Véget ért a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése délután fél 5 előtt. Tarlós István főpolgármester bejelentette: a következő ülést november 12-én tartják, ahol határidős közbeszerzési ügyekről döntenek. Ezután, november 17-én ünnepi ülés lesz, ahol átadják a díszpolgári címeket és egyéb kitüntetéseket. Novemberben még egy ülést tartanak, 24-én ülnek össze a képviselők. A közgyűléseket ...
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) által régóta szorgalmazott változtatásokat léptet életbe az Országgyűlés által a hitelesek védelméről hétfőn elfogadott törvénycsomag - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
A pandémia kilenc hónapja alatt 70 gyerek halt meg a H1N1 influenzavírus fertőzése következtében Nagy-Britanniában - állapították meg brit szakemberek.
Mindenki csak levegő után kapkod Lázár János tegnapi bejelentése óta. A fideszes frakcióvezető közölte: a végkielégítésekre vonatkozó különadó ügyében hozott alkotmánybírósági döntés miatt megkurtítják az AB jogköreit, így a taláros testület nem dönthet azokban az ügyekben, amelyekben nem írható ki népszavazás. A TASZ tiltakozási akciójában mindenki levelet küldhet Orbán Viktornak és Lázár…
Horváth Zoltán számvevő tanácsost és Tóth András egyetemi adjunktust javasolta Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a GVH két új elnökhelyettesének.
Egyre nagyobb az igény a kórházban kezelt gyermekek gyógyulását, stresszoldását segítő bohócdoktorokra a hazai egészségügyi intézményekben, de e sajátos terápia térhódítása az anyagi lehetőségek függvénye.
Nem mozognak eleget az olaszok - derült ki a római Közegészségügyi Hivatal felméréséből, amely szerint három olaszból kettő még ahhoz is lusta, hogy gyalogoljon.
Nincs szükség más globális „csodaintézményre”, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) meg tudja fokozatosan oldani a világ problémáit, csak alkalmassá kell tenni erre – mondta szerdán Martonyi János külügyminiszter a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásán. A politikus az ENSZ megalakulásának 65. és Magyarország csatlakozásának 55. évfordulóján tartott tanácskozáson elmondt...
"A legtöbb, amit a NATO elérni remélhet az az, hogy segítségével az ország a saját lábára áll, és újjáépít a háború után" - nyilatkozta a volt szovjet vezető
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének eleget téve az alábbiakról tájékoztatta ma a befektetőket a BÉT honlapján. Az FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben az Allianz Hungária...
A forradalom már egy hete zajlik, de az egypártrendszer végét csak október 30-án jelenti be a kormány. November másodikán Nagy Imre megalakítja koalíciós kabinetjét, amelyben szocdemek és kisgazdák mellett a parasztpárti Bibó István is helyet kap. Eközben sorra alakulnak újjá az 1948 után megszüntetett pártok, de a politikai katolicizmus és az ifjúság nemzeti-forradalmi csoportjai is…
Az MTI által megkérdezett politikai elemzők szerint az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítésére tett fideszes javaslat összekovácsolhatja az ellenzéki erőket; egyesek szerint a Fidesz túllőtt a célon, más azt mondja: nincs Európában olyan objektív mérce, ami az alkotmánybíróságok hatásköréről szólna.
Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint a Péti Nitrogénműveknek még 2009-ben nyújtott állami támogatás részben sérti az uniós szabályokat - számolt be a BruxInfo. Az Európai Bizottság szerdán...
Az európai uniós forrásból megvalósuló Adóalany Centrikus Adatszolgáltatási Modell (ACM) projekt a megvalósítás végéhez közeledik, az 1,26 milliárd forintos fejlesztést 14 hónapig tartó tesztelés és egy 30 napos próbaüzem zárja le - közölte az Adó és Pénzügyi Hivatal (APEH) szerdán az MTI-vel.
Nem történt változás nyitás óta, továbbra is mínuszban álltak a New York-i értéktőzsde vezető indexei a szerdai kereskedés leállítása előtt két órával.
Emelt inflációs előrejelzésén a lengyel központi bank az élelmiszer- és energiaárak várható emelkedése miatt. Varsóban a monetáris politika szigorítása várható.
Az utóbbi tíz évben bolgár árvaházakban 238 fogyatékos gyermek halt éhhalált, a bolgár főügyészség több mint száz büntetőügyet indított ilyen esetek miatt - írta a Duma című bolgár lap internetes kiadása.
Nemzeti összetartozás iskolákban. Külhoni kirándulás határtalanul. Haza sok van, de magyar nemzet csak egy. Egyeztetés és koncepcióterv a Nemzeti Összetartozás Napja iskolai bevezetéséről.
Egy európai uniós programnak köszönhetően szorosabbá válik az együttműködés a szlovák és magyar vízügyi igazgatóságok között. A két ország között információs pontot építettek ki, és szlovák-magyar vízügyi szótárat is kiadtak. Az együttműködésnek különösen az árvízi időszakban van jelentősége, amikor fontos, hogy minél hamarabb érkezzenek információk a szlovákiai vízgyűjtő területekről.
Házkutatást tartott a Vám és Pénzügyőrség (VPOP) Omninvest Oltóanyag kft. székhelyén. A pénzügyőrök több kötetnyi, köztük a H1N1 oltóanyag kifejlesztésével és a gyártással kapcsolatos dokumentumot foglaltak le a cég székhelyén - számolt be az MTV szerda esti híradójában.
Kedden alkotmányellenesnek nyilvánította a 98 százalékos különadót az Alkotmánybíróság, a Fidesz frakcióvezetője erre reagálva bejelentette, hogy kezdeményezi az alkotmány módosítását
Egy nő súlyosan megsérült, miután három személygépkocsi összeütközött a fővárosban, az Árpád híd budai hídfőjénél szerda este. A baleset miatt a környéken torlódás alakult ki.
Dolgozik a kormány a magán-nyugdíjpénztári befizetések átutalásának 14 hónapos felfüggesztése utáni jóváírás módján - mondta a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott. Selmeczi Gabriella az InfoRádió Aréna című műsorában megismételte: az állam garanciát vállalt arra, hogy senki nem jár rosszabbul a változtatással.
A jelenlegi hat helyett kilenc évre választaná meg a parlament a legfőbb ügyészt. Közösen fordul az államfőhöz az MSZP és az LMP az Alkotmánybíróság hatáskörét érintő fideszes javaslat ügyében. A BKV kivételével valamennyi kizárólagos fővárosi tulajdonban lévő cég vezetőjét leváltotta a Fővárosi Közgyűlés.
A Világ Második Legjobb Állása egy karnyújtásnyira. Mindazokat, akik szeretnék luxuskörülmények között bejárni a világ legszebb tájait és ezért még fizetséget is kapni, a Tensi Kft. egy háromfordulós izgalmas játékra invitál. A legjobb pályázó féléven át havonta egy különleges utat és a hat hónapra, egymillió forintot nyer. A győztes feladata lesz, hogy mindent kipróbálva tesztelje és…
Házkutatást tartott a Vám és Pénzügyőrség (VPOP) Omninvest Oltóanyag kft. székhelyén. A pénzügyőrök több kötetnyi, köztük a H1N1 oltóanyag kifejlesztésével és a gyártással kapcsolatos dokumentumot foglaltak le a cég székhelyén - számolt be az MTV szerda esti híradójában.
Házkutatást tartott a pénzügyőrség a H1N1 vakcinát gyártó Omninvest Kft.-nél. A cégnél jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és adócsalás miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen.