Winkler Gusztáv a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa azt mondta: az ajkai timföldgyár X. tározójának rossz elhelyezkedését egyetemi óráin már évekkel ezelőtt is elrettentő példaként említette hallgatóinak
A bankokat és a pénzügyi felügyeleteket is felelősség terheli a közép- és kelet-európai devizahitel-gondok miatt - írta pénteken Osztrák exportsláger című kommentárjában a Der Standard című osztrák napilap.
Ötre emelkedett az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszapömlés halálos áldozatainak száma: a veszprémi a kórházban meghalt egy idős férfi, aki súlyos sérüléseket szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken az MTI-vel.
A foglalkoztatók szeptemberben 28.400 új álláslehetőséget jelentettek be, így egy hónap alatt 4,5 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest közel hasonló mértékben, 4,2 százalékkal nőtt a bej...
Brutális támadás áldozata lett egy 15 éves ló Melbourne-ben. A Cachet névre hallgató, egykori díjlovagló bajnokot háromszor megszúrták, majd megskalpolták. Az ügy nyomozója azt állítja, ettől kegyetlenebb állatkínzást még nem látott.
Várhatóan a jövő hét végéig tart a vörösiszap szennyezéssel érintett Győr-Moson-Sopron megyei vizek mentén elrendelt halászati, itatási és öntözési tilalom - tudta meg a megyei védelmi bizottság elnökétől pénteken.
Egy 43 éves férfi, 35 éves felesége és a férfi 68 éves apja a vádlott abban a bűnügyben, amelyben a napokban emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség. A vád 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények.
Csak pár napig gyengélkedett a gyapot decemberi kontraktusa, majd ismét emelkedö trendet figyelhettünk meg a felsö oldalon. Egyéb faktorok is megerösítik az irányt, épp csak alábbhagyott a lendület. Támogatás 1,0633-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Szeptemberben stagnált vagy kis mértékben emelkedhetett az infláció, mivel a két oldali hatások gyakorlatilag kiolthatták egymást, ugyanakkor az élelmiszerárak alakulása még okozhat ebben meglepetést...
Újabb holttestet találtak péntek délután Devecser határában; ezzel hatra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma - közölte Dobson Tibor kárfelszámolási helyszíni szóvivő az MTI-vel.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. vezetősége kétszázezer eurós (mintegy 55 millió forintos) helyreállítási alapot nyit az Ajka térségében hétfőn történt katasztrófa által okozott károk enyhítése érdekében.
Az amerikai kötvények pozitívan nyitották a new yorki kereskedést, miután az amerikai munkaerö-piaci adatok meglehetösen gyengén alakultak. Megfigyelök szerint a Fed ismét beindíthatja a bankjegynyomdákat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az afganisztáni amerikai katonai bázisok és konvojok őrzését ellátó biztonsági magáncégek tálibokat, valamint helyi bűnözőket és narkósokat is felfogadtak - állapította meg egy amerikai szenátusi bizottság
A Lehet Más a Politika szerint "egészen elképesztő", hogy az Állami Számvevőszék vezetője különböző ideológiai, világnézeti kérdésekben fejt ki véleményt
Devecser határában megtalálták az iszapömlés hatodik áldozatát - közölte Dobson Tibor kárfelszámolási helyszíni szóvivő péntek délután az MTI-vel. A speciális mentők a katasztrófa bekövetkezte óta ...
Sikerdíjjal jutalmazza egy cég azokat az önkéntes bűnvadászokat, akik a világhálón közzétett biztonsági kamerákat figyelve a legtöbb tolvajt leplezik le.
Gyurcsány Ferenc kiadta a jelszót: "legyünk tisztességesek!" Ennek szellemében nem "átláthatatlan csatornákból" várja új platformja működtetéséhez a pénzt, hanem magánemberektől vár adományokat, száz forintot, vagy háromszázat, aki bírja, attól ezret vagy tízezret.
Az Európai Unió audiovizuális politikáért felelős minisztereinek pénteki brüsszeli ülésén a 2012 utáni uniós filmtámogatási rendszerről tárgyalt Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, aki az EU kulturális minisztereinek találkozóján is részt vett - tájékoztatta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pénteken az MTI-t
Az MSZP szerint a 0,6 százalékos nyugdíjkorrekcióval a Fidesz átveri az időseket. Török Zsolt, a párt szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján állítását azzal indokolta, hogy számításaik szerint 0,9 százalékos nyugdíjkorrekciós emelés járna a nyugdíjasoknak.
A Magyar Telekom munkatársai 2011. júliustól 4 százalékos bérfejlesztésben részesülnek, a társaság ugyanakkor összesen 300 munkavállaló elbocsátását tervezi az anyavállalattól
Az Egyesült Államok történetének eddigi legsúlyosabb környezeti katasztrófájához, a Mexikói-öbölben történt olajszivárgáshoz fogható nagyságú környezetszennyezés a magyarországi iszapömlés - emelték ki pénteki tudósításaikban amerikai hírügynökségek.
Mint minden évben idén is kiadta a leggazdagabb angliai klubtulajdonosok 100-as listáját a FourFourTwo magazin. A Manchester City tulajdonosa, Mansour bin Zayed al Nahyan sejk megőrizte első helyét és tekintélyesen gyarapította vagyonát, majd őt követi a Queen's Park Rangers-be fektető indiai származású Mittal család. Abramovicsot az üzbég-orosz Alisher Usmanov taszította le a dobogóról....
Kőkemény edzések és szigorú diéta. Ennyi a titok, nincsenek csodaszerek, Tatarek Rezső, a Gold Center fitneszrészlegének vezetője így fogyasztotta le három hónap alatt Németh Attilát, a Blikk sportrovatának vezetőjét.
A parlamenti frakciók nem tudtak megegyezni abban, hogy kiket jelöljenek a Médiatanács tagjának. Nyolc jelölt van négy helyre, pénteken még konszenzus kellett a jelöléshez, a hétfői ülésen már elég lesz a kétharmados támogatottság.
Újabb holttestet találtak péntek délután az iszappal elöntött térségben; ezzel hatra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma - közölte Dobson Tibor kárfelszámolási helyszíni szóvivő az MTI-vel
A MAL Zrt. levelében ígéretet tett arra, hogy a hétfőn megsérült tározót egy éven belüli helyreállítja; addig "egy nagyon kis iszaptárolót kíván használni"
Meglehetősen vegyesen reagáltak a piacok a délutáni amerikai adatra. A Non-Farm Payroll a vártnál kedvezőtlenebb számot hozott, ugyanakkor a munnkanélküliségi ráta egy tized százalékkal kedvezőbbnek bizonyult az elemzői konszenzushoz képest. (SolarCapital)
Budapest — Rengeteget tett szeretett sportágáért, a vívásért a világbajnok Kamuti Jenő (73), hiszen főtitkárként irányította a nemzetközi, elnökként az európai és a magyar szövetséget.
Nemcsak szlovákiai mentőalakulatok, önkéntesek segítenek a vörösiszap-katasztrófa okozta károk felszámolásában, hanem gyűjtések is indultak északi szomszédunknál.
Az Európai Unió nem tudta teljesíteni azt a célját, hogy az évtized végére megállítja a természeti sokféleség (biodiverzitás) csökkenését a kontinensen - derül ki az Európai Bizottság egy Brüsszelben pénteken kiadott jelentéséből