A politikai erőviszonyok átrendeződése miatt más lesz a kampány - vélte az InfoRádió Aréna című műsorának két vendége: Hann Endre, a Medián Közvéleménykutató Intézet ügyvezető igazgatója és Tóth Zsolt, a Forsense Piackutató és Stratégiai Tanácsadó Intézet igazgatója. A szakemberek szerint nagy kérdés lesz, hogy a Fidesz miképpen viszonyul a jobboldali radikális szavazókhoz.
Az MSZP budapesti szervezete a jövő hét szerdán indítja el a jelölési folyamatot, a párt főpolgármester-jelöltjét pedig még a decemberi pártkongresszus előtt megnevezik; a posztra Horváth Csaba...
Abban nincs semmi rendkívüli, hogy egy-két fiatal amatőr a kőbányai Művelődési Házban verses, zenés programot ad in memoriam Radnóti Miklós. Szavalnak, énekelnek, van bátorságuk a Radnóti-versek között saját verseiket is előadni. Szavaltak, énekeltek, aztán megfagyott a levegő.
A tél közeledtével az egyik legkedveltebb csemege a sült tök. Sok cukrot, vitaminokat, fehérjét és rostokat tartalmaz, szénhidráttartalma pedig közel annyi, mint a burgonyáé. A sütőtök - ahogy a kukorica, a burgonya is - Amerika felfedezése után került hozzánk, őshazája Közép- és Dél-Amerika trópusi vidéke. Sütve jó, de nézzük, még mi minden készíthető belőle...
A kutatók szerint az, hogy az idei év első hét hónapjában 2,1 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, mint egy évvel korábban, már a válság hatása - olvasható a Népszabadság hétfői...
A Magyar Nemzet augusztus 7-i cikke után vizsgálatot indított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), és a múlt héten nyilvánosságra hozott határozataival elismerte azt, amit a rendszer szereplői eddig egységesen tagadtak: a közel hárommillió magánnyugdíjpénztári tag által befizetett megtakarítás egyéni számlákra történő lekönyvelésének több hónapos vagy akár éves csúszása…
Meglepetésre készül Polgár László operaénekes a Dohány utcai zsinagóga fennállásának százötven éves jubileumára rendezett fellépésén október 18-án. Bár szakmai nyugdíjazását kérte Budapesten és Zürichben is, bevallása szerint még soha nem énekelt pályafutása során ennyit, mint manapság. Ráadásul most saját maga választja meg a szerepeit. Közéleti témákról is szót ejtve, a neves művész aggódik a…
A Magyar Nemzet úgy tudja, Magyar Levente SZDSZ-es politikus lehet az MDF képviselőjelöltje; a politikus 1990-től kezdve tizenhat éven át volt Jászberény polgármestere. Makay Zsolt, az MDF országos...
Magyarosi Árpád családjának felkérésére Balogh István igazságügyi orvos szakértő professzor végezte el a hazaszállított holttest vizsgálatát, amelyből kiderült, hogy Magyarosit fegyvertelenül felemelt kézzel kínozták meg, lőtték le, majd hagyták saját vérébe belefulladni.
A gazdasági visszaesés és a piaci szerkezetváltozás hatására négyezer alkalmazott vált feleslegessé a német vasúttársaság teherszállítási ágazatában, mondta a vállalat logisztikai és szállítmányozási igazgatója.
A tartósan monitor előtt ülők kevesebbet pislognak, ami a szem kiszáradásához, és ezáltal a látás minőségének romlásához vezet. Percenként átlagosan 22-24-szer pislogunk. Ha sokáig mereven nézünk vmit, pl monitort, vagy olvasáskor ez a szám 7-10- re csökken.
A kormány társadalompolitikai kabinetje napirendre tűzi a munkaügyi kapcsolatok rendezettségének kérdését; Kiss Péter társadalompolitikai miniszter ehhez gyűjtött tapasztalatokat pénteken Dunaújvárosban, ahol a Dunaferr, a papírgyár és a Hankook szakszervezeti képviselőivel folytatott megbeszélést.
Jövőre a külföldi telephelyen végzett tevékenységből származó "iparűzési adóalapot eredményező rész" mentesül az iparűzési adófizetési kötelezettség alól
Jogerősen pert nyert Szekszárd jegyzője a tolnai megyeszékhely önkormányzata ellen, amely 2008-ban fegyelmivel és hivatalvesztéssel sújtotta őt - tájékoztatta maga az érintett, Kilián Orsolya pénteken az MTI-t.
"Ijesztő tudatlanság, az áldozatszerep túlhangsúlyozása, aránytévesztés, önfelmentés, felelősséghárítás" - ezek a legfontosabb jellemzői annak a vizsgálatnak, amelyet Vásárhelyi Mária 2009 augusztusáb...
Szeptemberben 26 év óta a legmagasabb szintre emelkedett a munkanélküliség az Egyesült Államokban. A munkaügyi minisztérium pénteken közzétett adatai szerint a mutató 9,8 százalék volt, az előző havi 9,7 százalék után.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) engedélyt adott tesztelésre Felipe Massának, a Ferrari pilótájának, aki a Magyar Nagydíj július 25-i időmérő edzésén szenvedett súlyos, életveszélyes fejsérülést.
Javult az adómorál a vagyonosodási vizsgálatoknak köszönhetően - írja hétfői számában a Napi Gazdaság az APEH szaklapjában megjelent elemzés nyomán, amely szerint legalább is nőtt a hatmillió...
Egy fővárosi bankfiók pénzjegykiadó-automatáját fosztották ki hétfő hajnalban. A Független Hírügynökség értesülése szerint a bűncselekményt a XI. kerületi Andor és Fehérvári út sarkán követték el hajnali két óra körül. A rendőrök még helyszínelnek, nyomokat rögzítenek.
Továbbra is fenntartja állítását és a Fővárosi Bíróságnál megtámadja az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) elmarasztaló határozatát Molnár Oszkár, Edelény fideszes polgármestere (képünkön). Az EBH állásfoglalása szerint a jogsértés súlya és az érintettek nagy száma indokolttá tette több szankció alkalmazását is, de pénzbírságot mégsem szab ki, ám Molnár Oszkárt eltiltja a jövőbeli hasonló…
A zenélő fűrész, a 4 méteres kürt és a vietnami doromb is meg- szólaltatható volt a több tízezer hagyományos vonós, fúvós, ütős és pengetős hangszer mellett.
Biztonsági emberekkel kizáratta a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőségét hétfőn reggel a helyi önkormányzat az épületből - értesült az MTI a vízművekhez közeli forrásból. Az őrző-védő cég emberei lezárták a...
A Parma tájfunt, amely a hétvégén átvonult a Fülöp-szigetek északi részén, visszafordította egy másik, erősebb vihar, és együtt hatalmas esőt zúdítanak az északi hegyekre - közölték hétfőn...
Biztonsági emberekkel kizáratta a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőségét hétfőn reggel a helyi önkormányzat az épületből - értesült az MTI a vízművekhez közeli forrásból.
A Magyar Nemzeti Bank a devizahitelezés kockázatait érdemben csökkentő szabályozás mielőbbi megalkotását kezdeményezte a Pénzügyminisztériumnál a napokban
Kína több mint 1 milliárd 300 ezres lakosságából legalább 421 ezer embert hívnak Kuo-csingnek, ami nemzeti ünnepet jelent - derül ki a kínai központi lakossági nyilvántartásból. Egyedül a kínai...
Egy budapesti bankfiók pénzjegykiadó automatáját próbálták meg ismeretlenek elvinni hétfő hajnalban - értesült az MTI. A rablás a XI. kerületi Fehérvári út és Andor utca sarkán lévő pénzintézetnél...
BÉKÉSCSABA - Türelmi időre lesz szüksége a Fidesznek jövőre, ha megnyeri a tavaszi választásokat - mondta el a hét végén egy békéscsabai fórumon Varga Mihály, a párt alelnöke.
Jövőre a külföldi telephelyen végzett tevékenységből származó "iparűzési adóalapot eredményező rész" mentesül az iparűzési adófizetési kötelezettség alól
Biztonsági emberekkel kizáratta a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőségét hétfőn reggel a helyi önkormányzat az épületből - értesült az MTI a vízművekhez közeli forrásból. Az őrző-védő cég emberei lezárták a...
Ismét Katy Perry lesz az MTV European Music Awards háziasszonya. Ezzel Perry, úgymond, történelmet írt, ugyanis a díj 15 éves múltjában még egy művész sem volt, aki egymás utáni két évben vezette volna a gálát.
Biztonsági emberekkel kizáratta a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőségét hétfőn reggel a helyi önkormányzat az épületből. A kint rekedt dolgozókkal nyilatkozatot írattak alá, miszerint két hét fizetett szabadságra küldik őket. A vízmű kereskedelmi igazgatója úgy véli: az akció a vízszolgáltatást is veszélyeztetheti.
Legkevesebb hét halottja, és sok sérültje van egy hétfői thaiföldi vonatbalesetnek. A szerencsétlenség a hajnali órákban történt. A vonat az ország déli részéből Bangkokba tartott, amikor kisiklott.