2010. június 1. kedd

jún. 1
18:27
Lenyűgözték Európát (+videó) (HírTV)
A visegrádi négyek együttműködése fölötte áll minden bilaterális konfliktusnak. Ez a keret az Európai Unión belül is fontos, nem járt el felette az idő, s erősíteni szeretnénk a régió országainak együttműködését – fogalmazott Orbán Viktor, akinek kormányfőként Varsóba vezetett első útja.
jún. 1
18:27
Hatvan naposra csökkenhet az önkormányzati választások kampánya (Gondola)
A jelenlegi hetvenkettőről hatvan naposra csökkenhet az önkormányzati választások kampánya - mondta Kósa Lajos (Fidesz), a választási eljárásról szóló törvénymódosítás általános vitájában
jún. 1
18:29
Mindannyian a vízbe fulladtak? (HírTV)
Fedélzetén legkevesebb 30 utassal elsüllyedt egy hajó kedden Libériában, Harper kikötőjének közelében - közölték helyi illetékesek.
jún. 1
18:30
Kanadában emelték a kamatot, a G7-ek közül elsőként (ProfitLine)
A kanadai központi bank kamatot emelt kedden, a G7-ek csoportjában elsőként a globális pénzügyi válság kirobbanása óta.
jún. 1
18:32
Ivóvízminőség-javító programokra mintegy 175 milliárd forint jut (ProfitLine)
Mintegy 175 milliárd forint áll rendelkezésre a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretein belül a települési ivóvízminőség-javító programok támogatására - közölte Horváth Lászlóné, a Vidékfejlesztési Minisztérium vízgazdálkodási főosztályvezető-helyettese a már nyertes beregi projekt sajtótájékoztatóján kedden a szabolcsi Fényeslitkén. (MTI)
jún. 1
18:36
Lengyel légikatasztrófa: hiába figyelmeztette az automatika a pilótákat (Infostart)
A lengyel hatóságok nyilvánosságra hozták kedden azt a szó szerinti szöveget, amely a Lech Kaczynski államfőt szállító repülőgép pilótafülkéjében, az áprilisi oroszországi katasztrófát megelőző 40 percben elhangzott beszélgetések alapján készült.
jún. 1
18:42
Csak tippelgetik, hogy mi lesz az euróövezettel (Privátbankár)
A helyzet rendeződésétől az euróövezet felbomlásáig terjednek a valutaunió lehetséges jövőjére vonatkozó, londoni elemzők által felvázolt friss forgatókönyvek. A Financial Times négy lehetséges verziót közölt
jún. 1
18:45
Öt halott, ötszáz sebesült – Keresztmetszet (videó) (HírTV)
- Öt halott, ötszáz sebesült. Négy éve várnak a kártérítésre a 2006. augusztus 20-i vihar károsultjai.- Benzin hitelből. Lassan már tankolásra sem jut a betegszállítóknál.- Sorsfordító program. Őstermelőket képeznek Tolna megyében.- Panni, Tünde, Pannónia. Motorok Gyuricza Róbert gyűjteményéből.
jún. 1
18:45
Lengyel légikatasztrófa: nyilvános a pilótafülkében rögzített beszélgetés (Gondola)
A lengyel hatóságok nyilvánosságra hozták azt a szó szerinti szöveget, amely a Lech Kaczynski államfőt szállító repülőgép pilótafülkéjében, az áprilisi oroszországi katasztrófát megelőző 40 percben elhangzott beszélgetések alapján készült
jún. 1
18:47
Pécsett a világörökséget támadja az ítéletidő (HírTV)
Beázott több helyen is az az épület, ahonnan a világörökség részét képező ókeresztény sírkamrák megközelíthetők Pécsett. A sírkamrák egy része ezért balesetveszély miatt nem látogatható jelenleg.
jún. 1
18:47
Már fáj a munka? Sok a törvényhozási tempó az ellenzéknek (Gondola)
jún. 1
18:48
Fejcserék a honvédségnél (Alternatív Energia)
Hende Csaba a szakmai és morális válsággal indokolta a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetésében általa kezdeményezett személyi változásokat.
jún. 1
18:48
Hatalmas kockázatot jelent a kínai ingatlanbuborék (Portfolio)
A kínai ingatlanpiaccal kapcsolatos problémák sokkal súlyosabbá válhatnak, mint ami az Egyesült Államokra jellemző volt a pénzügyi válságot megelőzően - nyilatkozta a kínai központi bank egyik...
jún. 1
18:48
Házkutatás a Tettrekész Szakszervezetnél, a főtitkár megsérült (ATV)
Szima Judit kezét hátracsavarták.
jún. 1
19:03
Legfőbb ügyész: növekszik a gazdasági bűncselekmények aránya (Gondola)
Az elmúlt húsz évet tekintve 2009-ben nőtt a legnagyobb mértékben a gazdasági bűncselekmények aránya; számuk az elmúlt öt évben emelkedő tendenciát mutat - derül ki Kovács Tamás legfőbb ügyész 2009
jún. 1
19:06
Megszavazták - Szinte mindenre rákérdezhetnek (Alternatív Energia)
A jövő őszi népszámlálás során a vallásra, az egészségi állapotra, a nyelvismeretre, a közlekedésre és az utazásra, illetve az üdülőtulajdonra is rákérdeznek majd az eredeti törvényben rögzítetteken túl - döntött az Országgyűlés kedden a 2011. évi népszámlálásról szóló törvény módosításáról szóló előterjesztés elfogadásával.
jún. 1
19:12
Tíz jel, amely pajzsmirigy betegségre utalhat (Infostart)
Hazánk a közepesen jódhiányos területek közé tartozik, amely magában hordozza a pajzsmirigy betegségek kialakulásának kockázatát. A kevés jód fogyasztása sok esetben önmagában is kiválthatja a pajzsmirigy megnagyobbodását. Az elváltozás hosszú ideig lappanghat, mire a konkrét panaszok megjelennek.
jún. 1
19:21
Rácsúszott a hegy az útra (HírTV)
Járhatatlan a 2302-es út Salgótarján és Mátraszele közt, mert az átázott hegyoldal az országútra csúszott – értesült a Független Hírügynökség.
jún. 1
19:21
Árvízzel fenyeget a Szinva Miskolcon (Gondola)
Sok tucatnyian védekeznek Miskolc patakja, a Szinva mellett. Az egyébként szelíd víz most fékezhetetlenül rohan, eléri a házak tövét, és a lerakott homokzsákok sem sokat érnek
jún. 1
19:23
A Pénzügyminisztérium is nagyágyúkat ereszt szélnek (HírTV)
Nem tart igényt a Pénzügyminisztérium több vezetőjére a jövőben a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium – tudta meg az MNO. Ezen a héten befejezi munkáját az államháztartásért felelős Végh Szabolcs, az adóügyeket követő Karácsony Imréné, valamint a pénzügyekért felelős Kovács Álmos és a vagyonpolitikai kérdésekkel foglalkozó Detrekői László.
jún. 1
19:23
EP-képviselők tiltakoztak az iráni külügyminiszter látogatása ellen (Gondola)
Tucatnyi európai parlamenti (EP-) képviselő hangosan tiltakozott kedden az ellen, hogy Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter ellátogathatott az EP brüsszeli székházába
jún. 1
19:24
Drogfogás Nyíregyházán: a tetőtérben termesztették a kendert (ATV)
Öt embert állítottak elő.
jún. 1
19:25
Újabb két út járhatatlan a víz miatt Borsodban (Gondola)
Árvíz, illetve vízátfolyás miatt újabb két út vált járhatatlanná Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kedd délután
jún. 1
19:27
Koszovói helyhatósági választás: az ellenzék győzött (Gondola)
A belgrádi parlamentben ellenzékben lévő nemzeti-konzervatív pártok szerezték a legtöbb szavazatot a hét végi helyhatósági választásokon Kosovska Mitrovicában a kedden közölt végleges eredmények szerint, ám valószínűleg mégsem ők irányítják majd az észak-koszovói város szerbek lakta részét
jún. 1
19:30
Olcsóbb lesz a roaming és sms (Infostart)
Július elsejétől az Európai Unió területén barangolva több mint 22 százalékkal csökken a hívásfogadás, 11 százalékkal a hívásindítás és közel három százalékkal az sms-küldés bruttó fogyasztói ára - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
jún. 1
19:39
A Vatikán politikai igazságtalanságnak tartja az izraeli megszállást (Gondola)
A Vatikán a palesztinokra rákényszerített politikai igazságtalanságnak tartja az izraeli megszállást abban a dokumentumban, amely munkaanyagként szolgál majd a katolikus egyház Közép-Keletről tartandó szinódusa számára
jún. 1
19:42
Víz alá kerülhet az ország (Alternatív Energia)
A két hete lehullott nagy mennyiségű csapadék sok pénzébe került a biztosítóknak és az államnak is egyaránt. Alig stabilizálódott az országban az árvízi helyzet, újabb ítéletidő érkezett. Szinte az ország egész területén készültség van. Tolnában és Baranyában több embert ki kellett lakoltatni.
jún. 1
19:42
Elromlott a hangulat a nap végére az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
A kereskedés végén meredek esésbe kezdtek az amerikai részvényindexek, az utolsó fél órában a Dow mintegy 120 pontot esett, a napot végül 1% körüli csökkenésekkel zárták a főbb indexek. Az optimista...
jún. 1
19:42
„Balra ki a zűrzavarból” – megmentené az MSZP-t a Baloldali Tömörülés (ATV)
A kongresszus elé tárják javaslataikat.
jún. 1
19:44
13 évesen nősült, kirúgták az általános iskolából (ATV)
A pakisztáni fiú bepereli az intézményt.
jún. 1
19:48
Arnold-reflex - Megáll a szív fültisztítás közben? (WebBeteg)
Egész gyakori és érdekes tünet, hogy a hallójárat tisztítása közben egyes betegek köhögnek. Ez az úgynevezett Arnold reflex.
jún. 1
19:57
Önkénteseket várnak Miskolcon (HírTV)
Önkénteseket keresnek Miskolcon árvízi védekezéshez, mert a diósgyőri városrészben újra kiöntött a Szinva patak. Több utcában a kerteket elárasztotta a víz. A Lillafüred felé vezető úton a hegyekből lefolyó csapadék okoz gondot.
jún. 1
19:57
Az MSZP szerepeltette volna a holokauszt kifejezést a Btk.-módosításban (Gondola)
A szocialista Bárándy Gergely szerint indokolt lett volna a büntető törvénykönyv módosításának szövegében szerepeltetni a holokauszt kifejezést
jún. 1
19:59
Egyre több út járhatatlan Észak-magyarországon (Gondola)
A folyamatos esőzés, illetve az árvíz miatt egyre több út járhatatlan Észak-Magyarországon - közölte a közútkelező társaság ügyelete
jún. 1
20:06
Szigorodó szabályok a szlovák közlekedésben (Infostart)
Szlovákiában mától több módosítás lép érvénybe a közúti forgalomban. A változások a közlekedési kihágások és a parkolási szabályok megsértésének büntetését is érintik, a díjszabás tovább szigorodik.
jún. 1
20:06
Véget ért egy nagy sorozat: Roger Federer kiesett a Roland Garros negyeddöntőjében (Infostart)
A címvédő Roger Federer négy szettben vereséget szenvedett a svéd Robin Söderlingtől a párizsi nyílt teniszbajnokság keddi negyeddöntőjében. Söderling ellenfele a cseh Tomasz Berdych lesz.
jún. 1
20:15
Wieszt János függetlenként folytatja munkáját a Fővárosi Közgyűlésben (Gondola)
Wieszt János hivatalosan is bejelentette a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakciójának, hogy független képviselőként kíván a továbbiakban politizálni - tudatta a frakció
jún. 1
20:15
Nyilvánosak a lengyel elnöki gép fekete dobozának adatai (HírTV)
Lengyelországban kedden nyilvánosságra hozták az április 10-én Oroszországban lezuhant repülőgép fekete dobozának rögzített adatait. A katasztrófában akkor meghalt a lengyel elnök és felesége, illetve további 94 ember. A fekete doboz által rögzített utolsó negyven perc leírása orosz és lengyel nyelven olvasható a lengyel belügyminisztérium honlapján. Eszerint bebizonyosodott az a feltételezés,…
jún. 1
20:18
Lengyel légikatasztrófa: a pilóták nem hallgattak a figyelmeztetésekre (Kripto Akadémia)
A lengyel hatóságok nyilvánosságra hozták kedden azt a szó szerinti szöveget, amely a Lech Kaczynski államfőt szállító repülőgép pilótafülkéjében, az áprilisi oroszországi katasztrófát megelőző 40 percben elhangzott beszélgetések alapján készült.
jún. 1
20:18
Az MSZP Orbánt jelölné államfőnek? + videó (ATV)
Erről is szó lesz a hétvégi MSZP-kongresszuson.
jún. 1
20:20
Békeaktivisták fejszékkel: Izrael visszautasította az ENSZ ítéltét + videó (ATV)
Önvédelemből használtak fegyvert a katonák.
jún. 1
20:24
Csaba László: Örüljünk neki, hogy elértük a folyó fenekét, és már nincs lejjebb (Infostart)
Várhatóan 2011 végére lábal ki Magyarország a recesszióból - mondta Csaba László az InfoRádió Aréna című műsorában. A közgazdász hozzátette: a visszaesés már nálunk is megállt, és "előbb-utóbb újra levegőhöz fogunk jutni", de a fellendülést jelző mutatók közül még kevés a pozitív.
jún. 1
20:24
Hadihajó és focivébé - Észak-Korea vádaskodik (Infostart)
A hivatalos phenjani álláspont szerint Dél-Korea azért állítja, hogy Észak-Korea süllyesztette el a hadihajójukat, hogy a kommunista ország ne közvetíthesse ingyen a labdarúgó világbajnokságot. Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója nem rég tért haza Észak-Koreából, és megdöbbentő tapasztalatairól beszámolt az Inforádiónak.
jún. 1
20:33
Az elítéltek is töltik a zsákokat (HírTV)
Homokzsákokat töltöttek vagy az árvízi védekezésben dolgozókra főztek: május 16-a óta több tucat fogvatartott vett részt az árvízi védekezésben. Előfordult - például Egerben - hogy az ottani büntetés-végrehajtási intézet dolgozói is kivonultak és segítettek a védekezési munkákban. A Pest megyei Turán kedden a váci bv-intézetből érkezett 20 fogvatartott is dolgozott a települést elöntő víz elleni…
jún. 1
20:36
Btk. - Indokolt lett volna a holokauszt kifejezés (Alternatív Energia)
A szocialista Bárándy Gergely szerint indokolt lett volna a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításának szövegében szerepeltetni a holokauszt kifejezést.
jún. 1
20:36
Nagy lépésre szánta el magát a Ryanair (Portfolio)
Története során először osztalékot fizet a Ryanair, miután a tavalyi évet nyereséggel zárta - derül ki az ír diszkont légitársaság ma közzétett éves jelentéséből. A cég októberben fizeti ki az 500...
jún. 1
20:51
Akinek ez kimarad, az egy életre lemarad (HírTV)
A gyermekkori olvasás a későbbi kreativitás egyik kulcsa, ezért akinek ez kimarad az életéből, egy életre lemaradhat. Többek között erre akarják felhívni a társadalom figyelmét a Családi olvasás éve 2010 című kampány kitalálói. Párhuzamos céljuk a családok megerősítése, az olvasás méltó rangjának visszaállítása – hangzott el a az eseménysorozat indító sajtótájékoztatóján kedden az Országos S...
jún. 1
20:51
Fogfehérítés - Részletesen a módszerekről (WebBeteg)
Minden fognak van egy saját természetes színe, amit főleg a fogunkban lévő belső foganyag a dentin színe határoz meg. A fogazat elszíneződését számos külső tényező befolyásolhatja. Egyrészt a fogak felszínére tapadt fogkő és az erre lerakódott színezőanyagok, másrészt a fog mélyebb szerkezetébe beivódott színezőanyagok.
jún. 1
20:54
Készülőben a pénzügyi rendszer reformja - Mit tudunk eddig? (Portfolio)
A pénzügyi stabilitás megőrzéséért több intézet - ide értve a jegybankokat - együttesen felel - hangsúlyozta Giovanni Carosio az Osztrák Nemzeti Bank kétnapos jegybanki konferenciájának második...
jún. 1
21:09
Nem bánt a nő kesztyűs kézzel szomszédjával (HírTV)
Szomszédok vitatkoztak vasárnap délután Szolnokon. Az egyikük, egy nő eltörte a szomszédja ujját, súlyos testi sértés miatt indult ellene eljárás.

Keresés