2010. június 10. csütörtök

jún. 10
17:04
Kamion gázolta el, esélye sem volt (Alternatív Energia)
Halálra gázolt egy 50 éves munkást egy kamion csütörtök délután egy jászfényszarui gyártelepen; a sofőr későn vette észre, hogy egy ember a kerekek alá került, így a jármű több méteren át maga alatt tolta a férfit - közölte a rendőrség az MTI-vel.
jún. 10
17:04
Belekaptak a forintba - újra 280 alatt az euró (ProfitLine)
Az amerikai piacnyitással közel egy időben jelentős erősödés mutatkozott a forint piacán, miközben az euró is egyre nagyobb előnyre tesz szert a dollárral szemben. A javuló piaci hangulat okai között a hivatalosan is megerősített vártnál jobb kínai kereskedelmi adat áll, mely azt bizonyítja, hogy az európai adósságválság nem tudta fékezni a kínai gazdaságot.
jún. 10
17:05
Amit tegnap elvesztett, visszahozta ma a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,34 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 21.103,41 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,22 százalékkal 17.450 forintra erősödött, az OTP részvén...
jún. 10
17:06
Vízzel küzd a hőség ellen a főváros (Alternatív Energia)
A főváros a közterületek és a villamossínek locsolásával, illetve a légkondicionált közintézmények listájának közzétételével készül a következő napokban várható rendkívüli hőségre. A budapesti strandok a hétvégén meghosszabbított nyitva tartással várják a fürdőzőket.
jún. 10
17:06
Lady GaGa tönkretette húga ballagását (BorsOnline)
Feltűnési viszketegségében saját családja ünnepeit is marketingeseménnyé silányítja: húga katolikus iskola ballagásán átlátszó ruhában és hatalmas, ördögi patacipőben jelent meg.
jún. 10
17:06
Az idegenlégióban fogtak el egy körözött nyíregyházi férfit (Infostart)
A francia idegenlégióban fogtak el egy körözött 38 éves nyíregyházi férfit, akit 2007 óta kerestek több csalás és sikkasztás miatt - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
jún. 10
17:06
Németh Zsolt a Duna-stratégiáról: a határtérségek átjárhatósága is fontos (Infostart)
A Duna-stratégiát illetően a közlekedés problémájának megoldása nem merülhet ki a hajózásban, garantálni kell a fejlődésből sokáig kimaradt határtérségek átjárhatóságát utak, vasutak és hidak építésével is - fejtette ki csütörtökön Konstancában Németh Zsolt.
jún. 10
17:06
Kína állampolgárai biztonságának szavatolását kéri a Dél-Afrikai Köztársaságtól (Infostart)
Kína csütörtökön felszólította a Dél-Afrikai Köztársaságot, hogy tegyen intézkedéseket a kínai állampolgárok vagyoni és személyi biztonságának védelmére azután, hogy Johannesburgban a labdarúgó világbajnokságra érkezett kínai újságírókat raboltak ki.
jún. 10
17:06
Sokak szerint csak zöldrefestés a CSR (Kreatív Online)
Ciki és hátrányos a vállalatnak, ha társadalmi felelősségvállalásként csak támogat és adományoz, pedig ez a legjellemzőbb Magyarországon. Egy felmérés szerint a vállalati szakemberek a Magyar Telekomot tartják itthon a legfelelősebbnek.
jún. 10
17:06
3,6 hónap alatt találnak munkát a frissen végzettek (HírTV)
Meglepően gyors munkába állás, a kapcsolati tőke használata és stabil munkaviszony - többek között ezek az ismérvek jellemzik a magyar frissdiplomások elhelyezkedését a munkaerőpiacon. Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009-2010 elnevezésű kutatási program felmérésének előzetes adataiból kiderül továbbá: átlagosan 3,6 hónap alatt találnak…
jún. 10
17:06
Újabb Ponzi-csalót csuktak le az USA-ban (ProfitLine)
Ötven év börtönbüntetésre ítélték azt az egykori dél-floridai ügyvédet, aki több mint egymilliárd dolláros Ponzi-csalást hajtott végre - írta a csütörtöki USA Today című napilap. (MTI)
jún. 10
17:08
Személyi igazolvánnyal is be lehet lépni szombattól Szerbiába (Infostart)
Személyi igazolvánnyal is beléphetnek szombattól a magyar állampolgárok Szerbiába - közölte a Külügyminisztérium.
jún. 10
17:08
Vizuális kommunikációs pályázat a Mactac-tól (Kreatív Online)
A Mactac Innovative Awards idén is versenyre hívja az öntapadó fóliákra készített vizuális munkákat. Nevezhetnek dizájnerek, reklámügynökségek és dekoratőrök is.
jún. 10
17:08
Európai záró kommentár (HírTV)
A májusi német fogyasztói árak változatlanul 0,1 %-os értéket hoztak. Az olasz áprilisi ipari termelés +1,0 %-os értéket hozott a várt +0,6 % helyett. A Bank of England nem változtatott az angol alapkamaton. Az alapkamat továbbra is maradt 0,5 %. A Európai Központi Bank nem változtatott az EU-s alapkamaton. Az alapkamat továbbra is maradt 1,0 %. Az áprilisi amerikai kereskedelmi mérleg -40,3 mr...
jún. 10
17:08
Állami támogatás nélkül marad az Opel? (ProfitLine)
Értesülések szerint nem kap német állami támogatást az Opel. Erről született döntés Angela Merkel kancellár és a németországi Opel-üzemeket működtető négy tartomány - Hessen, Észak-Rajna-Vesztfália, Rajna-Pfalz és Türingia - miniszterelnökeinek csütörtöki válságtanácskozásán.
jún. 10
17:10
Halálos baleset a gyárban (HírTV)
Az egyik jászfényszarui gyár teherportáján történt halálos baleset csütörtök délután – közölte Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
jún. 10
17:12
Személyi igazolvánnyal is be lehet lépni szombattól Szerbiába (Gondola)
Személyi igazolvánnyal is beléphetnek szombattól a magyar állampolgárok Szerbiába - közölte a Külügyminisztérium
jún. 10
17:14
BUX: +0,90 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,34 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 21
jún. 10
17:16
Fazekas Sándor az EU környezetvédelmi minisztereinek tanácskozásán (Gondola)
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtök délután kétnapos látogatásra Luxemburgba utazott, ahol pénteken részt vesz a Környezetvédelmi Tanács ülésén, itt beiktatása óta először találkozik az Európai Unió tagállamainak környezetvédelmi minisztereivel - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája
jún. 10
17:18
Nagyon durván támad az időjárás: péntektől hőségriadó! (Gondola)
A hőségriadó elrendelésére akkor kerülhet sor, ha a napi középhőmérséklet három egymást követő napon meghaladja a 25 fokot. Most ez van.
jún. 10
17:18
Queen's Club: Nadal negyeddöntős (Metropol)
A friss világelső Rafael Nadal három játszmában nyert az üzbég Gyenyisz Isztyomin ellen a 714 ezer euró összdíjazású londoni füvespályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében. Roddick búcsúzott.
jún. 10
17:18
Duna-stratégia: a határtérségek átjárhatósága is fontos (Metropol)
A Duna-stratégiát illetően a közlekedés problémájának megoldása nem merülhet ki a hajózásban, garantálni kell a fejlődésből sokáig kimaradt határtérségek átjárhatóságát utak, vasutak és hidak építésével is - fejtette ki csütörtökön Konstancában Németh Zsolt.
jún. 10
17:18
Vajon bejut az MKP és a Híd a parlamentbe? (Kripto Akadémia)
Eltérő választási eredményt jósol a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd polgári párt számára két felmérés, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Pozsonyban, két nappal a szlovákiai parlamenti választások előtt.
jún. 10
17:18
Locsolással küzd a forróság ellen a főváros - péntektől hőségriasztást rendeltek el (hirado.hu)
Budapest közterületek és a villamossínek locsolásával, illetve a légkondicionált közintézmények listájának közzétételével készül a következő napokban várható rendkívüli hőségre
jún. 10
17:18
Mentünk a hangulat után - ma a vevők voltak az erősebbek (Portfolio)
A dollár gyengülésének hatására az amerikai indexek jelentős pluszba lendültek a nyitást követő percekben, de az európai tőzsdéken is 1% körüli emelkedések bontakoztak ki a délután folyamán. A BUX...
jún. 10
17:18
Világpremier: indul a Suzuki Swift új generációjának sorozatgyártása (Pénzcentrum)
A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában legördült a gyártósorról a Swift új generációjának első példánya. A sorozatgyártás elindítása egyben a megújított modell világpremierje is, hiszen a Suzuki esztergomi gyára az első üzem a világon, amelyik megkezdi az új modell sorozatgyártását....
jún. 10
17:20
Állami támogatás nélkül marad az Opel (hirado.hu)
A kiszivárgott hírek szerint a német kancellár csupán általános támogatást ígért az Opel németországi alkalmazottainak, de a konkrét állami segítséget elutasította
jún. 10
17:21
Merkeltől egy centet sem kap az Opel (Privátbankár)
Értesülések szerint nem kap német állami támogatást az Opel. Erről született döntés Angela Merkel kancellár és a németországi Opel-üzemeket működtető négy tartomány - Hessen, Észak-Rajna-Vesztfália, R...
jún. 10
17:22
Egy napig sztrájkolnak a görög vasutasok (hirado.hu)
A 490 napi járatból csupán három közlekedik, Athén és nemzetközi repülőtere között nincs fennakadás a vasúti közlekedésben
jún. 10
17:23
Csúcson az amerikai külkerhiány (Privátbankár)
Az amerikai külkereskedelmi hiány 16 havi csúcsra emelkedett áprilisban, részben azért, mert csökkent az export - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön
jún. 10
17:24
Normakontrollra küldenék a "három csapást" (Infostart)
Nyílt levélben kérte Sólyom László köztársasági elnököt a Magyar Helsinki Bizottság, hogy előzetes normakontrolért forduljon az Alkotmánybírósághoz a "három csapás" törvény ügyében.
jún. 10
17:24
Tovább aggódhatnak a lengyelek (HírTV)
Súlyosbodhat az árvízhelyzet Lengyelországban, ahol az éjszaka újabb viharok és esők voltak. Eddig 20-an haltak meg, és tízezer embert költöztettek ki otthonából.
jún. 10
17:24
Douglas Rushkoff Budapesten ad elő (Kreatív Online)
Budapesten tart előadást Douglas Rushkoff, az újmédia egyik legtekintélyesebb amerikai szakértője. Helyszín a HVG Montevideo utcai székháza.
jún. 10
17:26
Rockszerelésben a hostessek (Kreatív Online)
Rockbulival ünnepelte születésnapját az Erste Befektetési társaság. A Nexus szervezésében zajló esten fellépett a Tankcsapda és még a hostessek is bőrszerkóban voltak.
jún. 10
17:30
A "három csapás" Ab-vizsgálatát javasolja a Magyar Helsinki Bizottság (Gondola)
A Magyar Helsinki Bizottság csütörtökön nyílt levélben kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy előzetes normakontroll céljából forduljon az Alkotmánybírósághoz a "három csapás" néven ismertté vált törvényt ügyében
jún. 10
17:32
Az arab országok az izraeli atomtevékenység elszámoltatását követelik (Gondola)
Az arab országok, Irán támogatásával csütörtökön követelték, hogy Izrael adjon számot atomerejéről és nukleáris tevékenységét helyezze nemzetközi felügyelet alá
jún. 10
17:33
Leállt a vasút Görögországban - Sztrájk (ProfitLine)
Görögországban 24 órás sztrájkot tartanak a vasutasok csütörtökön, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány magánosítani akarja az állami tulajdonban lévő vasúttársaság (OSE) kisebbségi részesedését.
jún. 10
17:34
Heti Válasz: Gratulált-e Obama Bajnainak a válságkezeléshez? (Gondola)
A diplomáciában szokatlan hangú levelet tett közzé Obamára hivatkozva Bajnai irodája. Az eredeti nem került elő. Újabb "Teller levél ügy?"
jún. 10
17:35
Hitelközvetítőket is képez a Biztosítási Oktatási Intézet (ProfitLine)
A Biztosítási Oktatási Intézet (BOI), bekapcsolódik a kötelezővé tett hitelközvetítői képzésébe - mondta Heit Gábor, a BOI elnöke az MTI-nek.
jún. 10
17:36
Pénzmosással vádolják Ficót (Metropol)
Pénzmosással hozza kapcsolatba Robert Fico kormányfőt, a legerősebb kormánypárt elnökét egy hangfelvétel, amely csütörtökön, alig két nappal a parlamenti választás előtt került nyilvánosságra Szlovákiában.
jún. 10
17:36
Vizsgálatot indít Gaudi-Nagy ellen a kamara (Alternatív Energia)
A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke vizsgálatot indított Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő ellen annak kiderítésére, hogy az ügyvédként is praktizáló politikus szakmai szabályokat sértett-e munkája során - olvasható a Magyar Televízió (MTV) Híradójának honlapján.
jún. 10
17:36
Harmadfokú készültség a Hármas-Körösön (Metropol)
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el péntek reggeltől a Hármas-Körös bal parti, az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósághoz (Atikövizig) tartozó torkolat közeli szakaszán - közölte Priváczkyné Hajdu Zsuzsanna csütörtökön.
jún. 10
17:36
Árvíz - Anyagi segítséget sürgetnek a szocialisták az unióban (Kripto Akadémia)
Szolidaritását fejezte ki a közép-európai árvizek áldozataival az Európai Szocialisták Pártjának elnöksége Brüsszelben csütörtökön, továbbá felhívta az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy az érintett térségek újraélesztéséhez pénzügyileg is járuljanak hozzá.
jún. 10
17:36
2012-ben Cézanne a Szépművészetiben (Metropol)
Klimt, Botero, Lucien Hervé és Cézanne alkotásaival is találkozhatnak a budapesti Szépművészeti Múzeum időszaki kiállításainak látogatói a következő két esztendőben; erről Baán László, az intézmény főigazgatója beszélt egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen.
jún. 10
17:36
Gyűjtik a tetemeket Edelényben (ATV)
Egyelőre csak a védekezés ért véget.
jún. 10
17:37
BÉT - Megint lemaradtunk Európától (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,34 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 21.103,41 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 26,5 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
jún. 10
17:38
Újra Lázár Jánost javasolja polgármesternek a hódmezővásárhelyi Fidesz (Alternatív Energia)
Újra Lázár Jánost, Hódmezővásárhely jelenlegi polgármesterét javasolta az alföldi város élére a Fidesz helyi szervezete - tájékoztatta Szél István, a párt hódmezővásárhelyi csoportjának alelnöke csütörtökön az MTI-t.
jún. 10
17:38
Rod Stewart szövegel (Metropol)
A Music Television fennállásának 13. perce, a honvágy, egy fiatal fiú és egy idősebb nő szerelme, a Celtic focicsapat – ezek mind Rod Stewart sokat sejtető dalszövegeihez kapcsolódó kifejezések. Abból az alkalomból, hogy a Wembley Stadiont is megtöltő énekes az idei T-Mobile Kapcsolat koncert fellépő sztárja lesz, a legismertebb slágereinek szövegét vettük nagyító alá.
jún. 10
17:38
Kimarad a Bourne-sorozat negyedik részéből Matt Damon? (ATV)
Csak akkor folytatná, ha a régi rendezővel dolgoznának.
jún. 10
17:39
A banki adó fékezte a BUX-ot (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,34 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 21.103,41 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,22 százalékkal 17.450 forintra erősödött, az OTP részvén...

Keresés