Baleset miatt csak egy sávon haladhat a forgalom az M3-as autópályán Miskolc felé kedden délelőtt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyele.
Demszky Gábor elismerte politikai felelősségét a Hagyó-ügyben az Indexnek, de nem számít arra, hogy gyanúsított lesz, arról pedig nincs tudomása, hogy a Városházáról finanszíroztak pártokat.
Az EU szerint a hitelminősítőknek "kérlelhetetlen és felelősségteljes" magatartást kell tanúsítaniuk, és "tárgyilagosnak kell lenniük a helyzetértékelésben"
A csótárvirág vagy más néven a tollbuga hosszan virágzó, fehér-, rózsaszín- és vörös-, bugaszerű virág, amely a szellős levélzet felett nyílnak. A csótárvirág az egyik legkönnyebben termeszthető évelő növény, és a gondozást százszorosan meghálálja. Gyakorlatilag kártevőmentes, és selymes fénnyel boríthatja be az árnyékos kertet.
Két helyet javítva a kilencedik helyről a hetedikre lépett előre Magyarország a német külkereskedelmi kamarák által készített, kelet-közép európai befektetési célpontokat rangsoroló összeállításban - írja a Világgazdaság....
Az Európai Unió a jövőben jobban fogja ellenőrizni a hitelminősítőket, és a jogszabályok megsértése esetén meg is fogja bírságolni őket - idézett a Handelsblatt keddi számában a készülő uniós...
Elegáns helyszín, a Művészetek Palotája adott otthont az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által meghirdetett két pályázat eredményhirdetésének. Az ünnepi alkalom díszletét a "Te mit tudsz az adózásról? rajzpályázat legjobb alkotásai szolgáltatták. Ezt általános iskolásoknak hirdette meg az APEH, míg a másikban AdóManó történetét folytathatták az adóhivatal munkatársai mesében és képregényben…
A Népszabadság információi szerint a Szerencsejáték Zrt. jelenlegi vezérigazgatóját, Székely Gábort Szentpétery Kálmán váltja, aki pillanatnyilag a BÁV Zrt.-t vezeti.
Medveczky Dóra hét éve dolgozik a TV2-nél, 2007 júliusától vezeti a csatorna szervezetfejlesztési osztályát, amely ellátja a magyarországi TV2 csoport teljes körű adminisztratív és stratégiai HR feladatait.
Afgán katonák a nemzetközi haderő támogatásával harc nélkül foglaltak vissza a pakisztáni határ közelében a táliboktól egy körzetet, amelyet a hétvégén kerítettek hatalmukba a határon át beszivárgó fegyveres lázadók.
Vizsgálják az M6-os autópálya burkolatának beszakadása okait, ezzel együtt a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium megkezdi a köz- és magánszféra partnersége (PPP) szerződések teljes átvilágítását, mert azok az állam számára előnytelenek - közölte a minisztérium.
Az amerikai piacok zárva tartása mellett csendes napot zártak az európai piacok is. Általában szűk árfolyamsávban mozogtak egész nap és alig mutattak változást a pénteki záróárakhoz képest. (Solar Capital)
Az Európai Unió a jövőben jobban fogja ellenőrizni a hitelminősítőket, és a jogszabályok megsértése esetén meg is fogja bírságolni őket - idézett a Handelsblatt keddi számában a készülő uniós rendelettervezetből.
Hazugságnak nevezte Veres János,, hogy a Pénzügyminisztérium 3,8 százaléknál jóval magasabb hiánnyal számolt volna 2010-re, szerinte mindez csak rágalom
Megállt a feldolgozóipar év elején kezdődött bővülése, és áprilishoz képest májusban szűkült a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított indexe, amely harmadik hónapja csökken - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) kedden. (MTI)
Demszky Gábor elismerte politikai felelősségét a Hagyó-ügyben egy interjúban, de nem számít arra, hogy gyanúsított lesz. A liberális főpolgármester a baloldali szavazók miatt halogatta a felelősségre vonást
Demszky Gábor elismerte politikai felelősségét a Hagyó-ügyben az Indexnek, de nem számít arra, hogy gyanúsított lesz, arról pedig nincs tudomása, hogy a Városházáról finanszíroztak pártokat
A romló világgazdasági növekedési kilátások és az adósságválság pénzügyi szektorra gyakorolt hatása miatt gyengülő eurót követve kedden reggel gyengültek a térségbeli devizák is.
Demszky Gábor számít rá, hogy a rendőrség hamarosan meghallgatja tanúként a BKV-ügyben, de azt kizártnak tartja, hogy gyanúsítottá váljon. A főpolgármester az Indexnek adott interjújában elismerte, hogy három fővárosi közműcég - az FKF, a Vízművek és a Főkert - vezetői jártak a városházán, Demszky egyik munkatárásánál. Elpanaszolták, hogy Hagyó Miklós emberei javaslatokat tesznek a megbízási…
Hiányos információk, rosszul megválasztott fegyverek, hibás taktika - az izraeli hadsereg kedden beismerte, hogy nagy hibákat vétett a Gázai övezetbe tartó segélyflottilla elleni katonai akció során. A művelet kilenc ember életét követelte.
Csaba László közgazdász, egyetemi tanár lesz ma este 7 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés központi témája az lesz, hogy milyen mozgástere van az új kormánynak a gazdaság,...
A héten átszállíthatják a tököli rabkórházba Horváth Évát, a BKV-ügy egyik gyanúsítottját. A Blikk úgy tudja: Hagyó Miklós volt szóvivőjénél egy hónapja daganatot diagnosztizáltak.
A főpolgármester az Indexnek azt mondta: vállalja, hogy politikailag felelős a Hagyó-ügyben, és nem számít arra, hogy gyanúsítottként fogják kihallgatni; Demszky azt is elárulta, készül a nyugdíjas évekre, és egy könyv megírásával fogja eltölteni ősztől a szabadidejét
Ezzel együtt a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium megkezdi a köz- és magánszféra partnersége szerződések teljes átvilágítását, mert azok az állam számára előnytelenek
Állampapír-kibocsátást tervez Görögország - jelentette be a görög pénzügyminiszter. Jeórjiosz Papakonsztantinu a NET görög tévécsatornán hétfő este sugárzott interjúban elmondta: az Európai Unió (EU)...
Várhatóan kedden szavaznak az Országgyűlésben a jövő évi népszámlálási törvényről. Változás, hogy a kérdezőbiztosok az egészségi állapotra, fogyatékosságra és vallásra vonatkozó információkat is kérnek majd, ám ezekre nem lesz kötelező válaszolni. Ugyancsak kedden várhatóan úgy módosítják az alkotmányt, hogy kötelezővé válik a településeken alpolgármester választása is.
Vizsgálják az M6-os autópálya burkolatának beszakadása okait, ezzel együtt a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium megkezdi a köz- és magánszféra partnersége (PPP) szerződések teljes átvilágítását, mert azok az állam számára előnytelenek - közölte a minisztérium kedden
A helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítása szerint alpolgármesternek olyan személy is megválasztható, aki nem tagja a képviselő-testületnek - ismertette Rácz Róbert fideszes képviselő kedden a parlamentben, a törvényjavaslat expozéjában
Három bírót megölt, hármat megsebesített géppisztollyal egy férfi a közép-kínai Hunan tartomány Jungcsou (Yongzhou) városának bírósági épületében kedden - közölték a helyi hatóságok.
Vizsgálják az M6-os autópálya burkolatának beszakadása okait, ezzel együtt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdi a köz- és magánszféra partnersége (PPP) szerződések teljes átvilágítását, mert azok az állam számára előnytelenek - közölte a minisztérium.
A pécsi belvárosban 6 kesztyűs cég csatlakozott a kezdeményezéshez, és az összefogás első lépcsőjeként az egykor legnagyobb kesztyűs vállalat, a Hunor megüresedett Ferencesek utcai mintaboltjában mutatkoznak be
Ismét 1,22 körül jár az euró dollár kereszt, az ebből könnyen kikövetkeztethető negatív nemzetközi hangulatot hozhatjuk fel magyarázatként a mai forintgyengülésre - írja napi piaci kommentárjában...
Az Amerikai pite című film sztárja, vasárnap Las Vegasban a Love Festivalon egy feltűnő zöld bikiniben jelent meg – de jobb lett volna ha nem teszi. A 34 éves szőkeség testén ugyanis még mindig látszanak a 2004-es elrontott plasztikai műtétének nyomai.