Jelentősen változnak az élettársi kapcsolatra és a törvényes öröklésre vonatkozó szabályok, ugyanakkor a házasság és a végrendeleti öröklés lényegében változatlan marad az új Polgári törvénykönyvben.
Az elmúlt hét viszonylagos nyugalomban telt a devizapiacokon. A hétvége már valószínűleg nem tartogat nagy meglepetéseket, de az EURHUF és az EURUSD devizapárokat már jövő hét elejétől érdemes lesz...
A forint mérsékelt tempóban, de folyamatosan erősödött a nap folyamán, a délelőtt tartott 271 körüli szintről délutánra már jóval 270 forintos euró árfolyam alá jutott. Az eurót péntek délután négy ór...
Az Európai Unió válságban betöltött védőszerepét hangsúlyozták, és a szerkezeti reformokat sürgették a Magyar Tudományos Akadémia "A gazdasági válság és az Európai Unió" című pénteki budapesti konferenciájának felszólalói.
A magyarországi állami szféra vezetőinek átlagbére, illetve jutalmai is magasabbak, mint szlovák és cseh kollégáiké, ugyanakkor a magánszférát is figyelembe véve a magyar menedzserek az utolsó...
A szeptemberi Michigan Sentiment Indexet 70,2 pontról 75,3 pontra módosították (előrejelzés: változatlan 70,2 pont, előző: 65,7 pont). A jelenlegi helyzet megítélésének részindexe 66,6 pontról 73,4 pontra, míg a jövőbeni várakozásoké 65,0 pontról 73,5 pontra emelkedett. Az EUR/USD nyereségeket szerzett az adatok hatására, és 1,4717-re emelkedett. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A kedvezőtlen üzenetű amerikai makroadatok nem tudták érdemben elrontani a nemzetközi befektetői hangulatot, így a forint csütörtök után pénteken is megmozdult a hét eleji csaknem mozdulatlanságból....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 468,21 pontos, 2,25 százalékos csökkenéssel, 20.327,40 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 4,76 százalékkal 15.610 forintra csökkent, az OTP...
Levélben fordult Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez Gergely József, Erzsébetváros alpolgármestere, hogy pontos eligazítást kérjen az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György polgármester juttatásai kapcsán. Hunvald annak ellenére megkapja több mint 700 ezres tiszteletdíját, hogy előzetes letartóztatásban van. A Fidesz korábban közölte: a kiskapuk lezárására a párt…
Sikeresen zárult az OTP 2010/XIV 002 sorozatú, 7,0 százalékos fix kamatozású kötvények jegyzése során, a befektetők összesen 5 milliárd 818 millió 150 ezer forint névértékben jegyezték a kötvényt - olvasható a BÉT honlapján.
A magyarországi állami szféra vezetőinek átlagbére, illetve jutalmai is magasabbak, mint szlovák és cseh kollégáiké, ugyanakkor a magánszférát is figyelembe véve a magyar menedzserek az utolsó helyen állnak - állapítja meg egy munkaerő-piaci tanulmány
Milliós kártérítést ítélt meg első fokon, nem jogerősen a 2006 őszi fővárosi zavargásokkal kapcsolatos rendőri fellépés miatt a Kruchina fivéreknek a Fővárosi Bíróság pénteken. "A...
Augusztusban 429.000-es értéket hoztak az új építésű amerikai ingatlanok eladásai (előrejelzés. 440.000, előző: 426.000). A házak átlagára éves szinten 11,7%-kal 195.200 dollárra csökkent. Az USD/JPY 90 alá esett az adatok hatására, és új napi minimumot ért el 89,83-nál. 90,00 alatt tartja magát a csökkenő trend. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A forint mérsékelt tempóban, de folyamatosan erősödött a nap folyamán, a délelőtt tartott 271 körüli szintről délutánra már jóval 270 forintos euró árfolyam alá jutott.
A Phylaxia 1912. Holding alaptőke-emelésből származó, 5 millió darab új részvényét hétfőn vezetik be a tőzsdére, ezáltal 37 millióra nő a társaság tőzsdén kereskedett részvényeinek száma - közölte a c...
Nemcsak a válság alakulása jelent kockázatot a következő évek várható gazdasági növekedésére, hanem a hazai társadalmi-gazdasági és alkalmazkodási tényezők is, közöttük a nagy ellátórendszerek helyzete - véli az Állami Számvevőszék a 2010-es büdzséről készített jelentésében.
Az Egyesült Államokban szeptemberben 2008 január óta a legmagasabb szintre emelkedett a fogyasztói hangulat mutatója. A Michigan egyetem adatai szerint az index 73,5 pontra emelkedett az augusztusi 65...
Lezárult a tranzakció, megérkezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. számlájára 833,3 millió euró, a Richter Gedeon Nyrt. részvényeire cserélhető kötvények ára - közölte az MNV az MTI-vel. A beérkeze...
A magyarországi állami szféra vezetőinek átlagbére, illetve jutalmai is magasabbak, mint szlovák és cseh kollégáiké, ugyanakkor a magánszférát is figyelembe véve a magyar menedzserek az utolsó helyen állnak - állapítja meg a Merces munkaerő-piaci vállalat.
Svájc pénteken hivatalosan lekerült az adóparadicsomok úgynevezett szürke listájáról, miután együttműködik a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) szabályainak megfelelő adóügyi...
Nyolcadik alkalommal szerveznek sétát a kivilágított Lánchídon a mellrák elleni küzdelem jegyében, belső pr-kampányok és más céges aktivitások kapcsolódnak hozzá 16 vállalatnál.
Augusztusban éves szinten 2,5%-kal emelkedett az EU-s M3-as pénzennyiség. Tovább lassult az infláció, és már régóta nem okoz gondot. Az EKB ezért még egy ideig nem változtat alapkamatán. 2010 végén várható az első kamatemelés. Az amerikai tartós fogyasztási cikkek megrendelései a várt 0,1% helyett -2,4%-os értéket hoztak (előző: 4,8%). A luxemburgi jegybank elnöke, Yves Mersch (EKB-tag) az…
A 2008-ban az Európai Unió területére érkezett illegális bevándorlóknak több mint a felét Olaszországban vették nyilvántartásba - derül ki az uniós adatbank (EURODAC) pénteken nyilvánosságra hozott számaiból.
Bujtor István kitűnő ember volt, kitűnő rendező és igazgató, újra megtöltötte nézőkkel a veszprémi színházat - mondta az MTI-nek Bereményi Géza író, rendező pénteken az MTI-nek az elhunyt művészre emlékezve.
Ma délután újabb negatív iránymutatást kaptak a piacok, miután az USA-ból újabb kedvezőtlen makroadatok érkeztek. Nagy ijedtségről azonban nincs szó, a fejlett piacokon jelenleg enyhe mínuszokat...
A legjobb csapatát keresi Ted Sator, a magyar jégkorong-válogatott új szövetségi kapitánya, és amint hangsúlyozta: ezzel az együttessel lesz esély áprilisban a divízió I-es világbajnokság megnyerésére.
Vonat- vagy metróállomás ellen tervezett merényletet New Yorkban egy afgán származású amerikai állampolgár. Ezzel vádolja a bíróság a 24 éves buszsofőrt, Nadzsibullah Zazit.
A Panda Security szakemberei egy olyan kétes ukrán szolgáltatásra bukkantak, amelynek működtetői mindössze 100 dollárért hajlandók feltörni bármilyen Facebook-fiókot.
Svájc hivatalosan lekerült az adóparadicsomok úgynevezett szürke listájáról, miután együttműködik az OECD szabályainak megfelelő adóügyi információcserében
A válság számos légitársaságot sodort a csőd szélére, mégsem mind sopánkodással tölti az idejét, ehelyett elképesztő luxust kínál utasainak. Az egyik ilyen az Egyesült Arab Emírségek nemzetközi légitársasága, az Etihad Airways, mely a gépein 12 luxuslakosztályt kínál az utazásra.
Szinte nincs olyan ember, aki élete során ne szenvedne többször is fejfájás miatt. Egy év alatt tízből nyolc embernek legalább egyszer fáj a feje, négynek olyan mértékben, hogy fájdalomcsillapítót kell bevennie.
Lezárult a tranzakció, megérkezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. számlájára 833,3 millió euró, a Richter Gedeon Nyrt. részvényeire cserélhető kötvények ára - közölte az MNV pénteken az...
Bujtor István színészközpontú rendező volt, azt akarta, hogy jól érezzék magukat a színészek a színpadon - idézte fel a pénteken elhunyt művész alakját az MTI-nek Korcsmáros György rendező, a Győri Nemzeti Színház volt igazgatója.
Lezárult a tranzakció, megérkezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. számlájára 833,3 millió euró, a Richter Gedeon Nyrt. részvényeire cserélhető kötvények ára - közölte az MNV pénteken az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 468,21 pontos, 2,25 százalékos csökkenéssel, 20.327,40 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 19,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengü...
Vasutasok ezreinek kirúgását tervezi a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint a MÁV. A vasúttársaság teljesen alaptalannak nevezte a szakszervezet állítását. A pénteki Vasúti...
A Wabard Biztosító szeptember 25-től határozatlan ideig nem köthet új kötelező, illetve casco biztosítást a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) határozata értelmében.