Az amerikai félidős kongresszusi és kormányzóválasztások elemzésére irodát nyitott szerdán Washingtonban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ)
A kuratórium várhatóan november elejére, legkésőbb november közepére megválasztja a közmédiumok új vezérigazgatóit, akiknek munkába állása lehetővé teszi, hogy az új rendszer elinduljon, illetve ezzel párhuzamosan a közszolgálati kódex elkészítése is megkezdődik a Médiatanácsban
Kompromisszum születhet a Szerencsen felépítendő szalmatüzelésű erőműről, más helyszínen, ám mégis a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban épülhetne fel a BHD Zrt. 20 megawattra tervezett létesítménye ...
Budapest — Ideje volt, hogy Mónika távozzon a képernyőről – kommentálták olvasóink a tegnap bombaként robbant hírt: tíz év után megválik műsorvezetőjétől az RTL Klub.
Illik békét kötniük a magyarországi pártoknak az uniós soros elnökség idejére - mondta az európai ügyekért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Győri Enikő arról is beszélt, hogy az Európai Parlament már a jövő héten napirendre tűzi a vörösiszap-üggyel kapcsolatban azt a kérdést, hogyan lehetne a jövőben elkerülni a hasonló ipari katasztrófákat.
A Központi Nyomozó Főügyészség heteken belül vádat emel az úgynevezett lehallgatási botrányban meggyanúsított Szilvásy György egykori titokminiszter, Dávid Ibolya volt MDF-elnök, Herényi Károly korábbi frakcióvezető, valamint Tóth Károly egykori szocialista honatya ellen – értesült a Magyar Nemzet. Az ügyészség szerint Dávid és Herényi egy, a titkosszolgálat által rögzített, majd kiszivárogt...
A jeruzsálemi polgármester arra kérte Benjámin Netanjahu kormányfőt, hogy hagyja jóvá az önkormányzat vitatott tervét egy régészeti park kialakítására a szent város többségében arabok lakta keleti részén
Lassulni fog az amerikai gazdaság, de ez nem csap majd át újabb recesszióba - hangsúlyozta a most megjelent negyedik negyedévi gazdasági kitekintő kapcsán a Portfolio.hu-nak adott interjúban...
Három évre szóló válságadókat kíván bevezetni a kormány, amelyet a telekommunikációs, az energetikai szektor és a kereskedelmi áruházláncok fizetnek be, továbbá novembertől elsejétől 2011. december 31-ig felfüggesztik a magánnyugdíjrendszerbe jelenleg havonta 30 milliárd forint értékben folyósított összeg átutalását.
Továbbra is jó hangulat uralkodik az ázsiai részvénypiacon, leginkább a vártnál jobb amerikai vállalati negyedéves eredmények és a Fed várható a gazdaságélénkítő intézkedéseinek hatására. Az emelkdés nyomán a régiós mutatók 2008 júliusa óta nem látott szintekkel barátkoznak.
Nemzetközi információs- és állásbörzét rendez az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) szombaton Budapesten, amelyen többszáz munkalehetőség várja az érdeklődőket - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az MTI-vel.
Véget ért a dollár erősödése csütörtök reggelre, az eurót ismét 1,40 dollár felett jegyzik és a forint is erősödik, elemzők nem zárják ki a 270 forint alatti euró árfolyamszintet sem.
Kilencre emelkedett a katasztrófa áldozatainak száma. Az idős férfi tegnap hunyt el, néhány órával azelőtt, hogy az iszaptározót működtető Mal Zrt. vezetője szabadon kisétált a bíróságról.
A tárkonyt széles körben használják főzéshez, de a gyógyászatban is alkalmazzák. Az ókori görögök tárkony rágásával kezelték a fogfájást, mert képes elzsibbasztani a szájat.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint elengedhetetlen, hogy emelkedjen a kezdő szakorvosok óradíja; a köztestület szerint a díjazás nem lehetne kevesebb mint ötezer forint.
A pénzügyi-gazdasági válság hatása miatt a magánszemélyek 4,7 százalékkal kevesebb jövedelemre tettek szert a Nyugat-Dunántúlon tavaly, mint egy évvel korábban.
Hamarosan megtalálhatjuk az ötszázadik idegen bolygót. A Space.com szerint az idei ősz az első lakhatónak vélt bolygó után újabb mérföldkővel szolgálhat: még októberben rálelhetünk az ötszázadik bolygóra, amely naprendszerünkön kívül található.
A Központi Nyomozó Főügyészség heteken belül vádat emel az úgynevezett lehallgatási botrányban meggyanúsított Szilvásy György egykori titokminiszter, Dávid Ibolya volt MDF elnök, Herényi Károly korábbi frakcióvezető, valamint Tóth Károly egykori szocialista honatya ellen - értesült pontosan meg nem nevezett forrásból a Magyar Nemzet
Az egyik nagy kérdés, mely a mai napig is foglalkoztatja a befektetőket, hogy vajon a globális gazdasági fellendülés folytatódik-e, vagy újabb recesszió következik. A McKinsey legfrissebb...
A Fővárosi Főügyészség már több mint egy évvel az idei helyhatósági választások előtt, 2009 szeptemberében indokoltnak tartotta Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármester és alpolgármestere, Lakos Imre gyanúsítotti kihallgatását egy Budafoki úti ingatlan ügyében - írta csütörtöki számában a Népszabadság a birtokába került ügyészségi dokumentumra hivatkozva
Az egészségügy forráshiányának enyhítése érdekében "padlássöprést" tartottak, így sikerült rábukkanni arra a 27,5 milliárd forintra, amelyet a 2009-es zárszámadási törvény parlamenti vitája során -...
Bár három nap után lezárhatná a jegyzést, nem él ezzel a lehetőséggel a CIG Pannónia, a jegyzőhelyek a jövő hét végéig nyitva maradnak. Megfigyelők szerint a harmadik nap végére elfogyhatott akár a...
A Parkinson-kór egy progresszív neurológiai betegség, mely a motoros és nem motoros funkciókat egyaránt érinti, ám a vegetatív idegrendszer eltérései és pszichés problémák is jellemzőek lehetnek rá. Elsődleges jelei a különböző mozgásproblémák, ám a fájdalom, az alvászavar és a depresszió is jellemzőek rá.
Az új-zélandi kiskereskedelmi forgalmak augusztusban a várt 0,3% helyett 0,0%-os értéket hoztak (elözö: -0,5%. Az NZD/USD gyorsan esett az adatok hatására. Az új-zélandi REINZ-házeladások szeptemberben -33,1%-os értéket hoztak (elözö: -27,1%). Az NZD/JPY nyomás alá került. A japán nagykereskedelmi árak szeptemberben havi szinten stagnáltak mit (elözö: 0,0%). Éves szinten -0,1%-os értéket…
A Cinema Paradiso ihlette az Allee őszi divatbemutatóját. Lukács Gabi és Lakatos Márk közös munkájának látványos gyümölcsét pénteken délután négykor és hatkor, szombaton és vasárnap pedig háromkor, fél ötkor és hatkor még megtekinthetjük a filmtörténelem klasszikus alakjai előtt is tisztelgő show-n.
A kedvező amerikai hangulat ma átragadt Ázsiára is, így a főbb részvényindexek mind pozitív tartományban állnak és átlagosan 1 - 1.5%-os emelkedést mutatnak. A térségben kiemelkedő teljesítményt...
A korábbi 1100-1200 főről mintegy 800-ra csökkentették a vörösiszapömlés mentesítésében részt vevők számát - közölte az MTI-vel csütörtök kora reggel Dobson Tibor kármentesítési szóvivő
Várhatóan október végén tesz ajánlatot a cseh Agrofert csoport a bábolnai IKR Termelésfejlesztési Zrt. meghatározott részvénycsomagjának megvásárlására - nyilatkozta a Világgazdaságnak a cég...
Barack Obama amerikai elnököt rokoni szálak fűzik Sarah Palin volt republikánus alelnökjelölthöz, a radikális ellenzéki Tea Party egyik vezéregyéniségéhez - állítják az Ancestry
További emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön a jó nemzetközi piaci hangulat miatt és annak köszönhetően, hogy Orbán Viktor szerdán megerősítette az idei és a jövő évi hiánycél melletti kormányzati elkötelezettséget.
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 augusztusában 17,6 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 14,9 százalékkal nőtt
Heteken belül vádat emel a Központi Nyomozó Főügyészség az úgynevezett lehallgatási botrányban meggyanúsított Szilvásy György egykori titokminiszter, Dávid Ibolya volt MDF elnök, Herényi Károly korábbi frakcióvezető, valamint Tóth Károly egykori szocialista honatya ellen.
A várandósság időszakában különös figyelmet fordítunk arra, hogy növekvő gyermekünk fejlődését biztosítsuk. Tudatosabban étkezünk, sportolunk és kerüljük azokat a tényezőket, amelyekről úgy véljük, gyermekünk egészségét veszélyeztetné. Különösen gyakori ez a gyógyszerek esetében. Mellőzésük azonban többet árt, mint használ az olyan krónikus betegségek kezelésében, mint az asztma.
Hozzávalók: 5-6 nagyobb rózsaburgonya 20 dkg trappista vagy edami sajt 4 evőkanál vaj 1 dl tej vagy főzőtejszín só őrölt fehérbors frissen reszelt szerecsendió