2010. június 24. csütörtök

jún. 24
7:45
Új terrorista "született" (Kripto Akadémia)
Terroristává nyilvánította Doku Umarov csecsen felkelővezért az amerikai külügyminiszter egy nappal Dmitrij Medvegyev orosz elnök washingtoni látogatása előtt.
jún. 24
7:45
Barcelona: utasokat gázolt halálra egy személyvonat (hirado.hu)
A helyszínre érkező mentők szanaszét heverő, megcsonkított holttesteket találtak a vasútállomáson
jún. 24
7:47
Árnyékot adunk Schuminak (Blikk)
Zita és Nóra a Forma–1 Magyar Nagydíján Schumacher felett tarthatják majd a zászlót a rajtrácson
jún. 24
7:48
Martonyi János külügyminiszter tárgyalásokat kezdett Washingtonban (Gondola)
Martonyi János külügyminiszter helyi idő szerint szerdán Washingtonba érkezett, és tárgyalásokat folytatott a Transzatlanti Törvényhozók Párbeszéde nevű fórum vezetőivel
jún. 24
7:48
Változik a törvény (Blikk)
Budapest — Mégsem lesz vélemény-helyreigazítás, és nem a kormány mondja meg, mely híreket muszáj közzétenniük a lapoknak, ugyanis a fideszes Rogán Antal módosításokat nyújtott be a pártja által tervezett médiatörvényhez.
jún. 24
7:48
A Fidesz ma hallgatja meg Schmitt Pált (HírTV)
Csütörtökön hallgatja meg a Fidesz és a KDNP országgyűlési frakciója Schmitt Pált, akit Orbán Viktor miniszterelnök az államfői posztra javasolt. Az MSZP pedig hétfőn várja a jelöltet a képviselőcsoport ülésére.
jún. 24
7:49
Obama: Hess innen! (Blikk)
Washington — Ki a főszereplő? Még a leggondosabban megszervezett sajtótájékoztatón sem megy mindig minden úgy, ahogyan a politikusok szeretnék.
jún. 24
7:50
Felügyeleti intézkedés pénzügyi szolgáltatókkal szemben (Gondola)
Több hitelintézet ellen is felügyeleti intézkedést alkalmazott a PSZÁF ügyfélpanasz nyomán végzett fogyasztóvédelmi eljárás után
jún. 24
7:57
MSZP: nagyágyúk maradhatnak ki az elnökségből (Privátbankár)
Több mint ötven szocialista politikus meghallgatását kezdik meg szombaton az MSZP-nél, ennyien kaptak ugyanis jelölést az új pártelnökségbe kerülésre
jún. 24
7:59
Ma hallgatják meg Schmitt Pált (Privátbankár)
Ma délután hallgatja meg a Fidesz-KDNP-frakciószövetség Schmitt Pál házelnököt, akit Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke államfőjelöltnek javasolt a kormánypárti képviselőknek. A Fidesz-KDNP kedde...
jún. 24
8:03
Pokollá teszik Stohl életét (Blikk)
Budapest ‒ Hajtóvadászat indult Stohl András (44) ellen, méghozzá nem is akármilyen!
jún. 24
8:03
Bizonyítékot rejtegettek (Blikk)
Magyarország ‒ Mint a filmekben, úgy próbálta eltüntetni az ellene szóló bizonyítékokat Demszky Gábor egykori főtanácsadója, Mesterházy Ernő.
jún. 24
8:03
Pocsék előszezon után fellendülésben bíznak a Balatonnál (Infostart)
Minden eddiginél rosszabb előszezont hagyott maga mögött a balatoni idegenforgalom. A tóparti turizmusból élők most a jó időben és a gyarapodó szobafoglalásokban bíznak. Azt jósolják, hogy a főszezon a tavalyinál is több vendéget hozhat a Balatonhoz.
jún. 24
8:03
Előttem az utódom (Metropol)
.
jún. 24
8:03
Meghalt a Toyota fő tesztpilótája (Metropol)
Naruse Hiromu egy sportautó tesztelése közben Németországban halt meg - közölte csütörtökön a japán autógyár.
jún. 24
8:03
Az MSZP-vel nem, a Fidesszel tárgyal az LMP (Alternatív Energia)
Önállóan állít főpolgármester-jelöltet az ökopárt, nem a szocialista pártra, hanem szavazóikra számít - mondta el a Magyar Televízió reggeli műsorában Schiffer András, az LMP frakcióvezetője.
jún. 24
8:03
Az első nő a miniszterelnöki székben (Kripto Akadémia)
Ausztrália kormányzó pártja új miniszterelnököt jelölt ki csütörtökön Kevin Rudd helyébe: az októberi parlamenti választásig Julia Gillard fogja vezetni a kormányt, a szigetország első női miniszterelnökeként.
jún. 24
8:03
Hogyan ne vitázzunk az egykulcsos adóról? (Portfolio)
Az elmúlt napokban elkezdődött egyfajta értelmiségi lamentálgatás arról, hogy milyen előnyei, hátrányai vannak az egykulcsos adó bevezetésének. Míg egyesek a forradalmat látják benne, mások szerint...
jún. 24
8:03
Majtényi: „Veszélyben a köztársasági elnöki intézmény függetlensége” + videó (ATV)
Majtényi László szerint Sólyom Lázsló lenne az ideális elnökjelölt.
jún. 24
8:03
Egy éve halt meg Michael Jackson (Metropol)
Élete utolsó éveiben pénzügyi gondokkal küzdött, posztumusz azonban komoly összeget „keres” Michael Jackson, a pop néhai királya. A Wall Street Journal szerint 500 millió dolláros adósságából 200 milliót tudtak örökösei visszafizetni a bevételeknek köszönhetően.
jún. 24
8:05
Tragédia! Meghalt a Toyota fő tesztpilótája (Blikk)
Meghalt a Toyota vezető tesztpilótája, Naruse Hiromu egy sportautó tesztelése közben Németországban.
jún. 24
8:05
Dél-Afrika: az eufória vége (Metropol)
Hiába örültek a dél-afrikaiak a franciák elleni győzelemnek: csapatuk kiesett. Ez azt is jelenti, hogy Dél-Afrika az első olyan vb-házigazda, amelyik már a csoportkörben kiesik.
jún. 24
8:05
Esőember a színpadon (Metropol)
Egy klasszikussá vált történet mutatkozik be holnap este a Belvárosi Színházban – az Oscar-díjas Esőember című film jászínpadi adaptációt mutatják be Anger Zsolt rendezésében.
jún. 24
8:06
Meghalt a Toyota fő tesztpilótája egy németországi tesztelésen (Infostart)
Meghalt a Toyota vezető tesztpilótája, Naruse Hiromu egy sportautó tesztelése közben Németországban - közölte csütörtökön a japán autógyár.
jún. 24
8:06
Molikot is legyőzte Arn Gréta (Blikk)
Wimbledon — Pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el Arn Gréta (31): a magyar-német kettős állampolgárságú játékos bejutott az angol nemzetközi füves pályás teniszbajnokság harmadik fordulójába, miután 7:5, 6:4-re legyőzte az esélyesebbnek tartott ausztrál Alicia Molikot (29).
jún. 24
8:06
Halálos vonatgázolás Spanyolországban, 12 halott (Gondola)
Utasokat gázolt halálra egy személyvonat Barcelona közelében - jelentette a spanyol média
jún. 24
8:06
Egy kis Velence Cambridge-ben (Blikk)
CAMBRIDGE — Kanálist építettek egy cambridge-i kollégium udvarára a diákok, hogy hamisítatlan velencei hangulatot teremtsenek az év végi bálra.
jún. 24
8:06
Bevezetés a képernyőidőbe - Negyedik (videó) (HírTV)
Nemzetközi összehasonlításban a hazai adatok évek óta kiemelkedő médiafogyasztást mutatnak a 6-11 évesek körében is. Ugyanakkor már nem a tévézésre fordított, hanem az összképernyőidő nő megállíthatatlanul.
jún. 24
8:06
Nem igazán találták az irányt az amerikai piacok (ProfitLine)
Vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok szerdán, miután a befektetők mérlegelték a Fed kamatdöntést követő nyilatkozatát, az ismét csak csalódást keltő ingatlanpiaci adatot, és leginkább az utolsó két órában némiképp emelkedésnek indultak.
jún. 24
8:06
Vérzés különleges helyeken (WebBeteg)
Belső vérzés esetén bár nincs szemmel látható vérzés, mégis nagyon súlyos következményei lehetnek, ugyanis a vér kilép az érrendszerből, és sokk fejlődhet ki. A testüregekben felgyülemlett vér által okozott nyomás szintén életveszélyes lehet.
jún. 24
8:08
Afganisztán: júniusban vesztették legtöbb katonájukat a szövetségesek (Gondola)
Három hét alatt 79 külföldi katona halt meg júniusban Afganisztánban, s ezzel ez lett a szövetségesek számára legnagyobb veszteséggel járó hónap a közép-ázsiai országban kilenc éve tartó háborúban - közölték csütörtökön az afganisztáni nemzetközi biztonsági erők (ISAF)
jún. 24
8:08
Magára tetováltatta fia hamvait (Blikk)
LLANELLI — Halott fia hamvaival tetováltatta magát egy brit anya, hogy gyermeke élete végéig vele lehessen. Kim Mordue fia, Lloyd húszévesen hunyt el drogtúladagolásban, az anya pedig egyfajta tiszteletadásból fogadta be újra a testébe.
jún. 24
8:08
Richter részvény elemzés - lefelé áll a zászló (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a Richter gyógyszeripari vállalat részvényeinek várható árfolyam alakulását tekintjük át a technikai elemzés segítségével.
jún. 24
8:10
Lendületbe jött a PSZÁF - kapott a fejére a BB, a Credigen Bank, az MCB, a Raiffeisen és a KBE (ProfitLine)
Több hitelintézet ellen is felügyeleti intézkedést alkalmazott a PSZÁF ügyfélpanasz nyomán végzett fogyasztóvédelmi eljárás után.
jún. 24
8:12
BUX - ismét az esés lehet az úr (ProfitLine)
A nemzetközi negatív hangulattal összhangban zajlott a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. A délután négy óra körül nyilvánosságra hozott amerikai makroadatok negatív hatása még a BÉT-en is érződött - közepesnél gyengébb forgalom mellett -, rontotta a befektetői hangulatot. A BUX 304,54 pontos, 1,40 százalékos csökkenéssel, 21.479,33 ponton zárt, a részvénypiac forgalma 18,9 milliárd…
jún. 24
8:15
Bankadó: a takarékok is a zsebükbe nyúlnak (Privátbankár)
Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy a takarékszövetkezeteknek nem kell "bankadót" fizetniük, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ezt cáfolja
jún. 24
8:18
Éled a hazai logisztikai ingatlanpiac (Metropol)
A magyar piacon az idén a spekulatív fejlesztések drasztikus visszaesése várható, és megnő a jelentőségük az előbérleti szerződéseknek.
jún. 24
8:21
Kútba dobta a lányt (BorsOnline)
Eltűnés miatt keresték azt a 23 éves nőt, akiről kiderült: gyilkosság áldozata lett, hóhéra pedig egy kútba rejtette a testét.
jún. 24
8:21
Halálos gázrobbanás egy nyíregyházi társasházban (Blikk)
Egy ember meghalt, többen megsérültek, amikor szerdán, nem sokkal éjfél előtt gázrobbanás történt Nyíregyházán, egy négyemeletes társasházban.
jún. 24
8:21
Ma hallgatják meg Schmitt Pált (Alternatív Energia)
Ma délután hallgatja meg a Fidesz-KDNP-frakciószövetség Schmitt Pál házelnököt, akit Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke államfőjelöltnek javasolt a kormánypárti képviselőknek. A sajtónyilvános frakcióülés a Parlamentben lesz.
jún. 24
8:21
Washingtonban tárgyal Martonyi (Kripto Akadémia)
Martonyi János külügyminiszter helyi idő szerint szerdán Washingtonba érkezett, és tárgyalásokat folytatott a Transzatlanti Törvényhozók Párbeszéde nevű fórum vezetőivel.
jún. 24
8:21
Zenévé alakítják az univerzum keletkezését (hirado.hu)
A folyamatosan bővülő honlap fejlesztői többek között telefonokra tölthető csengőhangok létrehozásán is dolgoznak
jún. 24
8:23
Halálos gázrobbanás Nyíregyházán (Alternatív Energia)
Egy ember meghalt, többen megsérültek, amikor szerdán, nem sokkal éjfél előtt gázrobbanás történt Nyíregyházán, egy négyemeletes társasházban - közölte a megyei katasztrófavédelem ügyelete csütörtök reggel az MTI-vel.
jún. 24
8:23
Brutális vonatgázolás, halott utasok! (Kripto Akadémia)
Utasokat gázolt halálra egy személyvonat Barcelona közelében - jelentette csütörtökre virradóra a spanyol média.
jún. 24
8:23
Kovács László: brutális ultimátumot kaptak a visszahívott diplomaták (hirado.hu)
A 48 órás intervallum a hazaköltözésre irreális, hiszen ezen időszakban a protokoll szerint számos búcsúlátogatást kell tenniük a misszióvezetőknek - mondta a volt külügyér annak kapcsán, hogy laphírek szerint a szaktárca által visszahívott diplomatáknak megtiltották, hogy a sajtónak nyilatkozzanak, máskülönben drámaian rövid időn belül felmentik őket
jún. 24
8:24
Gázrobbanás egy nyíregyházi társasházban, egy halott (Gondola)
Egy ember meghalt, többen megsérültek, amikor szerdán, nem sokkal éjfél előtt gázrobbanás történt Nyíregyházán, egy négyemeletes társasházban - közölte a megyei katasztrófavédelem ügyelete csütörtök reggel
jún. 24
8:24
Dráma! Fiatalokat gázolt halálra a vonat (Blikk)
Utasokat gázolt halálra egy személyvonat Barcelona közelében.
jún. 24
8:24
Nő ülhet a miniszterelnöki székbe (HírTV)
Először választottak nőt Ausztrália miniszterelnökének csütörtökön, miután az eddigi kormányfő, a súlyos vereséget elkerülendő, visszalépett a pártjukon belüli szavazástól. A kontinensnyi ország munkáspárti kormányát Julia Gillard vezeti ezentúl, aki eddig a távozó Kevin Rudd helyettese volt.
jún. 24
8:26
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az új-zélandi GDP az 1. negyedévben a várt szerint +0,6%-os értéket hozott (elözö: +0,9%). Az NZD/USD alig reagált az adatokra. A GBP/USD 45 pipes sávban mozgott, 1,4950 és 1,4998 között. Támogatás 1,4855-nél, míg ellenállás 1,5026-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 24
8:28
Egy mérkőzés, két vesztessel (HírTV)
Szerbia végigtámadta az Ausztrália elleni utolsó csoportmeccsének nagy részét a dél-afrikai futball-világbajnokság D jelű négyesében, de egy rövidzárlatnak köszönhetően beszedett két gólt Radomir Antics legénysége a „kenguruktól”, amire csak egy góllal tudott válaszolni. A találkozó mindkét résztvevő csapatát utoljára láttuk a vébén.

Keresés