A Greenpeace állítása szerint az arzén koncentrációja a vörösiszapra jellemző érték duplája a Kolontár térségében kedden vett mintában, ezt két független labor vizsgálata mutatta ki
A pontversenyben hatodik Talmácsi Gábor a 14. helyen végzett a pénteki első szabadedzésen a Moto2 géposztályban, a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján.
Szigorú biztonsági intézkedések mellett a kabuli elnöki palotában összeült a "békedzsirga", a 70 fős nagytanács. Hamid Karzai államfő nyitotta meg a tanácskozást, amelynek feladata, hogy kidolgozzák a tálibokkal és más felkelőcsoportokkal való megbékélés politikáját. A békekereső ülést az afganisztáni háború megindításának kilencedik évfordulójához időzítették.
A kormány döntésének titulálta a visszamenőleges, novemberi nyugdíjemelést Nagy Anna. A kormányszóvivő úgy fogalmazott: a kormány döntött a nyugdíjak és a baleseti járadék 2010. évi egyösszegű kiegészítéséről, melynek célja, hogy a nyugdíjak megőrizzék a vásárlóértéküket. A valóság az, hogy törvény írja elő a januárig szóló kiegészítést.
Liu bíráló esszéket írt és publikált a Kínai Kommunista Pártról, és 2008-ban ő volt a kezdeményezője a demokratikus reformokat követelő Charta 2008 kiáltványnak
Hónapokkal ezelőtt tett panaszt a híres amerikai sorozatsztár, a Dallas-ból csak Jockey Ewing-ként ismert Larry Hagman a Citigroup ellen, szerinte ugyanis a bank nem megfelelően kezelte számláit. A...
Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája történt hétfőn, amikor átszakadt a Kolontár melletti iszaptároló gátja - közölte Nagy Annak pénteken rendkívüli, nemzetközi sajtótájékoztatón. A szóvivő kijelentette: a kormány nem hagy magára senkit. Pintér Sándor szerint sokmilliárdos nagyságrendű költségekkel jár majd a Kolontár mellett történt iszapkatasztrófa utáni helyreállítás. A…
Péntek kora reggel összeomlott az autópályákra vásárolható matricák számítógépes rendszere, de kilenc óra körül a három legnagyobb benzinkúthálózatnál már lehetett vinyettákat vásárolni. Az Állami Autópálya-kezelő azt javasolja, hogy akinek mégsem sikerül matricát vennie, az éjfélig pótolja azt.
Ötre emelkedett a hétfői ajkai gátszakadás halálos áldozatainak száma, miután péntek hajnalban a Veszprémi Kórházban belehalt sérüléseibe egy 81 éves férfi.
A BRFK rendelt el ismeretlen tettes ellen nyomozást, korábban Novák Előd, a Jobbik alelnöke azt mondta: szemben a Fidesszel, "ahol központilag bátorítják" a választók személyes adatainak összegyűjtését, a Jobbikban nemhogy nem javasolt, hanem szigorúan tilos a listázás
Először a legtalpraesettebbeket, majd a betegeket, a legvégén pedig a fizikailag és lelkileg legerősebbeket fogják felszínre hozni a beomlott chilei bányából - közölték pénteken a mentésben részt vevő illetékesek.
Ötre emelkedett az ajkai vörösiszapömlés halálos áldozatainak száma: a veszprémi kórházban meghalt egy ember, akit súlyos sérülésekkel ápoltak - közölte a katasztrófavédelem pénteken az MTI-vel.MTI...
Gatyát villantott Hajdú Péter! A műsorvezetőt a Frizbi felvételén a Boros–Bochkor duó hozta kellemetlen helyzetbe, akik úgy értesültek: Hajdú egy pár zoknival láttatja nagyobbnak férfiasságát.
Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája történt hétfőn, amikor átszakadt a Kolontár melletti iszaptároló gátja - közölte Nagy Anna pénteken rendkívüli, nemzetközi sajtótájékoztatón, Budapesten
Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) kínai másként gondolkodónak ítélték oda pénteken Oslóban az idei Nobel-békedíjat - jelentette be a norvég Nobel-békedíj Bizottság. A hivatalos indoklás szerint Liu az alapvető emberi jogok érvényesüléséért régóta folytatott, békés küzdelméért kapta meg az elismerést.
Nyugdíj előtti felmondás, a munkanélküli járadék feltételei, a pihenőidő és a rendkívüli túlmunka díjazása - olvasóink kérdéseire Horváth Linda, az Adózóna munkajogásza válaszol.
A Külügyminisztérium felfüggesztette az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) azon jogosultságát, amelynek birtokában támogató nyilatkozatokat adhattak ki a magyarigazolványok kiadásához szükséges vízumok beszerzéséhez
"Leellenőrizzük, hogy azok a tározók", amelyeket 15-40 évvel ezelőtt alakítottak ki, megfelelnek-e a mai kor követelményeinek - közölte a belügyminiszter
Bolog Zoltán szerint a tervezett Európai Roma Keretstratégia részeként át kell tekinteni, hogy a szociális ellátórendszer mennyiben segíti a munkavállalást. A társadalmi felzárkózásért felelős államti...
Az Újpest-Honvéd mérkőzés mellett ugyanabból a fordulóból további három magyar bajnoki is érintett lehet az európai futball bundabotrányban. A Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozás érdekeire hivatkozva továbbra sem kíván személyeket, csapatokat vagy mérkőzéseket megnevezni.
A kereskedök nem ritkán várják izgalommal a gazdasági adatokat, hiszen azok útbaigazítást adhatnak a kilátásokat illetöen. 14.30-kor jelennek meg a hivatalos szeptemberi amerikai munkaerö-piaci adatok, melyek nagy hatással vannak az amerikai konjunktúra alakulásának megítélésére. A munkaerö-piac számít a konjunktúra tartóoszlopának, hiszen a gazdaság nagyban függ a fogyasztástól. Egyértelmü:…
Kipusztult a Marcal folyó teljes élővilága a vörösiszap rendkívül magas pH-értéke miatt. Tegnap délre a Duna főágát is elérte a szennyezés, ahol szintén halpusztulást észleltek. A kora reggeli órákban a katasztrófa helyszínére látogató miniszterelnök pedig nem látja értelmét annak, hogy helyreállítsák azt a területet Kolontáron, amelyet elöntött a vörösiszap.
A Greenpeace két független laboratóriummal vizsgáltatta meg a kolontári vízelvezető árokból vett mintákat, a vízelvezető árokból vett minta arzéntartalma 0,25 mg volt literenként, ez 25-szerese az egészségügyi határértéknek
A kelta tigris nagyon rossz állapotban van, betegeskedik, a romokban heverő bankrendszert a kormány pedig már sokadszorra próbálja megmenteni tőkeinjekcióval. A katasztrofális helyzetet úgy próbálják...
A Párizsi Autószalonon némileg meglepte az Audi standjánál érdeklődőket, hogy a várva-várt RS3 helyett egy az ős Quattro vonalaival felvértezett tanulmányt láthattak. Az öröm nem lett volna csekélyebb, ha a modell szériagyártásba kerülő példány lett volna. Most viszont már lehet örülni: gyártani fogják a Quattrót.
Nemcsak környezetvédelmi, hanem építészeti szempontból is soron kívül ellenőrzik a magyarországi vörösiszap-tározókat - közölte Pintér Sándor belügyminiszter rendkívüli, nemzetközi sajtótájékoztatón, Budapesten
Az angol lesz a második oktatási nyelv Thaiföld középiskoláiban - jelentette be az oktatási miniszter. Az országban ugyanis igen jelentős a turizmus, a többségében angolul beszélő turistákkal szemben azonban kevesen beszélik azt - írja a Bangkok Post híre alapján a nyest.hu.
A szerencsétlen eb azonnal elpusztult, a miskolci rendőrkapitányság visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntett miatt indított eljárást, az elkövető azt mondta, azért lőtt az ebre, mert az már több tyúkját is megette
Az Európai Bizottság várhatóan kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a gyümölcspárlatok - közkeletű, bár részben téves nevén pálinkák - házi főzésének héten életbe lépett...
Bonszaikiállítással várják az érdeklődőket szombaton és vasárnap a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Nem csak nézelődni, hanem vásárolni is lehet majd - tájékoztatott Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője.
A Leier Hungária Kft. devecseri téglagyárának dolgozói az elsők között segítenek a vörösiszap áldozatainak megsegítésében. Egyesek a mentésben vesznek részt, mások a gyűjtést szervezik - olvasható a portálunknak eljuttatott sajtóközleményben.
Második napja nem engedik elszállítani a német Astom cégnek korábban legyártott termékeket a TE Ganz Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárának sztrájkoló dolgozói; a munkások hat havi elmaradt bérük kifizetését követelik - közölte a gyár sztrájkbizottságának képviselője pénteken a Népszabadság információi szerint.
A BMW autógyártó csoport szeptemberi eladása 17 százalékkal emelkedett éves szinten, a cég arra számít, hogy a folyó negyedik negyedévben is kétszámjegyű lesz az eladásainak a növekedése. Ian Rober...