A legkevesebb 12-en haltak meg Spanyolország északnyugati részének egyik pályaudvarán, amikor gyorsvonat rohant a síneken át gyalogoló fiatalok közé - jelentették be csütörtökön a spanyol hatóságok.
Továbbra is szükség van a rugalmas nyugdíjazás fenntartására, a Vasas Szakszervezeti Szövetség Szövetségi Tanácsa nem ért egyet és elítéli az MGYOSZ alelnökének, Rolek Ferencnek ezt megkérdőjelező nyilatkozatát - közölte Balogh Béla, a szakszervezeti tömörülés elnöke az MTI-vel szerdán.
A híradások szerint legalább 12 halottja és 17 sérültje van a castelldefelsi vasútállomáson szerdán éjfél előtt, Barcelona közelében történt tragédiának. A SER spanyol rádió szerint három sérültnek válságos az állapota.
A magyar kormány értékvezérelt külpolitikát akar folytatni, szemben az érdekalapú politizálással - mondta Martonyi János külügyminiszter helyi idő szerint szerda este Washingtonban helyi magyaroknak.
A GENESIS Energy Befektetési Nyrt. tájékoztatása szerint a Genesis Solar Corporation-nel 2009. július 24. napján kötött, majd 2009. november 24-én, később pedig 2010. január 19-én és 2010. május 12-én többszörösen módosított és egységes szerkezetbe foglalt részvény adásvételi szerződés (”Konszolidált Szerződés”) szerint a tranzakció előzetes zárására 2010. június 21-én sor került - olvasható a BÉT…
Délután elképesztően rossz hírek érkeztek az amerikai ingatlanpiacról, mindemellett az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve tegnap este napvilágot látott közleményében sem szerepelt...
Figyelniük kell a 2007. január 1-je előtt illetéktartozásukra részletfizetési kedvezményt nyert adózóknak, ugyanis június 30-át követően a korábbi évek rutinja szerinti törlesztés már nem lesz megfelelő. Az adótartozás fizetési könnyítésével kapcsolatos szabályok továbbra is változatlanul maradnak. Kivételes esetben, ha a körülmények indokolják, az adótartozást el is engedheti az APEH....
Már 200 felett van a halottak száma Dél-Kínában, ahol június közepe óta esik az eső, áradnak a folyók, házak százezrei dőltek romba, emberek millióit kellett elköltöztetni.
Már a közeli napokban Szász Károly válthatja Farkas Ádámot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöki székében - értesült a Napi Gazdaság, mely úgy tudja, 5 milliárd forint...
Újraindítja a gázszállítást Fehéroroszország felé az orosz Gazprom, miután Minszk kifizette tartozását - közölték orosz hírügynökségek csütörtökön. Az európai szállítások célba érkezése azonban továbbra is kérdéses, mert ezúttal Minszk intézett ultimátumot Oroszországhoz.
Indonézia terrorellenes elitalakulatai összehangolt akciókban elfogták Jáva szigetén az ország legkeresettebb terroristáját és két bűntársát - közölte csütörtökön a rendőrség
Az új lakóingatlanok forgalma az Egyesült Államokban májusban elmaradt az elemzői várakozásoktól. A délután négy óra körül nyilvánosságra hozott amerikai makroadatok negatív hatása még a BÉT-en is érződött - közepesnél gyengébb forgalom mellett -, rontotta a befektetői hangulatot. Az OTP részvények ára 90 forinttal, 1,71 százalékkal 5.160 forintra esett, forgalmuk 14,0 milliárd forintot tett ki.…
Az ázsiai részvénypiacok többségén emelkedés volt a jellemző a ma reggeli kereskedésben, a Nikkei minimális, 0.1%-os pluszban búcsúztatta a napot. Az amerikai tőzsdékről sem érkezett igazán...
A vihar és árvíz miatt megnövekedett a tűzoltók munkája, de a feladatoknak eleget tudnak tenni, mivel nincs létszámhiány. Sőt, néhány parancsnokságon nyolc-tízszeres a túljelentkezés - mondta az InfoRádiónak Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője.
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatója a HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyrt.-t (Kibocsátó) 500.000,-Ft (azaz ötszázezer forint) pénzbírság szankcióban részesíti, ugyanis a vállalat közgyűlése által jóváhagyott konszolidált éves beszámolóját csak egy hónapos késedelemmel, 2010. május 30-án tette közzé a Tőzsde honlapján - olvasható a BÉT honlapján.
Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy a takarékszövetkezeteknek nem kell "bankadót" fizetniük, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ezt cáfolja. Turi Dénes, az OTSZ alelnöke szerdán az...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 304,54 pontos, 1,40 százalékos csökkenéssel, 21.479,33 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 18,9 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 50 forinttal, 0,26 százalékkal 19.060 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Mai elemzésünkben a MOL…
Az európai indexek megszenvedték a szerdai kereskedési napot, miután a gazdasági válságból történő kilábalás útja elé újabb akadály gördült: az amerikai újlakás adatok a vártnál rosszabbul alakultak. A rosszabbul tulajdonképpen enyhe kifejezés, az adókedvezménnyel egybekötött lakásvásárlási támogatás program lejártával az otthon keresők száma csaknem 33%-kal csökkent a az előző időszakhoz képest,…
Egyre több halálos áldozat, akadozó katonai műveletek, belharcok az afgán kormányban: a háborúskodásba belefáradt szövetségesek csomagolnak, míg mások árgus szemmel figyelik távozásukat.
A magyar származású pénzügyi politikus szerint a német gazdaságpolitika veszélyezteti az eurót, az ország takarékossági politikája pedig tartós recesszióba taszítja Európát
A Gulf Keystone tegnap bejelentette, hogy a kurdisztáni Bijeel mezőn - melyen a MOL 80%-os részesedéssel rendelkezik -folyó kutatási fúrás közepette mechanikai problémák adódtak. A MOL...
Drasztikus mennyiségi visszaesés figyelhető meg az alkoholmentes italok piacán az elmúlt év második felétől. Az igényesebb márkás termékek hátrányára az olcsóbb, saját márkás termékek fogyasztása indult növekedésnek....
Az Obama-kormányzat megfellebbezte csütörtökön a hathónapos mexikói-öbölbeli olajfúrási tilalom érvénytelenítéséről szóló törvényszéki döntést, és arra kérte az ügyben eljáró New Orleans-i bírót, hogy halassza el a moratórium feloldását.
Az európai határidők állása alapján enyhe emelkedéssel nyithatunk ma, aztán a délutáni USA makroadatokig oldalazás jöhet, alacsony forgalom mellett - véli Szabó Balogh Péter, a Best Invest...
Több rekord is megdőlt szerdán Wimbledonban, ahol a férfiak mezőnyében a 18-as pályán 10 órája tart egy mérkőzés, amelynek csak a sötétedés vetett véget - de csak egy kis időre.
Újabb szerződések miatt tett feljelentést a BKV vezérigazgatója a rendőrségen - írja csütörtöki közleményében a közlekedési társaság. A BKV már átadta a rendőröknek a vizsgálati jelentést és az érintett az ügyhöz kapcsolódó dokumentumok másolatait.
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. Külföldi részvénypiaci összefoglaló USA: viszonylag jó reakció a rossz hírekre vegyes zárást...
Egy kormányzati anyagból az derül ki, hogy a világ legnagyobb nyugdíjalapját, a japán GPIF vagyonát két részre kellene bontani, az átláthatóság ugyanis javulna, ha külön kezelnék a biztonságos...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,93 pontos emelkedéssel, 21.500,26 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,10 százalékos erősödést jelent. Az index azonban azonnal mínuszba fordult. A vezető nyugat-európai tőzsdék emelkedéssel nyitottak.
Ismét leállt a Honda két kínai összeszerelő üzeme, mivel az egyik alkatrészellátónál sztrájkolnak a munkások - közölte csütörtökön a vállalat szóvivője.
"Többfrontos támadást" indított Németország gazdasági, illetve pénzügyi politikája ellen Soros György. A magyar származású amerikai pénzügyi szakember a Die Welt című napilapnak adott csütörtöki interjújában a többi között azt hangsúlyozta, hogy a német magatartás veszélyezteti az eurót. A Financial Times Deutschland című üzleti napilapban megjelent írásában azt a vádat fogalmazta meg, hogy…
Kiszel Tündének teljesült az álma: talált egy olyan férfit, aki mellett biztonságban tudhatja magát és kislányát. Károly elbűvölő úriember, és nagyszerű pótpapa is.