A Magyar Public Relations Szövetség elnöke a MAL Zrt., a kormány és a média teljesítményét értékelte az InfoRádió kérésére, miután a kolontári gát felépülésével kommunikációs szempontból is lezárult a katasztrófa első fejezete. Szeles Péter szerint a timföldgyár vezetése teljesen felkészületlen volt, de a katasztrófavédelem és a magyar sajtó is teljesíthetett volna jobban.
Az ígéretekkel ellentétben nem péntek délben, hanem késő délután indult újra a termelés az ajkai timföldgyárban. Az üzemeltető Mal Zrt. vezetősége és a vállalatot felügyelő szakemberek egész délután egyeztettek az újraindításról. Közben – a kora délutáni adatok szerint – háromszáz ember költözött vissza Kolontárra.
Több tízmilliárd dollárt veszíthetnek az amerikai bankok az ingatlanárverések körüli zűrzavaron, ami elsősorban nem az árverezések moratóriumának számlájára írható, hanem arra, hogy befektetők és...
Keith Richards szerint Jagger elviselhetetlenné vált az évek során, és ezért gyakran nevezi az énekest "Őfelségének". A Rolling Stones gitárosa most megjelent könyvében erről is írt.
A rendőrség és más orosz szakértők is váltig állítják, hogy hamis az a videofelvétel, mely szerint farkasok rohantak a Rosztov közelében levő autópályára, halálra ijesztve az éppen itt igazoltató járőrt.
Pénteken tovább zajlott a lávaspricceléssel egybekötött lávaöntő kitörés a Föld egyik legaktívabb tűzhányóján, az Indiai-óceán Réunion szigetén található Piton de la Fournaise vulkánon.
Segítségnyújtás elmulasztása miatt nyomoz az osztrák rendőrség annak a magyar férfinak a halálával kapcsolatban, akinek holttestét autóval csempészte át Magyarországra egy osztrák szőlősgazda még szeptemberben.
A szauna ellenjavallatait ismertető cikksorozatunk harmadik részében megtudhatják, hogy mire figyeljenek a szaunázás során a gyerekek, az alkoholt fogyasztók és a gyógyszert szedők.
Kolontáron összesen 31 házat kell lebontani a vörösiszap-áradás miatt - olvasható a vörösiszap-tragédiáról tájékoztató kormányzati honlapon. A lebontásra ítélt házak tulajdonosaival sikerült megegyezni, a távozni kényszerülő lakók a falu egy másik pontján kapnak hasonló kategóriájú, új házat. Megkezdődött a termelés újraindítása a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai…
Börtönbüntetésre ítélték a volt horvát miniszterelnök-helyettest pénteken. Damir Polancecnek állami és hivatali pénzekkel való visszaélés miatt kell 15 hónapot egy fegyintézetben töltenie.
A Vasember második részét mától vehetjük meg DVD-n. Robert Downey Jr. sikeresen tért vissza Tony Starkként, és Scarlett Johansson is beszállt a szuperhősiparba.
Megkezdődött a termelés újraindítása a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai timföldgyárában - közölte pénteken Petróczi Tímea, a céget felügyelő kormánybiztos szóvivője péntek este az MTI-vel.
Pénteken indult az akció, és már megérkezett az első cipősdoboznyi ajándék a Baptista Szeretetszolgálat budapesti irodájába: egy idős hölgy egy négyéves kislánynak készített ajándékot. Azért kopogtatott be a dobozzal ilyen korán, mert a következő hónapokban külföldön lesz, de idén sem akart kimaradni az immár hetedik éve megrendezett akcióból.
A nyitást követő percekben meredek esés bontakozott ki az amerikai tőzsdéken a múlt hét utolsó kereskedési napján, ami elsősorban a bankrészvények számlájára volt írható, de a General Electric...
Az alkohol olcsóbb lett Új-Zélandon, mint a palackozott víz, közölték pénteken kutatók, akik egyúttal arra figyelmeztetnek, hogy ez súlyos közegészségügyi következményekkel járhat.
A háttérzajok befolyásolják az ízek érzékelését, ez megmagyarázhatja, hogy miért érezzük oly íztelennek a repülőgépek fedélzetén felszolgált ételeket - állítják brit kutatók, akik vizsgálataikról a Food Quality and Preference című szaklapban számoltak be.
Éjszakába nyúlóan ülésezik az Orbán-kormány – jelentette a Parlamentből a Hír Televízió tudósítója. A miniszterek a rendkívüli ülésen negyvennél több témában hoznak döntéseket. A televízió értesülései szerint a válságadóról szóló törvénycsomagot még ma benyújtják a parlamentnek.
Megkezdődött a termelés újraindítása a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai timföldgyárában - közölte Petróczi Tímea, a céget felügyelő kormánybiztos szóvivője péntek este.
Életünk mintegy harmadát alvással töltjük, amely hiányával nem beszélhetünk aktív és egészséges életről. Egy aktuális felmérés szerint minden második nő és minden második férfi alvászavarral küzd, amely kiváltói között első helyen a stressz szerepel. Ugyanakkor még a feszült munkanapok mellett sem törvényszerű, hogy problémánk adódjon az alvással…
Több chilei bányász is látott egy fehér pillangót, még mielőtt rájuk omlott volna a bánya. A vájárok úgy vélik: őrangyaluk jelent meg és az ebbe vetett hitük segítette őket. Legtöbben hétvégén elhagyhatják a kórházat.
A kolontári lakosok visszatelepülése 12.00 órától folyamatosan, zavartalanul zajlik. Kolontárra 3 hangágyút telepítettek. Devecserbe további 6 hangágyú kerül, hogy a lakosság tájékoztatása gyorsabb legyen.
Négy, eddig soha nem látott fényképet mutattak be Michael Jacksonról pénteken Párizsban. A fotókat 1999-ben készítette egy francia fényképész a pop királyáról, és most elárverezik azokat.
Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint jéghegynek ütközött a magánnyugdíjpénztárak "Titanicja" és a magyar kormány a jéghegy. Oszkó Péter látszatintézkedésnek nevezte a nyugdíjpénztári befizetések befagyasztását.
A BKV eszközparkjának teljes körű megújítása kétezer milliárd forintba kerülne - derül ki egy, pénteken az MTI birtokába került dokumentumból. Ez az összeg a 2009-es bruttó hazai össztermék (GDP) 7.7...
Az MSZP arra kéri a kormánytöbbséget, hogy a határon túli magyar területekre vezető osztálykirándulások mellett támogassák a diákok belföldi tanulmányi kirándulásait is az iskolai nemzeti összetartozás napja bevezetéséről szóló határozati javaslatban.
Bár Mosonmagyaróváron már évekkel ezelőtt befedték a hajdani timföldgyár vörösiszap-tárolóit, a helyiek között szóbeszéd tárgya, hogy a levegő szennyezettsége miatt többen is megbetegedtek. Az ÁNTSZ szerint a tüdőbetegségek száma az országos átlag alatt van, de a kistérségi tisztifőorvos most elrendelte, hogy összesítsék a vezető halálokokat a Lajta-parti városban és a környéken. A Gyurcsány…
Körvonalazódik a Fidesz középtávú átalakítási terve - derül ki a Political Capital szerkesztőségünkhöz eljuttatott elemzéséből. Szerintük a kormány lépésiből az olvasható ki, hogy a Fidesz most is inkább az aktív közép- és felső-középosztályra kíván támaszkodni. Ez azonban a felmérések szerint mindenképpen szűkebb bázis, mint a párt tavaszi szavazói háttere.
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. négy alkalmazottját munkahelyén állították elő, majd vitték kihallgatásra a BRFK gazdaságvédelmi nyomozói - tudtuk meg.