Bár veszteséges volt a harmadik negyedévben, csillagászati összegeket fizetett ki alkalmazottainak a Deutsche Bank. Kiderült: a bank vállalati és befektetési üzletágában átlagosan havi 8,7 millió...
Németországban minden évben közzéteszik a személyautók műszaki állapotát vizsgáló hatóságok eredményeit. Ez idén sem volt másként, a GTÜ (Gesellschaft für Technische Überwachung) szeptember közepén publikálta mintegy 5 millió személyautót vizsgáló felmérésének tapasztalatait, így rangsorolva az egyes szegmensek legmegbízhatóbb modelljeit.
Jól halad a közigazgatás átalakítása, ebben fontos szerepe van a jogszabályi háttér megteremtésének, amely jelenleg is zajlik - mondta el az InfoRádiónak Gál András Levente. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint fontos, hogy az ebbe a szférába belépő fiatalok is büszkék lehessenek arra, hogy a köz szolgálatába állnak, ehhez pedig vonzóvá kell tenni az államigazgatási…
Horváth Zoltán számvevő tanácsost és Tóth András egyetemi adjunktust javasolta Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a GVH két új elnökhelyettesének
Francia, dán és szlovák vállalkozások is jelezték betelepedési szándékukat az év végéig elkészülő, mintegy egymilliárd forintos költséggel épülő nagykállói ipari parkba - mondta Juhász Zoltán, a szabolcsi kisváros független polgármestere szerdán az MTI-nek.
Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetője egy, az al-Dzsazíra televízió által szerdán közzétett hangfelvételben azt mondta, hogy szervezetének egyik ága azért rabolt el öt franciát a múlt hónapban, mert Párizs "elnyomja a muszlimokat"
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 249,73 pontos, 1,07 százalékos csökkenéssel, 23.011,77 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Kuti Ákos, az EQUILOR Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a magyar tőzsde szembe ment a régióval: a BUX teljesített a leggyengébben, míg a prágai…
Az összesen kilencvenkét kiemelt európai uniós közlekedési beruházás közül 48 halad az eredeti terveknek megfelelően, további 39 határidejét meghosszabbították, öt esetében pedig részben vagy teljesen megvonták az uniós finanszírozást a projektek most befejeződött félidős felülvizsgálata során.
Távozik posztjáról Zsoldos Miklós, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója jövő év júliusában, az új vezető kiválasztása folyamatban van - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Gyengültek, kétheti mélyponton zártak a nyugat-európai értéktőzsdék szerdán. Ezt a vegyes negyedéves vállalati eredmények idézték elő, illetve az az értesülés, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb eszközvásárlási programjának a nagysága jóval a piaci várakozások alatti lesz, csupán 500 milliárd dollár.
Kötél általi halálra ítélte az iraki legfelsőbb bíróság Szaddám Huszein volt diktátor korábbi külügyminiszterét, Tárik Azizt. A politikust - aki Szaddám legfőbb bizalmasának számított - az iszlámista párt szimpatizánsainak és tagjainak üldözése miatt ítélték halálra. Moszkva és a Vatikán is tiltakozott az ítélet ellen.
Négy ember megsérült, amikor négy jármű futott egymásba az M0-ás autóút 26. kilométerszelvényénél, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon szerda délután; teljes útzár van érvényben - közölte a rendőrség.
A francia nemzetgyűlés elfogadta Nicolas Sarkozy nyugdíjreformját. Ezzel két évvel növelik a nyugdíjkorhatárt. Az intézkedés ellen két hete tüntetnek a szakszervezetek. Az olajfinomítók blokádja miatt benzinhiány alakult ki. Egy felmérés szerint a francia elnök támogatottsága mélypontra, 30 százalékra zuhant a nyugdíjügy miatt.
Az Európai Bizottság szerdán fogadta el és tette közzé az Európai Egységes Piaci Intézkedéscsomagot (EEPI-t), amely a magyar fogyasztók, és kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára is kedvező javaslatokat tartalmaz - mondta el Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője az MTI-nek
Ezermilliárd dollárt meghaladó adósság-refinanszírozási igénnyel jelennek meg a következő négy évben az adósságpiacon az európai vállalatok a Moody´s Investors Service szerdán Londonban közölt előreje...
Megerősítette a drogosok sokat látott világában is megdöbbenést keltő önvallomását Keith Richards, a Rolling Stones "vadembere", felfedve, hogy néhány éve valóban szippantott egy kicsit néhai apja hamvaiból.
"Ahogy ti öltök, úgy veletek is végeznek, ahogy ti fogságba ejtetek embereket, úgy titeket is elrabolnak" - közölte egy felvételen az al-Kaida vezetője
Október 20-án, szerdán ismertették az AutoWeek Vevőelégedettségi Felmérés eredményét, ami szerint a Subaru két kategóriában is az első helyen végzett. A zsűrit a húszezres példányszámú hetilap és a hozzá tartozó weboldal olvasóközönsége alkotta – ami kiválóan reprezentálja Hollandia személyautó-tulajdonosait –, s a megmérettetés az ő véleményüket tükrözi az autómárkákról, a márkakereskedőkről és…
Budapest — Egy vagyont kell, hogy kifizessenek a Fővárosi Önkormányzat cégei végkielégítésként, miután a Fővárosi Közgyűlés tegnap kirúgott 11 igazgatót. A teljes egészében fővárosi tulajdonú cégeknél csak Kocsis István, a BKV vezérigazgatója maradt a helyén.
Székesfehérváron a mostani fűtési szezonban immár másodszor szünetel a fűtés a Vásárhelyi lakótelepen; a szolgáltató azt mondta, hogy a lakók mintegy 8 millió forintos tartozása miatt kényszerült erre a lépésre; a rendesen fizető lakók bírósághoz fordultak az ügyben.
Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetője egy, az al-Dzsazíra televízió által szerdán közzétett hangfelvételben azt mondta, hogy szervezetének egyik ága azért rabolt el öt franciát a múlt hónapban, mert Párizs "elnyomja a muszlimokat".
Örményország és Azerbajdzsán hadifoglyoknak és az elesettek maradványainak haladéktalan cseréjéről állapodott meg - jelentette be szerdán Dmitrij Medvegyev orosz elnök, akinek jelenlétében a felek találkoztak szerdán Asztrahanban
A PSZÁF vizsgálatai szerint az elmúlt években jelentősen megugrottak a magánnyugdíjpénztárak marketing és reklámköltségei. A felügyelet szóvivője, Binder István szerint ezzel is magyarázható, miért zártak a magánkasszák tavaly 2 milliárdos veszteséggel. A szerint a pénztárak azért kezdtek erős tagtoborzásba az elmúlt években, mert a kormány folyamatosan csökkentette működési költségeiket. ...
Négy ember megsérült, amikor négy jármű futott egymásba az M0-ás autóút 26. kilométerszelvényénél, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon szerda délután; teljes útzár van érvényben - közölte a rendőrség az MTI-vel
Az egyiptomi védelmi miniszterrel tárgyalt Hende Csaba honvédelmi miniszter Kairóban kedden. Az egyórás találkozón a lehetséges képzési és haditechnikai együttműködésről valamint a közel-keleti illetve az afrikai térség válságövezetiről volt szó. Az együttműködés megerősítésére decemberben egyiptomi tisztek érkeznek Magyarországra - közölte szerdán a Honvédelmi Minisztérium.
Horváth Zoltán számvevő tanácsost és Tóth András egyetemi adjunktust javasolta Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a GVH két új elnökhelyettesének. Szijjártó Péter, a miniszterelnö...
Azonnali hatállyal felmentette állásából a fóti képviselő-testület a helyi önkormányzat jegyzőjét, valamint a Fóti Közszolgáltató Kft ügyvezetőjét - közölték maguk az érintettek szerdán az MTI-vel. Cselőtei Erzsébet (Fidesz) polgármester későbbre ígért tájékoztatást.
"Az egészséges testből önbizalom árad", a kisportolt testből tartás, higiénia sugárzik, de a sport arra is megtanít, hogy alázattal legyünk egymás iránt" - mondta a köztársasági elnök
Az eredeti becsléshez képest ötször nagyobb az euróövezetet megrengető és Görögországot súlyos válságba taszító "bűvös" szám a görög pénzügyminiszter szerint, aki szerdán kijelentette: a tavalyi hiány pontos értékét 15 százalék felett kell meghatározni, "egyszer és mindenkorra".
Az Európai Bizottság szerdán fogadta el és tette közzé az Európai Egységes Piaci Intézkedéscsomagot (EEPI-t), amely a magyar fogyasztók, és kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára is kedvező javasl...
Az elektromos meghajtású gépkocsik elterjedésének legfőbb akadályát a szűk hatósugárban látják szakemberek. Az átlagos villanyautó legföljebb 120-140 kilométert tud megtenni telepeinek egyszeri feltöltésével. Még a Nissan cég új, középkategóriás modellje, a Leaf akkumulátorai is kimerülnek 200 kilométer gurulás után.
Veszprém — Elítélték első fokon a világválogatott kézilabdázót, Pásztor Istvánt (39). A játékos szeptember 29-én az Endrődi lakótelep közelében a zebrán motorkerékpárjával elütötte a nyolcvanéves Szabó Lajost, aki a helyszínen belehalt súlyos sérüléseibe.
A keringési elégtelenségben szenvedő női betegek lényegesen jobb állapotba kerülnek, ha a korszerű gyógyszereik mellé - akár kis adagban is - tesztoszteront kapnak - állítják olasz kutatók az Amerikai Szívgyógyászok Kollégiumának tudományos folyóiratában megjelent tanulmányukban.
Megszüntette a Miskolci Városi Bíróság a szabálysértési eljárást Szegedi Márton (Jobbik) önkormányzati képviselővel, frakcióvezetővel szemben, aki még a helyhatósági választások előtt polgármesterjelöltként leszedett egy szocialista választási plakátot
Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetője egy, az al-Dzsazíra televízió által szerdán közzétett hangfelvételben azt mondta, hogy szervezetének egyik ága azért rabolt el öt franciát a múlt hónapban, mert Párizs "elnyomja a muszlimokat".