok mögött töltenie.
Két embert megsebesített és még mindig szökésben van az az ismeretlen férfi, aki helyi idő szerint péntek délelőtt lövöldözni kezdett az egyesült államokbeli Doverben.
Az egészségi állapotról fontos információt adó ingyenes szűrésekre és tanácsadásra, továbbá egyéb szórakoztató rendezvényekre várják szombaton a lakosságot a VIII. - IX. kerületi Állami Népegészségügyi Szolgálat szervezői az Orczy Parkba.
Szeptember elején jelenik meg az idén 20 éves Kispál és a Borz duplalemezes albuma 20 év címmel, amelynek egyik korongján a zenekar legnépszerűbb dalai, a másikon a tavaly év végi pécsi úgynevezett csöndes-ülős koncert darabjai találhatók. Ebből a két anyagból játszanak "Kispál tokkal vonóval" címmel a Művészetek Palotájában október 6-án, szombaton este nyolc órától. A koncert különlegessége, hogy…
Koalíciós válsággal fenyeget Németországban a tervezett biztonsági intézkedések miatt kibontakozott vita. Pénteki értesülések szerint a nagykoalíciót alkotó konzervatív uniópártok, illetve a szociáldemokraták viszonya a kabinet hivatalba lépése óta eltelt csaknem két évben még soha nem volt olyan feszült, mint most. Angela Merkel kancellár, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és Kurt Beck, a…
Veszélyes repedéseket észleltek a Dunára néző dévényi várhegy sziklaszirtjein. A várépület és a sáncfalak beomlását megelőzendő - hogy a történelmi emlékhelyen ne következzen be az, ami Trencsén és Szepes várában bekövetkezett - a dévényi várban az egyik szlovákiai műemlékvédelmi cég máris olyan érzékelőket épített be, amelyek jelzik a meglevő repedések térfogatváltozásait.
Dan Rather amerikai sztárriporter azzal indokolta a CBS televízió elleni 70 millió dolláros kártérítését, hogy felhívja a figyelmet: a washingtoni kormány és a nagyvállalatok túlságosan beavatkoznak a hírműsorokba.
A magyar észak-alföldi, a német szász-anhalti és a spanyol valenciai régió közös kutatási-fejlesztési programot dolgoz ki a magyarországi térség megújuló energia beruházásainak előkészítésére, illetve...
A www. edestenyek.hu felmérése alapján a magyarok meglehetősen édesszájúnak számítanak: a vásárlók 77 százaléka elsősorban az íze miatt veszi a csokoládét, nem pedig annak kedvező élettani hatásaiért - pedig a kakaópor nemcsak ásványi anyagokban, de antioxidánsokban is gazdag.
Álláspontja szerint nem követett el közokirat-hamisítást Juhászné Lévai Katalin, az MSZP országgyűlési képviselője, akinek mentelmi joga felfüggesztését javasolta a héten az Országgyűlés illetékes bizottsága. A szocialista politikus pénteken nyilatkozott az MTI-nek.A mentelmi bizottság kedden a legfőbb ügyész megkeresésére döntött arról, hogy indítványozza az Országgyűlésnek a képviselő mentelmi…
Bejutott a Pekingben zajló, 600 ezer dollár összdíjazású tenisztorna elődöntőjébe Szávay Ágnes. A magyar játékos a negyeddöntőben két játszmában, 6:2, 6:4-re verte az argentin Maria Emilia Salernit.
Eszenyi Enikő és Trill Zsolt színművész, valamint az Örkény Színház nyerte el az újonnan alapított Teátrum-díjat; az elismerést pénteken, a Magyar Dráma Napján adták át.
A brit kormány figyelemfelhívó kampányt indított az iskolákban és a fiatalok által kedvelt internetes közösségi oldalakon az úgynevezett "cyber-bullying" ellen, írta pénteken a BBC internetes oldalán.
Felborult egy motoros kishajó a Soroksári-Duna-ágon, a Francia-öböl bejáratánál pénteken - közölte Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy az elsődleges információk szerint a szerencsétlenül járt hajó fedélzetén nyolcan tartózkodtak, közülük hét embert sikerült a partra kimenekíteni, de egy személyt még keresnek. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság…
Az esztergomi képviselő-testület 12-11 arányban csütörtökön éjfél körül megszavazta a Szent István Gimnázium igazgatójának elbocsátását - erősítette meg az MTI értesülését Takács István, az önkormányzat sajtófelelőse. A felmentés előzménye, hogy a város polgármestere, Meggyes Tamás a hét elején felszólította Sitku Pál igazgatót, hogy közös megegyezéssel távozzon, aki erre nem volt hajlandó. A…
Elismerték a szakértôk, hogy valóban egy 20-30 méter átmérôjû meteorit zuhnant le Caracas falu közelében, ami 6-8 méter mély krátert hagyott maga után. A becsapódás utáni napokban a helyi lakosok közül több, mint kétszázan panaszkodtak légzési nehézségekre, furcsa szagú hányásra, fejfájásra, rosszullétre.
Halála után kiderült, hogy Joe O'Donnell, akit világszerte "Hirosima fotósaként" emlegettek, kollégái több fotóját is saját nevén adta el. A családja emlékezetzavarral magyarázza a megdöbbentő ügyet.
A bankpiacot tisztogatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ugyanis a tavaly őszi százmilliós OTP-bírság után most szeptemberben három másik hazai pénzintézetet büntetett meg összesen 37 millió forint értékben. „A bírság nagysága függ a bankok piaci részesedésétől, a jogsértés hosszától és a versenyjogi probléma megoldásában tanúsított együttműködéstől” - mondta el a Kreatív Online-nak Mihálovits…
A Fidesz alelnöke szerint a kormány rossz intézkedései tehetnek arról, hogy a családok szociális válsága jelenleg is mélyül és a helyzetük várhatóan januártól tovább fog romlani. Mindeközben a kormány nem törődik a Fidesz megoldási javaslataival - hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke.
A szombati autómentes napon kerékpáros felvonulás miatt a főváros több pontján is korlátozzák szombaton a forgalmat. A rendőrség honlapján közzétett tájékoztató szerint szombat reggel 6 órától este 6-ig tilos megállni az Akadémia utca mindkét oldalán a Roosevelt téri körforgalom és a Vigyázó Ferenc utca között, valamint a délután fél négyet követő mintegy két és fél órában átmenetileg lezárhatnak…
A 409/2007/EK bizottsági rendelet alapján 2007. május 1-jétől 15 százalékos ad valorem kiegészítő vámot kell alkalmazni az Amerikai Egyesült Államokból származó egyes termékre. A kivételekre hívta fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers a hírlevelében.
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter az autómentes nap alkalmából pénteken átadta Budapest első olyan kerekpárparkolóját, amely korábban az úttest részét képezte.
Az Alkotmánybíróság szeptember végén, 24-25-én folytatja több népszavazási ügy tárgyalását, de a Fidesz népszavazási kezdeményezéséről várhatóan, csak október közepén vagy a hónap második felében határoznak - mondta Sereg András, a taláros testület szóvivője.
Egy többször gazdát cserélt, anonim módon használható telefonos feltöltőkártya alapján 12 óra alatt azonosították, majd elfogták azt a 41 éves budapesti, büntetett előéletű férfit, aki csütörtökön 18.45 órakor az Országház felrobbantásával fenyegetőzött a rendőrség központi ügyeletszámán. A gyanúsított nem ismeri el, hogy a fenyegetést ő követte volna el. Erről Gulyás Imre őrnagy, a Budapesti…
A Gyurcsány-kormány pénzelvonása miatti intézkedésekről péntektől táblával tájékoztatják a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat intézményeit felkeresőket - mondta el az MTI-nek a közgyűlés elnöke. "A forráselvonó döntések miatt önkormányzatunknak számos költségcsökkentő intézkedést volt kénytelen meghozni. Kötelességünk tájékoztatni az embereket, milyen negatív lépések következnek be és ezért kit…
A világűrben is koplal a Ramadán alatt Sejk Muszafar Sukor, az első malajziai űrhajós.."Remélem, hogy be tudom tartani az összes muszlim szokást" - nyilatkozott a 35 éves maláj orvos.
Új programmagazin jelent meg szeptember 20-án Fidelio Súgó néven. Mint arról már beszámoltunk: a lap kiadására újonnan alakult meg a Fidelio Súgó nevű cég, amelyet a Fidelio Média és az Econet többségi tulajdonában lévő Pesti Est alapított nyár elején.
Egy kazah férfi- és egy mianmari női versenyzőt kizártak a thaiföldi súlyemelő-világbajnokságról doppingvétség miatt. Ezt Aján Tamás, a nemzetközi szövetség (IWF) elnöke jelentette be pénteki nemzetközi sajtótájékoztatóján.
Szabálytalanságokat tapasztalt a Rádió1 hálózatának működésében az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - írja az Index. A médiahatóság szerint a hálózatban működő rádiónak helyi tartalmat is kellene sugároznia, de a körzeti műsor alig tér el a hálózatétól.