2007. szeptember 4. kedd

szept. 4
10:39
Merkelt nagyon érdeklik a kínai tolvajok és kémek (HírExtra)
A német kancellár kínai látogatásának egyik fontos kérdése volt a lopás és ipari kémkedés ügye, vagyis az idegen know-how eltulajdonításával, jogsértő módon készült termékek gyártóival szembeni fellépés.
szept. 4
10:44
15 millióért vett magának repülőjegyet (HírExtra)
Több mint 100 ezer ausztrál dollárt, azaz 15 és fél millió forintot fizetett egy ausztrál férfi két, az Airbus A380-as első menetrendszerinti útjára szóló jegyért. Az óriásgépet üzemeltető Singapore Airlines az első két jegyet bocsátotta internetes aukcióra.
szept. 4
10:44
Hálófüggő-vakáció (Blikk)
szept. 4
10:48
Majdnem beszakadt a plafon a meztelen nő kukkolója alatt (Infostart)
Megmenekült a börtöntől az a férfi, aki csaknem bezuhant egy szoláriumszalonba a plafonon át, miközben megleste az egyik barnulni vágyó vendéget.
szept. 4
10:49
Nissan 350Z egy feltört iPhone-ért (HírExtra)
Az Apple azért épített speciális védelmet a telefonba, hogy azt csak a vele szerződött szolgáltatók hálózatán lehessen használni.
szept. 4
10:52
Szlovákia gyorsul, Románia lassul (Privátbankár)
Románia hazai összterméke a második negyedévben - 86,75 milliárd lej (6,78 billió forint) - változatlan áron 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentették a román statisztikai hivata...
szept. 4
10:54
Az olajügyet igen, a felderítés módját nem szabad nyilvánosségra hozni (HírExtra)
Csak akkor ismerheti meg minden ember az igazságot a kilencvenes évek olajügyeiről, ha most nyilvánosságra kerül az összes, akkor titkosított irat - mondta el az RTL Klub Híradójának reggeli kiadásában Tóth Károly, az olajügyben készült, titkos dokumentumokkal foglalkozó, hét éve feloszlatott bizottság egykori tagja.
szept. 4
10:58
Legősibb lelet az ember megjelenéséről (Kripto Akadémia)
A tudósok becslése szerint 250 ezer éves ember-alkotta tárgyakra, hasogató kövekre és emberi eledelül szolgáló állatok csontjaira leltek a Haifai Egyetem régészeti körének kutatói egy barlangban az izraeli Karmel hegység nyugati lejtőjén. A leletnek felbecsülhetetlen tudományos értéke lehet, hiszen alighanem ez az ember jelenlétéről tanúskodó legősibb lelet - az eddig általánosan elfogadott…
szept. 4
11:00
Ne légy rocksztár, mert idő előtt halsz meg! (HírExtra)
Egy rocksztárnak két és félszer nagyobb az esélye a korai halálra, mint egy átlag európainak vagy amerikainak. Különösen nagy veszélynek vannak kitéve sikerük első öt évében - ezt állapította meg a liverpooli John Moores egyetem tanulmánya, amely a Journal of Epidemiology and Community Health című brit orvosi szaklapban jelent meg.
szept. 4
11:00
Csak a gyerekek maradtak életben (HírTV)
Csak a gyerekek maradtak életben, mikor hétfőn késő este autóbalesetet szenvedett egy négytagú család a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kótaj közelében. A család autója frontálisan karambolozott egy traktorral.
szept. 4
11:03
Megérkezett a hó Ausztriába (Privátbankár)
Havazott keddre virradóan a voralbergi hegyekben, Ausztria nyugati tartományában. A viharos időjárással kísért frontváltozás nem csak hideget hozott, hanem jelentős csapadékot is. Több helyütt kiöntöt...
szept. 4
11:05
Hat napra leáll a 4-es metró építése, egy háztömbben ma elzárják a gázt (HírExtra)
A szellőzőrendszer építése közben történt kedden kora reggel a gázömlést is okozó baleset a 4-es metró Tétényi úti állomásának építkezésén. A metró építése körülbelül hat napra áll le, de ez még mindig kevesebb, mint a tervekhez képest eddig szerzett előny. A Tétényi út és az Etele út sarkán álló szolgáltatóházban egy napra el kell elzárni a gázt.
szept. 4
11:05
Negyven diák maradt iskola nélkül Mátraszőlősön (Blikk)
szept. 4
11:05
EUR-JPY A nyereségek konszolidációja (HírTV)
Az EUR-JPY-t 157,26-on jegyzik, és ezzel konszolidálja tegnapi nyereségeit. 11.00 órakor teszik közzé a júliusi EU-s termelöi árakat, ahol +1,7%-os étékkel számolnak a legutóbbi +2,3% után. A módosított 2. negyedévi GDP-nél változatlan +2,5%-os értékre számítanak. Ellenállás 157,85-nél, támogatás pedig 156,92-nél található. In-GFX
szept. 4
11:09
A krematórium munkatársai aranyfogakból gazdagodtak meg (Infostart)
Kevés bírósági ítéletet kísért akkora érdeklődés, mint tegnap, amikor az észak-bajorországi Hof városkában ítéletet hirdettek a helyi krematórium három volt alkalmazottja ügyében.
szept. 4
11:11
Egy éve ölte meg a tüskerája a krokodilvadászt (HírExtra)
Pont egy éve annak, hogy a világhírű ausztrál krokodilvadász, Steve Irwin meghalt, miután szíven szúrta egy 200 kilós tüskésrája. A tragikus évfordulóra az állatvédő amerikai özvegye és két gyermeke, Oregonban családi körben emlékezik, a nyilvános ünnepség majd november 15-én lesz. Ezt a dátumot Steve Irwin Napnak nyilvánították.
szept. 4
11:11
Élelmiszert osztanak Olaszliszkán (HírTV)
A Borsod megyei Olaszliszkán és Sárospatakon tart élelmiszerosztást szerdán a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Az országos akcióban ezzel újabb 5700 rászorulón segítenek.
szept. 4
11:13
Hatalmas káosz Londonban a metrósztrájk miatt (Privátbankár)
Teljes káoszba fulladt a londoni tömegközlekedés annak hatására, hogy előző este megkezdődött az utóbbi évek legnagyobb, háromnaposra tervezett metrósztrájkja a brit fővárosban.
szept. 4
11:15
Durva képriport: baleset az M5-ös bevezetőszakaszán (Infostart)
Lezárták az M5-ös bevezetőszakaszát, miután baleset történt a nagykőrösi felüljáró után.
szept. 4
11:16
Izrael elzárja a csapot? (HírExtra)
Izrael azzal fenyegeti a Hamász vezette Gázai övezetet, hogy felfüggeszti a terület víz-, áram- és benzinellátását, ha a radikális palesztin szervezet nem szünteti be rakétatámadásait a zsidó állam ellen.
szept. 4
11:16
EU-s GDP: +0,3%- elörejelzés: +0,3% (HírTV)
Módosított 2. negyedévi EU-s GDP: +0,3%- elörejelzés: +0,3%- elözetes érték: +0,3%. Részletek következnek… in-GFX
szept. 4
11:18
Illetékből kaszált az APEH (Piac és Profit)
Az év első hét hónapjában 73,241 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből 12,446 milliárd forint júliusban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatsorokból.
szept. 4
11:18
EU-s termelöi árak: +0,3%- elörejelzés: +0,1% (HírTV)
Júliusi EU-s termelöi árak: +0,3%- elörejelzés: +0,1%- elözö havi érték: +0,1%. Részletek következnek… in-GFX
szept. 4
11:20
Bekamerázott cellában elégítette ki magát a nyomozó (Infostart)
Megdöbbentek az egyik londoni rendőrkapitányságot vizsgáló emberi jogi ellenőrök, mert amikor szúrópróbaszerűen belenéztek néhány, a rabok celláiban készült felvételbe, az egyiken egy önkielégítést végző nyomozót láttak.
szept. 4
11:21
Teljes a káosz a metrósok sztrájkja miatt Londonban (Infostart)
Londonban teljes a káosz a tömegközlekedésben az este kezdődött metrós sztrájk miatt.
szept. 4
11:21
Szórakozottabb volt, mert elfelejtett adót fizetni (Adózóna)
A magyar polgár adózáshoz való viszonya ambivalens. Nem szeret adózni. Mikor fogjuk belátni, hogy az adócsaló az nem egyszerűen ügyes, vagyis az adócslás nem bocsánatos bűn? Az adótudatosságot javítani kell! Ebben sokunknak találni szerepet, kezdve az értelmiségi réteggel egészen a különböző intézményekig.
szept. 4
11:27
Ballackot kihagyták (HírExtra)
Nem szerepel a Chelsea Bajnokok Ligájára nevezett keretében Michael Ballack, a londoni klub német középpályása. Ballack egy makacs bokasérülés miatt április óta nem játszott a Chelsea-ben, és a két hét múlva kezdődő BL csoportkörre sem fog felépülni.
szept. 4
11:27
A Nahr el-Bared libanoni táborban 222 iszlamistát öltek meg (Gondola)
A libanoni hadsereg legkevesebb 222 iszlamista fegyverest ölt meg és 202-t fogott el a Nahr el-Bared palesztin menekülttábor több mint három hónapig tartó ostroma során, amely vasárnap ért véget -...
szept. 4
11:32
London-Párizs 2 óra 15 perc (HírExtra)
Az Eurostar gyorsvonat már Nagy-Britanniában is 300 kilométer per órás sebbességel száguldhat. A szigetországban ugyanis átadták azt az új szakaszt, amely a La Manche csatorna alatt átvezető alagutat köti össze Londonnal.
szept. 4
11:32
Magyar bűnözőt fogtak el Olaszországban (Blikk)
szept. 4
11:32
Tarantino zabos a Bond-filmért (Gondola)
Quentin Tarantino nagyon dühös a Casino Royale producereire, mert azt állítja, hogy eredetileg az ő ötlete volt az 1967-es Bond-film remake-jének elkészítése. "Nem néztem meg a Casino Royale-t,...
szept. 4
11:34
Bor, vagy rovarallergia? (Gondola)
Napi kis mennyiségű vörösbor fogyasztásával segíthetjük szívünk egészségnek megőrzését. Törekvéseinket azonban a nedű hatására jelentkező allergiás reakció gátolhatja. A bor fogyasztását követően fellépő allergiás tünetek a szőlőbe került rovarokból származó vegyi anyagok hatására jelentkeznek, állítják spanyol kutatóorvosok.
szept. 4
11:37
Személyautó és traktor rohant egymásba - csak a gyerekek élték túl (HírExtra)
Csak a gyerekek maradtak életben, mikor hétfőn késő este autóbalesetet szenvedett egy négytagú család a Szabolcs-Szatmár-bereg megyei Kótaj közelében. A család autója frontálisan karambolozott egy traktorral.
szept. 4
11:37
MAGOSZ: ismételt tárgyalások a fagykárenyhítésről (Gondola)
Ismételt tárgyalásokat kezdeményez a fagykárenyhítésről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Demonstrációs Bizottság - tájékoztatta az újságírókat Budapesten Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és...
szept. 4
11:39
Markó-Tőkés csúcs csütörtökön (Gondola)
Csütörtökön Kolozsváron találkozik Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke - közölte Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke. A Markó-Tőkés csúcstalálkozóra azt követően kerül sor, hogy az RMDSZ és a Tőkést támogató szervezetek munkacsoportjai között részleges megállapodás született.
szept. 4
11:40
Elbaltázott szabályok: miért bukás a lízing? (Privátbankár)
Először kaphatunk teljes képet az ingatlanlízing valós hazai súlyáról a Lízingszövetség statisztikáiban beállt változások révén. Meglehetősen nagy a lemaradás
szept. 4
11:42
Mérgezés: kritikus helyzetbe kerül a magyar sasállomány (Infostart)
Harmincháromra emelkedett az elmúlt másfél évben megmérgezett fokozottan védett sasok száma. A Magyar Madártani Egyesület munkatársa szerint, ha a mérgezések folytatódnak, kritikus állapotba sodorhatják a világviszonylatban is jelentős hazai parlagi és réti sas állományt. Horváth Márton hozzátette: a szervezet minden esetben feljelentést tett a rendőrségen.
szept. 4
11:43
Elfogtak Olaszországban egy körözött magyar bűnözőt (Gondola)
Elfogtak Olaszországban egy nemzetközi körözés alatt álló magyar bűnözőt. A La Stampa című torinói lap on-line kiadásában kedden számolt be arról, hogy a férfit, akit emberrablás,...
szept. 4
11:43
EUR-USD A vártnál nagyobb mértékben emelkedö EU-s termelöi árak (HírTV)
A revízió után a várt szerint változatlanul +2,5%-os GDP-röl adtak számot. A termelöi árak 1,8%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel a +1,7%-os elvárást. Legutóbb még +2,2%-os értékröl adtak számot. Az EUR-USD-t 1,3594-en jegyzik. Támogatások 1,3590-nél és 1,3561-nél találhatók. In-GFX
szept. 4
11:45
USD-JPY Tovább folytatódik az oldalazás (HírTV)
Az USD-JPY-t 115,42-ön jegyzik. Ezzel folytatódik a devizapár oldalazó mozgása 115,15 fölött. Ez a támogatás jelenti a március és júliusi közti emelkedés teljes korrekciós szintjét. Ha az érték alá megy az árfolyam, visszaesés várható 114,00-ig. Ellenállás 116,00-nál van, ahol a csökkenö trend fut. Az érték átlépése esetén 116,50-ig, vagy akár 117,50-ig nyílhat potenciál. 16.00 órakor teszik…
szept. 4
11:45
Függőséget vásárol a CEZ? (Privátbankár)
Az áramtermelés terén pozitívan értékelik a cseh pénzügyi szakértők a Mol-CEZ tervezett együttműködését, de kételkednek abban, hogy jó-e a CEZ számára, ha megveszi a Mol részvényeinek 10 százalékát.
szept. 4
11:46
Borzalmas kép: fémmel etették a csaknem egytonnás disznót (Infostart)
Feláldozták egy vallási ceremónia keretében a világ legkövérebbre hízlalt disznóját Tajvanon.
szept. 4
11:47
George W. Bush amerikai elnök Irakban (+videó) (HírTV)
Nézze meg a nap legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.
szept. 4
11:47
Varga Mihály: "Ki járt jól, nyuszómuszó?" (Infostart)
A Fidesz meg kívánja hallgatni Veres János pénzügyminisztert a parlament költségvetési bizottságában az FHB-bankcsoport privatizációjának körülményeiről, mert a párt szerint sem a tranzakció módja, sem időzítése nem volt helyes.
szept. 4
11:48
A palesztinok javára ítélt az izraeli bíróság (Infostart)
Az izraeli felsőbb bíróság a palesztinok javára módosította a ciszjordániai biztonsági kerítés útvonalának egy szakaszát.
szept. 4
11:48
Az utolsó pillanatban vették el 40 gyerektől az iskolát (HírExtra)
Mintegy 40 gyermek nem kezdte meg a tanévet a Nógrád megyei Mátraszőlősön, miután az önkormányzat az utolsó pillanatban, augusztus 30-án döntött a helyi általános iskola megszüntetéséről.
szept. 4
11:48
Közlekedési káosz Londonban a metrósztrájk miatt (Gondola)
Teljes káoszba fulladt kedden a londoni tömegközlekedés, annak hatására, hogy előző este megkezdődött az utóbbi évek legnagyobb, háromnaposra tervezett metrósztrájkja a brit fővárosban. A csütörtök...
szept. 4
11:50
Megcsúszott a Metró munkagödörben a föld (Gondola)
Egy 150 mm-es vízvezeték tört el az épülő 4-es metró Tétényi úti állomásának építkezésénél, a munkagödörhöz közel húzódó közművezetékek alól az azokat támasztó talaj eltűnt. A vízellátás ideiglenes csövön történik.
szept. 4
11:53
5700 rászorulón segítenek Olaszliszkán és Sárospatakon (HírExtra)
A Borsod megyei Olaszliszkán és Sárospatakon tart élelmiszerosztást szerdán a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Az országos akcióban ezzel újabb 5700 rászorulón segítenek.
szept. 4
11:53
Az euróövezet gazdasági növekedése 2,5%-osra lassult (Gondola)
Az euróövezetben a GDP második negyedévben 0,3 százalékkal volt nagyobb, mint az első negyedévben, és 2,5 százalékkal haladta meg a tavalyi második negyedévit, közölték az EU statisztikai...

Keresés