2010. október 3. vasárnap

okt. 3
18:27
Gyurcsány Ferenc hangja kísértett az egyik szavazókörben (Privátbankár)
Az egyik VI. kerületi szavazókörben vasárnap délután a voksolás során az urnába helyezett valaki egy kihangosított mobiltelefont, amelyből Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde hallatszott - közölte a te...
okt. 3
18:28
Gyurcsány őszödi beszéde szólt egy szavazóurnából (hirado.hu)
Terézvárosban valaki egy kihangosított mobiltelefont helyezett az urnába
okt. 3
18:30
Három sérült két motor karamboljában (hirado.hu)
A baleset Zirc és Nagyesztergár között történt
okt. 3
18:42
Semmi nem veszélyezteti a 19 órai urnazárást (Infostart)
Semmi nem veszélyezteti a 19 órai urnazárást - jelentette be Jackli Tamás, az Országos Választási Iroda szóvivője az Országos Választási Bizottság vasárnapi ülésén.
okt. 3
18:42
Élre állt a Lazio a Serie A-ban (Infostart)
Az olasz bajnokságban a Lazio állt az élre, miután a római csapat a hatodik fordulóban 1-0-ra győzött a Brescia ellen. A forduló érdekessége, hogy ismét kikapott a tavalyi ezüstérmes Roma, Tottiék ezúttal Nápolyban vesztettek 2-0-ra. A bajnokság szuperrangadója, az Inter-Juventus mérkőzés este háromnegyed kilenckor kezdődik.
okt. 3
18:42
Bp. Honvéd: bilincsben vezették el az edzőt megtámadó rokonokat (She)
Bilincsben vezették el a rendőrök a Bozsik Stadionból azt a két nézőt, aki a Bp. Honvéd korosztályos csapatának edzőjén, Farkas Tiboron akart elégtételt venni minden bizonnyal azért, mert rokonuk, a török származású Korkut Kendal nem lépett pályára az összecsapáson.
okt. 3
18:42
Nőtt a terrorcselekmények veszélye francia és német földön (Metropol)
A brit külügyminisztérium megnövekedett terrorveszélyre figyelmeztette vasárnap a Franciaországba és Németországba utazó állampolgárokat.
okt. 3
18:42
Komolyan veszik az amerikai figyelmeztetést (HírTV)
Fokozták a biztonsági intézkedéseket Csehországban – közölte vasárnap a belügyminiszter helyettese. Michal Moroz azt mondta a cseh állami tévének, hogy „az Egyesült Államok külügyminisztériumának az amerikai turisták felé kiadott figyelmeztetését követik”.
okt. 3
18:42
Ezrek vettek részt a lánchídi sétán (Metropol)
A korábbi évekhez hasonlón idén is ezrek - sőt Olivia Newton John jelenléte miatt talán a korábbinál is többen - vettek részt a mellrák elleni lánchídi sétán szombat este, illetve az azt megelőző egyéb programokon Budapesten - mondta el Nagy Andrea, az Egészség Hídja Összefogás Egyesület szóvivője.
okt. 3
18:42
Megszólalt a szavazóurna Terézvárosban (Alternatív Energia)
Az egyik VI. kerületi szavazókörben vasárnap délután a voksolás során az urnába helyezett valaki egy kihangosított mobiltelefont, amelyből Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde hallatszott - közölte a terézvárosi jegyző az MTI érdeklődésére.
okt. 3
18:42
Ezrek sétáltak a mellrák ellen (hirado.hu)
A lánchídi sétán idén részt vett Olivia Newton John is
okt. 3
18:44
Eredivisie: Dzsudzsák Balázs gólpasszt adott, élre ugrott a PSV (She)
A PSV 3–0-ra legyőzte a Venlót a holland labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának vasárnapi záró mérkőzésén, és átvette a vezetést a tabellán.
okt. 3
18:44
Nyüzsögnek az újságírók az Országos Választási Központban (hirado.hu)
Az emeleti étteremben kialakított sajtóközpontból folyamatosan jelentkeznek be a magyar televíziós stábok, több országos televízió, két rádió, valamint a Magyar Távirati Iroda is a helyszínre települt
okt. 3
18:45
Újdonságra vágynak a bankoló fiatalok (Pénzcentrum)
Miközben az ügyfelek szegmentálása jó ideje a bankok kiemelt tevékenysége -hol a nyugdíjasokra, hol a családosokra, az egyéni vállalkozókra, a gyerekekre, vagy éppen a nagyvállalatokra fókuszálva - ügyféloldalon a folyamatosan változó igények állítják őket újabb és újabb feladatok elé. A legfrissebb kutatások szerint azonban a hagyományos banki termékekkel egyre nehezebb kiszolgálni a legfiatalabb…
okt. 3
18:54
Túl drágán vállalták a számvevőszéki korrupciókutatás kampányát (ProfitLine)
Az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) csak nettó 18,5 millió forintja volt a korrupciós kockázati kutatáshoz kapcsolódó rendezvények szervezésére kiírt közbeszerzésre, de ettől valamennyi ajánlat drágább volt, így eredménytelen lett az eljárás - az erről szóló közlemény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
okt. 3
18:57
Győzött a Blikk bunyósa! (Blikk)
A szentesi gálán lapunk logójával a hátán lépett szorítóba a tehetséges ökölvívó
okt. 3
18:59
Házi őrizetbe került Tasnádi Péter (Blikk)
okt. 3
19:00
Az Arany János utcában várja az eredményeket a Fidesz-KDNP (Infostart)
A Budapest belvárosában lévő Arany János utcai művelődési központban rendezte be önkormányzati választási eredményváró központját vasárnap estére a Fidesz-KDNP. A helyszínre várják mások mellett Orbán Viktor miniszterelnököt, Tarlós Istvánt, a kormánypártok főpolgármester-jelöltjét és Rogán Antal V. kerületi polgármesterjelöltet.
okt. 3
19:00
Svájc: az eltiltott Vanczák nélkül játszott döntetlent a Sion (She)
A Sion 1–1-es döntetlent játszott a Basel otthonában a svájci labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában. A vendégek magyar légiósa, Vanczák Vilmos eltiltás miatt nem szerepelt a találkozón.
okt. 3
19:00
Kevesebb és gyengébb minőségű borra lehet számítani (HírTV)
A kedvezőtlen időjárás jót tehet a felesleges borkészletekkel rendelkező borászatoknak, ugyanis körülbelül harmadával kevesebb szőlő terem a szokásosnál, és az is gyenge minőségű - írja a Vasárnapi Hírek.
okt. 3
19:00
100 százalékos részvétel Borsodban (ATV)
Több településen is a választásra jogosultak közül majdnem mindenki szavazott.
okt. 3
19:02
Videó: a Blackpool is elvitte a három pontot az Anfield Roadról (She)
Mint arról beszámoltunk, a Liverpool folytatta mélyrepülését, miután 2–1-re kikapott hazai pályán a Blackpooltól. Charlie Adam büntetőből szerzett vezetést az újoncnak, amelyet Luke Varney duplázott meg még az első játékrészben. A második félidőben egy szabadrúgás után Szotiriosz Kirjakosz fejjel szépített, de ez is kevés volt az újabb bakihoz.
okt. 3
19:04
Oroszország: Huszti Szabolcs nélkül győzött a Zenit idegenben (She)
Huszti Szabolcs együttese, a Zenit 3–2-re győzött a Szpartak Nalcsik vendégeként az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premjer-liga) 23. fordulójában. A találkozón a magyar középpályás nem kapott lehetőséget.
okt. 3
19:15
Emma Watsonnak mégsem kell Robert Pattinson (BorsOnline)
A Harry Potter filmek sztárja cáfolta azon szóbeszédet, miszerint a brit szívtipró Robert Pattinsonra fájna a foga.
okt. 3
19:15
Horváth Csaba megelőzte Tarlós Istvánt! - videó (Blikk)
okt. 3
19:18
Elemzők az eredményekről: Ennyire még nem volt lefutott az önkormányzati választás (Infostart)
Az InfoRádióban Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány elemzője és Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője értékeli az önkormányzati választás eredményeit.
okt. 3
19:18
Premier League: a Chelsea 2-0-ra legyőzte otthon az Arsenalt (She)
A Chelsea Didier Drogba és Alex remekbe szabott góljának köszönhetően 2–0-ra legyőzte hazai pályán az Arsenalt. A vendégek a mérkőzés nagy részében egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet, de helyzeteiket elhibázták a magas színvonalú mérkőzésen.
okt. 3
19:18
Tarlós az együttműködésre, Horváth az akadályozásra koncentrál (HírTV)
„Örülnék, ha együttműködésben dolgozhatnánk a városért a jövőben” – jelentette ki Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szavazata leadásakor. Szocialista ellenfele, Horváth Csaba leszögezte: minden olyan intézkedést megakadályoznak a közgyűlésben, amely szerintük nehezíti a budapestiek életét. A köztársasági elnök a szavazás kapcsán úgy fogalmazott: bízik benne, ho...
okt. 3
19:18
Autó csúszott egy gödörbe a XII. kerületben (Blikk)
okt. 3
19:18
A jobboldali pártok sikerére utalnak az előzetes adatok (Metropol)
A Fidesz-KDNP sikerét vetíthetik előre az önkormányzati választásokon a korábbi években mértnél alacsonyabb napközbeni részvételi arányok, míg a viszonylag nagy számú észak-magyarországi voksok egyértelműen a Jobbiknak kedvezhetnek politológusok szerint.
okt. 3
19:18
Az Arany János utcában várja az eredményeket a Fidesz-KDNP (Alternatív Energia)
A Budapest belvárosában lévő Arany János utcai művelődési központban rendezte be önkormányzati választási eredményváró központját vasárnap estére a Fidesz-KDNP. A helyszínre várják mások mellett Orbán Viktor miniszterelnököt, Tarlós Istvánt, a kormánypártok főpolgármester-jelöltjét és Rogán Antal V. kerületi polgármesterjelöltet.
okt. 3
19:18
A Fidesz az Arany János utcában várja az eredményeket (hirado.hu)
Lezárták az Arany János utcát az Akadémia és a Nádor utca között, ahol kivetítő, büfé és sörpadok várják a szimpatizánsokat eredményváró utcabálra este hét órától
okt. 3
19:18
Politológusok: a jobboldali pártok sikerére utalnak az előzetes adatok (ATV)
A Fidesz-KDNP sikerét vetíthetik előre az önkormányzati választásokon a korábbi években mértnél alacsonyabb napközbeni részvételi arányok, míg a viszonylag nagy számú észak-magyarországi voksok egyértelműen a Jobbiknak kedvezhetnek az MTI által megkérdezett politológusok szerint.
okt. 3
19:18
Koncerten a terhesség alatt - Milyen zajártalom éri a magzatot? (WebBeteg)
A feleségem állapotos, jelenleg a 6. hetében van. A nőgyógyásza azt mondta, hogy a koncertek veszélyesek lehetnek a magzat számára. Mi ezt nem tudtuk korábban, és eddig összesen 4 rockkoncerten voltunk. Milyen károsodást okozhat ez a magzatban? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
okt. 3
19:20
Tenisz: Kuznyecova és Pavljucsenkova sem jutott a 2. fordulóba Pekingben (She)
A Pekingben zajló, 4.5 millió dollár összdíjazású WTA-torna első fordulójában a 10. helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova, valamint a 16. helyen rangsorolt honfitársa, Anasztaszija Pavljucsenkova is vereséget szenvedett papíron esélytelenebb riválisától.
okt. 3
19:20
Az urnából szólt az őszödi beszéd (HírTV)
Meg kellett szakítani néhány percre a szavazást egy fővárosi, VI. kerületi szavazóhelyiségben, az egyik urnából ugyanis délután egyszer csak megszólalt Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszéde. Kiderült, hogy a szöveg egy, az urnába dobott mobiltelefonból szól. A Független Hírügynökség úgy értesült: egy ismert internetes blogger dobta be a mobilt a szavazóládába.
okt. 3
19:20
A jobboldali pártok sikerére utalnak az előzetes adatok politológusok szerint (Alternatív Energia)
A Fidesz-KDNP sikerét vetíthetik előre az önkormányzati választásokon a korábbi években mértnél alacsonyabb napközbeni részvételi arányok, míg a viszonylag nagy számú észak-magyarországi voksok egyértelműen a Jobbiknak kedvezhetnek az MTI által megkérdezett politológusok szerint.
okt. 3
19:20
Schiffer reménykedik a tavaszinál is jobb szereplésben (hirado.hu)
Az LMP frakcióvezetője azt várja, hogy Budapesten legalább a tavaszi országgyűlési választásokon elért, csaknem 13 százalékos listás eredményt meg tudják ismételni, de reménykedik a még ennél is jobb szereplésben
okt. 3
19:21
A választásnak vége, a kormány előjöhet a farbával (Privátbankár)
Nem valószínű a tárgyalások újrakezdése az IMF és a magyar kormány között a vasárnapi önkormányzati választások után sem, ezért a piac hétfőtől a költségvetéssel kapcsolatos további kormányzati retorikára, illetve a jövő évi államháztartási tervek részleteire összpontosítja figyelmét - vélik külföldi elemzők
okt. 3
19:21
Kifogyóban a lendület? - Technikai elemzés (Portfolio)
Megtört a piacok lendülete a múlt héten, és oldalazásnál többre nem futotta a vevők erejéből. Mindez természetesen nem jelent fordulót, de azért nem árt majd az óvatosság a hét első napjaiban. Ma az...
okt. 3
19:22
Primera División: a Sevilla két góllal megverte az Atlético Madridot (She)
A Sevilla 3–1-re megverte az Atlético Madridot hazai pályán a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6.  fordulójában. Az Osasuna 1–1-es döntetlent játszott a Levantéval, Vadócz Krisztián csereként állt be az utolsó percekre. A Villarreal kevesebb mint negyedóra alatt eldöntötte a Racing Santander elleni találkozót.
okt. 3
19:22
Kövesse a választásokat valós idejű adatokkal a Népszava Online-on (Alternatív Energia)
A látványos megjelenítésnek köszönhetően, könnyedén átláthatók lesznek a választások eredményei a Népszava Online-on. Az adatokat realtime közöljük, így gyorsan követhető, hogy egy adott településen ki szerzett mandátumot.
okt. 3
19:22
Staudt Gábor elégedett a Jobbik őszi kampányával (hirado.hu)
A főpolgármester-jelölt szerint a párt mindent megtett a jó eredmény elérése érdekében
okt. 3
19:23
A jobboldal sikere sejthető a választási arányokból (Portfolio)
A Fidesz-KDNP sikerét vetíthetik előre az önkormányzati választásokon a korábbi években mértnél alacsonyabb napközbeni részvételi arányok, míg a viszonylag nagy számú észak-magyarországi voksok...
okt. 3
19:24
Videó: Drogba és Alex bombagóljával nyerte a Chelsea a derbit (She)
Mint arról beszámoltunk, az angol labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának rangadóján a Chelsea 2–0-ra győzött az Arsenal ellen. A „kékek" Didier Drogba szép mozdulatával – a csatár maga mögül, a háta mögött húzta a kapuba a labdát, ami a jobb oldali kapufáról pattant a hálóba –, a végeredményt pedig Alex állította be, aki óriási erővel bombázott az „ágyúsok" kapujába.
okt. 3
19:24
Véleménnyel együtt sugározta a Jobbik hirdetését a Magyar Rádió (Alternatív Energia)
Jogsértő volt, hogy a Magyar Rádió kommentárt, véleményt fűzött a Jobbik fizetett politikai hirdetéséhez - döntött egyhangúlag vasárnap délutáni ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).
okt. 3
19:24
Tarlós nemcsak emberszámba, de politikusszámba is veszi majd Horváth Csabát (hirado.hu)
A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje délben, amikor leadta szavazatát azt mondta: a választás részvételi eredményét firtató kérdésre, hogy amit este meglehet számolni, azt nem érdemes tippelgetni
okt. 3
19:26
Golf, Ryder-kupa: csodás európai feltámadás, örömmámor Walesben (She)
A szombaton félbeszakadt hat páros partiból ötben Európa megtartotta előnyét, amivel megfordította az állást a nagy hagyományú férfigolf-csapatversenyen: a Ryder-kupáért vívott találkozón a vasárnapot kétpontos hátrányban kezdő Európa immár 9.5–6.5-re vezet az Egyesült Államok ellen. A trófea sorsáról döntő egyéni mérkőzéseket hétfőn játsszák a walesi Newportban.
okt. 3
19:26
Jávor Benedek: akár öt helyet is szerezhetünk a Fővárosi Közgyűlésben (hirado.hu)
Az LMP főpolgármester-jelöltje délelőtt 11 órakor adta le szavazatát
okt. 3
19:28
Férfi vízilabda MK: a Honvéd legyőzte az Egert, nyeretlen Újpest (She)
A csoportkör harmadik fordulóját követően kialakult a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének a mezőnye. Az esélyesek közül egyik csapat sem maradt le a negyeddöntőről.

Keresés