Túlságosan is komfortosan érezte magát egy utas a United Airlines Washingtonból Philadelphiába tartó járatán. Ginger McGuire repülése után a gépen ragadt, a nem várt hotelszolgáltatás miatt pedig a bíróságon követel kártérítést....
Fokozott rendőri akció kezdődött Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - jelentette be a keddi kormányszóvivői tájékoztatón Pintér Sándor belügyminiszter. Ez azt jelenti, hogy 600-zal több rendőr van ott, mint általában, a csapatokat a térségben az országos rendőrfőkapitány és a Készenléti Rendőrség parancsnoka irányítja. Nincs tehát most olyan borsodi település, ahol ne lenne egyenruhás - közölte. A…
Összességében több mint 211 évnyi - részben felfüggesztett - fegyház, illetve börtönbüntetést szabott ki a Koszi-klán tagjait érintő úgynevezett diósdi maffiaper 41 vádlottjára a Pest Megyei Bíróság - derült ki a Legfelsőbb Bíróság épületében kedden tartott ítélethirdetésből.
25 bázisponttal 0,5%-ra emelte az irányadó rátát a Bank of Canada; a ráta 2009 áprilisa óta volt rekord alacsony 0,25%-os szinten. A válság kirobbanásakor, 2008 végén rendkívül mélyre nyomta a...
Robert Fico elmondta, hogy ez válasz lesz a magyar Országgyűlés azon döntésére, amellyel a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni szerződés aláírásának napját
A 2008. őszén kirobbant pénzügyi válság vitathatatlanul kitörölhetetlen nyomokat hagy maga mögött, hosszú évekre új trendeket kialakítva a lakosság pénzügyi gondolkozásában. A CIG Pannónia...
A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) két évre eltiltotta a kínai Tong Went a versenyzéstől. A nehézsúlyú cselgáncsozónő doppingolt. Igaz, ő ezt másként magyarázza.
Leváltja a Honvédelmi Minisztérium (HM) új vezetése a Magyar Honvédség vezérkari főnökét, Tömböl Lászlót. Hende Csaba a szakmai és morális válsággal indokolta a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetésében általa kezdeményezett személyi változásokat.
Az 1974-es labdarúgó-vb a hollandok totális futballjáról marad emlékezetes, ám Johan Cruyffék csodálatos teljesítményükkel sem tudtak a csúcsra érni. A tornát hazai pályán az NSZK nyerte meg, története során másodszor. A vb-n a brazilok és az argentinok leszerepeltek, ugyanakkor a lengyelek remekeltek. Vb-történeti sorozatunkban az 1974-es viadal eseményeit elevenítjük fel.
Szerdán nevezi ki az Orbán-kormány államtitkárait Sólyom László köztársasági elnök. Az MTI keddi információi szerint összesen 42 államtitkár dolgozik majd a múlt szombaton megalakult kabinetben. A Min...
(MTI) - A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) május 30-ig közel 381 milliárd forint összegű új hitelt hagyott jóvá a vállalkozói programok szerinti hitelek keretében, indulásuktól számítva - tette közzé a hitelintézet honlapján.
A vártnál kisebb mértékben csökkent májusban az amerikai feldolgozóipari aktivitás az ISM felmérése alapján. Az ISM feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke az áprilisi 60,4 százalékról májusban 59,7 százalékra csökkent, mely alig magasabb szint a márciusban mért 59,6 százaléknál. Az elemzői várakozások ennél nagyobb mértékű csökkenésre, 59,3 százalékra számítottak.
A Lukoil orosz magáncég megvásárolná a Moltól a magyar vállalatnak az INA horvát olajtársaságban meglévő részesedését, megoldva ezzel egy régóta húzódó szerb-horvát jogvitát - írta kedden a Danas című belgrádi lap egy szerb elemzőre hivatkozva
Újabb gasztromagazin a hazai lappiacon. Az új médiumot a Bors kiadója jelenteti meg, a lap a Ringier által kiadott több hasonló kiadvány versenytársa lehet.
Az Európai Unió rendeletben maximalizálta a roamingdíjakat. A korlátok elérése előtt a szolgáltatók kötelesek figyelmeztetni a felhasználókat. Az NHH reméli, hogy a kiskereskedelmi árakban is megjelenik a rendelet hatása.
A Fővárosi Ítélőtábla kedden megsemmisítette az elsőfokú bíróság ítéletét a Postás SE kontra Magyar Posta-Magyar Telekom-Antenna Hungária ügyben, amelyben a három társaság azt szerette volna elérni, hogy a nagy múltú fővárosi klub elhagyja és a jövőben ne használhassa a Róna utcai sporttelepet.
A vártnak megfelelően alakult májusban az amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser index (ISM), az 59,7 pont valamennyivel meghaladja az elemzői konszenzust. A Bloomberg által megkérdezett...
Elfogadta a parlament a 2011. évi népszámlálásról szóló törvény módosítását kedden. Kereszténydemokrata és fideszes képviselők nyújtották be a javaslatot, amelyben benne van, hogy jövőre az egészségi állapottal, a fogyatékossággal, a vallással, anyanyelvvel és nemzetiséggel kapcsolatos adatokra is rákérdeznek, de ezeket nem kötelező megadni.
Leváltja a Honvédelmi Minisztérium (HM) új vezetése a Magyar Honvédség vezérkari főnökét, Tömböl Lászlót, valamint a katonai elhárítás főigazgatóját, Kovácsics Ferencet - tudta meg kedden a Magyar Nemzet.
Ma tette közzé az Allianz Közép- és Kelet Európában (CEE) 2010 első negyedévi eredményét. A társaság teljes díjbevétele helyi valutákban számolva 8 százalékkal emelkedett, és elérte az 1.1 milliárd...
Illegális áramvételezésnek azt nevezzük, amikor a szolgáltató hálózatára jogosulatlan módon csatlakozik valaki, és az elhasznált áramdíj megfizetése nélkül veszi igénybe a szolgáltatást. A gyakorlati tapasztalatok szerint áramlopás leggyakrabban két fogyasztói csoportnál fordul elő.
Egyre több fogyasztói panasz érkezik a békéltető testületekhez. A Budapesti Békéltető Testülethez (BBT) 2010 januárja és áprilisa között 814 ügy érkezett be, 35 százalékkal több az előző év azonos időszakáénál
A Facebook adatvédelmi irányelveit kifogásoló internetes csoport "tömeges öngyilkossági" felhívására több mint harmincezren reagáltak, azaz ennyi felhasználó törölte magát a közösségi portálról
Gabnai Katalin A jó élet című színdarabja nyerte a Magyar Rádió (MR) 4,5 millió forint összdíjazású drámapályázatát, melynek legjobb darabjait ősszel hallhatja a közönség - jelentették be a rádió vezetői kedden Budapesten.
A napok óta szakadó eső és a viharos szél sem zavarja Magyarország legnagyobb légikikötőjének forgalmát - nyilatkozta a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt....
Végre megduplázta motorkínálatát a Mazda saját hobbiterepjárójánál, ez azt jelenti, hogy van egyféle benzines - de az 260 lóerős - és létezik már dízel is. Mi az új 173 lóerős dízelmotorral teszteltük a CX-7-est
A Vörösmarty tér mellett Budapesten idén is lesznek programok a Váci utcában, illetve a Deák Ferenc utcában, új helyszínként pedig a Holokauszt Emlékközpont csatlakozik