Bár a mobilinternet-csomagok már lényegesen áttekinthetőbbek, mint a szolgáltatás indulásakor, a fogyasztónak ma is körültekintőnek kell lennie, ha nem akar sokkoló összegű számlával találkozni, jelentette ki Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK)....
A pesti ferences templom igazgatója, Hegedűs Kolos ferences atya Rogán Antal polgármestertől Érdemkereszt kitüntetést vehetett át október 22-én. Kolos atya a gyermekek, a középkorúak és az idősebbek körében is kiemelkedő munkát végez, és irányításával az ország leglátogatottabb temploma a közelmúltban belülről gyönyörűen megújult. A kitüntetésre Osztie Zoltán, a Belvárosi Főplébánia plébánosa…
A BÉT bejelentette, hogy 2009. december 31-én csatlakozva a meghatározó európai tőzsdék gyakorlatához rövidített kereskedési napot tart. Közzétételre került az is, hogy jövőre mely hétköznapokon...
A következő két évben 2.570 főt bocsát el a GE Hungary a fényforrás üzletágban Magyarországon, de ezt mindaddig javaslatként kezelik, amíg meg nem állapodnak a szakszervezetekkel
Egy ember megsérült, mikor egy személyautó és egy furgon karambolozott a 10-es úton, Solymárnál - Szerdán délután rohant egymásba a két jármű a 10-es út solymári elágazásánál.
Angela Merkel kancellárral az élen szerdán a Bundestagban letette a hivatali esküt az új német konzervatív-liberális kormány, amely a szeptemberi választások eredményeként lépett a...
A következő két évben 2500 főt bocsát el a GE Hungary a fényforrás üzletágban Magyarországon; a szakszervezetekkel most folyik az egyeztetés - jelentette be Phil Marshall, a GE Lighting európai elnök-vezérigazgatója az MTI szerint.
Fél éves szünet után idén tavasszal újraindult a rendszeres magyar államkötvény kibocsátás és őszig fokozatosan normalizálódni látszott az állampapírpiac. Ennek eredményeként egyre inkább háttérbe...
Angela Merkel kancellárral az élen szerdán a Bundestagban letette a hivatali esküt az új konzervatív-liberális kormány, amely a szeptemberi választások eredményeként lépett a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció helyére.
A következő két évben több mint 2500 főt bocsát el Magyarországon a General Electric a fényforrás üzletágból - ezt a GE Lighting európai elnök-vezérigazgatója jelentette be Budapesten.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint csütörtökön a többnyire erősen felhős ég mellett délnyugaton, délen napos időszakok is lesznek. Főként a Dunától keletre szórványosan eső,...
Az Adveniót és az FM1-et is azzal gyanúsította az ORTT elnöke, hogy utóbb lealkudják majd a magas díjakat, amelyeket a győzelem érdekében ajánlottak. Ironikus módon azonban a Danubius és a Sláger is ugyanezt tette korábban.
Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke közleményében szólította fel Tarlós István, fővárosi Fidesz-frakcióvezetőt, hogy a csütörtöki közgyűlésen szavazzák meg az átláthatósági javaslatot.
Újabb ember holttestét találták meg a szerb hatóságok a Tiszában. A szerdán megtalált férfi, ahogy a korábban megtalált öt ember is, feltehetően akkor fulladt a folyóba, mikor társaikkal együtt egy ladikon próbáltak átkelni Magyarországra - értesült a HavariaPress.
Az Országgyűlés a nyáron módosította a polgári perrendtartásról szóló törvényt, és jelentősen szűkítette a szerződést kötő felek jogát, hogy esetleges jövőbeni jogvitájukra már a szerződésben kikössék valamely bíróság kizárólagos illetékességét - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC).
Az időarányos tervhez képest a társasági adó befizetések elmaradása a legnagyobb a főbb adónemek közül - mondta Szikora János APEH-elnök a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által...
Három milliárd forinttal megemeli a kormány a zöldség-gyümölcs ágazat termelői szervezetei, az úgynevezett Termelői Értékesítő Szervezetek (TÉSZ) támogatására tavaly év végén elindított kedvezményes...
Megkapta a brit kormány az Európai Bizottság jóváhagyását az egykor szebb napokat látott, a tavalyi év februárjában államosított Northern Rock kettéválasztásához. A "jó bank" a nyereséges...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 739,45 pontos, 3,52 százalékos csökkenéssel, 20.278,11 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 3,56 százalékkal 15.700 forintra csökkent, az OTP részvények á...
Kóka János parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a rádiós frekvenciapályázatok elbírálása ügyében. Az SZDSZ frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy a vizsgálóbizottság létrehozását...
A kormány az Európai Tanácsülésen támogatni fogja a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos esetleges félreértések tisztázását, nem támogat viszont semmilyen olyan törekvést, amely akár közvetlenül, akár közvetve a németeket, az osztrákokat és a magyarokat a kollektív bűnösség elve alapján sújtó Benes-dekrétumok rehabilitálására, igazolására irányul - közölte a kormányszóvivői iroda az MTI-vel…
Mióta közzétették a kanadai adatokat, jelentős nyereségeket könyvelt el az USD/CAD, és 1,0770-re emelkedett. Átlépték a márciusi trendet. 1,0780 fölött szabaddá válhat az út 1,10 felé. Az USD/CAD-ot 1,0755-ön jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 739,45 pontos, 3,52 százalékos csökkenéssel, 20.278,11 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 3,56 százalékkal 15.700 forintra csökkent, az OTP...
A fővárosi önkormányzati bizottságok számának csökkentése, új közszolgáltatási modell megvalósítása és egy új múzeumi negyed építésének megkezdése - a többi közt ezeket a célokat tűzi ki "A nemzet fővárosa" című, szerdán bemutatott Budapest-programjában Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, a párt főpolgármester-jelöltje.
Szerbiában újabb holttestet találtak délután a Tiszában; a folyóból kedden két ember maradványait emelték ki. A hatóságok már vizsgálják, hogy az elhunytak a koszovói határsértőkkel október közepén történt vízi baleset áldozatai-e.
Az 5,50-es érték sikeres tesztje után 5,7234-re emelkedett az USD/NOK. A norvég koronát az emelkedő munkanélküliségi ráta is megviselte. A Norges Bank 25 bázispontos kamatemelése folytán később esés következett. A bank további emeléseket helyezett kilátásba. A márciusi csökkenő trend átlépéséhez a 6-os érték visszahódítására lenne szükség. 5,5000 alatt csökkenő potenciál nyílhat 5-ig. in-…
Az FM1 konzorcium és az Advenio Zrt. üzemeltetheti a következő hét évben a két országos vételkörzetű, most a Sláger, illetve a Danubius Rádió által használt kereskedelmi rádiós frekvenciát.
Kóka János parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a rádiós frekvenciapályázatok elbírálása ügyében. Ezt maga az SZDSZ frakcióvezetője közölte szerdán az MTI-vel.
Negatív irányba változott a befektetők kockázatvállalási kedve, esik a részvénypiac és az olaj árfolyama is. A front havi WTI az olajkészletadatok publikálását követően 1.9%-os mínuszban tartózkodik...
Kutatók azt állítják, hogy a globális felmelegedés leküzdéséhez le kell, hogy mondjuk a húsfogyasztásról, az állatok által kibocsátott metángáz ugyanis nagyságrendekkel károsabb, mint a széndioxid....
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a múlt héten hozott ítéletében a 10 nap előzetes fogvatartásért 1,2 millió forint kártalanítási összeg megfizetésére kötelezte a Magyar Államot Karch László javára – olvasható a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) közleményében.
A kereskedelemről szóló törvény módosítását kéri Kaposvár fideszes polgármestere a város kormánypárti országgyűlési képviselőitől, hogy az önkormányzatok megtilthassák a "gagyi cikkek" árusítását a kiemelt övezetekben.
Percek alatt elfogta a belga rendőrség azt az orosz bevándorlót, aki egy fél pár cipőt lopott el egy áruházból. A tolvajt a különleges ismertetőjele buktatta le: az elkövető ugyanis féllábú.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 739,45 pontos, 3,52 százalékos csökkenéssel, 20 278ponton zárt szerdán. A legtöbbet az OTP-papírok veszítettek értékükből.
Kóka János parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a rádiós frekvenciapályázatok elbírálása ügyében. Ezt maga az SZDSZ frakcióvezetője közölte szerdán az MTI-vel. A politikus úgy fog...
Útnak indították szerdán az amerikai űrkutatási hivatal új típusú hordozórakétájának kísérleti példányát, amely kétperces repülés után, a terveknek megfelelően ejtőernyővel visszaereszkedett az Atlanti-óceánra
Az Európai Bizottság azt javasolta szerdán, hogy az Európai Unió jogszabályban szabjon felső korlátot a kisteherautók szennyezőanyag-kibocsátásának. A tervezet szerint az érintett járművek (legfeljebb...
Súlyosan megsérült az a fiatal nő, akit egy furgon gázolt el Székesfehérváron, egy zebrán. A nő biciklivel próbált átkelni a túloldalra, mikor a piroson áthajtó autós elütötte - értesült a HavariaPress.
A kormány az Európai Tanácsülésen támogatni fogja a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos esetleges félreértések tisztázását, nem támogat viszont semmilyen olyan törekvést, amely akár közvetlenül,...
Elkészült Budapest és az agglomerációs gyűrű zajtérképének öt évre szóló intézkedési terve, amelynek végrehajtása esetén jelentősen csökkenhet a zajterhelés - közölte Molnár Zsolt, a főpolgármesteri hivatal környezetvédelmi ügyosztályvezető-helyettese szerdán az MTI-vel.
A két legnagyobb svájci zsidó szervezet nyilatkozatban közölte szerdán, hogy határozottan ellenzi a minaretek betiltását, amelyről egy hónap múlva tartanak népszavazást.
A szűkössé vált piaci finanszírozási lehetőségek ellenére is zömmel derűlátó a következő két év növekedési kilátásaival kapcsolatban a globális kis- és középvállalati szektor, e cégkategória kelet-európai képviselői azonban a világátlagnál jóval pesszimistábbak - derül ki az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég szerdán közzétett friss felméréséből.