BÜKFÜRDŐ — „Hiába nyertük meg az első három futamot, óriási a küzdelem, s biztos vagyok benne, hogy a hét végén is nagy csata zajlik majd" – mondta a triplázó Aschenbrenner György (38) a Karpackie-rali, az országos bajnokság negyedik viadala előtt.
SILVERSTONE — Jubileumi futamra készül Talmácsi Gábor (29). A korábbi világbajnok magyar pilóta százötvenedik alkalommal áll rajthoz a gyorsasági motoros világbajnokságon, s bízik benne, lesz oka ünnepelni a mai (Digisport, 12.15) Brit Nagydíjon. Az időmérőn a 19. lett, így az 5. sorból rajtolhat.
Hétfőn délben sorsolják a labdarúgó Bajnokok Ligája- és Európa Liga-selejtező első két fordulójának párosítását, az esemény során mind a négy, nemzetközi kupában induló magyar csapat érdekelt lesz. A Debrecen egyik lehetséges ellenfele az azeri Inter Baki.
Talmácsi Gábor kiesett a Moto2-es kategória vasárnapi versenyében a gyorsaságimotoros-világbajnokság ötödik futamán, a Brit Nagydíjon, Silverstone-ban.
Az Országos Ralibajnokság negyedik futama Bükfürdő környékén késhegyre menő csatát hozott Aschenbrenner György és Herczig Norbert között. Az élen többszöri helyváltás, és tizedmásodperces különbségek után idén negyedszer is Aschenbrenner György végzett.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-25-re győzött Szlovénia ellen világbajnoki selejtezőn, s ezzel, ledolgozva az első mérkőzésen szerzett kétgólos hátrányát, kijutott a tornára.
Johannesburg – Csodagólokkal menetel Brazília a labdarúgó-világbajnokságon. A hatodik vébéelsőségére készülő dél-amerikai gárda a második mérkőzésén 3-1-re győzte le Elefántcsontpartot, így már most továbbjutott a „halálcsoportnak" nevezett kvartettjéből.