2010. június 23. szerda

jún. 23
7:47
Egy éve válságban a perzsa állam (Metropol)
A tavaly júniusi iráni elnökválasztások utáni tömeges utcai demonstrációk és az azokat követő megtorlások súlyos válságba taszították a perzsa államot, amely az elmúlt egy évben sem tudott kilábalni a nehéz helyzetből. Elemzés!
jún. 23
7:47
Bugár: a választóinknak akarunk bizonyítani (Kripto Akadémia)
Bugár Béla, a szlovákiai Híd elnöke szerint pártja a választóknak akar bizonyítani, és nem a magyarországi politikának.
jún. 23
7:48
Fél évig tartottak szobafogságban egy amerikai kisfiút (Gondola)
Fél évig tartottak zárva szobájában egy tízéves amerikai fiút szülei, eközben csak vízzel és mogyorókrémes kenyérrel táplálték a gyermeket
jún. 23
7:48
Hillary Clintonnal találkozik Martonyi János (HírTV)
Washingtonba látogat szerdán Martonyi János külügyminiszter, csütörtökön megbeszélését folytat majd Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel. A két tárcavezető – többek között – a NATO közelgő lisszaboni csúcstalálkozójáról, az energiabiztonságról, a társadalmi integrációról, valamint Magyarországnak a régiós együttműködésben és a térség stabilitásában betöltött szerepének fontosság...
jún. 23
7:50
Csak a miniszterelnöki megbízott utazásai több mint 35 millióba kerültek (HírTV)
Nem kevés adóforintot emésztettek fel a szocialista kormány idején a sanghaji expón felállított magyar pavilon előkészületei – írja a Magyar Nemzet.
jún. 23
7:52
Kiszerettek a liberálisok Barack Obamából? (HírTV)
Kiszerettek a liberálisok Barack Obamából? – teszi fel a kérdést a Washington Post.
jún. 23
7:57
Hepatitis A (WebBeteg)
Az A vírus hepatitisfertőzés a gyomor-bélrendszer útján jön létre. A vírus a fertőzött ember székletével a környezetbe kerül, ahol nagyon sokáig életképes, majd szennyezett étel, ital, kéz, csatorna, szabad vizek közvetítésével más emberekre is átterjed.
jún. 23
8:03
Elfogták Dudust, a jamaicai Keresztapát (Metropol)
A férfi kapcsolatban állt a jamaicai kormánypárttal, az emberek hozzá fordultak élelmiszer- és iskolázási segélyért, és fegyverei árnyékában biztonságban érezték magukat. Jótevőjüket "elnöknek", "tábornoknak", vagy egyszerűen Dudusnak szólították.
jún. 23
8:03
Orvosok engedély nélkül (Metropol)
Több ezer orvos és gyógyszerész dolgozik érvényes működési engedély nélkül, mert az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal hónapokat késik a dokumentumok kiállításával.
jún. 23
8:03
Összerúgta a port az afganisztáni parancsnokkal Obama (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök kedden első nyilvános reakciójában elítélte az afganisztáni szövetséges haderők főparancsnokát, Stanley McChrystal tábornokot, amiért az egy riportban felfedte, hogy ő és környezete korábban méltatlan, gúnyos hangnemben beszélt róla és tanácsadóiról.
jún. 23
8:03
Így vásároltok - Plázatúra Budapesten (Portfolio)
Miért épült ennyi bevásárlóközpont Budapest belvárosában? Felmámadhatnak -e poraikból a klasszikus utcai üzlethelyiségek? Miért nem vásárolnak a fővárosiak a Váci utcában? Baross Pállal, a nemzetközi...
jún. 23
8:05
Bűnözők pénzére vadásznak (Metropol)
Hatvanhét bűnügyben több milliárd forintnyi vagyont derített fel fennállásának egy éve alatt a Magyar Vagyon-visszaszerzési Hivatal; Magyarországon és az EU tagállamaiban 264 ingatlant, 310 céget, járműveket, üzlethelyiségeket és közel kéttucatnyi bankszámlát foglaltattak le.
jún. 23
8:06
Puhl: Van, hogy a bíró nem érzi meg a pillanatot, amikor meg lehet fékezni a játékosokat (Infostart)
Egyre több a vitatható játékvezetői ítélet a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon - mondta az InfoRádiónak Puhl Sándor, aki szerint a Brazília-Elefántcsontpart meccsen szabálytalan gólt adott meg a francia bíró, aki hagyta, hogy elszabaduljanak az indulatok a gyepen.
jún. 23
8:06
Négy NATO-katona halt meg Afganisztán déli részén (Gondola)
A NATO négy katonája esett el Afganisztán déli részén kedden, a nemzetközi erők számára ez volt az egyik leggyászosabb nap, hiszen további tíz katona meghalt még egy helikopter balesetben és más támadásokban - közölte az észak-atlanti szervezet
jún. 23
8:06
Működési engedély nélkül dolgoznak orvosok (HírTV)
Több ezer orvos, fogorvos és gyógyszerész dolgozik érvényes működési engedély nélkül, mert az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal hónapokat késik a szükséges dokumentumok kiállításával – írja a Magyar Nemzet.
jún. 23
8:07
További nagykövetek visszahívása várható (Metropol)
Egy éven belül további 20-25 helycsere várható a magyar külképviseleteken azon a 15 poszton kívül, ahol Martonyi János keddi bejelentése szerint már július végéig lebonyolódik a csere.
jún. 23
8:08
Szadista hajlamról beszélnek a brit munkáspárti képviselők (HírTV)
A brit pénzügyminiszter nem szórakozásból hajt végre megszorításokat – írja az Independent. A lap szerint a baloldali ellenzék, bár vezetője egyelőre nincs, egységes a takarékossági csomag elutasításában.
jún. 23
8:09
MSZP: nem szerencsés a kisebbségi képviselők számát csökkenteni (HR Portál)
Az MSZP nem ért egyet azzal, hogy csökkenjen a területi és országos kisebbségi önkormányzatok képviselőinek létszáma, ezért nem is szavazta meg hétfőn az erről szóló törvényjavaslatot.
jún. 23
8:09
USA - Megremegett a befektetők keze a rossz ingatlanpiaci adat nyomán (ProfitLine)
Csökkenést eredményezett tegnap az amerikai részvénypiacokon, hogy a várakozásokkal ellentétben csökkentek májusban a használt ingatlan értékesítések, melyet a gazdaság lassulására utaló jelként értelmeztek a piaci szereplők. Emellett rontotta a hangulatot az ismét előtérbe kerülő európai adósságválság.
jún. 23
8:09
Újabb botrány a Velencei-tó partján (Metropol)
Egy több mint kétmilliárd forintos beruházással kapcsolatban feljelentést tesznek civil szervezetek Velence város baloldali vezetése ellen, mivel szerintük felvetődhet a hűtlen kezelés bűntette is; a környezetvédelmi kérdéseket is érintő ügyben a jövő nemzedékek országgyűlési biztosától is állásfoglalást fognak kérni.
jún. 23
8:11
Nehéz helyzetben a végzős erdélyi színészek (HR Portál)
Gondot okoz a Kolozsvárott és Marosvásárhelyen most diplomázó színészeknek a román kormány tavalyi takarékossági intézkedése, amellyel befagyasztotta az új munkaerő felvételét a közszférában. A romániai színházak többsége is állami vagy önkormányzati tulajdonban van.
jún. 23
8:11
Várhatóan visszalépéssel indul az európai kereskedés (ProfitLine)
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 ötven pont körüli visszaeséssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 szintén ötven pont körüli romlással nyithat szerdán. (MTI9
jún. 23
8:11
Kritikussá vált a BKV finanszírozása (Metropol)
Ideális esetben a BKV változatlan működés mellett négy-hatévenkénti adósságkonszolidáció révén működtethető, de ez csak akkor igaz, ha a bankok továbbra is hajlandóak hitelt nyújtani a vállalatnak, és az is elengedhetetlen, hogy kritikus időpontban az állam átvállalja az adósságot.
jún. 23
8:13
Egymilliós bírság az Erste Nyugdíjpénztárnak (HR Portál)
Egymillió forint felügyeleti bírságot rótt ki az Erste Nyugdíjpénztár magánpénztári ágazatára a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mert nem teljesítette egy korábbi határozatban előírt kötelezettségét.
jún. 23
8:13
OTP részvény elemzés - Eddig tartott az öröm... (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a bankadó rémképétől sújtott OTP részvény várható árfolyam alakulását tekintjük át a technikai elemzés eszközeivel.
jún. 23
8:15
Ötvenen haltak meg az engedély nélkül üzemelő bányában (HR Portál)
Illegálisan működött az a szénbánya, amelyben a hétfői robbanás következtében 47-en meghaltak - közölték kínai állami munkabiztonsági illetékesek kedden.
jún. 23
8:21
Felszámolás alatt Nagykanizsa híres szállodája (Privátbankár)
Az áprilisi sikertelen pályázat után újból meghirdette eladásra a felszámoló Nagykanizsa legnagyobb és legrégebben működő szállodáját. A Cégközlöny szerint a Hotel Centrált működtető Kanizsa Centrá...
jún. 23
8:21
Fejbe harapott egy asszonyt a kóbor eb (BorsOnline)
Fejbe harapott egy járókelőt az a nagy testű kutya, amely tegnap előtt szökött ki szatymazi gazdájának kertjéből. A rendőrség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt indított eljárást az eb gazdája ellen.
jún. 23
8:21
Biztonságos a hazai gyógyszer (Metropol)
A hazai gyógyszergyártók által biztosított korszerű és hatékony készítmények komoly megtakarítást jelenthetnek. Főleg azoknak, akik sokféle gyógyszert szednek, mert már idősek vagy fiatalok ugyan, de valamilyen krónikus betegségben szenvednek.
jún. 23
8:21
Lefektette az alapokat az alakuló szlovák kormánykoalíció (Kripto Akadémia)
Megegyezett a programtézisekben a négy szlovákiai jobbközép párt, amely közösen kíván kormányt alakítani - közölte kedden éjfél előtt Iveta Radicová, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) kormányfőjelöltje.
jún. 23
8:21
Rájöttek a felgyorsult antarktiszi gleccserfogyás titkára (hirado.hu)
Brit kutatók úgy vélik, a Pine Island Gleccser alapja egykor ezen a hegyháton nyugodott, de nemrégiben elvált attól
jún. 23
8:21
Megcsúszott Amerika - Ázsiát is magával rántotta (Portfolio)
A kereskedés első fele nem volt valami izgalmas a tengerentúlon, azonban a második félidőben előkerültek az eladók, a vezető részvényindexek pedig napi minimumon zártak, 1% feletti mínuszban. A...
jún. 23
8:21
Újabb történelmi csúcson az üzemanyagárak (ATV)
A gázolajnak most a legmagasabb ára az idén.
jún. 23
8:23
Újabb botrány a Velencei tónál? (Privátbankár)
Egy több mint kétmilliárd forintos beruházással kapcsolatban feljelentést tesznek civil szervezetek Velence város baloldali vezetése ellen, mivel szerintük felvetődhet a hűtlen kezelés bűntette is; a ...
jún. 23
8:23
Vágó Istvánt jelölné az MSZP főpolgármesternek? (hirado.hu)
A XI. kerület polgármester szerint Vágó István Magyarország leghitelesebb embere, ezért őt kellene jelölni főpolgármesternek. A kvízmester nem zárkózott el
jún. 23
8:23
Szász Károly visszatér? (Portfolio)
A Magyar Hírlap értesülései szerint legkésőbb kora ősszel visszatér a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) élére Szász Károly korábbi elnök. A lapban megjelent írás szerint a jegybank...
jún. 23
8:23
Örömmel látná az alkotmányban a Szent Korona-tant a volt miniszterelnök + videó (ATV)
A koronának szerinte személyiségi jogai vannak.
jún. 23
8:24
Orbán Viktor javaslatot tesz az új államfő személyére (HírTV)
Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke szerdán írásban tesz javaslatot a párt államfőjelöltjére – ezt még hétfőn jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A kormánypárt képviselőcsoportja csütörtökön tárgyal és nyilvánosan meghallgatja a jelöltet, majd pénteken döntenek. Az Országgyűlés jövő hét kedden vagy szerdán választja meg az új köztársasági elnököt, aki augusztusban léphet...
jún. 23
8:24
Drágultak az üzemanyagok (Gondola)
Újabb idei, illetve történelmi csúcsot érnek el az üzemanyagárak azzal, hogy emeli bruttó 5 forinttal a gázolaj és 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt
jún. 23
8:25
Ismét Szász Károly lesz a PSZÁF elnöke? (Privátbankár)
A Magyar Hírlap értesülései szerint legkésőbb kora ősszel visszatér a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) élére Szász Károly korábbi elnök. A lap szerdai számában megjelent írás szerint...
jún. 23
8:25
Retteg a lesifotósoktól a sztárcsemete (hirado.hu)
Suri Cruise fél kimenni az utcára, nehezen viseli, hogy szüleivel folyton menekülniük kell a fotósok elől
jún. 23
8:25
Rekord: 167,5 centis cipőt készített egy magyar mester (ATV)
Néhány héten belül kiderül, hogy Guinness-rekord született-e.
jún. 23
8:26
Változatlan német GfK-index (HírTV)
A német GfK-index 3,5 pontos értéket hozott (elörejelzés: 3,3 pont, elözö: 3,5 pont). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 23
8:26
Bugár Béla: a választóinknak akarunk bizonyítani (Gondola)
Bugár Béla, a szlovákiai Híd elnöke szerint pártja a választóknak akar bizonyítani, és nem a magyarországi politikának
jún. 23
8:28
Nigéria búcsúzott (HírTV)
Aki nem az argentin válogatott mérkőzését választotta kedd este, az alighanem jól döntött, hiszen egy lüktető iramú, izgalmas mérkőzést láthatott, melyen Nigéria és Dél-Korea legjobb labdarúgói csaptak össze a legjobb 16 közé jutásért. A változatos találkozó végül 2-2-es döntetlennel zárult, ami azt jelentette, hogy az ázsiai együttes 2002 után ismét bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol ellenfele…
jún. 23
8:28
Ciános tiltakozás az elszámoltatás ellen (Gondola)
Akik a gumilövedékes sortüzeket vezénylő pártok előkelőségei voltak, talán nem kellett volna „a demokratikus jogállam magyar híveiként tiltakozók” közé szelídíteni.
jún. 23
8:30
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az amerikai ABC-fogyasztói bizalom mutatója a június 20-i héten -45 pontról -43 pontra javult. Az USD/JPY alig reagált az adatokra. Az új-zélandi külkermérleg az 1. negyedévben +0,176 milliárdos értéket hozott (elörejelzés: -0,550 Mrd, elözö: -3,414 Mrd). Az NZD/USD dacolt az adatokkal. Az USD/CAD árfolyama 35 pipes sávban mozgott, 1,0273 és 1,0308 között. Támogatás 1,0211-nél, míg ellenállás…
jún. 23
8:30
Konrád retteg: Orbánék a diktatúra felé haladnak (Gondola)
Konrád úgy véli, politikai perekre lehet számítani elszámoltatás címén. Szerinte Orbán történelmileg megalapozatlanul szól forradalomról.
jún. 23
8:39
Másképp közlik ezután az államháztartási adatokat (Privátbankár)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) változtatni fog a volt Pénzügyminisztérium államháztartási adatok közzétételével kapcsolatos gyakorlatán, a friss havi államháztartási adatokat azonban továbbra is...
jún. 23
8:39
Estélyit kapott a hallássérült szépség (Blikk)
Budapest — Gyönyörű estélyi ruháit próbálja Léh Adrienn (23), aki Miss Deaf Hungary győzteseként a hallássérülteknek rendezett nemzetközi szépségversenyen fogja képviselni hazánkat Las Vegasban és Grúziában.

Keresés