A véletlen is segített a rendőrségnek a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozathoz használt fegyverek azonosításában - írta szombati számában az Új Néplap. Mint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei...
Kijelölte 22 fős szűkített keretét Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a portugálok és a dánok elleni utolsó két világbajnoki selejtezőre.
A majmok társadalmának azok a tagjai, amelyek a csoportban kialakult ranglétra alján helyezkednek el, kövérek lesznek és koszorúér-betegségre hajlamosak. Amerikai kutatók szerint félő, hogy ez az...
Levélben arra kérte a kecskeméti kórházat egy házaspár, hogy ne alkalmazzanak többet mesterséges lélegeztetést, és hagyják meghalni súlyos szívbetegségben szenvedő, csecsemőkorú gyermeküket, akinek már több alkalommal is leállt a szíve – hangzott el a TV2 péntek reggeli műsorában.
Balsai Istvánt nevezte ki Orbán Viktor a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatósági vezetőjévé. A volt igazságügyi miniszter feladata a kormányváltás után szükségessé váló törvényes elszámoltatás jogi előkészítése.
Az elmúlt napokban ismét Írországra helyeződött az Európai Unió figyelme, ugyanis mindenki feszülten várja a pénteken megrendezett lisszaboni szerződésről szóló írországi népszavazás eredményét....
Gazdasági elemző legyen a talpán, aki a Fidesz különböző rendű-rangú vezetőinek nyilatkozataiból képes kihámozni a legnagyobb ellenzéki párt jövő évre tervezett költségvetési változtatásait. Csak annyi bizonyos, hogy készül a hatalomátvételre, és győzelme esetére kilátásba helyezi a büdzsé azonnali átalakítását; merthogy a Bajnai-kormány által benyújtott javaslatot alkalmatlannak tartják még az…
Januártól minden külföldi telephelyen végzett tevékenységből származó "iparűzési adóalapot eredményező rész" mentesül az iparűzési adófizetési kötelezettség alól
Hollandiai vizsgálatok szerint az eddigi vélekedéssel ellentétben az elfogyasztott hal nem védi meg a szervezetet a szívrohamtól vagy más kardiovaszkuláris betegségtől.
A sukorói kaszinóberuházás szerződéseinek felmondását kérheti jövő héten a Pénzügyminisztérium a bíróságtól. A tárca jogi osztálya már vizsgálja, hogyan lehet semmisnek kimondani a földcsereszerződést, amely mint kiderült, 600 millió forintos kárt okozott a magyar államnak - mondta Oszkó Péter.
A megyeszékhely városok főjegyzői végzik ezentúl az üzletszerű ingatlanközvetítői, illetve ingatlanvagyon-értékelő és közvetítő tevékenység felügyeletét
Kína a világgazdaság egyre befolyásosabb szereplője. Kína járul hozzá a legnagyobb mértékben a világgazdaság növekedéséhez – állítja a kínai statisztikai hivatal frissen kiadott 18-as számú jelentése, amely az ország nemzetközi státusának és befolyásának erősödését igyekszik számokkal igazolni.
Sok esetben nem bizonyítottak tudományosan egyértelműen azok a kedvező egészségügyi hatások, amelyeket az európai uniós tagállamokban kapható élelmiszereken tüntetnek fel - állapította meg a héten Brüsszelben ismertetett véleményében az EU élelmiszerbiztonsági hivatala (EFSA).
A nagy szívkockázattal élő emberek körében három olcsó gyógyszer - egy sztatin, egy vérnyomáscsökkentő és kis dózisú aszpirin - kombinációja nyolcvan százalékkal csökkentette a szívroham és a szélütés kockázatát, közölték csütörtökön amerikai kutatók.
Ezer magyar került az idén külföldön rács mögé hosszabb-rövidebb időre, többségük egy-két napon belül szabadult, jogerős büntetést 181-en töltenek börtönben külföldön - írta a Népszabadság.
Alátámasztja E. Zsanett vallomásait a napokban elkészült pszichológus szakértői vélemény, amely szerint a lány következetesen adta elő a vele történteket, nem akarta befolyásolni a bizonyítási eljárást, s valóban megerőszakolhatták.
Az európai recesszió mélypontjának végére utaló jelek ismeretében a döntéshozóknak a fellendülés biztosítására kell összpontosítaniuk, valamint a pénzügyi válság potenciális gazdasági növekedésre...
Kína járul hozzá a legnagyobb mértékben a világgazdaság növekedéséhez – állítja a kínai statisztikai hivatal frissen kiadott 18-as számú jelentése, amely az ország nemzetközi státusának és befol...
Bár tavaly még a haláladónak nevezett öröklési illeték részbeni eltörlésével kampányolt a kormány – és a tehermérséklés sikerét magáénak tulajdonító MDF is –, könnyen lehet, hogy az örökösöket a jövőben, más címen, de mégiscsak díjfizetésre kötelezik. Nem kizárt ugyanis, hogy egy most készülő jogszabály a hagyatéki leltár elkészítésének költségeit minden esetben az örökösökre hárítja m...
Szobrot avatnak Hugo Hartungnak szombaton, Székkutason; a német író Gyakran gondolok Piroskára című műve az egész világon híressé tette a települést, ahol még ma is gyakran gondolnak az egykor cserediákként oda érkezett Hartungra.
Egy ország áll döbbenten mindnyájunk Ötvös Csöpije, Bujtor István halála előtt. Kalandos, sikeres, gazdag pálya ért tragikus véget, a művész humorral, öniróniával és bölcsességgel megélt életében Ezt megcsíptük, Oszi..!? című könyve alapján kalandozunk.
Manilában megkezdte munkáját a Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 nemzetközi - magyar, amerikai, szingapúri - egészségügyi csapata, amely részt vesz az árvíz utáni mentésben - közölte a Fülöp-szigetek fővárosából telefonon Pavelcze László, a szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel készül a szombati Újpest FC–Ferencvárosi TC labdarúgó-mérkőzésre. Több fővárosi kerületben fokozott ellenőrzést rendelt el Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány.
Megújult a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Újszülött Intenzív Osztálya, a mintegy 30 millió forintból teljes építészeti rekonstrukción átesett részleget...
Banánköztársaságnak nevezte Esztergomot csaknem százötven tüntető, aki a városháza előtt élőláncot alkotva, kezében banánnal demonstrált Meggyes Tamás (Fidesz) polgármester ellen ma délelőtt.
Az igen szavazatok többségére utalnak az Európai Unió (EU) reformszerződéséről tartott írországi népszavazás első részeredményei - közölték szombaton választási tisztviselők.
A Magosz szövetségi igazgatója azt kéri Oszkó Péter pénzügyminisztertől, hogy azonnali hatállyal távolítsa el Benedek Fülöpöt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. földügyekért felelős...
A Magosz szövetségi igazgatója azt kéri Oszkó Péter pénzügyminisztertől, hogy azonnali hatállyal távolítsa el Benedek Fülöpöt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyettesi pozíciójából; Budai Gyula szerint ugyanis Benedek Fülöp vezényelte le az MSZP-hez kötődő korrupciógyanús földértékesítéseket.
BUDAPEST – Még mindig zárt osztályon ápolják BB Évit (30), aki hazavágyik, de úgy tűnik, a családja már nem képes megbirkózni a lánnyal és a vele kapcsolatos problémákkal. Évi, aki szeptember 29-én hozta világra második fiát, még mindig rossz állapotban van, de már felfogta, hogy újra anya lett, sőt elhamarkodott döntését is megváltoztatta: kisfiát már nem Manónak, Marcellnek hívja.
Az igen szavazatok állnak többségre nem hivatalos előrejelzések szerint az Európai Unió lisszaboni szerződéséről rendezett második írországi népszavazáson
Meggyőző erejű győzelmet arattak az igen szavazatok a lisszaboni szerződés elfogadásáról rendezett írországi népszavazáson - közölte szombaton Micheal Martin ír külügyminiszter a dublini közszolgálati rádiónak nyilatkozva.
Megtorpanó csapatok és dühös edzők csatája lesz a vasárnapi Chelsea-Liverpool rangadó az angol labdarúgó-bajnokságban. A két stratéga, Carlo Ancelotti és Rafael Benítez két BL-döntő után ezúttal bajnokin találkozik.
Egy vendéglő a Madridhoz közeli Alcobendas városkában azt állítja magáról, hogy a világ első olyan étterme, amelynek saját terve van a betegség elleni védelemre. A Silk and Soya nevű étterem...
A Magosz szövetségi igazgatója azt kéri Oszkó Péter pénzügyminisztertől, hogy azonnali hatállyal távolítsa el Benedek Fülöpöt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) földügyekért felelős vezérigazgató-helyettesi pozíciójából; Budai Gyula szerint ugyanis Benedek Fülöp vezényelte le az MSZP-hez kötődő korrupciógyanús földértékesítéseket.
Ünnepélyes keretek között megtörtént az új-mexikói Spaceport America, az első polgári, kereskedelmi célra tervezett űrkikötőjének alapkőletétele. A szép új jövőt ünneplő tömeget csak a program részeként felettük dübögve elhúzó WhiteKnightTwo billentette ki a nyugodt egyensúlyból egy pillanatra. A WhiteKnightTwo hordozó feladata a SpaceShipTwo űrhajónak megadni az űrbejutáshoz szükséges…
Banánköztársaságnak nevezte Esztergomot csaknem százötven tüntető, aki a városháza előtt élőláncot alkotva, kezében banánnal demonstrált Meggyes Tamás (Fidesz) polgármester ellen szombaton. A...
Reggel 6 órakor elindult a Magyar Vöröskereszt tízfős mentőcsoportja a katasztrófa sújtotta délkelet-ázsiai térségbe. A szamoai szökőár és az indonéziai, nyugat-szumátrai földrengés károsultjainak mentésében, ellátásában segítenek.
Legkevesebb 18-ra emelkedett szombatra az olaszországi Szicíliában az esőzések okozta sárlavinák halálos áldozatainak száma, és a hatóságok 35 embert eltűntként tartanak számon....
Képes-e megálljt parancsolni a magyar vasút esztelen és öncélú lerombolásának? Túléli-e az agrárium a gazdasági-pénzügyi válságot? Minden munkahely kincs! Rombolás vidéken! Páratlan turisztikai értékek eshetnek áldozatul. Válságban a hazai tejágazat. A magyar föld az utolsó zsákmány! Újabb támogatás elvonás az önkormányzatoknál? Elherdált vagyonok, veszni hagyott munkahelyek! Mikor honosodnak meg…
Egyelőre senki sem panaszkodott, hogy a szeptemberben életbe lépett módosított szlovákiai államnyelvtörvény miatt gondjai lettek volna, de a hatóságokhoz már érkezett néhány feljelentés a jogszabály be nem tartása miatt - írja a Sme című liberális szlovák napilap szombaton.
A nem hivatalos előrejelzések szerint az ír választók 60 százaléka támogatta a lisszaboni szerződést a pénteki népszavazáson. A témában már másodjára voksoltak, miután a szigetország lakói tavaly elutasították a dokumentumot. Sőt, idén nagyobb volt a részvétel is, mint tavaly. Már számolják a szavazatokat, eredmények késő délután várhatók.