A terrorizmus és más bűncselekmények gyanújával egy éve előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György, és a "hozzá hasonló politikai foglyok" szabadon bocsátását követelték mintegy kétszázan, köztük a Jobbik két országgyűlési és egy európai parlamenti képviselője Budapesten
- Tilos keresztet vetni a futballvébén!- Ki volt valójában Biszku Béla?- Problémás Domokos László jelölése az ÁSZ élére?- Lesz bankadó az EU-ban- Mit gondolnak a fiatalok a demokráciáról?- Horváth Csabát lecserélheti pártja- Szlovákia választott vendégek:Kiss Ulrich jezsuita szerzetesPesty László dokumentumfilmesBoros Bánk Levente politológus
Ha valóban ellenzékbe kényszerül az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt, akkor magának követeli a szlovák parlament házelnöki bársonyszékét - jelentette ki Robert Fico a szlovák rádió szombati vitaműsorában.
A csütörtöki egy és a pénteki négy után szombaton öt érmet szereztek a magyarok az olaszországi Pescarában 47. alkalommal megrendezett Settecolli Kupa elnevezésű nemzetközi úszóviadalon.
A terrorizmus és más bűncselekmények gyanújával egy éve előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György, és a "hozzá hasonló politikai foglyok" szabadon bocsátását követelték mintegy kétszázan, köztük a Jobbik két országgyűlési és egy európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten.
A terrorizmus és más bűncselekmények gyanújával egy éve előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György, és a "hozzá hasonló politikai foglyok" szabadon bocsátását követelték mintegy kétszázan, köztük a Jobbik két országgyűlési és egy európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten.
Egyre nehezebb a közszolgálati médiának felvennie a versenyt kereskedelmi társával, melynek elsődleges célja a profitmaximalizálás, míg az előbbinek úgy kell kielégítenie az igényeket, hogy azért nézettséget is produkáljon. A közérdek szolgálatába állított orgánumoktól mindenekelőtt felkészültséget és tényszerű, korrekt tájékoztatást várnak az emberek, továbbá a társadalmi kérdések vitára…
Ha valóban ellenzékbe kényszerül az Irány-Szociáldemokrácia (Smer), akkor a párt magának követeli a szlovák parlament házelnöki bársonyszékét - jelentette ki Robert Fico a szlovák rádió szombati vitaműsorában.
Legalább öt civil - közöttük két gyermek - halt meg szombaton egy NATO-légitámadásban Kelet-Afganisztában - közölte a helyi rendőrfőnök és a helyi egészségügyi minisztérium képviselője
Eltűnt egy kerekes székkel közlekedő 57 éves férfi a seregélyesi idősek otthonából; az intézményből pénteken reggel távozott, oda azóta nem tért vissza - közölte a rendőrség
Legalább öt civil, közöttük két gyermek halt meg szombaton egy NATO-légitámadásban Kelet-Afganisztánban - közölte a helyi rendőrfőnök és a helyi egészségügyi minisztérium képviselője.
Hazaküldték a dél-afrikai labdarúgó világbajnokságról Nicolas Anelkát, a francia csapat csatárát, miután a sportoló durván szidta a csapatkapitányt, Raymond Domenech-et - közölte szombaton a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF).
A magyarságnak minél egységesebben kell megjelennie a politikai porondon, most az összefogásnak jött el az ideje - állapította meg Kolozsváron Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki részt vett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum ülésén.
Legkevesebb öten - köztük két kislány - meghaltak egy NATO-légicsapás után Afganisztán keleti részén szombaton - közölték helyi rendőrségi és kórházi források.
Az államtól kér segítséget több önkormányzat a szúnyogirtáshoz. Az ár- és belvíz miatt nemcsak az érintett térségben, de a Balaton partján is rengeteg a vérszívó. Eddig mindössze egyszer permeteztek, sikertelenül. A csütörtökre tervezett irtás pedig a vihar miatt elmaradt.
Rendkívüli tisztújító kongresszust tart július 10-én Dunaszerdahelyen a Magyar Koalíció Pártja (MKP) - döntött a párt országos tanácsa szombaton Pozsonyban.
Rendkívüli tisztújító kongresszust tart július 10-én Dunaszerdahelyen a Magyar Koalíció Pártja (MKP) - döntött a párt országos tanácsa szombaton Pozsonyban.
Szemérem elleni erőszak miatt indított eljárást a nyíregyházi rendőrség egy 21 éves fiatalemberrel szemben, aki a gyanú szerint kilencéves féltestvérét levetkőztette, s fogdosta.
A magyarságnak minél egységesebben kell megjelennie a politikai porondon, most az összefogásnak jött el az ideje - állapította meg szombaton Kolozsváron Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki részt vett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülésén
Samantha Fox és Sabrina inkább mellbőségükkel és erotikus kisugárzásukkal, mint énekhangjukkal hívták fel magukra a figyelmet a nyolcvanas évek második felében, most közös erővel próbálják meghódítani a diszkókat. Mindehhez egy régi Blondie slágert poroltak le.
Akár tízmillió forintba is kerülhet egy gyalogátkelőhely kialakítása a fővárosban. Bár zebra felfestését bárki kérheti, erre engedélyt csak a Nemzeti Közlekedési Hatóság adhat - mondta az InfoRádiónak Bartkó György, a Főpolgármesteri Hivatal forgalomtechnikai alosztályának csoportvezetője.
Rendkívüli tisztújító kongresszust tart július 10-én Dunaszerdahelyen a Magyar Koalíció Pártja (MKP) - döntött a párt országos tanácsa szombaton Pozsonyban
Nicolas Sarkozy francia elnök Szentpéterváron közölte Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel, hogy Franciaország kész haladéktalanul tárgyalásokat kezdeni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségben Iránnal atomprogramjáról
Az orosz Gazprom, az olasz Eni és a francia EDF pénteken, Szentpéterváron aláírt memoranduma értelmében a francia energetikai konszern belép a Déli Áramlat Rt