2010. október 14. csütörtök

okt. 14
6:06
Padlássöpréskor plusszforrást találtak az egészségügynek (hirado.hu)
27,5 milliárd forintot "talált" az egészségügyi kormányzat, a pénzt az egészségügyi intézmények konszolidációjára fordítja
okt. 14
6:08
Terrortippek az al-Kaidától (Kripto Akadémia)
Nem a véletlen műve, hogy a jemeni al-Kaida angol nyelvű online magazinjának második kiadását éppen a Cole merénylet tíz éves évfordulóján adták ki - állította Christopher Boucek, Jemen szakértő szerdán, a CNN-nek adott nyilatkozatában. Az Inspire (Inspiráció) című magazint helyi idő szerint hétfőn adták ki.
okt. 14
6:08
Tesco: T betűs napokért perelnek a sofőrök (hirado.hu)
14 sofőr fejenként 4 millió forintot követel az áruházlánctól elmaradt pótlékjaik miatt. Ha a gyáli központban dolgozó 220 sofőr mindegyike hasonló igénnyel áll elő, akkor már 900 millió forintos követeléssel találja szemben magát a Tesco - írja a Magyar Nemzet
okt. 14
6:10
Zárlatot rendeltek el Pekingben (Kripto Akadémia)
Nem tudja felvenni a kapcsolatot a világ a Nobel-békedíjjal kitüntetett Liu Hsziao-po kínai polgárjogi harcos feleségével, Liu Hsziával. Európai uniós diplomatáknak - köztük a magyar nagykövetség egyik munkatársának - már hétfőn sem engedték meg, hogy belépjenek arra a lakótelepre, ahol az asszony lakik.
okt. 14
6:12
Mára véget érhet a rémálom (Kripto Akadémia)
Chile! Chile! (chi-chi-chi, le-le-le) kiáltásokkal, üdvrivalgással fogadták az odafenn várakozók az első bányászt, aki a bánya mélyén töltött 69. napon, helyi idő szerint éjfél után 11 perccel érkezett a felszínre. A kétgyermekes Florencio Ávalos lehetett az első szerencsés, akit felhúztak a mentőkapszulával. Világszerte élőben követték nyomon a nagyszabású szabadítóakciót. Ha semmi nem jön közbe,…
okt. 14
6:24
Befagytak a lakásprojektek (hirado.hu)
Nehéz finanszírozni a lakásprojekteket, többnyire ennek köszönhető, hogy leálltak az építkezések, és elvétve adnak át új otthonokat - írja a Világgazdaság
okt. 14
6:26
Belvíz miatt csúszik a betakarítás (hirado.hu)
A belvíz nem csak az aratást, de a vetést is hátráltatja - írja a Napi Gazdaság
okt. 14
6:28
Kimentették az összes chilei bányászt (hirado.hu)
Az utolsó bányász, az 54 éves Luis Urzua helyi idő szerint 21 óra 55 perckor érkezett a mélyből
okt. 14
6:39
Gesztiéknél jön az újabb gyerek (BorsOnline)
Márciusban születik Geszti Péter és felesége, Edit második babája. Az X-Faktor mentora még csak annyit tud a kicsiről, hogy rendkívül eleven. A neme ugyanis a szülők számára is titok.
okt. 14
6:39
"Isten hozta önöket az életben!" - felszínre hozták a 33 chilei bányászt (Infostart)
Helyi idő szerint szerda éjfél előtt felszínre hozták a 33. bányászt is, és ezzel teljes sikerrel ért véget a páratlan mentési akció a chilei San José réz- és aranybányában. Az első hírek szerint kielégítő a 69 napos, kényszerű föld alatti raboskodás után felszínre került bányászok egészségi állapota.
okt. 14
6:41
Kiszabadultak a chilei bányászok - fotógaléria (BorsOnline)
A 31 éves Florencio Avalos volt az első bányász, akit kimentettek a közel hétszáz méteres, fullasztó mélység fogságából Chilében. Érkezését örömujjongás és könnyes tekintetek kísérték.
okt. 14
6:42
Elmarad A bolygó hollandi (Spa Trend Online)
Győriványi Ráth György, akit múlt héten nevezett ki a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma az Operaház főzeneigazgatójává hétfőn a magánénekesek értekezletén lapunk információi szerint elmondta: nagy valószínűség szerint elmarad a január 23-ára tervezett A bolygó hollandi című Wagner opera premierje. Decemberig három éves bemutató-tervet nyújt be.
okt. 14
6:42
Kiállt a japán miniszterelnök az "államellenes felforgató" mellett (hirado.hu)
A Nobel-békedíjas Liu Hsziao-po szabadon bocsátását sürgette igen kemény hangon Naoto Kan
okt. 14
6:44
Horváth Ádám az évad változásairól (Spa Trend Online)
Horváth Ádám az Operaház miniszteri biztosa szerint azért marad el a Kovalik Balázs által rendezett Erkel-gálaest november 6-án, mert a másnapi eredeti Bánk bán koncertszerű előadására olyan nagy az érdeklődés, hogy úgy döntöttek, ahelyett is az "ős" Bánk bánt adják.
okt. 14
6:45
Válságadó - Mely szektorok kerültek a fókuszba? (ProfitLine)
Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett válságadó-intézkedések azokat a szektorokat érintik, ahonnan egyébként sok pénz áramlik ki a magyar gazdaságból - hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerda este egy brüsszeli rendezvényen.
okt. 14
6:46
Egy belga magyar Pesten (Spa Trend Online)
"Én a Sztyeppe fia vagyok, és a Puszta lovainak tág orrlukaival születtem, ahogy a síkságon száguldanak a széllel, ott, a Tisza mentén" - nem Petőfi írta ezeket a sorokat, hanem egy tősgyökeres belga festő, Félicien Rops 1879-ben.
okt. 14
6:48
Egy különös karrier (Spa Trend Online)
Az idén áprilisban alakult műtárgyszállító cég, a Museum Complex (MC) sikerei mögött politikai támogatást sejtenek egyesek. A fél év alatt negyedik közbeszerzési pályázatát megnyerő kft virágzásának véget vethet, ha kiderül, mégsem feleltek meg az isztambuli Csontváry kiállítás tenderének.
okt. 14
6:57
Laci: húsz eurót ért apám élete (BorsOnline)
Átcsempészte a határon a nála dolgozó hatvanéves magyar férfi holttestét egy burgenlandi gazda. Az osztrák húsz eurót is hagyott a családnak, ezzel részéről lezártnak tekintette az ügyet.
okt. 14
6:57
Kovács Dia: Lakásra kell a pénz! (Blikk)
Budapest — Elégedetlen a fotóival Kovács Dia (24), tegnapi címlaplányunk ugyanis úgy érzi, hogy többet is ki tudott volna hozni magából.
okt. 14
6:57
Holbrooke: Nagyobb éberség talán segített volna megakadályozni 9/11-et (Infostart)
Richard Holbrooke szerint a nagyobb éberségre való felhívás segíthetett volna a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok ellen végrehajtott, több mint 3000 halálos áldozatot követelő terrortámadások megakadályozásában.
okt. 14
6:59
Mi történt Czinkóczi Zsuzsával? (Blikk)
Árvácska, azaz Czinkóczi Zsuzsa (42) ártatlan tekintetével és szeplős kis arcával egy pillanat alatt került a jászszentlászlói tanyasi iskolából a filmvászonra és ezzel a figyelem középpontjába.
okt. 14
7:00
Hermafrodita kutyát operáltak nősténnyé (Blikk)
okt. 14
7:00
Híradó, 2010. október 14. 5:55 (hirado.hu)
Hírek röviden
okt. 14
7:12
A végén mindig a fogyasztó fizet (Privátbankár)
Örül a válságadók bevezetésének Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, bár szerinte is végül mi, a fogyasztók fizetünk meg mindent
okt. 14
7:15
Bochkor Gábor féltékeny Andi miatt (BorsOnline)
Bochkor Gábor éteri legenda. Markáns orgánumától, olykor pikírt, nyers stílusától nemcsak a frekvenciák izzanak, de a női szívek is. Sorozatunk negyedik részében a féltékenységről mesél.
okt. 14
7:15
Nem bírja Balázst Bochkor? (Blikk)
Egy rossz szomszédi viszony teljesen megkeserítheti az ember életét.
okt. 14
7:15
Már tavaly ki kellett volna hallgatni Molnár Gyulát - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy a Fővárosi Főügyészség már több mint egy évvel az idei helyhatósági választások előtt indokoltnak tartotta Molnár Gyula és Lakos Imre gyanúsítotti kihallgatását, a Magyar Nemzet szerint pedig heteken belül vádat emelhetnek a lehallgatási botrányban.
okt. 14
7:17
Kivénhedt tini lett Claudiából (BorsOnline)
Liptai Claudiát tizenéves diáklánynak öltöztetik a Megasztár adásaiban – állítja Lakatos Márk stylist, aki szerint sokkal előnyösebb ruhákat kellene adni a vörösről szőkére váltó műsorvezetőre.
okt. 14
7:17
Kállay-Saunders a legszexibb megás (Blikk)
Budapest — Kállay-Saunders András (25) testét imádják a lányok.
okt. 14
7:18
Véget ért a Szent Lőrinc-akció (HírTV)
Csaknem 22 óráig tartott a Szent Lőrinc-akció, amelynek keretében a két utolsó vájár, a harminckettedik Ariel Ticona helyi idő szerint 70 nap után szerda este ért föl a felszínre, mindössze tíz perc alatt – írja a Magyar Nemzet.
okt. 14
7:18
Bírálat balról a Gyurcsány-platformnak (hirado.hu)
Kertész Krisztián szerint a Gyurcsány Ferenc fémjelezte MSZP-platformot olyan személyeknek kell vezetni, akik eddigi tevékenységükkel példát mutatnak
okt. 14
7:18
Mire figyeljünk ma? Mi mozgatja ma a tőzsdéket? (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal ma hozza nyilvánosságra az ipari termelés 2010 augusztusi alakulásának részletes adatait.
okt. 14
7:18
„Ott volt az Isten és ott volt az ördög is” + videó (ATV)
„De Isten győzött."
okt. 14
7:19
Angelina Jolie utasítására szétbombázták a belvárost (BorsOnline)
A Bors fotósa lencsevégre kapta Angelina Jolie-t munka közben. A világsztár háborús jeleneteket forgat Budapest belvárosában, nem kis felfordulást okozva ezzel.
okt. 14
7:20
Tesco: a sofőrök is elmaradt juttatásaikat követelik (HírTV)
Három évre visszamenőleg, fejenként mintegy négymillió forint elmaradt bérpótlék kifizetését követeli a Tesco Globál Áruházak Zrt.-től tizennégy sofőrje. Ügyvédjük számítása szerint az összesen kétszázhúsz tescós gépjárművezető elmaradt juttatása meghaladja a kilencszázmillió forintot. Az ügyben az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség vizsgálatát is kérték – írja a Magyar Nemzet...
okt. 14
7:20
Iszapömlés: Már csak 800-an vannak a "gáton" (hirado.hu)
300-400 fővel kevesebben dolgoznak a kárenyhítésben az iszapömlés sújtotta térségben
okt. 14
7:20
Háromszázmilliárdot vonnának el a közszférától + videó (ATV)
A kormányváltás óta körülbelül 2500 köztisztviselő volt kénytelen megválni munkahelyétől.
okt. 14
7:30
Kevésbé szigorúan ellenőrzik az élelmiszereket (Privátbankár)
A másodlagos élelmiszer-ellenőrzés eddigi tapasztalatai arra alkalmasak, hogy a tárca lássa, hol lehet, illetve kell finomhangolni a szabályozást - mondta a Napi Gazdaságnak Kardeván Endre, a Vidékfej...
okt. 14
7:32
Késnek vagy állnak a lakásépítkezések (Privátbankár)
A főváros több kerületében az idén egyáltalán nem lesz lakóingatlan- vagy lakóparkátadás, és sokban minimálisra apad a birtokba vehető új otthonok száma - írta csütörtöki számában a Világgazdaság. A ...
okt. 14
7:33
Így bulizott Oszvald Marika (Blikk)
Gödöllő — Operettbuli volt az Oszvald-villában.
okt. 14
7:33
Áthozta a határon, majd kidobta a hullát (Blikk)
Jánossomorja — Ahelyett, hogy orvost hívott volna, hazavitte munkása holttestét egy osztrák gazda.
okt. 14
7:33
Az EP elé kerülhet a vörösiszap-katasztrófa (Infostart)
Az Európai Parlament jövő heti plenáris ülésén tárgyalhatnak a magyarországi vörösiszap-katasztrófáról.
okt. 14
7:35
Így segítjük az újrakezdést! (Blikk)
Szentendre—Budapest — Égnek a vonalak a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál (MMSZ)!
okt. 14
7:36
Szabálytalanságok az egyházi iskolákban (HírTV)
Szinte az összes vizsgált egyházi iskolában talált valamilyen szabálytalanságot az Oktatási Hivatal, a mintában szereplő intézmények jelentős része azonban olyan kisegyházhoz tartozott, mint a krisnások vagy a lazaristák – derül ki a hivatal hatósági ellenőrzést lezáró anyagából. Az Oktatási Hivatal a Magyar Nemzet kérdésére sem árulta el, hogy mely fenntartók iskoláiban követték el a szabál...
okt. 14
7:36
Mind a 33 bányászt kimentették (Metropol)
Helyi idő szerint szerda éjfél előtt felszínre hozták a 33-ik bányászt is, és ezzel sikerrel ért véget a páratlan mentési akció a chilei San José réz- és aranybányában.
okt. 14
7:36
Híradó, 2010. október 14. 7:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
okt. 14
7:38
NATO-katonák haltak meg Afganisztánban (Metropol)
Pokolgéprobbanásban meghalt három NATO-katona csütörtökön Afganisztán keleti részén - közölte az észak-atlanti szervezet, de szokás szerint nem adta meg a katonák nemzetiségét, és pontosan nem határozta meg az eset helyszínét.
okt. 14
7:38
Szeretője cicijeire bukott Kovács Lázár? (hirado.hu)
Megmutatná bájait a nyuszis magazinnak a sztárség volt szeretője, aki büszkén vállalja a testét, főként a melleit, egykori kedvese állítása szerint azt szerette a legjobban
okt. 14
7:48
Pénteken startolnak az őszi érettségik (Privátbankár)
Pénteken kezdődnek meg az őszi érettségi vizsgák, az írásbeliken és a szóbeliken mintegy 16 700 diák ad számot tudásáról középszinten és emelt szinten
okt. 14
7:50
Már nincs riadókészültség Devecseren (Privátbankár)
A korábbi 1100-1200 főről mintegy 800-ra csökkentették a vörösiszapömlés mentesítésében részt vevők számát

Keresés