A Nintendo 3DS lényege, hogy használata közben semmiféle segédeszköz, vagy szemüveg nem szükségeltetik a teljes értékűnek titulált 3D élmény eléréséhez
1% körüli mínuszban nyitottak az európai tőzsdék, ebből valamennyit mostanra sikerült lefaragni, miután időközben az amerikai határidők is feljebb kapaszkodtak. A pénzügyi és a nyersanyagszektor ma...
Megújult a szándékolatlan roaming térkép, amely felhívja a figyelmet az országhatár közelében nem kevés bosszúságot és többletköltséget okozó jelenségre. Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK) elmondta, a határ közeli településeken mindenkinek érdemes figyelnie erre, hogy a számlát látva később senkit ne érhessen kellemetlen meglepetés....
Szijjártó Péter szerint az emberek egyértelmű döntése ellenére a Gyurcsány-korszak folyamatosan tolakszik vissza, ezért továbbra is harcolni kell ellene.
A lízingszektor az előzetes egyeztetések szerint mintegy 7.5 Mrd Ft bankadóra számíthat, ami nagyon nehéz helyzetbe hozhatja a lízingcégeket. A Lízingszövetség tagjai a 2009-es évet 24 milliárd...
Egy hónapon belül átvilágítják a Malévot és megteszik javaslataikat a nemzeti légitársaság jövőjével kapcsolatban – mondta a Független Hírügynökségnek Márton Attila, a kedden kinevezett, légi közlekedés fejlesztéséért felelős miniszteri biztos.
A lízingcégek az előzetes egyeztetések szerint mintegy 7,5 milliárd forintos bankadóra számíthatnak, ami akár a lízingpiac összeomlását is okozhatja - hívja fel a figyelmet a Magyar Lízingszövetség közleményében
A sporteseményekre szóló belépők, bérletek adómentes természetbeni juttatások lehetnek, ha az Országgyűlés elfogadja a Fidesz és a KDNP által benyújtott sporttámogatásról szóló törvénytervezetet. A cafeteria szakértő szerint az ötlet jó, mivel a dolgozók körében felértékelődött az egészségmegőrzés, ezen belül a sportolás szerepe, de a sportrendezvények támogatása nem teljesen új keletű dolog.
A lízingcégek az előzetes egyeztetések szerint mintegy 7,5 milliárd forintos bankadóra számíthatnak, ami akár a lízingpiac összeomlását is okozhatja - hívja fel a figyelmet a Magyar Lízingszövetség szerdai közleményében.
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a 2010. június 21-én adott megbízása alapján 2010. június 22-én 10.000 db saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 43.924 Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján.
A Synergon Informatika Nyrt. tájékoztatása szerint 2010. június 22-én 20.000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével 627,41 forintos átlagárfolyamon - olvasható a BÉT honlapján.
A Gazprom szerdán délelőtt 40 százalékra csökkentette a Fehéroroszországnak szállított földgáz mennyiségét, később arról számolt be, hogy Minszk átutalta a májusban szállított gáz szerződés szerinti árát, de a háború még nem ért véget, mivel a háttérben a vita politikai okai változatlanul fennállnak. (MTI)
A Gazprom szerdán délelőtt 40 százalékra csökkentette a Fehéroroszországnak szállított földgáz mennyiségét, később arról számolt be, hogy Minszk átutalta a májusban szállított gáz szerződés szerinti á...
A K&H Bank számos volt és jelenlegi ügyfelének térít vissza díj-, illetve költségkülönbözetet, miután a bank erre kötelezettséget vállalt az ellene gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt...
A világ egyik legveszélyesebb tradíciójának áldoztak néhány napja Pakisztánban. A hagyományos ünnep során a szülők kiéheztetett krokodiloknak ajánlják fel csecsemőkorú gyereküket.
Továbbra is rendületlen a tűzoltók iránti bizalom hazánkban - derül ki a GfK Csoport által 2010 tavaszán végzett felmérés eredményeiből. Mellettük a postások és a tanítók, tanárok élvezik még a legnagyobb bizalmat. A tavalyi évhez képest a legnagyobb mértékű bizalomnövekedés a jótékonysági szervezetek esetében figyelhető meg. A listát idén is az újságírók és a politikusok zárják.
Kommunista aktivisták szerda reggel megakadályozták öt komp indulását az Athén közelében található pireuszi kikötőből - és egy hajó kikötését is -, így több száz utas és turista nem tudott eljutni egyelőre tervezett úti céljához.
A lízing szektor az előzetes egyeztetések szerint mintegy 7,5 Mrd Ft bankadóra számíthat, ami nagyon nehéz helyzetbe hozhatja a lízingcégeket. A Lízingszövetség tagjai a 2009-es évet 24 milliárd forint veszteséggel zárták, miközben összesített jegyzett tőkéjük 15%-kal, 66 Mrd Ft-ra csökkent. Az adó akár a lízingpiac összeomlását is előidézheti, mivel a piaci szereplők nagy része ezt, illetve a…
Igazságtalan, hogy Európa csak Izraelre gyakorol nyomást a Gázai övezeti blokád ügyében, és a Hamászra nem - vélekedett az izraeli elnök egy osztrák lap szerdai számában közölt interjúban.
Annak az ámokfutó autósnak az élettársa volt a Szombathelyen kedd este holtan talált fiatal nő, akit vasárnap Szombathelytől a Veszprém megyei Kislődig üldöztek a rendőrök egy közlekedési szabályértés miatt
Az amerikai elnök mélytengeri olajfúrásra és kitermelésre kimondott hat hónapos moratóriuma ellen döntött kedden egy amerikai bíró. A döntést követően a Fehér Ház bejelentette, hogy fellebbezni fognak.
Petrétei József volt igazságügyi és rendészeti miniszter valamint Papp Károly dandártábornokot, a Készenléti Rendőrség (KR) parancsnokának meghallgatásával kezdi munkáját az Országgyűlés emberi jogi bizottságának a 2002 és 2010 között, és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottsága - jelentette be a…
Megtalálta a kanadai rendőrség a múlt héten ellopott tigrist és két tevét kedden. Az állatokat az Ontario állambeli egyik állatkertbe vitték utánfutókban gondozóik a múlt pénteken, majd az egyik motelnél leparkoltak velük, hogy megpihenjenek éjszakára. A tolvajok ekkor kötötték el a vontató teherautót és a trélereket állatostul.
A K and H Bank számos volt és jelenlegi ügyfelének térít vissza díj-, illetve költségkülönbözetet, miután a bank erre kötelezettséget vállalt az ellene gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indult versenyhatósági vizsgálat lezárultával - közölte a Gazdasági Versenyhivatal
Több sajtószakmai szervezet mondta el véleményét a Fidesz által beterjesztett médiacsomagról a parlament kulturális és sajtóbizottságának szerda délelőtti ülésén; többségük a kifogásait sorolta
A Flextronics 360 munkavállalót készül elbocsátani móri telephelyéről - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége az MTI-vel szerdán. A szakszervezet szerint a cég bejelentette csoportos elbocsá...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője szerint Schmitt Pál alkalmas köztársasági elnöknek, Harrach Péter a jelölt dinamizmusát, egységteremtő képességét és kompromisszumkészségét emelte ki.
Egy hét hónapos csecsemőt marcangolt meg egy border collie Angliában. A kutya a családé volt, ismerte a picit. A szülők csak néhány másodpercre hagyták magára a kisbabát a család autójában. A kocsi ajtaja csupán résnyire volt nyitva. A kutya kijjebb lökte, beugrott és nekiesett a babának, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok elgondolkoztak azon, hogy amputálják-e az egyik…
A kormány által már az idén bevezetni tervezett átalakítással sávos társasági adózás alakul ki, ahol a 19 százalékos jelenlegi adókulcs csak a nyereség 500 millió forint feletti részére lesz érvényes. Szakemberek szerint ezzel csökken az eva vonzereje - írja a Világgazdaság.
A Flextronics móri telephelyéről részben Zalaegerszegre, részben kínai gyártóegységébe telepítené át gyártótevékenységét; a móri gyár dolgozóinak a zalaegerszegi telephelyén kínál munkalehetőséget - közölte az MTI-vel szerdán a Flextronics Automotive Mor Kft. ügyvezetője....
Több sajtószakmai szervezet mondta el véleményét a Fidesz által beterjesztett médiacsomagról a parlament kulturális és sajtóbizottságának szerda délelőtti ülésén; többségük a kifogásait sorolta.
A Gazprom 40 százalékra csökkentette a Fehéroroszországnak szállított földgáz mennyiségét, később közölte, hogy Minszk átutalta a májusban szállított gáz szerződés szerinti árát
Miniszteri biztost nevez ki - Deák János volt vezérkari főnök személyében - a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) élére Hende Csaba honvédelmi miniszter - mondta Szarka Gábor, a tárcavezető kab...
Az izlandi központi bank szerdán újabb fél százalékponttal, 8,0 százalékra csökkentette a kamatot. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak, mivel a nemzeti valuta erősödése kissé hűtötte az inflációt.