Engedélyezte az amerikai törvényhozás alsóháza a belbiztonsági minisztérium költségvetésének elfogadása keretében, hogy a guantánamói börtöntáborban fogva tartott terroristagyanús őrizeteseket az Egyesült Államokban bíróság elé állítsák.
Benito Mussolini az I. világháború idején a brit titkosszolgálatnak dolgozott – derül ki egy brit történész legutóbbi kutatásából. A későbbi olasz diktátor ráadásul tekintélyes summát kapott munkáltatójától, ám a pénz nagy részét eldorbézolta. A sors iróniája, hogy 1945-ös megölésében egyes feltételezések szerint a brit titkosszolgálatnak is köze volt.
Nem várta, hogy fél év alatt ennyi eredményt ér el - jelentette ki a miniszterelnök a kormányzásának hatodik hónapjában adott interjúban. Bajnai Gordon megemlítette, hogy a nemzeti valuta 40 forinttal erősödött, Magyarország kockázatát átértékelték a befektetők, az ország megindult kifelé a válságból, amiért minden áldozatvállaló embernek köszönet jár, mindennek azonban szerinte csak akkor van…
Némileg kiábrándító volt a vacogós októberi téli estén egy műsor végén azt a kérdést hallani, hogy: és akkor milyen lesz a nyarunk. Már mint időjárásilag.
Kisebbségi kormányt alakítanak a parlamenti választásokon győztes portugál szocialisták, mivel a kormányalakítási tárgyalásokon egyetlen másik pártot sem tudtak megnyerni koalíciós partnernek - jelentette be José Sócrates kormányfő-pártvezető.
A választási kampányból közösen kellene kizárnia a gyűlöletbeszédet a magyar pártoknak - javasolja Thomas Hammarberg svéd diplomata, aki szerint az EU-nak többet kellene tennie a kisebbségekért - írja pénteki számában a Népszabadság.
"Újratervezés" címmel elkészült az SZDSZ belső használatú 80 oldalas vitairata, amely két hónap múlva a liberális párt választási programjának sarokköve lesz - tudtuk meg.
Magyarország ortodox módon értelmezi a szólás szabadságát, pedig annak vannak korlátai - nyilatkozta az Európa Tanács emberi jogokkal foglalkozó biztosa
Őrizetbe vett a török rendőrség csaknem ötven embert, akik gyaníthatóan kapcsolatban álltak az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózattal - jelentette a török média.
Kína be kívánja állítani hat iparágának termelési kapacitását, mivel azok egyértelműen túlzottak - jelentette be a nemzeti fejlesztési- és reformbizottság ipari osztályának vezetője egy csütörtöki int...
Bajnai Gordon a kormányzás átvételekor nem várta, hogy fél év alatt ennyi mindent el tud érni az ország. A miniszterelnök annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy hat hónapja állt fel az általa vezetett kabinet. "Be kell valljam, nem számítottam ilyen gyors előrehaladásra, ilyen gyors eredményekre" - fogalmazott a kormányfő.
Az utasoknak nem kell tartaniuk attól, hogy leállnak a vonatok - nyilatkozta a MÁV-elnök. Andrási Miklós szerint a MÁV mindaddig működőképes marad, amíg a költségvetés pontosan fizeti a számlát
2009-ben várhatóan 65 ezer személygépkocsit helyeznek forgalomba az országban, ami becslések szerint jövőre 75 ezerre bővülhet. Ezzel szemben az elmúlt három évben Magyarországon mintegy 200 ezer autót értékesítettek évente, ami a hasonló országokkal összevetve mintegy 60 százalékkal több, mint amennyit a lakosság és a vállalatok fizetőképes kereslete biztosított volna. Éledezik a honi autós piac
A piaci árnál esetenként harminc százalékkal drágábban vásárolhatnak csak papírt és irodaszert az állami és önkormányzati intézmények a következő egy évben, miután ismét az Ápisz-BudaPiért nyerte a feltűnő sietséggel, irreális feltételekkel és a szakértők szerint előre borítékolt eredménnyel kiírt pályázatot.
Bajnai Gordon a kormányzás átvételekor nem várta, hogy fél év alatt ennyi mindent el tud érni az ország. A miniszterelnök annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy hat hónapja állt fel az általa vezetett kabinet. Arra a kérdésre, mit gondol a Fidesz azon terveiről, amelyek a költségvetés takarékossági intézkedéseit is visszavonnák, azt válaszolta: az a kérdés, hogy ezt a Fidesz miből tenné meg
Bajnai Gordon a kormányzás átvételekor nem várta, hogy fél év alatt ennyi mindent el tud érni az ország. A miniszterelnök annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy hat hónapja állt fel az általa vezetett kabinet.
Egy kilenc éves kisfiú tette fel a kérdést az amerikai elnöknek, aki azt válaszolta: a tévében csak azt mutatják, amikor dühösek az emberek, ott minden a politikáról szól
Bezárt a sármelléki FlyBalaton repülőtér, s emiatt bizonytalanná vált a légikikötő területén állomásozó, Zala, Vas és Somogy megyében szolgáló mentőhelikopter működtetése - írja a Népszabadság.
Sok rab fejében fordul meg a büntetés-végrehajtási intézetekben, hogy öngyilkos lesz. A fogvatartottak közül azok a legveszélyeztetettebbek, akik állami gondozottként, család nélkül nőttek fel, mert ők gyakrabban – ahogy a börtönszleng nevezi – falcolnak, azaz valamilyen éles szerszámmal átvágják az ereiket.
Bajnai Gordon a kormányzás átvételekor nem várta, hogy fél év alatt ennyi mindent el tud érni az ország. A miniszterelnök annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy hat hónapja állt fel az általa...
Új légibázist építene Sármelléken a térségben lévő önkormányzatok segítségével a Magyar Légimentő Nonprofit Kft., mely 30 millió forintot állna a 100 milliósra becsült beruházásból
Engedélyezte az amerikai törvényhozás alsóháza a belbiztonsági minisztérium költségvetésének elfogadása keretében, hogy a guantánamói börtöntáborban fogva tartott terroristagyanús őrizeteseket az...
Csillogó ajánlat a gazdagoknak: a szárnyaló aranyárakat kihasználva a Harrods már aranyrudat is árul. Az áruház csütörtöki bejelentése szerint a svájci Produits Artistiques Metaux Precieux-vel eg...
A választási kampányból közösen kellene kizárnia a gyűlöletbeszédet a magyar pártoknak - javasolja Thomas Hammarberg svéd diplomata, aki szerint az EU-nak többet kellene tennie a kisebbségekért -...
A piaci árnál esetenként harminc százalékkal drágábban vásárolhatnak csak papírt és irodaszert az állami és önkormányzati intézmények a következő egy évben, miután ismét az Ápisz-BudaPiért (ÁBP)...
A vagyonosabb ügyfelek elpártolása több fedezeti alapkezelőt is a tönk szélére sodort, a megoldást pedig az intézményi, illetve a kisebb vagyonnal rendelkező ügyfelek jelenthetik. A szereplőknek...
Felelős tulajdonos kezében a vasút nem kerülhet a tönk szélére, az utasoknak pedig nem kell tartaniuk a vonatok leállásától - nyilatkozta a MÁV elnök-vezérigazgatója a Népszabadságban. Andrási...
Harminc megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat a Főkefe Nonprofit Kft. a nyugat-nógrádi Rétságon, a foglalkoztatási program 2010 végéig szól - tájékoztatta az MTI-t Rétság polgármestere.
Jelentősen javul a kereskedelmi és állami adósság-kibocsátók adósminősége világszerte - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban kiadott negyedéves összesítésében, amely szerint azonban a helyzet hosszabb távú összevetésben még mindig nem jó.
"Kétgyermekes anyuka vagyok, 168 cm és 81 kiló. Eléggé rendszertelen volt a vérzésem ezért felkerestem a nőgyógyászt." - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Márianosztra - Természetesen nem büntetését tölti Fásy Ádám: a Két Zsivánnyal és Bunyós Pityuval fergeteges koncertet adtak a márianosztrai fegyház fogvatartottainak.
Két öldöklő, hosszabbításos csatát megnyert, egy idegtépő 90 percet elveszített a magyar U20-as labdarúgó-válogatott az egyiptomi korosztályos világbajnokság egyenes kieséses szakaszában, bánatra még sincs okunk: Egervári Sándor csapata – egyetlen európai gárdaként – éremért küzd péntek délután.
Több mint 4,2 milliárd forint van a krízisalap kasszájában, több mint 30 ezer kérelmező már kapott támogatást - írja a Népszava. A tervek szerint legalább 250-300 ezer családnak segítséget jelentő...
New York - Mint egy hollywoodi film főszereplője, úgy érzi magát mostanság Mihalik Enikő (21), aki az előkelő ötödik helyen szerepel a világ legkeresettebb modelljeinek listáján.