2010. október 8. péntek

okt. 8
19:36
Bérfejlesztés és 300 fős elbocsátás 2011-ben a Magyar Telekomnál (ProfitLine)
Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés szerint a Magyar Telekom munkatársai 2011. júliustól 4 százalékos bérfejlesztésben részesülnek, a társaság ugyanakkor összesen 300 munkavállaló elbocsátását tervezi az anyavállalattól, amely nem tartalmazza többek között a vezetői és a nyugdíjazással megvalósítható munkaviszony megszüntetéseket - közölte a cég pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
okt. 8
19:38
Ma éjjel eléri a chilei menedékhelyet a fúró (hirado.hu)
Az 58 centiméter átmérőjű lyukon hamarosan megkezdhetik a bányászok kimentését
okt. 8
19:54
Szemcsepp helyett pillanatragasztót nyomott a szemébe (HírTV)
Szemcsepp helyett pillanatragasztót csöpögtetett egyik szemébe egy Arizona-állambeli asszony, miután összetévesztette a két termék majdnem ugyanolyan alakú dobozát - számolt be róla pénteken az amerikai média.
okt. 8
19:54
Több felajánlás érkezett Magyarország megsegítésére (Gondola)
Már csütörtök este is érkeztek felajánlások, péntek reggel pedig ezeket újabbak követték, miután Magyarország segítséget kért az Európai Unió katasztrófavédelmi szolgálatától a vörösiszapömlés miatt keletkezett környezeti szennyeződés megszüntetése érdekében - közölte az Európai Bizottság
okt. 8
19:54
Visszavonul Obama nemzetbiztonsági tanácsadója (hirado.hu)
James Jones negyven évi szolgálat után távozik, nagy szerepet játszott abban a döntésben, mely előírta az amerikai csapatok kivonulását Irakban
okt. 8
19:56
Kedden felszínre hozhatják a mélyben rekedt bányászokat (Gondola)
Már kedden elkezdhetik a felszínre hozni a több mint két hónapja a mélyben rekedt chilei bányászokat - mondta a chilei egészségügyi miniszter, Jaime Manalich pénteken
okt. 8
19:56
Hatmillió éves lehet az ember együttérző képessége (hirado.hu)
Már a neandervölgyi ember is érző lélek volt, az állatok iránti empátiánk körülbelül 120 ezer éves
okt. 8
20:09
Olvasnivaló: Dzsafi háza tája, avagy újabb gasztronómiai kalandozások Vas megyében (Mindmegette)
Kilenc zsandár kísér engem, a szombathelyi főutcán, de elmentemben betekintek a kisangyalom ablakán...
okt. 8
20:09
Orbán: 'Bulgária példáját követjük az adócsökkentésben' (ProfitLine)
A bolgár példát követve vezette be az egykulcsos adót, és csökkentette a felére az adókat Magyarország a gazdasági szereplők számára, jelentette ki Orbán Viktor Szófiában Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón a FOCUS bolgár hírügynökség jelentése szerint.
okt. 8
20:12
Ajka polgármestere a helyi timföldgyár újraindítását kéri (Infostart)
Érkeznek a felajánlások a vörösiszappal elöntött településekre, az árvíz sújtotta Felsőzsolcáról is vittek adományokat Veszprém megyébe. Közben Ajka polgármestere azt kéri a kormányfőtől, hogy a helyi timföldgyár folytathassa működését. Ajka MSZP-s polgármestere közölte: megértik, hogy nagy a fájdalom, de a MAL Zrt. dolgozóinak negyven százaléka a térségben él, és ha nem tud tovább működni a gyár,…
okt. 8
20:12
Hasmenéssel küzdenek a sportolók a Nemzetközösségi Játékokon (Infostart)
Hiába igyekezett India feledtetni a megnyitóval a Nemzetközösségi Játékokat megelőző rossz híreket, most arról érkeztek hírek, hogy tucatnyi úszó betegedett meg. A sportolók egy vírust kaphattak el, a feltételezések szerint az egyik edzőmedence vizéből.
okt. 8
20:12
San Marino ellen nagyon megy a válogatottnak (Infostart)
A Magyarország-San Marino Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen tízezres közönség előtt a magyar labdarúgó-válogatott az első félidő után vezet, az eredmény 4-0.
okt. 8
20:12
Pintér török kollégájával tárgyalt (HírTV)
A közös rendőri, katasztrófavédelmi és bevándorlási kérdésekről tárgyalt péntek délután Budapesten Pintér Sándor magyar és Besir Atalay török belügyminiszter. A találkozó után Pintér Sándor elmondta: a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről folytattak megbeszélést.
okt. 8
20:12
Eredménytelenek az izraeli-palesztin tárgyalások (Metropol)
Az Arab Liga főtitkára szerint eddig nem jártak eredménnyel az izraeli-palesztin béketárgyalások, de a Liga egyelőre nem kéri a palesztin küldöttséget a tárgyalások félbeszakítására.
okt. 8
20:12
Több lakás kiégett Bonyhád belvárosában (Metropol)
Tűz volt Bonyhád egyik belvárosi emeletes társasházában péntek késő délután, az épületben tartózkodó lakókat sikerült kimenekíteni - közölte a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
okt. 8
20:12
Terrorelhárítók indultak Szudánba az elrabolt magyarért (Alternatív Energia)
Szudánba utazott a magyar Terrorelhárítási Központ néhány munkatársa, hogy a helyi és a nemzetközi szervezetekkel együtt részt vegyen az elrabolt magyar állampolgár utáni kutatásban - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken délután az MTI-vel.
okt. 8
20:12
Michelangelo több mint száz rajza látható Bécsben (Metropol)
Michelangelo Buonarotti több mint száz rajzát mutatja be a bécsi Albertina múzeum kiállítása, amely pénteken nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
okt. 8
20:12
Áll a bál a Budapest Airport körül (ATV)
Szerződést bontott a Budapest Airport a Zóna Taxival, és már ki is írta az új tendert a reptéri taxi szolgáltatásra. A Budapest Airport titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem indokolta meg döntését, mindössze annyit közöltek, hogy nyomós indokuk volt a szerződésbontásra. A Zóna Taxi tulajdonosa híradónknak azt mondta: nem veszi tudomásul a légitársaság döntését, ha kell bíróságra viszi az…
okt. 8
20:27
Megérkezett a vizek királynője - fotó (BorsOnline)
Megérkezett az angliai Southamptonba olaszországi szülőhelyéről a Queen Elizabeth névre hallgató gigantikus óceánjáró. A frissen megépített hajót hétfőn avatja majd fel II. Erzsébet királynő. A hajó kedden vág neki első hivatalos útjának, amelynek célállomása a Kanári-szigetek.
okt. 8
20:30
Alkoholtilalom Devecserben és Kolontáron (Infostart)
Alkoholtilalmat rendelt el pénteken Devecser és Kolontár önkormányzata; erről a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság közleményben tájékoztatta az MTI-t.
okt. 8
20:30
Több lakás kiégett Bonyhád belvárosában (Blikk)
okt. 8
20:30
Strauss-Kahn óva intett az árfolyamháborútól az IMF közgyűlésén (Gondola)
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója pénteken Washingtonban arra intette a világ pénzügyminisztereit, hogy ne használják fegyverként az árfolyam-politikájukat
okt. 8
20:30
Alkoholtilalmat rendeltek el Kolontáron és Devecseren (hirado.hu)
A védelmi bizottság jelentése szerint áladománygyűjtők is megjelentek
okt. 8
20:30
Hiába a vártnál rosszabb adat, emelkedik Amerika (Portfolio)
Elmaradt a várttól a mai munkaerőpiaci adat, az amerikai részvényindexek mégis emelkednek. A rossz adatra emelkedő részvénypiac egy különösen erős pozitív trendre utalhat. Hiába lett a vártnál...
okt. 8
20:32
Miben segíthet a nyelv- és beszédtechnológia? (Infostart)
Két éve alakult a Nyelv- és Beszédtechnológiai Platform, amelynek elnöke az évforduló alkalmából rendezett konferencia szünetében az InfoRádiónak elmondta: elsősorban a közigazgatási és ipari szférára koncentrálnak, ám érdekes felfedezés volt, hogy például az intelligens házak tervezésekor is megjelenhetnek a beszédtechnológiai irányú fejlesztési igények.
okt. 8
20:32
Alkoholtilalom Devecserben és Kolontáron (Gondola)
Alkoholtilalmat rendelt el pénteken Devecser és Kolontár önkormányzata; erről a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság közleményben tájékoztatta az MTI-t
okt. 8
20:32
Valamelyest erősödött a forint az esti órákban (hirado.hu)
Erősödött a forint péntek este az euróval, a svájci frankkal, a dollárral és a japán jennel szemben egyaránt a délutáni árfolyamhoz képest a nemzetközi bankközi kereskedelemben
okt. 8
20:34
Több lakás is kiégett egy társasházban Bonyhádon (hirado.hu)
A lakókat sikerült időben kimenekíteni, tíz lakásban keletkeztek károk, négybe már nem költözhetnek vissza
okt. 8
20:39
Erősödött a forint péntek estére (Infostart)
Erősödött a forint péntek este az euróval, a svájci frankkal, a dollárral és a japán jennel szemben egyaránt a délutáni árfolyamhoz képest a nemzetközi bankközi kereskedelemben.
okt. 8
20:48
Az elrabolt magyar békefenntartó családja a sajtóból tudta meg a hírt (Infostart)
Édesapja elrablásáról a sajtóból értesült a család - mondta el az MTI-nek pénteken este a Szudánban elrabolt magyar békefenntartó, Papp István fia.
okt. 8
20:48
Elosztották a fővárosi pozíciókat a szocialisták (HírTV)
Döntött az MSZP fővárosi párttanácsa a megüresedett mandátumokról pénteken. A párt közleménye szerint Horváth Csaba parlamenti képviselői helyét Tóth Csaba, a párt zuglói elnöke veszi át, a Fővárosi Közgyűlésben pedig Móricz Eszter, Bihary Gábor és Szaniszló Sándor folytatja a munkát.
okt. 8
20:48
Hibázott a GPS, eltévedt a mentő, meghalt a beteg (hirado.hu)
Gyomorvérzés okozta egy somodorpusztai férfi halálát, a mentőszolgálat elismerte a hibát
okt. 8
20:50
Pénzhamisítók áldozatait keresik (HírTV)
Pénzhamisítókat fogtak el a rendőrök csütörtök délután Salgótarjánban.
okt. 8
21:06
Vörösiszap-katasztrófa: Tolnay Lajos nem érzi felelősnek magát (Infostart)
Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium Zrt. igazgatóságának elnöke le van sújtva, de nem érzi magát felelősnek katasztrófa miatt. A MAL igazgatósági elnöke elmondta: kiosztottak harmincmillió forint gyorssegélyt, az embereik több műszakban segédkeznek a kárelhárításban és segélyalapot hoztak létre az újjáépítésre.
okt. 8
21:06
Szalaiék elhúzták San Marino nótáját (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott 8-0-ra nyert San Marino ellen a Puskás-stadionban Európa-bajnoki selejtezőn.
okt. 8
21:06
Kedden szabadulhatnak a chilei bányászok (HírTV)
Már jövő kedden felhozhatják a 700 méter mélyben rekedt chilei bányászokat – közölte Jaime Manalich chilei egészségügyi miniszter pénteken, amikor a San Jose bányánál riporterek arról kérdezték, hogy mikor kezdődhet a vájárok felszínre hozása.
okt. 8
21:06
Elrabolt békefenntartó: a család a sajtóból értesült az emberrablásról (Gondola)
Édesapja elrablásáról a sajtóból értesült a család - mondta el az MTI-nek pénteken este a Szudánban elrabolt magyar békefenntartó, Papp István fia
okt. 8
21:06
Nem érzi magát felelősnek a Mal Zrt. elnöke (Blikk)
Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium Zrt. igazgatóságának elnöke le van sújtva, de nem érzi magát felelősnek vörösiszap katasztrófában.
okt. 8
21:06
Megszólalt az elrabolt békefenntartó fia: Aggódunk és reménykedünk (hirado.hu)
Az ENSZ alkalmazott felesége és fia Baracskán él, a sajtóból értesültek a családfő elrablásáról
okt. 8
21:06
A refluxbetegség kezelése (WebBeteg)
A refluxbetegség egy olyan klinikai állapot, mely során a gyomortartalom a nyelőcsőbe, ritkábban magasabbra, a garatba, esetleg kis cseppecskék belélegzése útján a tüdőbe jutva különböző tüneteket, betegségeket hoz létre.
okt. 8
21:06
Pozitív tapasztalatok a Nabucco előrehaladásával (Portfolio)
A Nabucco projekt előrehaladásával kapcsolatos tapasztalatok rendkívül pozitívak, az idén elindult a várható környezeti és társadalmi hatások felmérése, valamint a közmeghallgatások első köre, ez már...
okt. 8
21:15
Rájöttek, kik ismerik fel legkönnyebben az Alzheimer-kórt (Infostart)
Alzheimer-kór gyanúja esetén a pszichiáterek bonyolult és időigényes vizsgálatokat végeznek a föltételezett betegen. Egy új vizsgálat azt bizonyította, hogy ehelyett a családtagok vagy közeli barátok kétperces kérdőív kitöltésével pontosabb diagnózist szolgáltatnak, mint az elmegyógyász és a páciens együtt.
okt. 8
21:21
Madárijesztő lett a halott énekesből - fotó (BorsOnline)
Michael Jacksont használja madárijesztőként egy tajvani földműves. A férfi azt mondja soha nem volt még ilyen jó varjúhessegetője.
okt. 8
21:21
Maceszgombócleves egyszerűen (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg macesz (pászka) 5 dkg libazsír 1 kis fej vöröshagyma petrezselyemzöld 2 tojás őrölt feketebors őrölt gyömbér só 2 liter húsleves libaaprólékból (ha nem akarunk sokáig babirkálni vele, tökéletes az erőleveskocka is)
okt. 8
21:21
Betekinthettek egy Titanic-túlélő megrázó emlékeibe (Infostart)
Egy Titanic-túlélő megrázó írásos vallomása kerülhet hamarosan kalapács alá Angliában. A dokumentum az az eskü alatt tett írásbeli nyilatkozat, amelyet Laura Francatelli, két előkelő utas személyi titkárnője juttatott el az 1912-es katasztrófa körülményeit vizsgáló brit bizottsághoz.
okt. 8
21:23
Bableves szabolcsi módra (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg bab 50 dkg sertéslapocka 2 csokor friss kapor 2 dl tejföl 2 evőkanál liszt 1 fej vöröshagyma só ecet
okt. 8
21:24
A vörösiszap szombat reggel éri el Budapestet (Infostart)
Várhatóan szombat reggel éri el a Dunában Budapestet a vörösiszaptól "szennyezett csóva", amelynek ph értéke folyamatosan hígul - adta hírül a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság, a vörösiszap-katasztrófával foglalkozó honlapján péntek este.
okt. 8
21:24
Megdöbbentő adat a hazai serdülőkről (HírTV)
Bár az utóbbi években csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon, még mindig a világon a második legtöbb serdülőkori öngyilkosság történik itthon – mondta Kállai Klára, a Lelki Egészség Világnapja alkalmából tartott pénteki „Segítő hangok” című konferencia után. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) elnöke beszámolt arról is, hogy évente 600 ezer ...
okt. 8
21:24
Iszapömlés: Tolnay Lajos le van sújtva, de nem érzi felelősnek magát (Gondola)
Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium Zrt. igazgatóságának elnöke le van sújtva, de nem érzi magát felelősnek vörösiszap katasztrófában
okt. 8
21:24
Sorsára hagyta a sárban ragadt lovakat (Blikk)
Tápiógyörgye - Egész éjjel a hasig érő pocsolyában fagyoskodott két vemhes kanca, végül a tűzoltók mentették ki őket a sárcsapdából.

Keresés