2010. október 3. vasárnap

okt. 3
17:14
Serie A: kikapott az AS Roma, győzött a Lazio, ikszelt a Samp (She)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 6. fordulójában az AS Roma Nápolyban szenvedett kétgólos vereséget, míg a Lazio a Brescia elleni hazai egygólos győzelemmel feladta a leckét a címvédő, este a Juventust fogadó Internazionalénak. A Sampdoria Bolognában egy pontra volt jó.
okt. 3
17:14
A kritikusoknak is tetszett a Pál Adrienn (Spa Trend Online)
A kritikusok által odaítélt két díj egyikét nyerte el a Pál Adrienn című magyar film a szombat este véget ért 6. zürichi filmfesztiválon, amelyen az összes díjat európai alkotások söpörték be.
okt. 3
17:15
Kína kiáll a stabil euro mellett - venni fognak görög kötvényt is (ProfitLine)
Kína kiáll a stabil euró mellett, és nem tervezi csökkenteni az európai kormánykötvény-portfolióját - jelentette ki Athénban a kínai kormányfő, aki szombattól egyhetes európai körutat tesz.
okt. 3
17:16
Premier League: Chelsea-Arsenal rangadó élőben az NSO-n (She)
Elkezdődött a Chelsea–Arsenal mérkőzés az angol labdarúgó bajnokság 7. fordulójában. A londoni rangadót Ön is figyelemmel követheti élő, szöveges tudósításunkon!
okt. 3
17:17
Smiley matricák az éttermek tisztaságát jelzik (ProfitLine)
A berlini vendéglőket fölkereső helybélieknek és turistáknak jövőre már nem kell az interneten bogarászniuk, esetleg ismerőseiket faggatniuk egy adott hely megbízhatóságát, tisztaságát illetően. A fővárosi önkormányzat (a szenátus) és a 12 kerület vezetősége ugyanis megállapodott arról, hogy 2011. július elsejétől kezdve minden étterem bejáratánál kötelező lesz kifüggeszteni az adott…
okt. 3
17:18
Videó: tizenegyessel és egy szólógóllal győzött a Manchester City (She)
Mint arról beszámoltunk, a Manchester City hazai pályán 2–1-re nyert a Newcastle United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. A „kékek" Carlos Tévez büntetőjével szereztek vezetést, ám még az első félidőben Jonás Gutiérrez egyenlített. A második játékrészben a csereként beállt Adam Johnson szépen megforgatta védőit, majd néhány csel után a jobb alsó sarokba lőtt.
okt. 3
17:19
Sűrű tőzsdehét előtt állunk - Mire figyeljünk? (ProfitLine)
A sok amerikai havi makrogazdasági adat, valamint a harmadik negyedévi amerikai vállalati gyorsjelentések időszakának a kezdete befolyásolja a New York-i értéktőzsde jövő heti trendjét a szakértők szerint.
okt. 3
17:27
Affleck rendezőnek is jó (BorsOnline)
A Tolvajok városa Ben Affleck második rendezése, ám sikerei átütőek, már az első hétvégéjén csaknem huszonnégy millió dolláros bevételt könyvelhetett el, és tíz nap alatt ötven milliót hozott – ez, és a korábbi elismerések egyértelműen azt jelzik, hogy a színész immár igazán rendezőnek számít.
okt. 3
17:27
El lehet felejteni a miniszoknyát - a férfiakat nem a nők lába érdekli! (Infostart)
Nem miniszoknyával lehet férfit fogni - állítják ausztrál kutatók, akik azt vizsgálták, a nők melyik testrészét nézik meg leginkább a férfiak. Meglepő eredmény született.
okt. 3
17:30
Választás: leszakadt a mennyezet (Infostart)
Leszakadt és a szavazatszámláló bizottságra hullt a mennyezet vakolata az önkormányzati választás alatt a baranyai Somogyhatvan egyik kisebbségi szavazókörében vasárnap.
okt. 3
17:30
Ness Hungária NB II: kikapott a Diósgyőr és a DVSC-DEAC (She)
Harmadik vereségét is elszenvedte a Ness Hungária NB II Keleti csoportjában a Diósgyőri VTK. Az előző szezonban még az élvonalban szereplő miskolciak a Makó vendégeként kaptak ki 2–0-ra.
okt. 3
17:30
Megmentőként tekintenek miniszterelnökükre a lettek (HírTV)
Az eddig kisebbségből kormányzó jobbközép koalíció nyerte a lettországi választást. A 100 fős parlamentben 63 képviselőjük lesz. A második az orosz kisebbség pártja, a Harmónia Központ lett. Ők 25 százalékot kaptak. A kormánypárt fő kihívásának a 20 százalékos munkanélküliség csökkentését nevezte.
okt. 3
17:30
Két motor és két autó ütközött Sümegnél (hirado.hu)
A balesetben öten sérültek meg
okt. 3
17:30
Tűz egy zalaegerszegi gyermekotthonban (ATV)
Senki nem sérült meg, kimentették a gyerekeket.
okt. 3
17:32
Milan: eltört Antonini orra, Abbiati combhúzódással bajlódik (She)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan két játékosa, Christian Abbiati kapus és a szélső hátvéd Luca Antonini is megsérült. Előbbi combhúzódással bajlódik, utóbbinak eltört az orra.
okt. 3
17:32
Gyász: a magyar kormány is képviselteti magát a sztár temetésén (ATV)
A nagykövet átadja Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrásokért felelős tárca vezetője részvétlevelét.
okt. 3
17:33
Újabb amerikai bankok jelentettek csődöt (Privátbankár)
Két kisebb bank jelentett csődöt a héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma így 129-re emelkedett - közölte az állami betétbiztosítási alap (FDIC).
okt. 3
17:34
Cselgáncs: Karakas világkupa-győzelemmel zárta az idei versenyzést (She)
Pályafutása második világkupa-győzelmét aratta az 57 kilós Karakas Hedvig, aki a tavalyi prágai diadal után a hétvégén Birminghamben állhatott fel a dobogó tetejére.
okt. 3
17:35
Kína nem hagyja cserben az európai gazdaságot (Privátbankár)
Kína kiáll a stabil euró mellett, és nem tervezi csökkenteni az európai kormánykötvény-portfolióját - jelentette ki Athénban a kínai kormányfő
okt. 3
17:36
Videó: ismét lecsapott De Jong, most a Ben Arfa volt az áldozat (She)
Nem elég, hogy a Newcastle United 2–1-re kikapott a Manchester City otthonában, egyik gólerős támadójukat, Hatem Ben Arfát is elveszítette. A francia csatár lába Nigel de Jong csúnya becsúszása után tört el. A holland középpályás a nyáron is kíméletlen volt, amikor a spanyolok elleni világbajnoki döntőben Xabi Alonsót rúgta el.
okt. 3
17:45
Szigorodik az ősz (BorsOnline)
Változékony időjárás köszönt ránk az előttünk álló héten. Lesz eső, felhőátvonulás, de egy-egy naposabb időszak is. Lássuk, mire számíthatunk a következő napokban!
okt. 3
17:45
Kettős vereség a kecskemétieknél (Blikk)
Losonczy László ügyvezetőnek a kispadról sem sikerült felráznia játékosait
okt. 3
17:48
Mindent megtudhat a híres magyar író életéről és szerelmeiről (Infostart)
Sárközi Mátyás, író, publicista az InfoRádió londoni tudósítója Színház az egész világ címmel jelentette meg Molnár Ferenc regényes életrajzát. A kötet egyúttal annak az öt asszonynak a portréja is, akik meghatározóak voltak Molnár Ferenc életében, mintául szolgálva egy-egy darabja női hősének. Az Aréna című műsorban Sárközi Mátyás arról is beszélt, hogy milyen ember volt valójában a Liliom és a…
okt. 3
17:48
Videó: ismét lecsapott De Jong, most Ben Arfa volt az áldozat (She)
Nem elég, hogy a Newcastle United 2–1-re kikapott a Manchester City otthonában, egyik gólerős támadóját, Hatem Ben Arfát is elveszítette. A francia csatár lába Nigel de Jong csúnya becsúszása után tört el. A holland középpályás a nyáron is kíméletlen volt, amikor a spanyolok elleni világbajnoki döntőben a fejelni felugró Xabi Alonsót talpalta mellbe.
okt. 3
17:48
Anorexia és bulimia – GyógyHír (videó) (HírTV)
Ételmegtagadás vagy éppen falási-hányási ciklusok váltakozása. Anorexia és bulimia – kóros evészavarok tinédzserkorban. Az anorexiások 10 százaléka meghal a betegségben. De miért késik a diagnózis? És van-e segítség? Válaszok a GyógyHírben.
okt. 3
17:48
Megtisztították az iráni számítógépeket a Stuxnet vírustól (hirado.hu)
Ezt jelentették iráni illetékesek
okt. 3
17:50
Labdarúgó NB I: DVSC-Vasas mérkőzés élőben az NSO-n! (She)
Hamarosan kezdetét veszi a labdarúgó NB I 9. fordulójának záró mérkőzése, a DVSC-TEVA–Vasas találkozó. Az összecsapásról élő, szöveges tudósítást olvashatnak itt, a Nemzeti Sport Online-on!
okt. 3
17:50
Terrorfigyelmeztetést adtak ki (HírTV)
Terrorfigyelmeztetést adott ki az amerikai kormány. A washingtoni vezetés óvatosságra inti az Európába utazó amerikaiakat. Az állásfoglalás szerint veszélyes lehet európai közterületeken, turistalátványosságok közelében tartózkodni.
okt. 3
17:50
Gázfegyverrel lövöldözött egy férfi Újpesten (hirado.hu)
Garázdaság miatt előállították
okt. 3
17:52
Bundesliga: továbbra sem megy a Stuttgartnak, kikapott a Frankfurttól (She)
Továbbra sem megy a Stuttgartnak a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2010–2011-es idényében: a sereghajtó ezúttal az Eintracht Frankfurttól kapott ki 2–1-re otthon. A hazaiak emberhátrányban fejezték be a mérkőzést.
okt. 3
17:54
Női kosárlabda-vb: ötödik hellyel vigasztalódtak az ausztrálok (She)
A Csehországban zajló női kosárlabda-világbajnokságon az előző vb-n még aranyérmes ausztrálok megszerezték végül az ötödik helyet, miután a vasárnapi helyosztón legyőzték Franciaországot.
okt. 3
18:03
Őszödi beszédtől hangos az egyik urna (Blikk)
okt. 3
18:06
Terrorveszélyre figyelmeztetik az Európába tartó amerikai turistákat (Infostart)
Potenciális terrorveszélyre figyelmeztette a washingtoni külügyminisztérium az Európába utazó amerikai állampolgárokat, és felszólította őket, hogy tanúsítsanak éberséget a nyilvános helyeken, egyebek között a turisztikai nevezetességeknél és a közlekedési csomópontokon.
okt. 3
18:06
Női kosárlabda-vb: az ötödik hellyel vigasztalódtak az ausztrálok (She)
A Csehországban zajló női kosárlabda-világbajnokságon az előző vb-n még aranyérmes ausztrálok megszerezték az ötödik helyet, miután a vasárnapi helyosztón legyőzték Franciaországot.
okt. 3
18:06
A női és férfi válogatottunk is győzelemmel zárt (HírTV)
Megnyerte utolsó mérkőzését a magyar férfi és női válogatott az oroszországi sakkolimpián. A férfi csapat 2.5–1.5-re győzött a lengyelek ellen.
okt. 3
18:06
Cselgáncs - Karakas Hedvig aranyérmes (Behaviour)
A Birminghamben győztes Karakas Hedvig szerepelt a legeredményesebben a magyar cselgáncsozók közül a hétvégi Világkupa-versenyeken.
okt. 3
18:06
Gasparovic megszüntetné a szlovák és a magyar állampolgársági törvénymódosítást (hirado.hu)
Gasparovic szerint Szlovákiának nem volt más választása a kettős állampolgárság ügyében, mert Budapest a törvénnyel mindazokat szeretné Magyarország állampolgáraivá tenni, akik a történelmi Magyarország területén éltek
okt. 3
18:08
Evezés: hazai pontverseny-győzelem az Öböl-kupán (She)
Szezonzáró jelleggel került sor október első hétvégéjén az Újpesti-öbölben megrendezett Öböl-kupa évadzáró és diák ranglistaversenyre. A Budapest Evezős Egyesület rendezvényén tizenhat klub részvétele mellett hazai pontverseny-győzelem született, így a szervezők megtarthatták a Geberit-kupát.
okt. 3
18:08
Gépkocsiba szorult kutyát mentettek a szolnoki tűzoltók (hirado.hu)
A kutya nem tudta kihúzni a lábát az autó ülése mögül
okt. 3
18:10
Premier League: hazai vereséggel folytatódott a liverpooli rémálom (She)
A legutóbbi két fordulóban egyetlen pontot sem szerző Blackpool idegenben 2–1-re legyőzte a Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság vasárnap délutáni mérkőzésén.
okt. 3
18:21
Teri Hatcher megmutatja ráncait, foltjait és táskáit (BorsOnline)
Teri Hatcher úgy döntött, hogy megmutatja ráncait, táskás szemeit és foltos bőrét, és felfedi, hogyan alakul át azzá a szépséggé, akit a világ megismert
okt. 3
18:21
Németország a 'hidegháborús Dallast' nézi (ProfitLine)
Az egykori kommunista NDK mindennapi életét bemutató szappanopera ragadja magával az ország két felének újraegyesítése után húsz évvel a televíziónézőket Németországban.
okt. 3
18:24
Gyurcsány kezdett beszélni a szavazóurnából (Infostart)
Az egyik VI. kerületi szavazókörben vasárnap délután a voksolás során az urnába helyezett valaki egy kihangosított mobiltelefont, amelyből Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde hallatszott - közölte a terézvárosi jegyző az MTI érdeklődésére.
okt. 3
18:24
Kikapott az újonctól a Liverpool (Infostart)
A Liverpool hazai pályán 2-1-re kikapott a Blackpooltól az angol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában. A Liverpool így továbbra is múltjához méltatlanul szerepel, hét mérkőzésből csak egyet nyert meg, é jelenleg kieső helyen áll.
okt. 3
18:24
Blog: Tóth Anita a Fáraó-rali hétfői rajtja előtti előkészületekről (She)
Tóth Anita, a Nemzeti Sport újságírója vasárnaptól jelentkező blogjában a Fáraó-ralin tapasztaltakat és látottakat osztja meg a Nemzeti Sport Online olvasóival. Először a hétfőn kezdődő verseny előkészületeiről írt.
okt. 3
18:24
Gépkocsiba szorult kutyát mentettek a tűzoltók (Blikk)
okt. 3
18:24
A kamera volt a vesztük (HírTV)
Kézi hőkamera segítségével fogtak el a rendőrök egy 14 fős határsértő csapatot a szerb határnál.
okt. 3
18:24
Kritikusok díját nyerte a Pál Adrienn a zürichi filmfesztiválon (hirado.hu)
Az összes díjat európai alkotások söpörték be
okt. 3
18:24
Leesett vakolat a somogyhatvani szavazókörben (ATV)
Leszakadt és a szavazatszámláló bizottságra hullt a mennyezet vakolata az önkormányzati választás alatt a baranyai Somogyhatvan egyik kisebbségi szavazókörében vasárnap.
okt. 3
18:26
Részvételi arány - 17.30 óra - 41,77 százalék (hirado.hu)
Ez csaknem 5 százalékkal alacsonyabb, mint négy évvel korábban

Keresés