Fico nem akar nyilatkozni arról, hogy Bajnai Gordonnal való találkozója vereség vagy győzelem volt-e az egyik vagy másik fél számára. A legfontosabbnak azt tartja, hogy a magyar miniszterelnökkel való találkozása után nem szükséges akár egy paragrafust is megváltoztatni a jogszabályban. Robert Fico és Ivan Gasparovic a szlovák köztévé vasárnapi vitaműsorában védte a nyelvtörvényt.
Indul a Bringázz a Munkába (BAM) őszi fordulója: a szerdától egy hónapon át tartó akcióban legalább hétszer kell biciklivel munkába menniük a vállalkozó kedvűeknek október 16-ig. Azok között,...
Háromszorosára is emelkedhet a tandíj a művészeti iskolákban, miután a kormány negyedével csökkentené jövőre az alapfokú oktatás normatíváját. Helyette azt javasolják az intézményeknek - a kieső pénzt szedjék be a szülőktől.
Emmy-díjat kapott Tina Fey komikus Sarah Palin egykori republikánus alelnökjelölt kifigurázásáért, valamint Justin Timberlake a Saturday Night Live című show vezetéséért - jelentették be szombaton...
A BKV feltehetően csak a jéghegy csúcsa, más állami cégeknél is milliókat fizethettek ki végkielégítésekre - jelentette ki Burány Sándor. A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a szocialisták most úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne a botrányokhoz.
Lezuhant vasárnap egy izraeli vadászgép Ciszjordániában, a szerencsétlenül járt F-16-os pilótája, Aszaf Ramón Hebron városa közelében szörnyethalt az izraeli védelmi minisztérium közlése szerint....
Emmy-díjat kapott Tina Fey komikus Sarah Palin egykori republikánus alelnökjelölt kifigurázásáért, valamint Justin Timberlake a Saturday Night Live című show vezetéséért - jelentették be szombaton a szervezők.
A légierő bevetésével vertek szét Afganisztán nyugati részében egy tálib csapatot az amerikai és az afgán erők, miután a lázadók szombaton rajtuk ütöttek, és megöltek három amerikai és hét afgán katonát - jelentette be vasárnap egy szóvivő Kabulban.
Egy afgán forrás szerint harminc civil halt meg szeptember 4-én Kunduz tartományban egy azóta is vitatott légicsapásban, amely végzett 69 tálib lázadóval is.
Besenyei Péter a negyedik lett a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnoki sorozat ötödik futamán, Portóban. A győzelmet a szervezők tájékoztatása szerint a brit Paul Bonhomme szerezte meg.
Tűz ütött ki egy mátészalkai gyár telephelyén vasárnap; az üzem területén egy 3.600 négyzetméteres csarnok és egy raktár ég - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság...
Robert Fico sikeresnek minősítette a csütörtöki magyar-szlovák kormányfői találkozót, mert a feleknek lehetőségük volt véleményt cserélni a vitás kérdésekben, különösen a szlovák államnyelvtörvény ügyében.
Tűz ütött ki egy mátészalkai gyár telephelyén vasárnap; az üzem területén egy 3.600 négyzetméteres csarnok és egy raktár ég - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes tisztje.
Lezuhant vasárnap egy izraeli vadászgép Ciszjordániában, a szerencsétlenül járt F-16-os pilótája, Aszaf Ramón Hebron városa közelében szörnyethalt az izraeli védelmi minisztérium közlése szerint.
Robert Fico sikeresnek minősítette a csütörtöki magyar-szlovák kormányfői találkozót, mert a feleknek lehetőségük volt véleményt cserélni a vitás kérdésekben, különösen a szlovák államnyelvtörvény ügyében.
Robert Fico sikeresnek minősítette a csütörtöki magyar-szlovák kormányfői találkozót, mert a feleknek lehetőségük volt véleményt cserélni a vitás kérdésekben, különösen a szlovák államnyelvtörvény...
Egy afgán forrás szerint harminc civil halt meg szeptember 4-én Kunduz tartományban egy azóta is vitatott légicsapásban, amely végzett 69 tálib lázadóval is. Az eset kivizsgálására felállított...
A Debrecen szerdán Liverpoolban kezdi meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. A hajdúsági együttesnek a Lyonnal és a Fiorentinával is meg kell küzdenie a következő három hónapban. Az InfoRádió Aréna című műsorában Hajdú B. István sportkommentátor és Dénes Tamás futballszakíró beszélgetett.
A Gyurcsány–Bajnai-korszakban már sok ötlet elhangzott a közbiztonság javítására, de mind ez idáig az álságos ötletelésen kívül nem történt semmi, miközben nyilvánvaló, hogy az országban uralkodó tarthatatlan helyzet megoldása csak egy mihamarabbi választás lehet – fogalmazott a Lánchíd Rádióban Simicskó István, a nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s elnöke. A politikus 2006-ot tartja a k...
PÁRIZS – Rettegés az élete a francia akciósztár, Jean-Paul Belmondo (76) volt nejének, Nattynak (44), amióta levélben halálosan megfenyegették őt és kislányukat, Stellát (6).
Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) kilépett a Szakszervezetek Együttműködési Fórumából (SZEF) és a Liga Szakszervezetekhez csatlakozott - értesült...
Az izraeli kormányfő megismételte, hogy kész békét kötni a palesztinokkal. Benjámin Netanjahu a vasárnapi kormányülésen aláhúzta, országa nem áll a békefolyamat útjába, és kész akár "holnap" a béketárgyalások felújítására.
Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) kilépett a Szakszervezetek Együttműködési Fórumából (SZEF) és a Liga Szakszervezetekhez csatlakozott - értesült az MTI vasárnap.
Az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes elődöntőjében az argentin Juan Martín Del Potro három simán játszmában, 6-2, 6-2, 6-2-re legyőzte a korábbi világelső Rafael Nadalt.
Ég egy sorház tetőszerkezete a főváros XVI. kerületében, az Árpádföldi úton - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-vel vasárnap este. Molnár Péter elmondta: egy kétszintes, 150...
Az izraeli kormányfő megismételte, hogy kész békét kötni a palesztinokkal. Benjámin Netanjahu a vasárnapi kormányülésen aláhúzta, országa nem áll a békefolyamat útjába, és kész akár "holnap" a béketárgyalások felújítására.
Az, hogy a magyar fél sikeresnek ítéli a magyar és szlovák kormányfő szécsényi találkozóját, nem jelenti azt, hogy a találkozó a szlovákok számára kudarc lenne, mert ebben a helyzetben mindkét fél lehet nyertes. A találkozó igazi nyertesei azonban a szlovákiai magyarok - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek vasárnap este, reagálva Robert Fico szlovák miniszterelnök nyilatkozatára.
Időközi önkormányzati képviselő-választást tartottak vasárnap Mencshelyen; a Balaton-felvidéki falu hat tagú testületébe három új képviselő került be - tájékoztatta Henn Ferencné körjegyző az...
A múlt hét az optimizmus jegyében telt a nemzetközi piacokon, és a vezető indexek többsége új csúcsra tört. Itthon kevésbé jeleskedtek a vevők, de a pénteki emelkedésnek köszönhetően nekünk is...
Az, hogy a magyar fél sikeresnek ítéli a magyar és szlovák kormányfő szécsényi találkozóját, nem jelenti azt, hogy a találkozó a szlovákok számára kudarc lenne, mert ebben a helyzetben mindkét fél...
Az izraeli kormányfő megismételte, hogy kész békét kötni a palesztinokkal. Benjámin Netanjahu a vasárnapi kormányülésen aláhúzta, országa nem áll a békefolyamat útjába, és kész akár...
Bajnai Gordon szerint az ellenzék felrúgta a szlovák államnyelvtörvény kapcsán kialakult nemzeti konszenzust a magyar-szlovák kormányfői találkozó után tett nyilatkozataival. A miniszterelnök vasárnap a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában kijelentette: csak az az ország erős a külpolitikában, ahol a nagy nemzeti kérdésekben kifelé egység van.
Bajnai Gordon szerint az ellenzék felrúgta a szlovák államnyelvtörvény kapcsán kialakult nemzeti konszenzust a magyar-szlovák kormányfői találkozó után tett nyilatkozataival. A miniszterelnök vasárnap a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában kijelentette: csak az az ország erős a külpolitikában, ahol a nagy nemzeti kérdésekben kifelé egység van.
Bajnai Gordon szerint az ellenzék felrúgta a szlovák államnyelvtörvény kapcsán kialakult nemzeti konszenzust a magyar-szlovák kormányfői találkozó után tett nyilatkozataival. A miniszterelnök...