A digitális televíziózás segítségével időt spórolhatnak a nézők, ugyanis ha felveszik a műsorokat, akkor dönthetnek úgy is, hogy átpörgetik a reklámokat, és csak a számukra fontos tartalmakat nézik meg - mondta el Fejes Tibor, az Invitel Zrt. lakossági üzletágának igazgatója....
A jövő hét második feléig egy, a Genovai-öböltől a Fekete-tengerig vonuló mediterrán ciklon alakítja az Alföld középső, keleti és déli részének időjárását; hatására sokfelé ismétlődő esőre, záporra, zivatarra kell számítani, ami kisebb vízszintemelkedést indíthat el a Maros, a Körös és Szamos vízgyűjtőin - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Kötikövizig)…
Az Országos Ralibajnokság negyedik futama Bükfürdő környékén késhegyre menő csatát hozott Aschenbrenner György és Herczig Norbert között. Az élen többszöri helyváltás, és tizedmásodperces különbségek után idén negyedszer is Aschenbrenner György végzett.
Megtorlást ígért a török miniszterelnök vasárnap azoknak a katonáknak a temetésén, akiket kurd lázadók öltek meg az előző nap a délkeleti határtérségben.
Közéleti szereplők tiltakozó nyilatkozatot adtak ki a Fidesz elszámoltatási kampánya ellen, amely szerintük valójában a másfajta politika egzisztenciális szankcionálása.
Közéleti szereplők tiltakozó nyilatkozatot adtak ki a Fidesz elszámoltatási kampánya ellen, amely szerintük valójában a másfajta politika egzisztenciális szankcionálása.
Megerősítette a XV. kerület szocialista polgármestere, hogy rendőr vejét őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték. Hajdu Tibor állítása szerint részleteket nem tud az ügyről. A hírTV értesülése szerint a rendőrt vesztegetés és hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják. hírTV
Végleg szétváltak Harry herceg és egykori kedvese, Chelsy Davy útjai. Az idén 26 éves Harry, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, a brit trón harmadik számú várományosa és a 25 éves Chelsy, a modellalkatú, Zimbabwében született szőke dél-afrikai szépség hat évig ápolta a végig meglehetősen viharos, szakításokkal és könnyes újbóli egymásra találásokkal tarkított…
Közéleti szereplők tiltakozó nyilatkozatot adtak ki a Fidesz elszámoltatási kampánya ellen, amely szerintük valójában a másfajta politika egzisztenciális szankcionálása
Közéleti szereplők tiltakozó nyilatkozatot adtak ki a Fidesz elszámoltatási kampánya ellen, amely szerintük valójában a másfajta politika egzisztenciális szankcionálása. A nyilatkozatot, amelyet 10...
Egy hónappal azután találták meg az indiai Abhishek Ghorpade fejét, hogy a 15 éves fiút brutálisan meggyilkolták. Mint ismeretes, lefejezték, a torzóját pedig egy fához kötötték.
Végleg szétváltak Harry herceg és egykori kedvese, Chelsy Davy útjai. Az idén 26 éves Harry, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, a brit trón harmadik számú várományosa és a 25 éves Chelsy, a modellalkatú, Zimbabwében született szőke dél-afrikai szépség hat évig ápolta a végig meglehetősen viharos, szakításokkal és könnyes újbóli egymásra találásokkal tarkított…
Paraguay 2-0-ra legyőzte a szlovák válogatottat a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság F csoportjának második fordulójában. Az alacsony színvonalú vasárnapi mérkőzésen Vera a 28. percben szerzett vezetést, majd a hajrában, a 86. percben Riveros biztosította be a győzelmet.
A Saláta Kornéllal felálló Szlovákia közepes színvonalú meccsen sima, 2–0-s vereséget szenvedett Paraguaytól az F-csoport vasárnap kora délutáni meccsén, és Olaszország ellen kell megmutatnia majd az utolsó fordulóban, hogy helye van Dél-Afrikában a legjobb 16 csapat között.
Az ország nagy részén túlnyomóan borult idő várható. Országszerte több alkalommal is kell esőre, záporra számítani, főként a Dunától keletre zivatarok is lesznek
Gyakorlatilag nem változott a Hármas-Körös vízszintje a Tisza visszaduzzasztó hatása miatt, a déli országrészben a belvízzel elöntött területek nagysága is alig csökkent
A jüan árfolyampolitikájának rugalmassá tételét már régóta sürgették a piacok és maga Barack Obama is. A kínai valuta dollárhoz kötöttsége de facto megszűnt
Az opera jeles mívelői ismételten naggyá tették a Miskolci Nemzetközi Operafesztivált, a "Bartók + ..." rendezvényen Európa volt a vendég, jövőre Bartók művei mellett Verdi remekei csendülnek fel - vonta meg Bátor Tamás fesztiváligazgató a június 9-én kezdődött és vasárnap záruló, mára világhírűvé vált rendezvény mérlegét vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Perugia város ügyészségének vizsgálóbírái közölték Crescenzio Sepe bíborossal, Nápoly érsekével és Pietro Lunardi volt infrastruktúra- és szállításügyi miniszterrel, hogy vizsgálat indult ellenük
Fenyegetéssel és ütlegeléssel szerzett pénzt saját idős édesanyjától egy csongrádi férfi, az így szerzett összeget elitta és játékgépbe dobta - adott tájékoztatást a rendőrség....
A The Sunday Times úgy tudja, a a Mexikói-öbölben természeti katasztrófát előidéző olajipari társaság már a jövő héten kirukkolhat egy 10 milliárd dolláros kötvénnyel
Egy katolikus bíboros és egy volt miniszter ellen is vizsgálat indult Olaszországban abban a kiterjedt korrupciós ügyben, amely miatt már lemondásra kényszerült a Berlusconi-kormány gazdaságfejlesztési minisztere
Akár 77 millió embert is érinthet Bangladesben az arzénnal szennyezett ivóvíz halálos hatása - állítja egy orvosi szaklap. A brit Lancet magazin szombati számában megjelent kutatás résztvevői egy évtizeden át figyeltek meg csaknem 12 ezer önkéntest Banglades fővárosa, Dakka egyik negyedében (Araihazar). A mérgezést állítólag az elmúlt évtizedekben fúrt milliónyi kút vize okozza. A vizsgálat…
Közömbösséggel vádolják az Egyesült Államokban a mexikói-öbölbeli súlyos olajszennyezésben vétkes BP olajtársaság vezérigazgatóját, Tony Haywardot, s a szemére vetik, hogy nem szentel kellő figyelmet a környezeti katasztrófának - jelentették hírügynökségek.
Jelentősen emeli Németország idei exportjára vonatkozó előrejelzését a német iparszövetség (BDI). Mintegy 8 százalékos exportbővülés valószínű a legnagyobb európai gazdaságban
Hiába szárnyalt új történelmi magasságba az arany árfolyama, a nemesfém piacán aktív hírlevélírók jóval pesszimistábbak a kilátásokat illetően, mint év elején. Aki hisz a kontraindikátorok erejében,...
Makay Zsoltot választották meg az MDF elnökének a párt vasárnapi országos gyűlésén. Az MDF-nek azért kellett új vezetést választania, mert Dávid Ibolya április 11-én, a választások első fordulójána...
A szomszédok hathatós segítségével sikerült csak elérni, hogy kórházba vigyék azt a 43 éves vak embert, akit az anyja évek óta bezárva tart. A horvát férfi szörnyű körülmények között él, mivel súlya miatt (250 kiló) képtelen mozogni.
Heves bírálatok érték Tony Haywardot, a BP vezérét, amiért a hétvégén egy angliai jachtversenyen vett részt, ahelyett hogy a környezeti katasztrófa elhárításával foglalkozna.
Háromféle zenei stílus, a dzsessz, az elektro és a kortárs opera képviselői várják a zene ünnepén az érdeklődőket hétfőn a Párizsi Magyar Intézet rendezvényein.
Robert Fico kész ellenzékbe vonulni, de ragaszkodik ahhoz, hogy pártja, a Smer kapja a parlamenti elnöki posztot. A kérést a kereszténydemokraták visszautasították. Eközben ma jár le az európai mentőcsomagról szóló szerződés aláírásának határideje – Robert Fico ezt a jobboldali pártok támogatása nélkül nem akarja aláírni. Ezzel azonban elbukhat a Görögországnak szánt gyors uniós segítség.
Megadóztatná az egészségtelen termékeket a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, javaslatuk szerint az ebből befolyó évi 100 milliárd forintot a kórházak gazdasági helyzetének rendbetételére költhetné a kormány.
Alaptalanul tüntetik fel bűnbakként Károlyi Mihályt, az első magyar köztársasági elnököt, mint aki felelős a történelmi Magyarország első világháború utáni széteséséért - mondta Hajdu Tibor történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója. Zeidler Miklós, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója szerint Károlyi nem volt hazaáruló, ugyanakkor Károlyi…