Tízezrek tüntettek az amerikai elnök egészségügyi reformja ellen Washingtonban. A felvonulók szerint az állami egészségbiztosítás bevezetése növeli az inflációt, és ennek súlya alatt összeomlik a gazdaság.
Törökország bejelentette vasárnap, hogy kész megrendezni Irán és a hat nagyhatalom (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország) képviselőinek találkozóját, amelyen az iráni atomprogramról tárgyalnának a felek.
Szlovákia gazdasága csak fokozatosan élénkül majd, de a jövő év első negyedében már éves szintű növekedés lehet - mondta vasárnap Jan Pociatek szlovák pénzügyminiszter.
Az MSZP mindig azt vallotta, hogy sem a nemzeti vízvagyonra, sem pedig a vasútra nem lehet privatizációs prédaként tekinteni, mert mindkettő közösségi érdekeket szolgáló közösségi tulajdon - mondta Gazda Tibor (MSZP) országgyűlési képviselő az MTI-nek, reagálva Fónagy János (Fidesz) vasárnapi sajtótájékoztatójára.
Törökország bejelentette vasárnap, hogy kész megrendezni Irán és a hat nagyhatalom (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország) képviselőinek találkozóját, amelyen az iráni atomprogramról tárgyalnának a felek.
Minden előzetes várakozást felülmúló egészségügyi sikert eredményezett az angol cigarettastop: az első átfogó felmérés szerint a nyilvános dohányzás betiltása óta tíz százalékkal csökkent a szívinfarktusok száma Angliában.
A Gazprom elnöke, Alexei Miller prognózisai szerint az olajár ismét átlépheti a 100 dolláros szintet a spekulatív befektetőknek köszönhetően - írja a The Wall Street Journal. A Gazprom saját üzleti...
Természetes körülmények között sikerült szarvasgombát termesztenie egy hőgyészi férfinak. A gasztronómiában kuriózumnak számító, és igen drága fajtából alig van, ezért itthon és külföldön is igen keresett. A nyári fekete változat kilója 50 ezer forint körül van. A termesztési technológiát bárki átveheti, az 1 hektárra elegendő speciálisan kezelt folyadék azonban nem olcsó, 1 millió forint.
Sági Szilárd legújabb receptjeiben igazi mediterrán ízekkel találkozhatunk. A spenótos tészta és a tiramisu elfogyasztása után olyan érzésünk lesz, mintha Olaszországban lennénk.
A világbajnoki pontversenyben második brazil Rubens Barrichello (Brawn GP) diadalmaskodott a Forma-1-es Olasz Nagydíjon vasárnap, Monzában, a vb-éllovas brit csapattárs, Jenson Button és a finnek egyszeres világbajnoka, Kimi Räikkönen (Ferrari) előtt.
A világbajnoki pontversenyben második brazil Rubens Barrichello (Brawn GP) diadalmaskodott a Forma-1-es Olasz Nagydíjon vasárnap, Monzában, a vb-éllovas brit csapattárs, Jenson Button és a finnek egyszeres világbajnoka, Kimi Ra:ikkönen (Ferrari) előtt.
A Guardian információi szerint Caster Semenyát rendkívül megviselték azok az ausztrál lapokban megjelent hírek, amelyek szerint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) vizsgálatai alapján hermafrodita.
Szombat délután kötött házasságot Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője és kedvese, Szandrocha Kamilla az Erzsébet körúti Boscolo luxushotelben, majd utána a vendégsereg átvonult a Gundelba. Az ifjú pár nászajándékba egy festményt kapott Bajnai Gordon miniszterelnöktől – tudta meg az egyik bulvárlap.
Augusztusban a vártnál kisebb lett az amerikai szövetségi költségvetés hiánya, ugyanakkor egy hónappal a költségvetési év lejárata előtt a halmozott deficit elérte már az 1,38 ezer milliárd dollárt.
A Volkswagen német járműgyártó négymilliárd eurót fektet be Kínában a következő közel két évben a termelés bővítésére, hogy kielégítse az autói iránti bővülő keresletet.
Kollár Betty személyében egy 29 éves ingatlanközvetítő lett a Miss Poledance Hungary 2009. győztese. Pirner Alma tanítványa egy esztendőn keresztül képviseli hazánkat a rúdtánc világversenyeken.
Háromnapos vajúdást követően meghalt egy 12 éves jemeni kislány. A 11 éves korában kényszerrel férjhez adott gyermek újszülöttje is halva született a szaúdi Haddzsa kórházában.
Antibiotikumoknak ellenálló baktériumot találtak Washington állam öt tengerparti strandján, ám a tudósok szerint ez valószínűleg még sokkal több helyen fenyegethet.
Rendhagyó magyar divatbemutató-sorozat kezdődött szombaton New Yorkban, a divatvilág egyik legrangosabb eseményéhez, a New York Fashion Weekhez időzítve.
Rubens Barrichello alig találta a szavakat a Formula–1-es Olasz Nagydíjon elért győzelme után. A Monzában 2002 és 2004 után immár harmadszor nyerő Brawn-pilóta nem győzte dicsérni csapatát a futamot követően.
Tempósan halad élete első világbajnoki győzelme felé Jenson Button, a Forma–1-es Brawn GP csapat pilótája, miután az F1-es sorozat 13., monzai állomásán is dobogóra állhatott. Az olaszországi versenyen egyébként csapattársának, a brazil Rubens Barrichellónak játszották el a himnuszt.
Többször is újra kellett éleszteni szombat este Kóka János esküvőjén a menyasszony nagyapját. A mentésben nagy szerepet vállalt a meghívottak egyike, a légimentők ügyvezetője, Túri Péter.
A britek nagy többsége adóemelés helyett inkább a kormányzati kiadások csökkentését pártolná a példátlannak ígérkező államháztartási hiány lefaragására.
Az Internazionale hazai pályán 2-0-ra verte a Parma csapatát, Samuel Eto'o és Diego Milito góljaival. Nézze meg, hogyan mattolták a kék-fekete támadók a vendégek kapusát!